Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-18 / 285. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. október 18., péntek Göncz Árpád csütörtökön Ankarában fölavatta Bartók Béla és a modem török zene egyik úttörőjének számító Adnan Saygun szobrát. Az államfő ezt megelőzően megnyitotta a magyar és a török üzletemberek találkozóját, majd felkereste a Török Nagy Nemzetgyűlést. Délután a köztársasági elnök és kísérete vidékre utazott. Az új magyar alkotmányt ebben a ciklusban már nem tudja elfogadni a magyar parlament - mondta az ír törvény- hozás vezetőinek a magyar Országgyűlés elnöke. Gál Zoltán hivatalos látogatáson tartózkodik Írországban. A romániai magyarok úgy érzik, hogy a dolgok rossz irányban haladnak Romániában, ám saját helyzetüket kevésbé borúlátóan ítélik meg - áll az RMDSZ megrendelésére készült, csütörtökön közzétett közvélemény-kutatásban. Az alapszerződéstől többségük javulást vár, a választásokon 93 százalékuk voksolni kíván, és nagy többségük híve annak, hogy az eddig ellenzékben lévő RMDSZ vállaljon kormányzati szerepet. Horvát katonák szándékosan nekihajtottak egy ENSZ-járműnek a hercegovinai Mostarban. Az ENSZ egyik szarajevói szóvivője szerint a szerda esti incidens következtében egy ENSZ-rendőmő megsebesült. Heves elutasításra talált csütörtökön a dumában William Perry amerikai védelmi miniszter, aki hasztalan próbálta meggyőzni az orosz honatyákat, hogy ratifikálják a két ország atomfegyvereit harmadoló START-2 szerződést. Az orosz törvényhozók azzal érveltek, hogy a NATO tervezett bővítése miatt Moszkvának megfelelő szinten kell tartania nukleáris elrettentő képességét. Az amerikai kormányzat a korábbinál erőszakosabb és hatékonyabb fellépést fontolgat a nemzetközi terrorizmus megfékezésére, beleértve a megelőző katonai csapásméréseket és titkos terrorellenes műveletek ki- teijesztését. A The Washington Post értesülése szerint a Fehér Házat fölöttébb aggasztja, hogy még nem történt érdemleges lépés a közel-keleti terrorcsoportok felszámolására. Az egyiptomi Taba üdülőhelyen szerdán este ismét tárgyalóasztalhoz ültek az izraeli és a palesztin fél képviselői, hogy a hebroni csapatkivonás kérdéseiről egyezkedjenek. Hírek szerint az izraeli küldöttség nehezményezte, hogy a palesztin delegáció a hebroni kérdés helyett egy sor kétoldalú probléma megtárgyalását vetette föl. Jelcin menesztette Lebegyet Valóban hatalomátvételre készült a nyugalmazott tábornok? Borisz Jelcin orosz elnök csütörtökön - alig több mint száz nappal a kinevezése után - leváltotta Alekszandr Lebegyet. A nemzetbiztonsági tanács titkárát Anatolij Kulikov belügyminiszter előző nap összeesküvéssel vádolta meg, azt állítva, hogy erőszakos úton akar hatalomra jutni. ** ' Jelcin elnök az egyik tévécsatornán elhangzott beszédében emlékeztetett rá, hogy a nemrég felmentését kérő Lebegyet arra kérte: működjön együtt és ne veszekedjen a többi vezetővel, illetve hatalmi szervvel. Lebegy azonban nem vonta le a megfelelő következtetéseket és egy sor hibát követett el, amelyek kárt okoztak Oroszországnak - mondta, de ezeket nem nevezte meg konkrétan. Az államfő fölrótta Le- begynek, hogy választási kampányba kezdett. Élesen bírálta a nyugalmazott tábornokot azért is, mert megosztja a vezetést. Meglehetősen indulatos hangon kelt ki a politikus ellen, amiért az lépéseit nem hangolta össze vele. Mindezt nem tűrheti tovább, mondta Jelcin, ezért kénytelen fölmenteni a tábornokot a nemzetbiztonsági tanács titkári és elnöki tanácsadói beosztásából, és aláírta az erről szóló elnöki rendeletet. Az elnök lépését előrevetíA brit kormányfő a „kötényes üdvöskével” szeretne győzni a választáson Norma Major, a csodafegyver A jövő tavaszi választások után a brit miniszterelnöknek alighanem ki kell költöznie a Downing street lü-ből. Hacsak a küzdelem finisében be nem vet valamilyen csodafegyvert. Megfigyelők szerint a kormányfő saját