Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-13 / 310. szám

10 Dunántúli Napló Gazdaság 1996. november 13., szerda Jubilál a Siklósi Takarékszövetkezet - Vidéken az elsők között alapított kirendelt­séget a takarékszövetkezetek közül a siklósi. Példaértékű volt annak idején ez a próbálkozás, s azóta 10 év telt el. A Kertvárosban megnyílt kirendeltség ma már ott tart, hogy 400 millió fo­rinthoz közelítő betétállomány mellett 140-150 milliós a biztonságos minősítésű és jó megtérü­lésű lakossági és vállalkozói hitelállománya. A november közepén jubiláló bankfiók ünnepi új­donsága, hogy hamarosan pénzkiadó automatákat állítanak működésbe, az ügyfelek pedig ezekhez használatos bankkártyákat kapnak. fotó: tóth László A szövetkezeti törvénytervezet kritikája A baranyaiak egyetértenek A MOSZ elutasító álláspontjával Lassan, de biztosan a jövőbe Monitorra kerül a területfejlesztés A Pécs-Baranyai Kereske­delmi és Iparkamara Moni­tor című gazdasági maga­zinja november 13-án kerül adásba legközelebb a Pécsi Városi Televízióban. A szerda este 20 órákor kez­dődő műsor témája ezúttal Baranya megye területfej­lesztési koncepciójának ter­vezete lesz. Vasúti átszervezés Megállapodás született a Vasúti Érdekegyeztető Ta­nácsban a MÁV által alapí­tott gazdasági társaságokba kerülő munkavállalókról. A megállapodás több mint háromezer alkalmazot­tat érint, annak következté­ben, hogy a MÁV-nál káef- téket szerveznek a nem közvetlenül vasúti alapszol­gáltatásnak minősülő tevé­kenységek - például utasel­látás, kutatás-fejlesztés, ra­kodógép-karbantartás - ellá­tására. A dokumentum kü­lön hangsúlyozza, hogy a káeftékben való foglalkozta­tásra senki nem kényszerít­hető. Az alakuló társaságoknál az ottani kollektív szerződés megkötéséig a MÁV-nál ér­vényes megállapodást al­kalmazzák. Az rt. vállalta, hogy meg­alakuló gazdasági tárasága­iban az azonos munkakö­rökben dolgozó egykori al­kalmazottjai számára mini­mum azonos alapbért állapít meg, s hogy keresetük nö­vekedése 1997-ben eléri a vasutasok keresetnövekedé­sének átlagát. A társaságokban dolgo­zók megkapják a vasutasok kedvezményeit. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 261,46 Görög drachma (100) 66,88 Német márka 106,01 Olasz líra (1000) 104,93 Osztrák schilling 15,07 Spanyol peseta (100) 125,83 USA-dollár 158,31 A Baranya Megyei Mezőgaz­dasági Termelők Szövetségé­nek kedden megtartott elnök­ségi ülésén fő témaként az új szövetkezeti törvény tervezeté­ről tanácskoztak az elnökségi tagok. Az elhangzottakból egy­értelműen kiderült, hogy a me­gyei agrárszakemberek egyetér­tenek országos szövetségük, a MOSZ közelmúltban kiadott ál­lásfoglalásával. A MOSZ (a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Or­szágos Szövetsége) elnöksége ez évben már több ízben hatá­rozottan kinyilvánította, hogy nem ért egyet az új szövetkezeti törvény megalkotásával mind­addig, amíg nem történik meg a „korábbi törvényekkel kikény- . szerített” átalakulási és tulaj­donszerzési folyamatok befeje­zése, azok stabilizálódása. A szövetkezeti törvény koncepci­óját a fentiekből fakadóan már április 10-i ülésükön sem tartot­ták alkalmasnak egy új, átfogó szabályozás magalapozására, és már annak idején nehezmé­nyezték, hogy a törvény (erőlte­tett ütemű) előkészítésébe ér­demben nem vonták be a szö­vetkezeti érdekképviseleteket.