Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-15 / 312. szám
6 Dunántúli Napló Politikai Vitafórum 1996. november 15., péntek A Közüzemi Rt. ingatlanügyei A pécsi ellenzéki frakciók 1996. május 30-án lemondásra szólították fel Papp Béla alpolgármestert, mert a Pécsi Közüzemi Rt. ingatlanügyei kapcsán az Önkormányzat nevében olyan nyilatkozatokat írt alá, amelyek:- biztosították az rt. volt vezetőit, hogy amennyiben posztjukról végkielégítés nélkül lemondanak, akkor többhavi fizetéssel és hozzátartozóik által a saját cégüktől feltűnő értékaránytalanság mellett megvásárolt ingatlanokkal távozhatnak, az Önkormányzat pedig az ingatlanok megszerzésének ügyében „sem polgári-, sem büntetőeljárást nem kezdeményez”;- az érintett ingatlanok ügyében folyó rendőrségi vizsgálat során kerültek elő, és amelyekről az ügyben történt érdemi döntések után szerzett tudomást a képviselőtestület és a város polgársága. Ezek a nyilatkozatok közgyűlési felhatalmazás nélkül születtek, az Önkormányzatot az elbocsátásokkal kapcsolatos egyezkedések miatt erkölcsi kár érte, ráadásul a megegyezések tárgyát képező ingatlanok áron alul kerültek az elbocsátott vezetők hozzátartozói tulajdonába. A közvéleményben - leegyszerűsítve, de jogosan - ügy merült fel a kérdés: „Miért kell ingatlanokkal jutalmazni a bűncselekmény gyanújába keveredett vezetőket?” Az ellenzék az alpolgármester felelősségét firtatta, azt a felelősséget, amellyel egy vezető tisztségviselő választóinak és a képviselőtestületnek tartozik. E felelősség viselésében történt mulasztás miatt szólította fel lemondásra. Hogy mennyire azonos véleményen volt akkor a képviselőtestület, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Közgyűlés nem fogadta el az ügyben íródott interpellációra adott alpolgármesteri választ, sőt később határozattal érvénytelenítette az ominózus nyilatkozatokat. Az ingatlaneladásokat és azok önkormányzatot érintő következményeit vizsgáló ad hoc bizottság három fő területre koncentrált. 1. A már ismert, a rendőrség által is vizsgált, a volt vezetők és hozzátartozóik által áron alul vásárolt ingatlanok, valamint az rt. egyéb eladott ingatlanainak, az eladások körülményeinek vizsgálata. 2. A volt vezetők megegyezéses elbocsátásaival kapcsolatos kérdések. 3. A megegyezések szerves részét képező nyilatkozatok keletkezésének körülményei. A bizottság mind június, mind szeptember végén jelentést készített munkájáról. A Közgyűlés ez utóbbit november 7-re vette napirendre. Ennek fontosabb részei a következők: 1. Javaslatok:- az rt. ingatlaneladásainak körülményeiből levonható tanulságok miatt felül kell vizsgálni a gazdasági társaságaink vezetőivel kötött munkajogi szerződéseket, valamint sokkal hatékonyabb ellenőrzési, visszacsatolási rendszert, ezen túlmenően egy jól működő kontrolling rendszert kell kiépíteni a polgármesteri hivatalon belül. (Ezeket a javaslatokat a bizottság minden tagja támogatta és a közgyűlés is megszavazta.) 