Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-24 / 290. szám

1996. október 24., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 3 1956 forradalmának ünnepe Baranyában Zászló- és 56-os emlékműavató Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) Az emlékmű leleplezése után a négy történelmi egyház nevé­ben Morvái Imre püspöki hely- nök szentelte fel, illetve Szálai Lajos református, Balikó Zoltán evangélikus lelkész és Schön­berger András rabbi avatta fel az emlékművet, amelyet elő­ször Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében annak vezető tisztségviselői koszorúztak meg: dr. Páva Zsolt polgármester, dr. Révész Mária, Papp Béla, dr. Újvári Jenó' alpolgármesterek és dr. Farkas Károly jegyző. Utánuk dr. Bércesi Ferenc és dr. Czo- boly István, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője és főosztályvezetője. Ez követően koszorút he­lyeztek el Pécs legújabb em­lékművének talapzatánál a kö­vetkező állami szervek, társa­dalmi és politikai szervezetek, egyesületek, társaságok képvi­seletében: az 56-os Szövetség Országos, illetve Pécs-Bara- nyai Szervezete, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Me­cseki Munkástanácsok Szövet­sége, a Pécsi Helyőrség-pa­rancsnokság, a Pécsi Honvéd Egylet, a Honvéd Hagyomány- őrzők, a Magyar Cserkészek Pécsi Kerülete, a Magyar El­lenállók és Antifasiszták Szö­vetsége, a Szabad Demokraták Szövetségének Pécsi és Bara­nya Megyei Szervezete, a Ma­gyar Demokrata Néppárt Pécsi Szervezete, a Magyar Szocia­lista Párt Baranya Megyei Szervezete, az 56-os Diákpar­lament Társaság, a Janus Pan­nonius Tudományegyetem, a Pécsi Erdélyiek Klubja, a Pécsi Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat, az 1956-os Emlékmű Kuratóriuma, továbbá - a beje­lentés szerint - „a nemzeti ösz- szefogás jegyében közös korú­val tisztelegve” a FIDESZ Ma­gyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt, a Keresztényde­mokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Elet és Igazság Pártja, a Törté­nelmi Kisgazdapárt, a Magyar Politikai Foglyok Baranya Me­gyei Szervezete, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallga­tók Országos Szövetsége, a Jus­titia Baráti Társaság, a Pécsi 56-os Diákparlament Társaság, a Recski Szövetség és a Vitézi Rend. Együttműködés Pélmonostorral-Ahogy a világtörténelmi ese­ményt közel hozta, s az emberi munka megbecsülésével, a ba­rátság és szolidaritás jegyében megrendezték Mohácson az 1956. október 23-ra emlékező ünnepi önkormányzati ülést, az példa értékű lehet az egész or­szág számára - mondotta egye­bek mellett Hanti Mária, a mű­velődési minisztérium közigaz­gatási államtitkára tegnap dél­után a városháza dísztermében, ahol Kuli István, polgármester köszöntő beszédét követően a több mint két évtizedes múltra visszatekintő testvérvárosi kap­csolatot megerősítő dokumen­tumot írt alá Marko Kvesic, pélmonostori polgármesterrel. Ezt követően kiemelkedő mun­kásságuk elismeréseként az idén alapított „Mohács Város Közne­velési és Közművelési Díja” ki­tüntetést adta át Bauhoffer Jó­zsef iskola igazgatónak, Dobos József zenetanárnak, Lehel György, művelődési ház igaz­gatónak és Málik László nyu­galmazott középiskolai igaz­gató-helyettesnek. Itt vehették át a millecentenáriumi évfordu­lón meghirdetett helytörténeti pályázaton részt vett diákok a jutalmukat, valamint a képvise­lőtestület valamennyi tagja a millecentenáriumi emlékérmet és Kiss Béla, helytörténésznek „A mohácsi csata” címmel most megjelentetett könyvét. Lélekharang a siklósi 56-osokért Ökumenikus istentisztelet keretében avatták fel a lé­lekharangot a siklósi teme­tőben FOTÓ: MÜLLER ANDREA Több mint háromszázan jöttek el a siklósi katolikus temetőbe, hogy 1956 eseményeiről és hő­seiről megemlékezzenek. A Himnusz közös eléneklése után ökumenikus istentisztelet kez­dődött, melynek keretében dr. Keresztes Pál, Németh Pál és Szappanos Zoltán lelkipásztor megáldotta az ’56-os emlék­műnél felállított lélekharangot. Egy kiskatona meg is szólal­tatta, miközben fölolvasták azoknak az 56-os siklósi és Sik­lós környéki hősök nevét, aki­ket tetteik miatt halálra vagy börtönbüntetésre ítéltek. Az ál­dozatokról emlékezett meg Bender József is, az ’56-os Szövetség elnöke. Ezután a megemlékezők a Művelődési Központhoz vo­nultak. Itt