Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-08 / 305. szám
Traktoros ámokfutás A szívsebész Ma: TVR-Magazin Kozármislenyben lemondásáról műsormelléklet (3. oldal) (5. oldal) (november 11-től november 17-ig) Városfejlesztési koncepció Pécsett 4:4 után közgyűlési döntés a Közüzemi Rt. ingatlanügyleteinek megítéléséről Előtakarékosság nélkül nehéz házat építeni LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Lakásépítés lakáskasszával Minden ember életében a legnagyobb vállalkozás az első lakáshoz jutás, ennél nem kisebb annak nagyobbra cserélése, a saját ház felépítéséről nem is beszélve. Különösen igaz ez, amióta eltűntek a kedvezményes hitelek. Tavaly több mint húszezer lakás épült az országban, s a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén szeptember végéig 15 700-ba költöztek Bombariadó a JPTE-n Fesztivál ötvenedszer Cannes-ban A világhírű francia színésznő, Isabelle Adjani lesz a következő cannes-i film- fesztivál zsűrielnöke - jelentették be csütörtökön Párizsban. A filmes seregszemlét ezúttal május 7. és 18. között rendezik majd, s az eseménysorozatot még a szokásosnál is nagyobb várakozás előzi meg: ez lesz ugyanis az ötvenedik can- nes-i filmfesztivál. Körözik a német vegyszerszállítót A müncheni ügyészség csütörtökön országos körözést adott ki az ellen az üzletember ellen, akinek cége szállíttatta Magyarországra a hónapok óta a magyar-hor- vát határon veszteglő több száz tonna, részben veszélyes hulladéknak minősülő vegyszert. Dieter Emrich főállamügyész közölte, hogy a kétes ügyletet bonyolító Corrado GmbH nevű müncheni cég ügyvezetője, a 30 éves Sebastian Reinhardt, az ügyészségi vizsgálat keddi megindítása után nyomtalanul eltűnt. Tankerbaleset Mánfánál Tegnap Mánián, a falu előtti kanyarban egy Pécsről Komló irányába közlekedő nyerges tartályautó - valószínűleg a nagy sebesség miatt - megcsúszott, átszakította a korlátot, és a húsz méteres mélységbe sodródott. A sérült járműből parlagterületre kifolyt több mint 6 ezer liter gázolaj. Az olajömlés a falunak tartott, de sikerült gátakkal megállítani a folyását. Tűz nem ütött ki: megkezdődött a környezetvédelmi elhárítás, ami még ma is tart. A tanker sofőrje súlyos sérüléssel került a kórházba. Szinte teljesen a papírforma szerint alakult Pécs közgyűlésének tegnapi ülése. Ahogy várható volt, a testület tagjai a napirend előtti hozzászólások és az első témák vitái során nem számoltak a tárgyalásra kitűzött majd 50 többi előteijesztéssel, így befejezetlenül is maradt az ülés este 8 óra tájban. Azt is borítékolni lehetett előre, hogy a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről - egyébA TÁVHŐ Kht. hiteligénye, a bölcsőde-óvoda összevonásával kapcsolatos törvényességi kifogás és a Szent István tér beépítésével kapcsolatos tervek megtárgyalása szerepelt többek között tegnap Siklós város kép- viselő-testülete ülésén. A TÁVHŐ Kht. megfelelő forgóalap hiánya miatt a működéséhez hitelt kénytelen felvenni. A hiteligény 29 millió forint egész évre, amit havi bontásban vesz fel. A testületnek azt kellett eldöntenie, hogy ként szinte egyhangúlag - elfogadott rendelet csak a mellékletében meghatározott 25%-tól 185%-ig terjedő (január 1-től érvényes!) díjemelései, valamint a temetkezési vállalatként meghagyott önkormányzati cégen kívüli vállalkozókra kivetett igénybevételi díj miatt osztja meg a testületet. Bekövetkezett a pécsi város- fejlesztési koncepció egyhangú elfogadása is. Annak megjövenvalósuljon meg a vezetéképítés, csökkenjen a lakossági hozzájárulás. Polics József városüzemeltetési osztályvezető elmondta, Kivágó Iván, a kft. ügyvezetője nem készített határidőre olyan tanulmányt, amely a támogatás alapja lehet, hanem „kijárásos” úton próbált pénzt szerezni. Szarka Elemér polgármester és Polics József a Miniszterelnöki Hivatalban tettek a napokban látogatást, ahol megerősítették, a gáz az idén nem szerepel a céltámogatások közt, de a pályázatokat (Környezetvédelmi Alap, Phare, Területfejlesztési Alap) támogatják. Ugyanakkor a Dél-dunána hitel első 6 milliós részletéért vállalnak-e kezességet. A képviselők végül megszavazták azzal a megkötéssel, hogy a cég számára biztosítani kell a forgótőkét, amiből gazdálkodhat. A testület egy korábbi döntéssel gazdaságossági okokból összevonta az óvodát és a bölcsődét. Ezt az intézkedést a megyei közigazgatási hivatal a hatályos törvény szerint törvénysértőnek ítélte. A testület úgy döntött, egyértelműbben fogalmazzák meg, hogy csupán dőlésére sem kellett jóstehetség, hogy a Közüzemi Rt. ingatlanügyeit vizsgáló, s két egyenlő létszámú táborral felálló ad hoc bizottság nem tud többségi határozati javaslatot előterjeszteni és végül a közgyűlési erőviszonyok döntenek. S az is „bejött”, hogy még tovább is lehet nyújtani a Mária utcai Angol Központtal kapcsolatos ügyet: újabb egy hét