Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-25 / 291. szám
1996. október 25., péntek Hazai Körkép Dhnántúli Napló 7 A privatizációt folytatni kell A kisgazdák visszamenőleges vizsgálatot tartanának szükségesnek Nem szolgálták meg a sikerdíjat? A vizsgálatok nyomán mind jobban kirajzolódik azoknak köre, akik elmarasztalásra számíthatnak az önkormányzatokkal kötött alkut jutalmazó, csillagászati összegű sikerdíj miatt. Az is kérdés, hogy valóban érdemi munkát jutalmazott-e a több mint nyolcszázmillió. Az APV Rt. felügyelőbizottsága arról számolt be, hogy vizsgálatának tapasztalatai szerint a Tocsik-ügyben felelősség terheli a tárca nélküli minisztert, az igazgatóságot, az igazgatóság elnökét, a vezérigazgatókat, a vezérigazgató-helyettest és különös felelősség terheli az ügyet operatívan intéző vezető jogtanácsost. A tanácsadó igénybe vétele indokolatlan és az ÁPV Rt. érdekeivel ellentétes volt. Az is kérdéses, hogy érdemi munkát végzett-e a tanácsadóként megbízott személy. Emiatt a kifizetett tanácsadói díj megalapozatlan. Szőgyényi József, a jogásznő védőügyvédje azonnal reagált a felügyelőbizottság tájékoztatójára. Érthetetlennek vélte, hogy a néhány tagú testület miként tudta napok alatt elkészíteni jelentését, illetve megtalálni a felelősöket, miközben a rendőrség összesen 4000-5000 szerződést foglalt le, és ezeket nagy apparátussal, külső szakértők bevonásával mindmáig tanulmányozza. Az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság megállapította: remény van arra, hogy a Tocsik-ügyben kifizetett pénz túlnyomó többsége visszafolyjon. A testület annak nyomán jutott erre a következtetésre, hogy tegnapi zárt ülésén meghallgatta azoknak a hivataloknak és szervezeteknek a vezetőit, amelyek vizsgálatot folytatnak a Tocsik-ügyben. Torgyán József pártelnök szerint az FKGP olyan parlamenti határozati javaslatot dolgoz ki, amely megtiltaná a Tocsik-ügyhöz hasonló sikerdíjak kifizetését. Ez az ilyen juttatások ügyében visszamenőleges vizsgálatot írna elő és rendelkezne a vagyonkezelők elszámoltatásáról is. Hétezer négyzetméteren kutattak a Tiszában újabb holttest után a búvárok Helga halott útitársa nyomra vezethet Bizonyos, hogy Farkas Helga egyik elrablójának teteme került elő egy Szentes melletti csatornában - mondta munkatársunknak Kovács Lajos alezredes, az ORFK bűnüldözési osztályvezetője. Öt évi eredménytelen kutatás után ezért most a nagy port felvert ügyben a nyomozást komoly erőket mozgósítva folytatják.- Miből jöttek rá, hogy a holttest azzal a Juhász Benedekkel azonos, akit Helga elrablása után tanúként hallgattak ki?- Juhászról az azonosító rendőrkutya segítségével kiderült, hogy a kulcsfontosságú időpontban ő is ült Helga piros Mazdájában. Mégis - egyéb bizonyítékok híján - el kellett engednünk. A fiatalember azonban tavaly év elején Béléi Józseffel és Molnár Attilával Kecskeméten elrabolt egy vállalkozót. A 15 milliós váltságdíj átvételekor két társa lebukott, ő kereket oldott. Az ismeretlen személy tetemét vizsgálva a szakértő úgy ítélte meg, hogy 6-8 hónappal korábban gyilkolhatták meg, vagyis 1995 elején, amikor Juhász még életjelt adott magáról. Bennem az motoszkált, hogy talán az időpontok körül mégsem stimmel valami. A csatorna környékét ábrázoló térképet nézegetve aztán felfedeztem, hogy arrafelé lakik Juhász egyik bűntársa.- Azt gondolta, hogy ő vagy más el akarta hallgattatni Juhászt?