Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-10 / 307. szám
8 íMiántúli INapló Hobby - Piaci Hírek 1996. november 10., vasárnap Százezrekbe kerül a vadászat Aki vadász akar lenni, most nagyon jól számoljon. Gondos Gyula, Baranya fővadásza volt a segítségünkre: az első lépéstől addig számolva a költségeket, amíg valaki fegyverrel és kötelező alapfelszereléssel rendelkező társasági vadász lehet. Aki ezt a sportot szeretné űzni, el kell végeznie a tanfolyamot. Ennek költsége 7000 forint, a tankönyvek ára 4500. A vizsgáért külön kell fizetni 5000 forintot, külön a fegyvervizsgáért is, utóbbi 3000-be kerül. Ha ezen tül van a lelkes nimród-jelölt - mert a vizsgázóknak mintegy egyharmada elsőre nem megy át, s a további megmérettetés is 5000-be kerül -, akkor folyamodhat a tagsági viszonyért, mert ez a rendőrhatóság által megkövetelt előfeltétele a fegyvertatásnak. A bérkilövő társaságnál 10 000 forint körül van a belépési díj, az éves tagsági díj pedig 500- 1000 forint. Ha területtel rendelkező vadásztársaság tagja szeretne lenni, jóval többet kell fizetnie, mert az ilyen testületek vagyoni hozzájárulást kérnek, ez pedig 150-200 000 között mozog. Az éves tagdíj jelenleg 1000 körül, de inkább a felett van, s várható, hogy hamarosan tovább emelkedik. Ezek után jöhet csak a fegyvervásárlási kérelem: 5000 forint az illeték, további fegyvervásárlásoknál 2000-2000. Ha az engedély megvan, akkor mehet csak a talán még mindig lelkes vadász a szakboltba, hogy fegyvert vásároljon. Most 50-70 000 forint egy közepes minőségű sörétes puska ára, a golyós drágább, 80-100 000-be kerül. Van tehát most már vizsga, engedély, a fegyver is a helyén van - bár ez utóbbi sem olcsó, már mint a hely, mert előírások határozzák meg: milyen módon tárolható otthon a lőfegyver. De például nincsen még távcső, ami nagyvad vadászata esetén kötelező felszerelési tárgy, s legalább annyiba kerül, mint egy golyósfegyver. Feltétlenül kell - ez is kötelező tartozék - a vadászkés. Egy Solingen-ről most ne is beszéljünk, az elfogadható minőségű közepes kés ára meghaladja a 10 000 forintot. Kell még a bőrtarisznya - ezrekért -, a hátizsák - ezrekért -, az aggaték - és persze a ruházat, amiről Gondos Gyula tömören ennyit mondott: csillagászati összegekbe kerül. Hogy csak egy francia csizmát említsünk: 20 000 forint. Eddig nimródunk egyszer sem lőtt. Ha akar: a sörétes patron ára darabonként 25-30 forint között van. A golyósfegyverbe való lőszer ára akár 250 forint is lehet darabonként. Nem említettük még a benzint és - ne adj’isten, ha éppen erre is futja - a jó terepjáró gépkocsit. Ha mindez megvan - tessék, lehet vadászni! Ha nem is jár feltétlenül a költségekkel, de megemlítjük: ma már a magyar vadász is fizet a trófeáért. Az pedig tényleg drága! Mészáros A. Hőszabályozós méhek A biológusok érteni vélik, hogy mi az, ami a méhek repülését szabályozza. A méheknek ugyanis belső' hőszabályozójuk van, amely testhőmérsékletüket hozzáigazítja a külső hőmérséklethez. Ha történetesen egy mézgyűjtésre indult méhecske melegebb levegőrétegbe kerül, akkor a hőszabályozó csökkenti a rovar anyagcseréjét, s ezáltal csökken testének hőtermelése és ritkulnak a szárnycsapások is. Az Arizona állambeli Tempe egyetemének John Hamson vezette tudós- csoportja több mint 900 európai és afrikai méhen végzett tanulmánya során jött rá erre. Felfedezésükről a Science magazinban számoltak be. „A méhek a repülés legnagyobb művészei közé tartoznak és repülés közben az állatvilágban példátlan módon energiákat aktivizálnak” - jelentette ki Harrison. Az igazi sporthorgászat A magyar horgászok túlnyomó többsége pontyra horgászik, ritkán próbálkozik a rablók horogra csalogatásával. Ha rablóha- lazásra vetemedik, akkor is az esetek kilencven százalékában a kényelmes