Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-24 / 290. szám

12 Dtmántúli Napló Hirdetés 1996. október 24., csütörtök A PANNONMEDICINA Gyógyszerkereskedelmi Részvénytársaság (Pécs, Ürögi fasor 2/a.) IGAZGATÓSÁGA az alaptőke több mint tíz százalékával rendelkező részvényesek kérésére RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉST hív össze 1996. november 29-én 10 órára a Baranya Megyei Közgyűlés Tanácstermébe (Pécs, Papnövelde u. 5.) A rendkívüli közgyűlés határozatképes, ha azon a szavazati joggal rendelkező részvények több mint a felét képviselő részvényes, illetve közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazott képviselője jelen van. Amennyiben a közgyűlés a meghirdetett időpontban nem lenne határozattópes, a társaság a megismételt közgyűlést a fent megjelölt helyen és napon, tehát: 1996. november 29-én 12.00 órakor tartja és ebben az időpontban megtartott, megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül, azonos napirenddel határozatképes. A rendkívül közgyűlés napirendié: 1. Jelentés a társaság ügyvezetéséről, vagyoni helyzetéről, üzletpolitikájáról 2. Az alapítók által kijelölt Igazgatóság díjazásának megállapítása 3. Az alapítók által kijelölt Felügyelő Bizottság díjazásának megállapítása 4. Az alapítók által kijelölt Könyvvizsgáló díjazásának megállapítása 5. Az Igazgatóság Ügyrendjének jóváhagyása 6. A Felügyelő Bizottság Ügyrendjének jóváhagyása 7. Az Alapító Okirat módosítása, Alapszabály megállapítása különösen az alábbi tárgykörökben: Igazgatóság hatáskörének, Igazgatóság létszámának, megbízási idejének, Felügyelő Bizottság létszámának, megbízási Idejének, az alaptőke felemelésével kapcsolatos szabályok, a cégjegyzés módjának, a vezérigazgató jogi helyzetével összefüggő, a hirdetmények közzétételére vonatkozó előírás módosítása. 8. Az Igazgatóság tagjainak visszahívása 9. Új igazgatósági tagok megválasztása 10. Az Igazgatósági tagok díjazásának megállapítása 11. A Felügyelő Bizottság tagjainak visszahívása 12. Új felügyelő bizottsági tagok megválasztása 13. A felügyelő bizottsági tagok díjazásának megállapítása 14. Egyebek • A módosítások célja a társaság vezetésében az új részvényesek képviseletének biztosítása. A határozatot a közgyűlésen szavazójeggyel rendelkezők nyílt szavazással, a szavazójegy felmutatásával hozzák. Minden egyes tízezer forint névértékű bemutatóra szóló részvény egy szavazatra jogosít. A közgyűlésen azok a részvényesek vehetnek részt szavazati joggal, akik bemutatóra szóló részvényeiket és osztalékszelvényeiket vagy az azokra vonatkozó letéti igazolást a közgyűlés napján és színhelyén 7.30-tól 9.45 óráig letétbe helyezik. Ezen feltételek teljesítése esetén a részvényes Elismervényt és Szavazójegyet kap. • Az Igazgatóság kéri a tisztelt részvénytulajdonosokat, hogy a részvényesek nagy számára tekintettel a részvények, illetve letéti igazolások átadását és az Elismervény és Szavazójegy átvételét lehetőleg mielőbb bonyolítsák le és időben foglalják el helyüket a közgyűlés pontos kezdése érdekében. Az Igazgatóság egy tulajdonos képviseletében csupán egy személy részére tud a helyiségben helyet garantálni. • A részvénytulajdonosok a közgyűlésre szóló előterjesztéseket, a közgyűlést megelőzően november 20. és november 28. között munkanapokon 8.00-tól 14.00 óráig megtekinthetik a társaság székhelyén (Pécs, Ürögi fasor 2/a.) az I. emeleti titkárságon. • A jogosultságot 1 db részvény vagy a részvényekre vonatkozó letéti igazolás bemutatásával kell igazolni. Pécs, 1996. október 18. Igazgatóság Pécsett a Király u.-ban 268 m2 IRODA BÉRLETI JOGA SÜRGŐSEN ELADÓ! ÜZLETI CÉLRA IS ALKALMAS, azonnal elfoglalható. Érdeklődni: a 210-403, 210-963/26, ill. 30-as melléken munkaidőben. (66639) A Mosaik-Bau Kft. megnyitotta új CEMENTDEPÓ telepét az Eperfás u. 1. sz. alatt. Cement 350/10 akciósáron: .1.090 Ft/q Mészhidrát 990 Ft/q Áraink az ÁFÁ-I is tartalmazzák! 50 q feletti mennyiséget ingyen házhoz szállítunk! Telefon: 06/20-425-677 Hogyan lehet INFLÁCIÓT MEGHALADÓ hozamot elérni? Személyre szóló értékpapírpiaci befektetésekkel! .Az INTER-EURÓPA részvény értéke 1996els<5félévében 265%-kal emelkedett!' ingyenes befektetési tanácsadás? ♦ Részvények, kötvények, kárpótlási jegyek adásvétele! ♦ Határidős tőzsdeindex és devizaügyletek! CB BROKER Kft. Tel: 72/210-974 Pécs, Tímár u. 4. 