Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-11 / 308. szám
Pécsett Harcban nem bilincselnek a levélszekrényekért (3. oldal) (4. oldal) A katonaidő jövőre ismét csökken (7. oldal) Tömegtüntetések Olaszországban Több mint 800 ezer ember tüntettet szombaton este Rómában a középbal Olajfa kormány, a tervezett költségvetés és az adók ellen. Ezzel egy időben Nápolyban a Rifondazione Comu- nista párt mintegy 200 ezer embert vitt utcára a munka- nélküliség gondjának megoldását követelve. Brit földrengés Brit viszonyokhoz képest meglehetősen erős földmozgás keltett pánikot vasárnap Nagy-Britannia délnyugati vidékein. A rengés, amlynek átlagos energiája elérte a 3,8-es szintet a Richter-skála beosztásán. Néhány helyen a földrengés olyan erőteljes volt, hogy a helyi lakosság nagy erejű robbanásra gyanakodott. A Magyar Iszlám Közösség Szombaton tartotta első kongresszusát a Magyar Iszlám Közösség a dobogókői Manréza konferenciaközpontban. Magyarországon jelenleg 3 ezer híve van az iszlám vallásnak. Azerbajdzsán - Magyarország 0-3 (0-1) A magyar válogatott dere- kas munkát végzett ezen a vasárnapi vb-selejtezőn Bakiban. Idegenben gyűjtötte be azt a három pontot, amely kétségkívül visszaadta a hitet. A törékeny azerbajdzsáni védelmet háromszor sikerült feltörni, a diadal megnyugtató. Gólszerzők: Nyilas (43., 70.), Urbán (82.) (Tudósítás a 15. oldalon) Fűtés? Csak aki megfizeti! Szigetváron az önkormányzati képviselő-testület minapi rendkívüli ülésén 273 forintra csökkentette a nemrég általa elfogadott 329 forintos távfűtési alapdíjat Ugyanakkor a szolgáltató, az osztrák Infratec GmbH helyi cége, az EFC Szigetvár Kft. technikailag felkészült arra, hogy a nem fizetőket kizárja a távfűtésből. Az előző szolgáltatónak, a SZIKSZ Kft.-nek a fűtésért és a melegvízért majd 8,5 millió forinttal tartoznak a lakók. Az osztrák cég viszont tiszta lappal és a testület által jóváhagyott 329 forintos alapdíjjal, valamint azzal az önkormányzati ígérettel kezdte, hogy a valóban rászoruló polgárok helyett részben a város fizet. (Idén 246 család majd’ 4,2 millió forint távfűtési hozzájárulásban részesül.) Azt a Szent István lakótelepiek, de az őket hőenergiával ellátó Városi Kórház szakemberei sem értették, hogyan, miért lett a távfűtés alapdíj a októberben 329 forint - amikor az Infratec a pályázatában 273 forintos ajánlatot tett. Győzött tehát a lakossági elégedetlenséget is leszerelni igyekvő megfontolás. Igaz, a 273 forint még mindig magasabb az előző fűtési szezon alapdíjánál. De ... 230 forint is lehet, ha az Infratec helyi cége, az EFC Szigetvár Kft. átveheti üzemeltetésre a kórházi kazánházat. Vermes László, az EFC Szigetvár Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: készen állnak arra, hogy az úgynevezett „cső a csőben” megoldással kizárják a szolgáltatásból a nem fizetőket, anélkül, hogy bemennének a lakásokba. (Megoldásuk iránt már a PÉTÁV Kft. is érdeklődött.) A nem fizető összesen tizenhat nap haladékot kap, hogy rendezze tartozását. Ha akkor sem fizet, jogi úton fogják az elmaradt díjat, valamint a távfűtésből való kizárás (és az esetleges visszakötés) költségeit is behajtatni. B. M. L. Sikerek a gyermekek daganatos betegségeinek gyógyításában A gyermekek daganatos betegségeinek gyógyításában a magyar gyermekonkológiai központok az európai szintnek megfelelő eredményeket érnek el napjainkban. Az ország második legnagyobb ilyen központja Pécsett van, a Gyermekklinikán. Húsz éve kezelnek itt mindenféle daganatos betegséget, évente mintegy negyven új beteget felvéve a Dél-Dunántúl három megyéjéből. Ez a szám az elmúlt évtized adatai szerint nagyjából állandó. Baranya, Somogy és Tolna kétszázezres gyerekszámának tükrében nem több és nem kevesebb, mint az európai átlag. Egy kezelés időtartama körülbelül egy év. Dr. Kajtár Pál egyetemi docens elmondása szerint, ha az összes daganatos betegséget figyelembe vesszük, akkor az elmúlt húsz év betegeinek több, mint a fele még ma is tünetmentesen él. Az 1991. január 1-től 1995. dec. 31-ig diagnosztizált 40 limfoid leukémiában szenvedő beteg közül pedig 75 .százalék él anélkül, hogy visszaesett volna. Az úgynevezett standard csoportot figyelembe véve ugyanezen időszak alatt 93 százalékos az eredményesség. Ehhez tudni kell azt, hogy a hetvenes években még 11 beteg közül 10 meghalt. (Folytatás a 3. oldalon) Épül a börtönből szabadultak otthona Több, mint tíz éve fogad be otthonába börtönből