- Most az paprikázta fel a hangulatot, hogy a kormány az érdekképviseletek észrevételei és tiltakozása ellenére csaknem a korábbival azonos tartalom­mal fogadta el a koncepciót és az eredeti ütemezésnél is feszt- tettebb tempót igénylő határ­időt szabott meg a törvényter­vezet előkészítésére - jegyezte meg a pillanatnyi helyzetet kommentálva Margittal Mik­lós, a megyei TESZÓV titkára. A törvényjavaslat egyértel­műen újabb átalakulási kény­szert, ennek megtörténtéig pe­dig újabb gazdasági és jogi bi­zonytalanságot jelent a működő szövetkezetek számára - fo­galmaz a MOSZ állásfoglalása. Mivel például a szövetkezeti üzletrészek problémájának ren­dezésére elfogadható megol­dást egyáltalán nem ajánl a ter­vezet, így a működő szövetke­zetek számára a „türelmi” idő leteltével csak a gazdasági tár­sasággá való átalakulás, vagy a jogutód nélküli megszűnés ma­rad ... A baranyai agrárszakembe­rek osztják az MOSZ azon ag­godalmát, hogy a kormány szö­vetkezetekkel kapcsolatos poli­tikája a jövőben sem teszi von­zóvá a szövetkezést. így való­színű, hogy a törvénytervezet változtatás nélküli elfogadása gyakorlatilag a szövetkezetek eltűnését eredményezheti a me­zőgazdaságban. Áz érdekkép­viselet bízik abban, hogy javas­lataik végre meghallgatásra ta­lálnak. Balog N. A mai gazdaságban a stratégiai szövetségek hazánkban főként azért köttetnek, hogy a környe­zeti bizonytalanságok ellen vé­dekezzenek a vállalatok, ke­vésbé azért, hogy piaci pozíció­jukat megalapozzák. A honi vállalatok vezetőinek többsége ma úgy vélekedik: csakis fo­gyasztóorientált szemlélettel lehet a piacgazdaság törvényei között életben maradni. A Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetem vállalat­gazdaságtan tanszékének kö­zelmúltban végzett felmérésé­ből az is kiderül, hogy a cégve­zetők a fogyasztók igényeinek mind teljesebb kielégítésével kívánják a megálmodott profi­tot elérni. Ennek érdekében kü­lönféle formákban bővítik ve­vőszolgálatukat. A vállalatok a működésüket leginkább befolyásoló környe­zeti tényezők közül első helyen a fogyasztókkal való jó vi­szonyt említették. Úgy gondol­kodnak, hogy a hosszú távra megalapozott kapcsolat garan­tálja a stabil bruttó árbevételt, kiszámíthatóvá teszi a szerző­déseket és nem utolsósorban csökkenti a költségeket. A hosszú távú kapcsolatépí­tés másik területe a szállítókkal kialakított állandó, biztonságos viszony. Ugyanakkor a meg­kérdezett 325 vállalat jelentős része termékét minőségével és ennek megfelelő árával hirdeü a piacon. Egyéb termékelő­nyökre nemigen hivatkoznak. Némiképp ellentmond a mi­nőségre való hivatkozásnak az a tény, hogy a válaszadók csak­nem 40 százaléka 1992 óta vál- tozaüan termékekkel jelenik meg a piacon. Világviszonylat­ban is új technológiával csak a vállalatok 27 százaléka büsz­kélkedhet. A termékfejlesztés leginkább az exportpiacokon mutatkozik eredményesnek: Itt ugyanis a változatlan termékek ma már nem kelendőek. B. B. Több segítség a termelőknek Jövőre - arányát tekintve - csökken a közvetlen export- támogatás, és növekedni fog az agrártermékek piacra jutá­sát segítő, az áru előállításá­nak folyamatába beépített tá­mogatás — nyilatkozta la­punknak Benedek Fülöp. A Földművelésügyi Miniszté­rium közigazgatási államtit­kára elmondta: 1997-ben az agrártárca az eddiginél több támogatást kíván adni a ter­melőknek. A piacra jutás elő­segítésére 42,3 milliárd, ag­rártermelési támogatásokra 18 milliárd forintot irányoz elő a tárca. A szubvenció mér­tékére vonatkozó szakértői egyeztetések most folynak a terméktanácsokkal. Közvetlen exporttámoga­tásra 25-31 milliárdot kíván elkülöníteni a minisztérium. A szubvenció egy része nor­matív módon, közvetlenül a termékhez kapcsolódna, míg a többihez pályázati rendszer révén juthatnának hozzá az érintettek. Az agrárköltségvetés szű­kös volta miatt az összes