- Pontosan. Sok minden terhelte a számláját és tarthattak attól, hogy ha lebukik, a sitten megoldódik a nyelve. Az újabb vizsgálat kiderítette, hogy a korábbi véleménnyel szemben a halál tavaly áprilisban állt be. Meggyőződésem, hogy Farkas Helga egyik elrablóját találtuk meg, akit a többiek tettek el láb alól. Ezért folytatjuk a nyomozást. Nemrég 7000 négyzetméteren kutattuk át búvárok segítségével a Tiszát.- Újabb holttestért?- Igen, de mást nem mondhatok. Talán egy-két hónap múlva. Takács Mariann A közoktatási törvényben foglaltaknál csak többet adni lehet Mikor ingyenes a tanulás Pontosan rögzíti az ingyenes ellátásokat a módosított közoktatási törvény. Mi tartozik ebbe a körbe? - kérdeztük a művelődési tárca illetékes szakértőitől. (Folytatás az 1. oldalról) A kormány erősíteni kívánja az ÁPV Rt. és testületéi jogszerű működését - hatékony ellenőrzés mellett. A piacgazdaság kiépítésének, a tulajdonosi és gazdasági szerkezet átalakításának ugyanis továbbra is meghatározó eszköze a privatizáció. Ennek kapcsán azt is leszögezte: elhatározott szándéka, hogy a privatizációt a programjában megfogalmazottak szerint folytatja, s biztosítja annak feltételeit, hogy 1997-ben befejeződhessen a magánosítás döntő szakasza. Felelőtlennek tartja az olyan megnyilatkozásokat, amelyek a privatizáció felfüggesztését vagy leállítását igénylik, mert azok az ország alapvető gazdasági érdekeit sértik. A kormányzati ellenőrzési iroda jelentésben számolt be a kabinetnek a bankkonszolidáció vizsgálatáról. Megállapítása szerint a tranzakciót elrendelő döntéshozókat komoly politikai A Malév ez évi téli menetrendje október 27-én lép életbe és a jövő év március 29-éig érvényes. Ebben az időszakban a magyar légitársaság menetrend szerinti járatai hetente 245 alkalommal szállnak fel, és a világ 27 országának 37 városával kötik össze Budapestet. Változás a nyári menetrendhez képest, hogy télen a New York-i járat csak hetente ötször közlekedik. A múlt évi téli mefelelősség terheli a feltárt hiányosságok és törvénytelenségek miatt. További vizsgálat szükséges az érintett bankok igazgatóságai, felügyelőbizottságai és dolgozói körében a felelősség megállapítása végett. Kiss Elemér a nyilvánvaló szabálytalanságok között említette az Ybl Bank bankközi hiteleinek indokolatlan kivásárlását, több vállalat tartozásának elengedését és az Állami Bank- felügyelet elmulasztott ellenőrzéseit. A vizsgálatot Medgyessy Péter pénzügyminiszter irányításával legkésőbb március 31- éig kell befejezni. A kabinet elfogadta a vezető közjogi méltóságok személyes védelmének új szabályait. Ezek szerint a legszigorúbb őrzésre Göncz Árpád és Hóm Gyula számíthat. Testi épségüket munkahelyükön kívül lakásukon, utazásaik során is vigyázzák, s mentesítést ez alól csak magánprogramjaik kapcsán kérhetnek - írásban. -ács netrendhez viszonyítva újdonság az októberben indított bangkoki járat, illetve a Delta légitársasággal közösen üzemeltetett atlantai vonal. Ez utóbbi járaton helyeket vásárol a Malév. Az előző téli időszakot figyelembe véve nagyobb járatsűrűséggel közlekednek a Malév gépei 22 európai nagyvárosba. A velencei járatot a mostani téli menetrendi időszakban nem közlekedteti a légitársaság. (MTI) Majdan az ezredforduló után esedékessé váló alapműveltségi vizsga, az érettségi és az első szakmai vizsga letétele és a hozzájuk vezető út, azaz maga az oktatás tartozik az ingyenes szolgáltatások körébe, tudtuk meg. A törvény minden esetben a minimumot állapítja meg, amitől az intézményfenntartók anyagi helyzetüktől függően, eltérhetnek. De csak kedvező irányban. Többet nyújthatnak, kevesebbet nem. A kötelező képzésben már nemcsak az állami, önkormányzati, hanem például az alapítványi vagy egyházi iskolák is részt vesznek, s ehhez anyagi támogatást kapnak az