2. Megállapítások: Az elbocsátások körülményeivel és az adott nyilatkozatokkal kapcsolatos vizsgálatok (dokumentumok, meghallgatások) alapján megállítható volt, hogy:- lejárt a munkajogi elévülési határidő a cselekmény bekövetkezte és annak hivatalos észlelése között;-az alpolgármester a polgármester szóbeli megbízása alapján, az ügy megoldása érdekében jóhiszeműen járt el;- az elbocsátásokkal kapcsolatos megállapodások, nyilatkozatok elkészülte idején az Önkormányzat Illetékirodáján rendelkezésre álltak azok a hivatalos értékbecslések, amelyek az érintett ingatlanok jóval a valós érték alatti eladását bizonyították. E megállapítások birtokában a bizottság ellenzéki tagjai a következőket jelentették ki: El kell marasztalni az rt. igazgatótanácsát és az Önkormányzat nevében eljáró Papp Béla alpolgármestert, mert: -rendkívüli felmondás helyett megalázó tárgyalásokat folytattak az rt. volt vezetőivel, és olyan tartalmú nyilatkozatokat adtak ki, amelyek jogszerűtlenek voltak;-anélkül írták alá ezeket a dokumentumokat, hogy a bennünk feltételként szereplő ingatlanok már meglévő valós értékének utánanéztek volna;- a tulajdonos Közgyűlés sem előzetesen, sem utólagosan lényegi tájékoztatást nem kapott, a döntéseket megelőzően véleményét nem kérték ki. A fentiek miatt válik számunkra politikai és egyben erkölcsi kérdéssé az ügy. Ismét csak azt a politikai és erkölcsi felelősséget kell számon kérnünk, amellyel egy választott vezető tisztségviselő elsősorban tartozik választóinak. A jóhiszeműség nem adhat felmentést a történtekre és a meg nem történtekre. Véleményünk és megítélésünk a május végi közgyűlés óta nem változott, a bizottsági munka eredménye azt egyrészt megerősítette, másrészt árnyaltabbá tette. Ezért nem tudjuk elfogadni a Közgyűlés kis többséggel elfogadott felmentő határozatát, melynek meghozatalát az elfogadó MSZP-SZDSZ többség név szerinti szavazással nem merte vállalni. A szavazási lista azonban a Polgármesteri Hivatalban nyilvánosan hozzáférhető. A történtek megítélése számunkra lelkiismereti kérdés volt, és nem aktuális pártérdekek motiválták. Politikaivá és erkölcsivé a várossal, a testülettel való viszonylatában vált. Mondhatnánk: Az ügy lezárult, felejtsük el! Lezárult? Felejtsük el? A Pécsi Közgyűlés ellenzéki képviselői Esélyegyenlőséget! FIDESZ-MPP: bizalmi válság A Fidesz szerint a történtek után a kormánykoalíciónak támogatnia kell Bruhács János újbóli alkotmánybírói jelölését, ellenkező esetben súlyos bizalmi válság alakulhat ki a kormánypártok és az ellenzék között - mondta Szájer József alelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy a hét elején a titkos szavazás során a parlamenti többség elutasította az ellenzékjelöltje, Bruhács János alkotmánybíróvá választását. Szájer József úgy vélte, ez' az eljárás azt mutatja, hogy megkezdődött az Alkotmánybíróság ellehetetlenítése. Szájer szerint valószínű, hogy a szocialista frakció néhány markáns képviselője szavazott nemmel Bruhács János esetében. (MTI) November 5-én Pécsett az Ifjúsági Demokrata Fórum szokásos politikai ismeretteijesztő előadás- sorozatának vendége volt Kosa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke. Az ismert író és publicista a sajtószabadságról tartott előadását sajtótörténeti áttekintéssel vezette be, amelyben ismertette a hazai és külföldi újságírás kialakulását, fejlődését, a mindenkori hatalomhoz való viszonyát, ami eleve meghatározója volt az írott szó szabadságának és a cenzúra mértékének. A jelen magyar viszonyait értékelve kijelentette, hogy nem beszélhetünk sajtószabadságról akkor, amikor tehetséges újságírók kényszerülnek hallgatásra minden szakmai alapot nélkülöző, burkolt érdekek szelekciójának áldozataiként. Az ideális állapot az lenne, ha a közszolgálati médiák valóban az objektív tájékoztatásra szorítkoznának, a toliforgatók pedig egyéni véleményüket egyenlő feltételek mellett, egyenlő eséllyel tárhatnák a nyilvánosság elé, így