feleségét, Norma asszonyt akaija fölhasználni annak érdekében, hogy ne kelljen megválnia posztjától. „Norma Major nehezen viseli, hogy háziasszonyból kampánykatona lett” - írta a londoni Times. Az asszony eddig inkább a háttérben maradt. Politikai tevékenysége abban merült ki, hogy félje választási körzetében teameghívásokat fogadott el. Mostanában viszont Majomé kereste, és meg is találta a reflektorfényt. A közelmúltban félórás interjút adott Dávid Frost tévésztárnak. De miért számíthat a mai angol közéletben csodafegyvernek Norma Major? A Daily Express szerint „tapasztalatlansága, hamvas ártatlansága” miatt. Ez azért annyira fontos ebben a kampányban, mert a győzelemre álló ellenfél, a munkáspárti fiatal, dinamikus Tony Blair neje éppen az ellentéte Normának. Cherie Booth Blair tekintélyes taláros bírónő, és éppen annyira sikerorientált hölgy, mint a washingtoni First Lady. Hillaryhoz hasonlóan Cherie is a saját lábán anyagilag is megálló, tehetséges profi mintaképe. John Major stábjának pszichológusai úgy gondolták, hogy ezt a műfajt az angolok nem igazán szeretik, érdemes bedobni ellene Normát, a kötényes üdvöskét. Ólaimé egyébként Clinton- néhoz hasonlóan jóval többet keres, mint a férje. Pontosabban több mint kétszer annyit. Norma egyszeriben csoda- fegyver lett. Cherie viszont maradt, aki volt: profi jogász, aki nem ér rá politizálni. Hírháttér Kampányviták Japánban Adóemelési kényszer vagy adócsökkentési próbálkozások, korrupciós botrányok és a bürokrácia lefaragása, a pénzügyminisztérium „túlzott hatalmának” csökkentése és a nyugdíjrendszer ellehetetlenülésének veszélye - nem a magyar közélet aktuális témáiról szóló beszámoló került a külpolitika hasábjaira. A lista a vasárnap esedékes japán általános választások fő kampány vitáit sorolja föl. A távol-keleti szigetországban idő előtti voksolásra kerül sor: Hasimoto Rjutaro miniszterelnök a szakértők szerint épp azért döntött a választások előrehozatala mellett, hogy elkerülje a gazdasági lelassulás, az óhatatlannak tűnő adóemelések és szociális szigorítások miatt jövőre vélhetőleg elkerülhetetlen népszerűségvesztést. Ez lesz mellesleg az első alkalom, amikor a japánok egy megreformált választási törvény előírásai szerint szavaznak. Az előző rendszer ugyanis az évtizedek során a megvesztegetések melegágyának bizonyult; a jelöltek túlköltekezéssel igyekeztek bebiztosítani a szükséges voksarányt. A politikusok pedig nemegyszer azzal védekeztek, hogy a rendszeresen kirobbanó korrupciós skandalumok mögött a politikai támogatás későbbi, gazdasági előnyökkel történő„megszolgálásának" kötelezettsége húzódik meg. A mostani szisztéma közelebb áll az európai metódushoz: az alsóházi helyek 60 százalékát egyéni választókerületekben lehet elnyerni, a maradék a pártlistákra leadott szavazatok alapján oszlik majd meg. Valószínű, hogy a legjobb eredményt a hagyományosan vezető szerepet játszó Liberális Demokrata Párt éri el. Határozott jóslatokba nem mertek bocsátkozni a szakértők. Szondy Gábor Svájciak titkos haszna Magyar zsidók vagyonából is kaptak Svájc titkos megállapodásokat kötött Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehszlovákiával arról, hogy a kelet-európai zsidók betéteiből kárpótolja a kommunista hatalomátvétel után vagyonukat elveszített svájci állampolgárokat - jelentette be Alfonse D’Amato amerikai szenátor. A politikus az amerikai szenátus bankügyekben illetékes bizottságának meghallgatásán azzal vádolta a svájci bankokat, hogy „arcátlanul hasznot húztak” a holocaustból, s a svájci kormány titokban saját állampolgárainak kárpótlására használta fel a zsidó vagyont. A Svájci Bankárszövetség (SBV) szóvivője hangsúlyozta a New York-i meghallgatáson: mindent megtesznek az állítások kivizsgálására.