szabadult embereket egy Pécsett élő házaspár, Horváth Ferenc és Csizmadia Ágnes. Kezdetben egy belvárosi másfélszobás lakásba, ahol volt olyan időszak, amikor a négy gyereken kívül még heten is laktak olyanok, akiknek e segítség nélkül szinte kilátástalan lett volna életük a szabadulás után. A házaspár, miután néhány éve létrehozta a Foglyok Menedéke Alapítványt, az Előd utcában próbálkozott egy romház megvásárlásával, melyet a szabadultak otthonává szerettek volna kialakítani. A szomszédok ellenállása azonban ezt lehetetlenné tette, fenyegetőztek, még le is köpték őket. Idén márciusban egy holland alapítvány segítségével Kertvárosban, a vásártérrel szemben egy családi házat vásároltak, s annak felújításával, átalakításával alakítják ki az otthont, melyben kézműves műhely működik majd. (Folytatás az 5. oldalon) Mayer Mihály püspök új lovagot avat fotó: Tóth Lovaggá avatás Pécsett A nagy hagyományokkal rendelkező Jeruzsálemi Szentsír Lovagrend a hét végén Pécsett tartotta találkozóját, amelynek során szombaton Mayer Mihály pécsi megyéspüspököt fogadták a rend főtisztjévé, majd a tegnapi, Pécsi Bazilikában megtartott szentmise keretében ünnepélyes ceremóniával a püspök avatott lovagokat. A szertartáson iff. dr. Major Tamás, Ozsvári Csaba és dr. RoykóÁdám lett a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend lovagja, míg dr. Major Magda a rend hölgyévé vált. R. N. Újabb adók terve Németországban Kohl lemondással fenyegetőzik Theo Waigel német pénzügyminiszter a tervezett adóreform keretében be akaija vezetni a mun- kanéküliségi segély és a táppénz megadóztatását. Közben a bonni kormány koalíció pártjai között folytatódik a költségvetés miatt kialakult éles vita és Kohl kancellár már lemondással fenyegetőzött. A pénzügyminiszter pártja, a Keresztényszociális Unió hétvégi müncheni pénzügypolitikai tanácskozásán közölte, hogy a jövedelemadó készülő reformja keretében jelentősen csökkentani akarják az adókulcsokat, a kieső összeget az adókedvezmények radikális leépítésével szeretnék pótolni. így az új intézkedések bevezetése után minden bérpótló és bérkiegészítő bevételt megadóztatnának, még a táppénzt és a munkanélküliségi segélyt is. Jönnek az IFOR-konvojok! Pécsen keresztül haladnak a katonai járműoszlopok Jó lesz felkészülni: mától november 15-ig az IFOR amerikai katonai járműoszlopai nem a megszokott útvonalon járnak - ezen e héten felújítják a pellérdi úti ideiglenes hidat és a vasúti átjárót -, hanem kitérőt tesznek Pécs felé. Ez minden bizonnyal megbolygatja a városi közlekedés mindennapi rendjét. Még akkor is - tette hozzá Szász Károly ezredes, a Baranya Megyei Közgyűlés védelmi irodájának vezetője -, ha az amerikaiak betartják ígéretüket, s a reggeli és délutáni forgalmi csúcsot elkerülve, lehetőség szerint 10 és 15 óra között haladnak keresztül a városon a teherautók, konténer- szállító trélerek, dzsipek. A gondokat tetézi, hogy a rekonstrukció ideje alatt lezáiják a pellérdi utat, így valamennyi jármű kerülőre kényszerül. Bár a 15-20 járműből álló oszlopokat rendőri biztosítással kísérik, az IFOR- parancsnokság és a megyei védelmi iroda megértést és türelmet kér a közlekedőktől a Nagy Imre út-Megyeri út-Tüzér utcai felüljáró-Tüzér utca-6-os út vonalán. A konvojok ugyan lépésben, a városban megengedett maximális sebességnél lassabban haladnak, ennek ellenére sem árt a figyelem. Tudni kell, hogy tilos az oszlop járművei közé hajtani, előzésbe kezdeni! Sőt, ajánlatos az utak jobb szélére húzódva lassítani, szükség esetén megállni, például a felüljárón, ahol a széles gépkocsik „átlóghatnak” a záróvonalon. (Folytatás a 3. oldalon) Egy-egy asztalnál több száz értékes mesefigura kápráztatta el a gyermekeket fotó: Tóth 3. Kindertojás és telefonkártya börze az IH-ban Az asztalokon Kindertojásból „kievett” műanyag figurák, repülő és autómodellek, fémkatonák, valamint hazai és külföldi telefonkártyák sokasága, az asztalok mögött a portékáikat kínáló gyerekek és felnőttek, az asztalok előtt a kíváncsi kicsik és nagyok, akik vagy cserélni jöttek, avagy azért, hogy megvegyék gyűjteményükbe a még hiányzó, oly régóta áhított darabot. Tegnap a pécsi IH-ba csábította a gyűjtőket a 3. Kindertojás és telefonkártya börze. Volt is kínálat, és főként érdeklődő bőven. A hetedikes Végh Nikolett és a hatodikos Pénzes Gábor egymás mellett állított ki. (Folytatás az 5. oldalon) * I * * Mahler-lemezfelvétel Pécsett (5. Oldal) FOTÓ: TÓTH