az eltérő vélemények igazságát maga a sajtó kontrollálná. Az egyenlő feltételeket egy magára valamit adó demokráciának biztosítania kellene. Ez ma nálunk nem adott. Pedig az egyenlő feltételeket nem pótolhatja sem az O. R. T. T„ sem bármilyen törvény. A MŰK és a MÚOSZ közötti viszonyt firtató kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a két újságíró szervezet között elsősorban anyagi természetű viták vannak. Normális dolognak tartja, hogy több ilyen szervezet működjék egymás mellett, hiszen bevett gyakorlat szerte a világban, hogy egy országban van baloldali, liberális és konzervatív újságíró szervezet. Az, hogy ki melyik szervezet tagja, az az újságírók magánügye, sajnos csupán ezen a tájon jelent bélyeget. Hosszútávon mindenképpen minőségi alapon történő szakmai kiegyezésre van szükség. Ha a sajtóban a század elején lehettek egészséges viszonyok, miért ne lehetne ma is? A MŰK és személy szerint ő is ennek elősegítésén fáradozik. Előadását Táncsics Mihály szavaival zárta: ,A sajtószabadság a szabadság lehetősége” ha elhagyjuk a lehetőség szót - mondta - talán akkor fejezi ki igazán, hogy ma miért is fontos nekünk. Az esemény végén az író nemrégiben megjelent Mansfeld Péterről írott könyvét dedikálta. Az IDF rendezvénysorozata, amelyet a Haza és Haladás Alapítvány valamint a MŰK Baranya Megyei Tagozata támogatott, még ebben a hónapban Pokol Béla előadásával folytatódik. Darvas Miklós Értékeink jövője a közoktatásban Az iskoláknak 1998 szeptember 1-ig igen nehéz és felelősségteljes feladatot kell megoldaniuk. Nevezetesen a pedagógiai program és a helyi tanterv kidolgozását a Nemzeti Alaptantervre építve. A Nemzeti Alaptanterv azonban nem elégséges, nem tölti ki a helyi tantervet teljes egészében, ahhoz még szükséges a helyi társadalom igényeire, sajátosságaira épített rugalmas anyagrész és a fakultációk, szabadon választható műveltségterületek beemelése is. Számtalan ilyen terület van, melyek kifejezik egy adott település értékválasztásait, sajátosságait. Ezek között az értékek között vannak olyanok, amelyek veszélybe kerülhetnek, amennyiben nem figyelünk rájuk, s ezek egy része a vallási és lelkiismereti szabadságra vonatkozó esélyegyenlőséget is érinti. Egy ilyen érték az önkormányzati iskolák már eddig is meglévő fakultatív hittan oktatása. Kérdésessé válhat ennek a területnek a jövőbeni beépülése a tantervbe. A helyi tantervnek ugyanis tartalmaznia kell a fakultatív és szabadidős programok részletes tervét is. Megtörténhet, hogy az önkormányzati iskolák egy részénél, megfelelő kompetens személy hiányában (a hitoktató nem tagja a tantestületnek) a hittan tantervek nem készülnek el, nincs országos szakértői listán lévő szakértő, így bíráló sem lesz. Természetesen ez a probléma más területeken is jelentkezhet, ahol nincs megfelelő szakmai háttér, szakértői és szaktanácsadói kapacitás. így esetleg nem az értékek és a valós helyi igények alapján fog a helyi tanterv elkészülni, hanem bizonyos személyes érdekek és választások lesznek a meghatározók. Talán még nem késő, hogy a hiányosságok pótlására felhívjuk a figyelmet, s így az értékcentrikus szemléletű és a keresztény elkötelezettségű szülők és pedagógusok segítségével, élve a törvény biztosította jogunkkal, az értékek esélyegyenlőségét a jövőben is lehetővé tegyük iskoláinkban. KDNP Bm.-i Oktatási Bizottság A koalíció Magyarul: szövetség. Az pedig összefogás a fenyegető bajok orvoslására. Ez a mi kormánykoalíciónk ennek az összefogásnak a cáfolata. 