megoldást választja: kishalat a horogra, aztán lehet beszélgetni a szomszéddal, mert a rabló úgyis elnyeli a csalit, nem is kell odafigyelni, felakasztja magát, utána már csak a fárasztással kell törődni. Az igazi sporthorgászat viszont a blinke- rezés, a műcsalis, vándorló horgászat, a haltartó helyek megkeresése és becserké- szése. Itt nincs az állatvédők által kifogásolt, a horogra tűzést kínzásnak tartó (van benne valami!) megoldás, a változatos műcsalik, a wobblerek, a jigek, a twisterek, a különféle villantok hada áll csatasorba, hogy a csukákat, süllőket, balinokat, harcsákat kapásra ingerelje. Érdekes módon az egyesületek éppen ezt a horgászmódszert tiltották ki a halastavakról. Az indokaik is adottak: a blinkerezéssel egyrészt gereblyézni lehet, másrészt a méreten aluli rablóhalak az akasztásnál olyan mértékben sérülhetnek, hogy visszahelyezésük után megdöglenek. Igaz mind a két feltételezés, előfordulhat ilyesmi. De akkor semmifajta horgászatot nem kellene engedélyezni, hiszen a gereblyézés önetetős készséggel is lehetséges, horogkivételkor a békés halak is olyan sérüléseket szenvedhetnek, amely a pusztulásukhoz vezethet. Szerencsére egyre több egyesület szakít a régi hagyománnyal, s engedélyezi ezt a horgász módszert. Napijegyet nyertek A bissei horgászegyesület sorsolást rendez azok között, akik az elmúlt hónapban napijegyet vásároltak. Az októberiek közül napijegyet nyertek: Kovács Mihály (ig.sz.: 059132), Orbán József (ig. sz.: 056003) és Bender Zoltán (ig. sz.: 060898). Hdbby-kertészeknekI Rovarok, vadak ellen A fák meszelése is célravezető Bármennyire szeretnénk megnyújtani az őszt, egyre kevesebb az időnk a fagyos napok előtti munkák elvégzésére. Amit feltétlenül ajánlott még elvégezni az a ribizli, a málna, a rózsák, díszfák - kivéve az örökzöldeket! - permetezése 3%-os Ágról oldattal. Ez az szer hasznos a különböző kártevőkkel szemben, amelyek nemcsak a növényeken, hanem a különböző, fából készült tárgyakon is megtapadnak. Ezért érdemes a szőlőben a bordói lé plusz kénes lemosást követően az Ágról oldattal végig permetezni a tőkéket, a kerítést, a fából készült támfalakat, de még a kaput is. A frissen telepített díszfa, gyümölcsfa csemeték tövét be kell takargatni földdel. A fel- kupacolt föld védi a gyökérzetüket a fagytól. A fák törzsét - az idősebbeket is - a nyulak, őzek, vaddisznók látogatásától kell védeni. Náddal, napraforgó szárral, műanyag hálóval, vagy vízálló papírral lehet körbe kötözni FOTÓ: TÓTH L. őket. Műanyagfóliát ilyen célra nem szabad használni, mert a bepárásodás kárt okoz. A korosabb fákkal még egy teendő ajánlott a bekötözés előtt. A fa törzsét meg kell szabadítani a befészkelő rovarok, más kártevők ellen. A műveletet kéregkaparóval szokták végezni, s az ily módon keletkezett sebeket pasztával, faseb kezelő anyagokkal kell bevonni. Nagyon gondosan le kell szedni a fákról a gyümölcs maradványokat, el kell távolítani a hemyófészkeket, mert ha megmaradnak, ezek onthatják tavasszal a kártevőket. Ha még lesz pár napfényes és fagymentes napunk, a kertbe vethető még Glória cukorborsó, ami tavasszal nagyon korán kel, sóska és spenót, illetve még lehet dug- hagymát is ültetni. T. E. * Kedvezményes őszi növényvédőszer vásár van Pécsett, a Kertbarátok Boltjában, amely a Béri Balogh Adám utca 1. sz. alatt található. Telefon: 313-961.