alakult meg 1956 októberében a Siklósi Munkás- tanács, s ugyanitt ítélték el tag­jait a forradalom leverése után. Ennek állít emléket az a már­ványtábla, melynek leleplezé­sére az épület falánál került sor. Közreműködtek a Városi Zeneiskola és a Batthyány Kázmér Általános Iskola tanu­lói. A megemlékezés a műve­lődési házban emléklapok át­adásával folytatódott, majd dr. Simor Ferenc alpolgármes­ter ünnepi beszéde hangzott el. A siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Irodalmi Színpada „56 emlékezete” címmel ké­szített irodalmi összeállítást. A megemlékezés a helyi „ötven­hatosok” tiszteletére adott ön- kormányzati fogadással ért véget. A kórustagokat dr. Andrásfalvy Bertalan köszöntötte FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Hangverseny a pécsi Belvárosi Templomban Ünnepi hangversenyt szerve­zett kedden este a Belvárosi Templomban a Pécs-Baranyai Kórus és Zenekari Szövetség valamint a Bárdos és Kodály Társaság. Dr. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, a Pécs-Bara­nyai Kodály Társaság elnöke köszöntője után a szentmise ke­retén belül hangzott el a két díszvendég, Daróci Bárdos Tamás és Szokolay Sándor Te­mesvári mise című, az 1989-es temesvári események évfordu­lójára írott műve Zsongor Kál­mán komlói származású zene­tanár emlékére. A Temesvári misét, amelynek Kyrie-tétele román, a Gloria magyar, a Sanctus Benedictus német és az Agnus Dei-tétele pedig dél­szláv zenére épül, a Mecsek kó­rus szólaltatta meg Nagy Ernő' vezényletével. A Ke le Pál apát plébános által celebrált mise után Liszt egyik szép orgonadarabját adta elő Krómy Judit, majd Kodály mű­veket énekelt a Pécsi Kamarakó­rus Tillai Aurél vezényletével. Kocsár Miklós Missa in A című darabját a Művészeti Szakkö­zépiskola Leánykara énekelte Rába Mária irányításával, majd az ünnepi hangverseny zárása­ként a Komlói Pedagógus Ka­marakórus énekelt dr. Szabó Szabolcs vezényletével. Jövőnk alapja a lelki, szellemi neveltség Ünnepi ülést tartott tegnap Baranya Megye Közgyűlése A megjelenteket - a testületi tagokon, hivatali dolgozókon kívül jelen voltak országgyűlési képviselők, a fegyveres erők megyei vezetői, pártok vezető tisztségviselői - dr. Tóth Sán­dor, a közgyűlés elnöke kö­szöntötte, majd Beák György, a közgyűlés tanácsnoka mondott személyes emlékeket sem nél­külöző beszédet. Hangsúlyozta, hogy 1956 ok­tóbere az egészséges nemzeti érzés megnyilvánulásának min­tapéldája marad az egész törté­nelmünkben. Szólt azokról, akik a tizenhárom nap alatt éle­tüket áldozták, illetve megsebe­sültek a véres harcok során, s azokról is, akiket a forradalom leverését követően halálra ítél­tek, hosszú évekig börtönbe zártak, internáltak. (Ekkor kérte az ünnepségen résztvevőket, hogy egy perces néma felállás­sal adózzanak az emlékük előtt.) Beok György beszéde végén arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőnk alapja a ma ifjúsá­gának lelki és szellemi neve­lése; ehhez példának állíthatók azok az ’56-os fiatalok, akik az adott helyzetben, nemzetünk sorsának átalakításában tudták, hol a helyük, s hittek abban, amit tettek. Ezt követően műsorra került sor, majd dr. Tóth Sándor, a Baranya Megyei Közgyűlés el­nökének kitüntető díját adta át Kovács Antalnénak, a gör- csöny-keresztespusztai idősek otthona igazgatójának, dr. Fendler Koméinak, a Baranya Megyei Kórház osztályvezető főorvosának és Vas Istvánnak, a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépis­kola igazgatójának. Az ünnepség a Szózat hang­jaival fejeződött be, majd zárt ülést tartott Baranya Megye Közgyűlése, amit követően a vezető tisztségviselők megko­szorúzták - a testület képviselő­inek jelenlétében - a pécsi, 48- as téri 1956-os emlékművet. Ellenzéki tiltakozó nagygyűlés Pécsett a szónokok a kormány leváltását szorgalmazták (Folytatás az I. oldalról) Gyönyörű szép tárogatómu­zsika (Csajághy György, pécsi művész előadásában) körítetté a pécsi ellenzéki pártok tilta­kozó nagygyűlését - mely a Himnusz eléneklésével kezdő­dött - tegnap délután, a Szé­chenyi téren. A nagygyűlésen vagy kétezren vettek részt. A szónokok ötvenhatra emlé­kezve a jelenlegi kormányzatot ostorozták, sorrendben: Liszkay Teréz (KDNP), Sütő László (FKgP), Dr. Andrásfalvy Berta­lan (MDF), dr. Raffay Ernő (MIÉP) és dr. Trombitás Zoltán (FIDESZ-MPP). A