211-358, 324-726 SZUPER AKCIÓS REPÜLŐJEGYEK: Párizs: 34.600 Ft Amsterdam (ifj.) 25.000 Ft Helsinki: 38.800 Ft Oslo: 43.990 Ft New York: 59.900 Ft Los Angeles, San Francisco: 79.900 Ft Sydney, Melbourne: f 38.000 Ft Singapore: 89.000 Ft KÖRUTAZÁSOK: Marokkó busszal 11 nap 59.900 Ft/fó Marokkó repülővel: 99.900 Ft Thaiföld 13 nap 119.900 Ft Egyiptom 9 nap: 59.900 Ft Sry Lanka 12 nap 249.900 Ft Peru-Bolívia 12 nap: 335.000 Ft PÉCSRŐL ROSSZAL: Advent Bécsben 2 nap 7.800 Ft Szilveszter Szombathelyen, kirándulás Grazba 3 nap: 19.900 Ft KÜLFÖLDI SlUTAK, SZILVESZTERI AJÁNLATOK NAGY VÁLASZTÉKAI Keresse további szolgáltatásainkat: nemzetközi vasúti és autóbuszjegyek, hajójegyek, VällltSVáltás Tax P‘1'66 i Jelentkezés: /BUSZUtazási Iroda Pécs, Apáca u. 1. Tel.: 72/212-176,212-157 fßr/BUSZ (66640) Területi Igazgatóság'^^ I¥cs, Szántó Kovács János u. 3. Tel.: 72/252-355 Ismerkedjen meg egy új, sokak által már sikeresen használt, modem és a Windows felhasználóbarát felületével rendelkező hálózati operációs rendszerrel a Microsoft Windows NT- veu A SZÜV Rt. Récsi Területi Igazgatósága 1996. november 18. és -22. között 40 órás Windows NT Server 3.51 tanfolyamot szervez, amelyen megismerkedhet a Windows NT adminisztrációjával kapcsolatos összes teendőkkel és a rendszer használatával. A tanfolyam ára: 65.000 ft, amely tartalmazza a tankönyveket, demo CD-t és az egyéb kiegészítő anyagokat. A tanfolyam végén MCP (Microsoft Certified Professional) K Jelentkezési határidő: 1996. október 31. Jelentkezés és további információ: Pécs, Szántó K. J. u. 3. Schlepp Péternél; Telefon: 72/252-355; Fax: 72/256-370 E-mail: oktatas@pecsux.pecs.szuv.hu *PÁK OKTÓBERI AKCIÓ áruházi ■ Készletre I >io%i EGYES ÁRUKKÁ: • padlóburkolók - falburkolók • gránitőrleményes lapok 15-20-50% engedmény á a készlet erejéig. 1 VELUX ABLAKOK-15°/o engedménnyel B AU1TERÁNIAG7) Pécs mVoT'JL FANITER j 325-415 í 324-801 PATAKI KÁRPITOS Pécs, Mohácsi út 18. Tel.: 72/336-738 ■ Franciaágyak ■ Ülőgarnitúrák ■ Heverők ■ Sarokgarnitúrák ■ Fotelágyak ■ 3-2-1 garnitúrák ■ Kanapék ■ Kiegészítő bútorok ■ Szekrénysorok Új bemutatótermünkben SZÉLESEBB VÁLASZTÉKKAL, de még mindig a RÉGI ÁRON várjuk kedves vásárlóinkat, Nyitva: H-P: 8-1 7-ig, szó.: 8-12-ig Európa legnagyobb nagykereskedelmi áruházlánca a METRO pécsi áruházába felvételre keres kiemelt bérezéssel HÚS-HENTESÁRU ÉS HÍRADÁSTECHNIKAI osztályaira legalább 3 éves szakmai gyakorlattal, szakirányú kereskedelmi végzettséggel rendelkező MUNKATÁRSAKAT Ha szeretne egy biztos munkahelyet és fizetést, kérjük jelentkezzen a 06-72-256-600/102 telefonszámon vagy önéletrajzzal személyesen Jung Tamás áruház-igazgató úrnál Cím: Pécs, Makay I. út (a 6-os út mellett) (66743) BRITISH-AMERICAN TOBACCO COMPANY LTD. BAT PÉCSI DOHÁNYGYÁR KFT I A BAT Ltd. termékeivel több mint 160 ország piacán van jelen. Nemzetközi márkái között olyan széles körben elterjedt neveket talá­lunk, mint a Lucky Strike, a Kent, a Pall Mall. A BAT 1992-ben kezdte meg tevékenységét Magyarországon, a leg­népszerűbb hazai cigaretta gyártójával, a Pécsi Dohánygyárral kötött vegyes vállalati szerződés aláírása után. á Vállalatunknál az állandó és kiváló termékminőség biztosításában jelentős szerepet játszik a Minőségbiztositási osztály. Az osztály leg­főbb célja, hogy minél gyorsabban és pontosabban informáljc|jfválla- lati vezetést a félkész és késztermékek általános termékminőségéről. Ennek megvalósítása a dohányiparban világszerte alkalr^fott mérő­műszerekkel és berendezésekkel történik. JS Minőségbiztosítási osztályunkra az alábbi két pozíció betöltésére várunk pályázatokat: f MINOSEGELLENOR (éjszakai műszak) MINŐSÉGELLENŐR (váltómüszak; de/du - határozott idejű szerződéssel) A munkakör betöltője a műszakvezétő közvetlón irányítása alatt végzi . feladatait, melyek magukban foglalják áTélkész és késztermékek vizu­ális iÜlénőrzését, mérőműszerek és minőségellenőrzési módszerek alkalmazását. A munkakör betöltéséhez elvárásaink a következnek:- középfokú végzettség, jó egészségi állapot, határozott fellépés, önálló munkavégzés, % %-^k. férfiak esetében letöltött sorkatonai szolgálati „vegyésztechnikusi végzettség és számítástechnikai ismeretek előnyt jetemeneK. ' ’ Az önéletrajzokat 1996. november 1-jéig az alábbi címre várjuk: BAT Pécsi Dohánygyár Kft.. Hűmán Erőforrás szaki^ázgátóság 7622 Pécs, Dohány u. 2-8. L SHüHH

Next

/
Thumbnails
Contents