(X) BENZIN. Hamarosan a 98-as oktánszámú ólmozott benzin ára eléri a 150 forintot. A dolog nem lepett meg, ugyanis az utóbbi hetekben figyeltem a benzinkutak árjegyzékét, amely folyamatosan emelkedést mutatott. A legolcsóbban a „hazai” benzinkútnál lehetett hozzájutni, a többiek mind drágábban árusították ezt a fajta benzint. A szerelők arra figyelmeztettek: néhány kútnál „pancsolnak”, oda nem is érdemes beállni, mert ha ott tankolunk, útközben leáll a járgány, s indulhatunk a szerelőhöz. De hogy az üzemanyagkereskedés jó üzlet, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyre szaporodnak a benzinkutak. És ha nem is „forintálisan”, de „fillériesen” változnak az árak, a különbözet esetenként eléri a 80 fillért is. Azt pedig nem lehet figyelembe venni, hogy pancsolják a benzint, ugyanis a tankoláskor ezt nemigen lehet észrevenni. A pénztártól való távozás után pedig már nincs reklamáció. Békéssy Gábor Devizakamatok a kereskedelmi bankokban 1996. november 4.-november 10. 1 hónapra Devizanem BB MHB Mezőbank OTP USD 4 3/16 4 4 3/8 4 3/16 DEM 1 3/4 1 3/4 2 3/8 1 3/4 ATS 1 15/16 2 2 5/8 2 CHF 1/8 1/2 1 1/16 5/8 3 hónapra USD 4 5/16 4 1/8 4 3/8 4 9/16 DEM 1 13/16 1 3/4 2 7/16 1 7/8 ATS 1 15/16 2 2 1/8 2 1/8 CHF 7/16 1/2 1 1/4 13/16 Budapest Bank Takarékjegy A1/B13/6 hónap évi 19/19,5% Szigetvári Tak.-szöv. Takarékszelv. (fix kamat) 3 hónapra 20% Mezőbank Florenus értékjegy 6/12 hó 20,5/21% Polgári bank Polgári jegy 120/240/366 napra évi 20,0/20,5/20,5% A Cívis befektetési jegy időarányos hozama 11.1-én 27,2% +adóhite! Rubin Pénztárjegy 180 nap 21,5%, 365 nap 21,75% Kereskedelmi banki valutaárfolyam - érvényes hétfőig Budapest Bank OTP Bank MHB Mezőbank Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 99,91 108,01 100,22 106,00 100,50 105,50 100,60 105,30 Dollár 151,17 160,49 151,80 160,02 152,00 159,60 152,30 159,30 Schilling 14,00 15,00 14,24 15,02 14,30 14,29 14,29 14,97 KunaTolárHasználtgépkocsi-árak Pécs I. Pécs II. Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa típus Épd/ó típus Épot/ó típus ÉvjáratIá Típus Évjárattá típus Évjáottór Lancia Prím 83/260 Opel Astra l,4i 92/1,19 mill. VWGolfGTt í 88/850 _______ j______ P od Escort 1,3 89/680 Peugeot 309 85/480 Peugeot 305D 82/170 Seat Cordoba 1,4 94/1,56 mill. Renault 5 86/398 Mercedes 190E 1,9 83/730 BMW 32® 86/630 NissanSumiy 84/320 Peugeot 405 GLD 91/1,06 mill. Renault 5 | 83/235 FiatUno 1,0 88/525 Címén Bx Kőiéi 88/520 Ronda Accord 88/850 Peugeot 205 GRD 88/680 Oltóén Visa 83/258 VW Golf 1,3 88/780 Remi 91,1 84/340 Opel Kadett 80/170 Opel Kadett D 88/690 Toyota Scarlett 81/255 Peugeot 3091,61 86/530 Honda Araid 88/920 Polski l’fi 90/200 Citroen Bx Kombi 87/490 VW Golf U 79/199 Citroen Bx 1,4 87/430 ToyotaCorolla 85/380 Paige« 5D 88/950 Lada Samara 90/460 Skoda 120GLS 87/198 VW Jetta 1,6 86/560 Skoda 120 85/190 Ford Fiesta 79/180 Ford Escort 1,3 84/410 LadaKombi 83/179 BMW324D 86/690 OpdKadettD 88/720 ToyotaCorolla 84/360 Renault 91,1 83/295 Opel Kadett | 85/255 Ford Sierra 1,8D 91/1,02 mill. Lala Sana 90/480 Toyota Carina D 90/1,05 mill. Skoda 120 85/149 Polski Fiat 126 87/170 Citroen AX 1,4D 89/600 VW Jetta 1,6 85/520 Zöldség-, gyümölcs- és tojásárak < a régióban Áru Pécs Kaposvár Mohács Szekszárd Komló Nagykanizsa Burgonya 25-40 20-50 25-45 18-40 25-45 18-45 Hagyma 20-35 25-40 25-45 15-40 25-45 20-40 Tojás 11-15 10-15 11-14 10-15 11-15 10-14 Fokhagyma 250 200-300 150-250 200-300 250-360 160-250 Körte 70-250 60-140 50-100 90-130 150-170 100-150 Changepoint Bt. (Pécs, Rákóczi út 39/C.) Valutaeladási árfolyam német márka 103,20 osztrák schilling 14,70 amerikai dollár 158,00 svájci frank 123,00 Feketepiaci valutaárak Récs Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa Baja Siklós Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 102,00 110,00 100.00 110,00 103,00 111,00 102,00 110,00 101,00 108,00 103.00 111,00 Dollár 158,00 162,00 152,00 165,00 151,00 163,00 153,00 166,00 151,00 164,00 151,00 166,00 Schilling 14,00 15,00 14,50 15,00 14,30 15,00 14,00 14,50 14,00 15,00 14,00 15,50 KunaKockázatmentes befektetések Futamidő Állampapír hozama (százalék) Egy hónap Dll (MNB) 21,03 Negyedév Dl6 (MNB) 22,10 Félév K9 (MNB) 22,10 Egy év K2l (MNB) 22,19