haladékig jutottak. (Folytatás az 5. oldalon) túli Gázszolgáltató ajánlkozott a tervtanulmány 1997. május 31-i határidővel történő elkészítésére. Ezután a polgármester, nem kevés kétellyel, Kivágó Iván váratlan telefonüzenetéről számolt be, miszerint 350 milliót sikerült szereznie. Végül elhangzott, hogy a Komlói Fűtőerőmű városi átvételével új nagyfogyasztó jelent meg a városban, s ez is indokolja, hogy a november 28-i ülésen ne halogassák tovább a döntést gáz ügyben. De még mindig kérdés marad a vezetékrendszer tulajdonjoga, s hogy mibe fog ez a lakóknak kerülni? B. R. gazdasági összevonásról van szó, ami nem érinti az intézmények szakmai önállóságát. A Szent István tér beépítése nagy vitát váltott ki. Mi a fontosabb: benzinkút és új pályaudvar, vagy valami más? A MÓL Rt., ha ezen az igen értékes területen helyet kap, mintegy 54 milliót ad az autóbusz pályaudvar építéséhez. Végül a képviselők emellett a verzió mellett döntöttek, úgy, hogy lakossági közmeghallgatás elé viszik a témát. S. Zs. Csütörtökön kora reggel jelentette be egy ismeretlen telefonáló, hogy bombát rejtettek el a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem valamikori Tanárképző Karának területén. Az épületegyüttes kiürítésére az ismeretlen kétórás határidőt szabott meg. A telefonhívást fogadó központos hölgy azonnal értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül kiürítették az épületet. A rendőrség bombakeresésre kiképzett egysége átfésülte a terepet, de robbanószerkezetet nem találtak. A biztonsági előírásoknak megfelelően az egyetem területére a fentiek ellenére ma délelőtt kilenc óráig senki sem léphet be. Egyelőre homály fedi a telefonáló kilétét - igen valószínű, hogy csupán egy ízetlen tréfáról volt szó. (Tudósításunk az 5. oldalon) Győzött a MÓL Rt. Siklóson? Veszteglő gázprogram Komlón Megszűnik a kettős adótábla A jövő évi személyi jövedelemadó és társasági adó módosításairól adott tájékoztatást tegnap Vámosi- Nagy Szabolcs miniszteri biztos. A jövedelmek átlagos adóterhelése jövőre másfél százalékponttal csökken. A sávhatárok a jelenlegiekhez képest kitolódnak, a megemelt értékű sávokhoz alacsonyabb kulcsok tartoznak majd. Az adótábla induló kulcsa 20 százalék lesz. A legmagasabb kulcs, a 42 százalék egymillió egyszázezer forintos éves jövedelemnél lép be. Az adótáblát adójóváírás egészíti ki, amely a bérjövedelem 20 százaléka, de nem lehet több mint havi 3600 forint. A bér fogalma nem változik, ide tartoznak a jövőben is a munkáltatótól a munkaviszony alapján kapott jövedelmek (kivéve azokat, amelyekhez egyéb címen kedvezmények kapcsolódnak, pl.: a munkáltatói önkéntes pénztári hozzájárulás), a munkanélküli-segély, a táppénz stb. Áz adótábla és az adójóváírás együttes hatásaként a nettó keresetek minden jövedelem- sávban emelkednek, így például. akinek havi 20 ezer forint jövedelme van, jövőre 7700 forinttal kevesebb adót fizet, mint az idén; nettó keresete havi 642 forinttal nő. Vámosi-Nagy Szabolcs kiemelte: az ez évi - kedvezményekkel csökkentett - összevont személyi jövedelemadó egy százalékát az adózó állampolgárok közhasznú célokra fordíthatják. Jobban játszott a spanyol bajnok Nem sok hiányzott ahhoz, hogy megszorítsa, esetleg legyőzze Európa egyik legjobb gárdáját a PVSK-Dália női kosárlabda csapata. Tegnap első hazai Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta a legutóbbi magyar bajnok a sztárokkal teletűzdelt spanyol Pool Getafe Madrid ellen kétezer néző előtt az átalakítás alatt lévő pécsi Városi sportcsarnokban. A végső győzelemre is esélyes spanyolok ellen a pécsiek csupán rosszabb dobóteljesítményük miatt maradtak alul. A tizennégy pontos hazai vereség ellenére is jól szórakozott a közönség, korrekt bíráskodást és az európai élvonalhoz közelítő színvonalat látva. Horváth Judit (fehérben) küzd Alvarezzel a spanyolok legjobbjával fotó: löffler Gábor (Tudósításunk a 20. oldalon) * I « I be, s 19 000 építési engedélyt adtak ki. A statisztikusok szerint 1996-ban a tavalyihoz képest 10 százalékkal több lakás építésének befejezése várható. Több mint 100 000 panellakást kellene felújítani 2010-ig. Ehhez ígérnek segítséget a lakástakarékpénztári törvény elfogadását követően sorra bemutatkozó új szakosított pénzintézetek. (Folytatás a 3. oldalon) A gyors értékvesztéssel fenyegető áramszolgáltató-részvé- nyeinek eladásáról tegnap sürgősséggel döntött a komlói ön- kormányzat képviselő-testü- lete. A rendkívüli testületi ülés összehívását is a 86 milliós részvénycsomag kényszerű, értékvesztéssel járó eladása indokolta. Viszont a 60 százalékban visszanyerhető, bankban elhelyezett pénz kizárólag fejlesztési célokat szolgál majd. Annál több indulatot kavart, hogy a KomlóGáz Kft. júniusi megalakulása óta vesztegel a gázprogram. Mint ismeretes, a városi kft. létrehozása kísérlet arra, hogy állami segítséggel