28 hónapja nyűvik egymást, és - úgy látszik - ebben sikeresebbek, mint a gondok megoldásában. A kisebbik szövetséges szinte minden hónapban a válás gondolatával foglalkozik, vagy legalább is úgy tesz, mintha ... Persze - azt hiszem - az SZDSZ vezérkara lenne legjobban megriadva, ha az MSZP - megunva az örökös revolvere- zést - valóban elszánná magát a szakításra. Sok pozícióról kellene lemondaniuk, melyekre még szükségük lehet a későbbiek során! így tesz most is, mikor az ÁPV Rt. számos takargatott ügyére derült fény. Pető Iván pártelnök két hete bejelentette, hogy a párt novemberi kongresz- szusán döntenek a koalíció sorsáról, ám - úgy látszik - előre nem látott fejlemények jöhettek közbe, mert most bölcsen úgy nyilatkozott, hogy nem kívánják szavazásra bocsátani az ügyet. Megnyugtató. Nem szakad - most sem - a koalíció. Csak hát ennek a bölcsességnek van egy fonákja is; feltétel a szövetségessel szemben. Az SZDSZ csak azokért a döntésekért vállal felelősséget, melyeknek a meghozatalában részt vesz. Ez már a sokadik fenyegetés az MSZP részére. Pedig egy több száz oldalas szerződést írtak alá, mely mindenre kiterjedő alapossággal úja le a közös kormányzást és közös felelősséget, és eddig még egyszer sem hivatkoztak arra, hogy a szocialisták megsértették volna. Most sem ez a szöveg. Csupán többlet-hatáskört követel az SZDSZ-es vezér. De baj van a jogérzékével, mert a szövetség önkéntes, a kormányzás közös, így a felelősség is az. Ez alól nem bújhat ki, ha akárcsak az ő egyetlen feltételét is teljesítette a másik fél. Márpedig sok megegyezés született, miniszteri kinevezést vétóztak meg, sőt az Alkotmánybíróságot is közösen fenyegették meg, amikor a közös Bokross-csomagot tizedelte. Tehát eddig is sok közös döntésük született. Most mégis, Pető Iván kijelentése azt adja tudtunkra, hogy egyetlen intézkedésért sem vállal felelősséget, melyet maga is nem támogat 100 százalékosan! Ez azonban diktatúra a koalíción belül, a másik fél legdrasz- tikusabb zsarolása, ami igazolása annak az ellenzéki felfogásnak, hogy az SZDSZ nem tisztességes szövetséges. Az a kérdés: az MSZP meddig tűri ezt a basáskodást? Az SZDSZ szerencséje, hogy az MSZP döntéshozó testületé is úgy dalol, ahogy a FŐNÖK dirigál. Ebben legalább hasonlatos a két párt! Székely Sándor Tört. Kisg. Párt A magyar jobboldal A magyar megosztottság sajnos nem új jelenség. Történelmünkben számos példa, nem egyszer végzetes ballépés éppen az egyet nem akarás, az öncél és önérdek előtérbe állításával bizonyított, hogy mennyire fontos lenne az egység, a közös út megtalálása és követése. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez az egység nagyon nagy erőfeszítések árán is igen körülményesen jöhet csak létre, ha egyáltalán létre is jön. Mi lehet ennek az oka, miért áll oly távol egymástól magyar és magyar, még ha lényegében egyet is akar? Az okok a történelmi tradíciókon túl abban a politikai és ideológiai kurzusban keresendők, mely a XX. század második felében 1990-ig hatott és mérgezte a belpolitikát. A széthúzás mételye minden nemzetben, csoportban megvan, csak nem biztos, hogy érvényesülni is tud. Ez csak akkor lehetséges, ha egy nemzetet megfertőzi a gyűlölködés kölcsönösen megalázó „vírusa”, ha a közösség szolgálata helyett annak megtévesztése, kijátszása a fő cél, vagy az egyéni érdekek kerülnek előtérbe. A történelmi példák ma csak intő jelek, tanulságok lehetnek, de