államtól. „Szektorsemleges” tehát a finanszírozás. Ennek az a lényege - hangsúlyozták a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban -, hogy mindazok, akik közreműködnek a közoktatás feladatainak a megvalósításában, jogosulttá válnak a költségvetés támogatására, anélkül, hogy erre - a korábbiaktól eltérően - külön megállapodást kellene kötniük. (dg) Nyitott dossziék. Csütörtöktől bárki betekinthet az SZDSZ parlamenti képviselőinek vagyonnyilatkozataiba, ha előzetesen vállalja, hogy a dokumentumokban szereplő adatokat a törvényi előírásoknak, valamint a vagyonnyilatkozatokhoz mellékelt egyéni nyilatkozatoknak a figyelembevételével kezeli. Ezt Pető Iván pártelnök-frakcióvezető jelentette be, amikor jelképesen kinyitotta az iratokat őrző páncélszekrényt. Ellenszavazat nélkül. Az il- . letékes parlamenti bizottság egyhangúlag támogatta Bru- hács János és Holló András al- kotmánybírává választását. Szintén egyhangú támogatást kapott Fazakas Szabolcs, az ipari, kereskedelmi és idegen- forgalmi miniszteri tárca várományosa. A képviselők ellen- szavazat nélkül támogatták Csiha Judit kinevezését a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter posztjára. Elhunyt Patkós Irma. A magyar színjátszás népszerű művészét életének 97. évében, csütörtökön hajnalban ragadta el a halál. 1920-ban, Nyíregyházán kezdte pályáját, majd 1931-től Budapesten, a Fővárosi Operett Színházban játszott. Nyugdíjasként is számos filmszerepben bizonyította karakterformáló tehetségét. Patkós Irmát a ceglédi református öregtemetőben október 31-én helyezik örök nyugalomra. Olajgate. Tegnap Nikolits Istvánt, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert hallgatta meg a magyar-orosz olajszállítások és az orosz államadósság hasznosítása során felmerült összeférhetetlenségeket, valamint a politikai döntéshozók és a gazdasági élet részvevőinek esetleges összefonódását vizsgáló bizottság. A testület a jövő héten befejezi munkáját, majd az érintettek rendelkezésére bocsátja a rájuk vonatkozó anyagot. Nyomozás, eljárás. Közösség elleni izgatás bűntette miatt nyomozást rendeltek el Szabó Albert ellen. A Magyar Népjóléti Szövetség elnöke - az erről szóló tájékoztató szerint - szerda délután, a Szabadság téren gyűlöletre szított és uszított. Szabálysértés és a gyülekezési joggal történő visszaélés miatt eljárást kezdeményeztek több olyan személy ellen is, akik az MTV székházának lépcsőjére csirkeaprólékot és disznólábakat szórtak, és a Corvin közben be nem jelentett rendezvényt tartottak. Orchideacsodák. Félezemyi színpompás orchidea és promélia várja látogatóit három napig a budapesti Botanikus Kertben tegnap délután megnyílt hagyományos őszi kiállításon. A Pál utcai fiúk varázslatos történetének színhelyén immáron több mint két évtizede rendezi meg tavasszal és ősszel, tömeges virágzásuk idején a bemutatót és vásárt a Magyar Orchidea Társaság. Képünkön kiemelten egy virágszépség, a catleya. fotó: feb/kallus györgy Téli menetrend a Malév-nél A Tokodi Szénfeldolgozó Rt. pécsi telepe a legnagyobb Dél-Dunántúlon Tizenegyféle szén, jelentős készlet Hitelkonstrukció, egyéni igények teljesítése, Pb-palack forgalmazás Visszatérő megrendelőik, másként mondva törzsvásárlóik vannak. Ennek a kifejezésnek a súlya, rangja azóta értékelődött fel, amióta egyre többen vannak a piacon. Mert a verseny sokrétű. Fontos az ár, de legalább annyira a minőség és a megbízhatóság is. Ez az üzleti alapállása a Tokodi Szén- feldolgozó Rt. pécsi telepének, amely 1996 április 1- től, a Megyeri úti TÚZÉP telepen belül az Rt. önálló telepeként működik. A Tokodi Szénfeldolgozó Rt. Magyarország legnagyobb tüzelőanyag forgalmazója, éves árbevétele meghaladja a 6 milliárd forintot. A pécsi telep, mint a Dél-Dunántúl legnagyobb tüzelőanyag forgalmazója a legszélesebb választékkal és a legnagyobb készlettel rendelkezik. Pillanatnyilag 11 fajta szenet - barna, fekete, koksz és brikett (tojás szén)- tárolnak a telepükön negyven millió forint értékben.