- A magyar kormánynak nincs tudomása az évtizedekkel ezelőtt állítólag létrejött titkos paktumról - mondta Szabó József Jenő, a magyar kormányfő sajtótitkára. Az SBV szóvivője szerint jelenleg több szinten folyik a vizsgálat az „elveszett” számlák felkutatására. A svájci parlament várhatóan decemberben hagyja jóvá annak a szakértői csoportnak a felállítását, amely a nácik és a svájci bankok kapcsolatát, illetve az áldozatok sorsát kutatná. Nyilvánosságra kerültek a telefonbeszélgetések Johnson és a háború Lyndon B. Johnson, a meggyilkolt Kennedy elnök utóda korántsem volt az a háborúpárti politikus, mint amilyennek az utókor gondolja. Nemrégiben kerültek nyilvánosságra azok a titkos magnószalagok, amelyek az elnökséget éppen csak átvevő Johnson és védelmi minisztere, McNamara közötti telefonbeszélgetéseket rögzítik. Ezekből az derült ki, hogy Johnson korántsem volt olyan háborúpárti, mint amilyennek vélték. LBJ elnöksége alatt Amerika teljesen belebonyolódott a vietnami háborúba. Ám a magnószalagok tanúsága szerint Johnson, hivatali idejének első napjaiban meglehetősen bizonytalanul ítélte meg a háború folytatásának esélyeit. Meg akarta persze védelmezni a „szabad világot”, és a harcias Kennedy után nem akart túl puhának tűnni, ám úgy vélte: Amerikának inkább a kommunista Észak ellen harcoló dél-vietnamiakat kell segítenie, s csak a legvégső esetben szabad beavatkoznia a harcokba. A történelem fintora, hogy csakhamar bekövetkezett a „legvégső eset”, és így Johnson elnökségéhez fűződik Amerika legújabb kori, legszömyűbb - és vesztes - háborúja. Ferenczy Europress Családi csúcstalálkozó Híres politikusok nevét viselő'gyerekek Jordániában nem korlátozzák törvények a névadást. Mivel az arab országban az apa a hivatalos „keresztelő”, az ő fantáziájára van bízva a feladat. A pálmát Ibrahim Abbadi, Ammán környéki földműves viszi el, aki nemcsak arról gondoskodik, hogy családja állandóan gyarapodjék, hanem a feltűnést keltő nevekkel sem takarékoskodik. Elsőszülött kisfiának a Francois Mitterrand keresztnevet adta, majd amikor kis- húg is született, az a Margaret Thatcher nevet kapta. Amikor harmadik gyermekét Jichak Rabinnak nevezte el, némi nehézségei támadtak: az egyik parasztgazda megtagadta, hogy továbbra is alkalmazza. Ibrahim azonban hajthatatlan maradt, s miután harmadik fia akkor született meg, amikor az új izraeli miniszterelnök látogatást tett Husz- szein jordániai királynál, a kicsi neve Benjamin Netanjahu Abbadi lett. Az egész család kétségbeesve próbálta lebeszélni a névválasztásról, de mindhiába. Sőt, az elhíresült jordániai földműves addig kívánja folytatni a családbővítést és a különc névadást, ameddig - legalábbis „névlegesen” - nem tarthat valóságos csúcstalálkozót a családi vacsoraasztalnál. FEB ísolof^control FOLIABEVONAT ÜVEGEKRE! 0 betörés ellen vasrács helyett 0 napsugárzás ellen 0 hőszigetelő fóliák 0 profi autóüveg fóliázás & minőségi munka & 10 éves tapasztalat & magyar minősítések is £> kiváló USA fóliák SOLAR-CONTROL Kft. 7621 Pécs, Munkácsy u. 9. Tel ./Fax: 72/249-862 Közalkalmazottak sztrájkja. A kormány gazdasági megszorító intézkedései elleni tiltakozásul csütörtökön utcára vonultak a francia közalkalmazottak. fotó: feb/reuter 1 t A » Tragédia a stadionban. Legalább 80 halálos áldozata és 700 sebesültje van a guate- malavárosi stadionban szerdán történt katasztrófának. A világbajnoki selejtező mérkőzésre érkezők bedöntötték az egyik kaput, és agyontaposták az elöl haladókat. fotó: feb/reuter tette, hogy Viktor Csemomir- gyin kormányfő az erőszakszerveket felügyelő minisztériumok, illetve a titkosszolgálatok vezetőivel tanácskozott ’csütörtök reggel. A megbeszélés után Csemomirgyin azt mondta, hogy erőszakos hatalomátvétel nem fenyeget ugyan, de Kulikov számos állítása igaz. Csemomirgyin nyugalomra intette a fegyveres erőket és biztonsági intézkedéseket foganatosított az „ország legveszélyesebb pontjain”, illetve tájékoztatta Jelcint az ügyről. Lebegy leváltását követően kijelentette: nem távozik a politikából, törvényesen akar hatalomra jutni.