tradíciónak, eleve elrendelésnek nem tekinthetők. Ostoba a nemzet, mely a múltból nem tanul - mondták már többen is a történelem során. A magyar nemzet azonban nem ostoba. Ezt többször is bebizonyította bölcsességével, mély hitével és akaraterejével. Azt is tudjuk történelmünk tanúsága szerint, hogy olyankor csodákra is képes e nemzet. Mindenekelőtt tükröződnie kell most már a politikai egységben, egyet akarásban is. A megosztottság másik oka az 1950-től 90-ig tartó ideológiai kurzus, mely a jobboldaliságot igen gyakran szándékosan elferdítő „szélsőséges elemek népellenes retrográd gyülekezetének” állította be. Amikor 1989-ben a politikai pártok kezdtek újjászerveződni, az emberek nagy része nem is tudott mit kezdeni a magukat jobboldalinak, kereszténynek, nemzetinek nevező pártokkal. A teljes képhez természetesen az is hozzátartozik, hogy e pártok is elég ügyetlenül - kellő tapasztalat hiányában -, esetlenül határozták meg önmagukat. A tájékozatlan egyszerű emberek pedig, akik talán egyéni szimpátiából, nevük nosztalgiába hajló felvetése miatt, vagy egyszerűen ellenzékiségük kifejezéséül léptek e pártok valamelyikébe, nem sejthették, hogy milyen és hányféle árnyalata színezete létezhet a klasszikus jobboldali gondolkodásnak, politikai gyakorlatnak. Nem tudták, mert nem is tudhatták. Hiányzott és még ma is hiányzik az a politikai kultúra, mellyel a gyakorlati politizálás végezhető, s mely az önmeghatározásban, kinek-ki- nek a saját politikai arculatformálásában szerepet játszik. Az elmúlt évtizedekben az egypárt- rendszer keretei között nem is az volt a cél, hogy a tömegek saját politikai tudatformálása végbe menjen, hanem sokkal inkább a központi akarat megértése és maradéktalan végrehajtása. így érthető, hogy miért e tájékozatlanság s a jobboldal olyan gyakori „osztódása” napjainkban. A jobboldal ugyanis gyűjtőfogalom, mely tartalmazza mindazokat a klasszikus konzervatív értékeket, melyek alkalmasak egy nemzet gazdasági, kulturális, erkölcsi és politikai megújítására. Ezek az értékek igen sokfélék, tartalmi gazdaságuk egyik legfőbb jellemzőjük. Éppen ezért nem helyes kitérni az összefogás, adott esetben az együttműködés elől. A jobboldal magában foglalja a nemzeti szabadelvű progresszív demokrata erőktől a klasszikus jobboldal radikális erőiig mindazon elemeket, melyek szélsőségek nélküli józan gondolkodásúak, és mértéktartóak. Aki e széles skálának csak némely kis szeletét látja és tartja fontosnak, szűklátókörűségével súlyos károkat okozhat az egész jobboldalnak, s az egész magyar belpolitikának is. A baloldal ezzel szemben jól definiált egységet, fegyelmezettséget, stabil identitást mutat. Ennek okai is az elmúlt fél évszázad politikai kurzusában keresendők. Másról sem szóltak az ideológiai szemináriumok, politikai továbbképzések, mint a baloldaliság és az egységes baloldali politika alapjairól, kiindulva a szociáldemokrata érdekektől a nacionalistakommunista egységtörekvésekig, népfrontig. A jobb és baloldali politikai arculatformálása jelenlegi kereteink között nem egyenlő esélyekkel, hanem sokszor identitászavarral is párosuló értelmezésbeli viták kereszttűzében zajlik. Remélhetőleg a politikai kultúránk tudatos fejlesztése során el fogjuk érni azt a szintet, amikor képesek lesznek a széles tömegek is a minőségek, az árnyalatok és a közös érdekek felismerésére, s az ennek megfelelő gyakorlat kimunkálására a politikai skála minden oldalán. Hídvégi Péter KDNP