pi­acra jutási támogatás az idei­nél valamivel kevesebb lesz, ez azonban nem veszélyezteti az ágazat jövő évi kivitelét - szögezte le az államtitkár. Ha­tározottan cáfolta azokat a prognózisokat, amelyek sze­rint a támogatás csökkenése miatt egyes ágazatokban érté­kesítési zavarok léphetnek fel. Mint mondotta: az 1997. évi exportteljesítést egyfelől az befolyásolja, hogy megfe­lelünk-e a nemzetközi GATT- WTO megállapodásban vál­lalt kötelezettségeinknek, másfelől 4z egyeztető tárgya­lások során át tudjuk-e hidalni azokat a feszültségeket, ame­lyeket annak idején, 1992-1993-ban az eredeti GATT-szerződés aláírásakor az akkori kormány technikai hibaként elkövetett. Az agrárkormányzat törek­vése, hogy a GATT-WTO fel­tételek teljesítése mellett, a jövőre évre tervezett támoga­tással az ideihez hasonló mennyiségű - mintegy 3 mil­liárd dollár értékű - agrárter­méket tudjunk a külső piaco­kon értékesíteni. Újvári Gizella 0LLAND BÚTORBOLT Siklósi Út 70. PÉCS ________VÁSÁRLÓINKAT! 4 10-052 BETAKARÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT FELVÁSÁRLÁST VÁLLAL ZARVA sHHr Vállaljuk a takarmánykukorica aratását, szállítását; tisztítását, szárítását; felvásárlását. Baranya megyében bárhol, ha legalább 100 ha területre áll össze az igény. I FIZETÉS: A BESZÁLLÍTÁST KÖVETŐEN AZONNAL. 1 Érdeklődni telefonon: (66)312-974 7 órától 16 óráig (30) 351-875 bármikor (30) 384-991 Wrmik0r (sseeo, Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1995. évi XLII. tv. 1. paragrafus (3.) alapján nyilvános pályázatot hirdet kéményseprő-ipari tevékenység ellátására A tevékenység ellátása 1997. január 1-jétől kezdődően 10 éves időtartamra vonatkozik. Pályázó feladata: Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén, a kötelező kéményseprő-ipari tevékenység teljes körű ellátása a vonatkozó jogszabályok szerint. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen a tevékenység ellátásához szükséges:- érvényes cégbejegyzés vagy vállalkozói igazolvánnyal- megfelelő számú szakképzett munkaerővel- ügyfélfogadásra, szociális eüátásra alkalmas helyiséggel, telephellyel- számítógépes nyilvántartási és elszámolási rendszerrel- technológiai utasításokkal- a feladatok ellátásához szükséges szállítójárművekkel, műszerekkel, szerszámokkal, formaruhákkal A tevékenység megkezdése előtt a nyertes pályázó köteles megkötni a tevékenységre szóló felelősségbiztosítást. A tevékenység díjtételeit, éves felülvizsgálat mellett a pályázat- kiíró állapítja meg. A pályázathoz csatolni kell: a kémény szabványok szerinti ára­jánlatot, a pályázati kiírásban megjelölt feltételek igazolásához szükséges bizonyítványok, engedélyek, okiratok stb. fénymáso­latát, valamint a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatást végző személyek erkölcsi bizonyítványát. Valamint igazolást ar­ról, hogy a vállalkozónak köztartozása nincs. A pályázat benyújtásának határideje: az Új Dunántúli Naplóban történő megjelenéstől számított 30 nap. Helye: Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. II. em. 63. A nyertes pályázóról - kiíró önkormányzat közgyűlése dönt. A kiíró a pályázókat az eredményről írásban értesíti. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (69S10, ÚJ VOLVO S40 Vannak dolgok, amelyek jelentése a változó világban is változatlan. Elmúlt és jövő idők jelképei. Volvo S40. Dinamizmusa és kényelme elkápráztat. Volvo S40. A sikeres üzleti élet jele. Az új idők jele. Autokont Bt.______________________ VOLVO 7627 Pécs, Bokor u. 10., Tel: 72 215-200, TeL/Fax: 72 316-200 Vezetésre született

Next

/
Thumbnails
Contents