pártvezetők abban egysé­gesek voltak, hogy a kormány leváltásának szükségességét szorgalmazták, mint ahogyan beszédében Liszkay Teréz, a KDNP pécsi 1-es választókerü­leti elnöke is tette: 1956-os em­lékeit elevenítve föl. Dr. And­rásfalvy Bertalan, az MDF Pécs városi elnöke, az előző kormányzat kultuszminisztere szerint a mai közönyt kéne bá­tor fellépésnek felváltania, hi­szen a nemzetellenes kormány­zati politika ellen van mód fel­lépni. Például a kisiskolák megszüntetése ellen az iskola­székekben. Sütő László, a Kis­gazdapárt megyei elnöke a kü­lön ünneplés indokai között el­mondotta, hogy bár megbéké­lést szorgalmaz a kormányzat, megbékélés hóhér és áldozat között sohasem lehetséges. Dr. Raffay Ernő, a Református Egyetem tanára a MIÉP szóno­kaként történelmi példákon ke­resztül (1703, 1848) is figyel­meztetett: a magyar nép nem tűri el, hogy méltóságában megalázzák. Végül dr. Trombi­tás Zoltán, a FIDESZ-MPP or­szággyűlési képviselője szólt többek között a korrupciós ügyekről és az abból fakadó kormányzati válságról. Az ünneplők a nagygyűlést követően a a Hunyadi úton ke­resztül a várárokban lévő kop­jafához vonultak, s ünnepi sza­valat után elhelyezték a kegye­let virágait. Szigetvári ’56-os emlékmű A Turbéki temetőben szerdán Fényes István, Mozsgai József, ősi György és Töri Győző, az ’56-os forradalom szigetvári meghurcoltjainak sírjánál koszorúzott Szigetvár Város Önkor­mányzati Képviselő-testülete. 10 órakor, a Zrínyi Filmszínházban tartott ünnepi önkormányzati ülésen Mozsgai Péter polgármester az ünnepi be­szédét követően átadta a város kitüntetéseit, majd aláírta a Szigetvár-Slatina testvérvárosi diplomát Ivan Levar slatinai polgármesterrel Miroslav Scoro horvát főkonzul és Rajnovic Slatko verőcei polgármester jelenlétében. Szigetvár ’56-os em­lékművét a Zrínyi téri kegyeleti parkban délután avatta az azt felállító „Szigetvár és Vidéke Alapít­vány 1956”, emlékező beszédet mondott Sülé Ká­roly, a kuratórium elnöke. A bocsánatkérés máig elmaradt- Hazánkban ma bizarr dol­gokat tapasztalhatunk. Azok ünnepük hivatalosan 1956- ot, akik ellen a forradalom irányult - mondta kedden dr. Péter Károly azon az ünnepségen, melyet a negy­ven évvel ezelőtt összeült Diákparlament emlékeze­tére rendezett meg a Diák­parlament Társaság Pécsett, a JPTE Jogtudományi Ka­rának épületében. Itt ült ösz- sze ugyanis 1956. október 22-én az egyetemistákból és főiskolásokból álló Diákpar­lament a pécsi forradalom nyitányaként. Dr. Péter Károly, a társa­ság elnöke ünnepi beszédé­ben elmondta, a forradalmat leverő magyarországi örö­kösök a bocsánatkérést máig elmulasztották. 1956- ban a nyugati hatalmak nem tettek semmit a forradalom megsegítésére. Ma pedig éppen az ő nyomásukra láb­jegyzeted alapszerződést kö­tött a magyar kormány Ro­mániával. 1956-ban nem azt akartuk, hogy ide jusson az ország, hangsúlyozta. Komló A tiszteletadás ünnepi be­szédet nélkülöző rendhagyó műsorral vette kezdetét teg­nap délután a Színház és Hangversenyteremben. A közönség egykori filmhíra­dók képsorai és a Szabad Kossuth Rádióban megszó­laló Nagy Imre szavai - Harnóczy Csabáné színház- igazgató kitűnően szerkesz­tett összeállítása - alapján követhette nyomon az ese­ményeket. Végül a hangver­senyterem közönsége és mások a Városház tér 1. szám elé vonultak, ahol az 1956-os emlékműnél ünnepi zenével kísért, de az emlé­keket szavakkal nem boly­gató, néma kegyelettel he­lyezték el az emlékezés ko­szorúit és az elhunytakért lobogó gyertyákat. Pécsvárad Pécsváradon a Kossuth téri 56-os emlékszobomál ko­szorúzott tegnap a város ön- kormányzata és lakossága. Ezután az ünneplők a Szentháromság térre, az egykori összecsapások helyszínére vonultak, ahol a Pécsvárad önkormányzata által elhelyezett emléktáblát az egyik résztvevő, Nagy József mecseki harcos lep­lezte le, és a helybeliekkel együtt elhelyezte a megem­lékezés virágait. Sásd Közel száz ünneplő gyűlt össze tegnap délelőtt a sásdi városi könyvtár előtt, hogy az 56-os forradalom és sza­badságharcról megemlékez­zen. Hat emlékoszlopot állí­tottak, melyek felavatására az ünnepség keretei között került sor. Tudósítók: Berta Mária, Bóka Róbert, Cseri László, Dunai Imre, Kozma Ferenc, Murányi László, Roszprim Nándor, Újvári Gábor, Velőssy Gabriella I l 1

Next

/
Thumbnails
Contents