- Ez valóban csak a jelenlegi készlet, mert várunk még EP 3-as nevű ukrán szenet és további lengyel és egyéb feketeszenet is - mondta Kránicz József a telep vezetője. -Tudjuk, hogy vannak vevőink, akik ezekhez ragaszkodnak, miután kipróbálták, hogy a fűtőberendezésükhöz ezek a leggazdaságosabbak. Azért hangsúlyozom a gazdaságosságot, mert az valóban fontos, hogy az ember kiszámítsa, milyen fajta és mennyi szénből tudja a téli fűtést megoldani. Nálunk az már kialakult gyakorlat, hogy a kazán típust figyelembe véve tanácsot adunk a vásárlók: véleményünk szerint melyik fajta, illetve fajták keverése lenne a legjobb. Például magas kalóri- ájú fekete szenet vegyesen használva barna szénnel gazdaságosabb a fűtés. Szintén a szolgáltatásaik körébe tartozik, hogy telefonon is vesznek fel megrendelést, illetve szezonban megrendelő irodát működtetnek a belvárosban a Rákóczi út 17. sz. alatt. Egyedi kívánságokat is teljesítenek, így például a kandallóba való tűzifát méretre vágatják, és bevezették az aprított tűzifa értékesítését is. Kizárólag a saját fuvarozóikkal dolgoztatnak, akik a szolgáltatásaikon keresztül garanciát jelentenek arra, hogy időben, mennyiségben, minőségben és árban jusson el a vevőhöz a megrendelt tüzelő. A közeljövőben szeretnék bevezetni - a Siklósi Takarékszövetkezet pécsi kirendeltségeinek közreműködésével - a hitellevélre történő értékesítést is. A másik újdonság, hogy hamarosan Pb- palackokat is forgalmaznak. (X) Kisebbségek a támogatásról Az országos kisebbségi önkormányzatok elnökei csütörtökön tartott tanácskozásukon egyebek között elfogadták a jövő évi költségvetési támogatás elosztásának irányelveit. A döntésről az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a megbeszélés házigazdája tájékoztatta az MTI-t. Mint arról korábban a távirati irodának beszámolt: a kisebbségi ön- kormányzatok 1997. évre tervezett költségvetési támogatása reálértékben elmarad az ez évitől. Ebbéli aggályaikról az érintettek tájékoztatták a pénzügyminisztérium illetékeseit is, akikkel megállapodtak: az ön- kormányzatok elkészítik saját javaslatukat a pénzek elosztásának normatív módszeréről. E tárgykörben egyébként először október 18-án ültek össze a kisebbségi vezetők. A szűkszavú közleménnyel kapcsolatban Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta: a kisebbségi önkormányzatok két alapelvet fogadtak el. E szerint egyrészt a legkisebb létszámú kisebbségi ön- kormányzatnak is biztosítani kell a működéséhez szükséges támogatást, másrészt közjogi jogosítványaikat erősítve, úgy kell kibővíteni az önkormányzatok feladatait, hogy azok az intézményesülés irányába mozduljanak el. A pénzt a feladatokhoz rendelnék. Farkas Flórián véleménye szerint ezzel szilárdabb alapokra helyezhetnék az önkormányzatokat. A finanszírozás kérdései mellett - mint az az elnök elmondta - tárgyaltak a kisebbségi törvény módosításáról és a parlamenti képviseletről is. Ez utóbbi ügyében tervezik, hogy megbeszélést szerveznek a parlamenti pártok elnökeinek részvételével. Ha a kormányzat valóban akaija, hogy az önkormányzatok elláthassák valódi funkciójukat, megvan a remény arra is, hogy a mostani törvénytervezetben szereplő összegnél nagyobb támogatást szavaznak meg. (MTI) Jt 1