Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-12 / 279. szám
Felbukkant az Hetven napot Madonna is ál-Traubi gyártója töltöttek ázsiaiként Pécsről öltözködik (2. oldal) (5. oldal) (10. oldal) Bérstop a képviselőknél Bulgáriában, ahol havonta 18 százalékkal emelkednek az árak, és a képviselői fizetéseket havonta igazítják az inflációhoz, a honatyák az év hátralévő részére szeptemberi szintjén fagyasztották be bérüket. A havi átlagbér háromszorosát - szeptemberre átlagosan bruttó 48 ezer le- vát, azaz 222 dollárt - kapó honatyák pénteken szavazták meg az erre vonatkozó baloldali, kormánypárti indítványt, de az ellenzéki képviselők csak azzal a feltétellel támogatták azt, hogy a megtakarított pénzt szociális célokra - árvák, elesett idősek - támogatására fordítják. Sikkasztás az alapítványnál Hatalmas összeget, legalább nyolcvanmillió frankot sikkasztott el az egyik legnagyobb francia rákellenes alapítvány, az ARC korábbi vezetése. Lehetséges, hogy ezen összeg egy részét különböző politikai pártok finanszírozására fordították, teljesen törvénytelenül. Ünnepélyes keretek között kezdődött meg tegnap Pécsett, a Művészetek Házában az Amtmann Prosper I. Országos Fuvolaverseny FOTÓ: LÖFFLER A miniszterelnököt telt ház fogadta a Nevelési Központban löffler Gábor felvétele A privatizáció tovább folytatódik Horn Gyula: „Nagyon nehéz jó és bölcs döntéseket hozni” Nem tudom, hogy a televízió képernyőjén keresztül menynyire lehetett érzékelni, de a megkeseredettség fórumaként jellemezhető az találkozó, melyen Honi Gyulát, Magyarország miniszterelnökét fogadták Pécsett, a kertvárosi városrész lakói. Olykor a reményvesztés diktálta tiszteletlen kérdések záporában Hóm Gyula maga is elismerte, hogy ebben az átkozott átalakulási helyzetben nagyon nehéz jó döntéseket hozni, s akad még tanulnivaló. De - tette hozzá - ha nem lennék meggyőződve arról, hogy az életünk napról napra jobb lesz, én sem csinálnám tovább. A fórum kérdéseit megelőző tájékoztatójában Hóm Gyula több mindenre kitért. Ami a legaktuálisabb: a privatizációs botrányra utalva leszögezte, hogy most is és a jövőben előforduló hasonló ügyekben is igen határozottan fellépnek a korrupció ellen. Amikor az emberek többsége igen nehéz helyzetben él, akkor elfogadhatatlan, hogy máshol röpködjenek a milliók. Az ügy kapcsán egyébként a bejelentések özöne, sokfelől a rágalmazás indult meg. Nos, a kormány átfogó intézkedési tervet készít és minden érdekelt bevonásával (ügyészség, rendőrség) rendet teremt. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bár a FIDESZ és mások is szorgalmazzák, mindettől függetlenül a privatizáció folyamata nem áll le. A kialakult helyzet megítélésében higgadtnak kell lenni, mindenféle hisztériát elkerülve. A magánosítást a kormány nem állíthatja le, mert a privatizációs törvény kötelezi erre, de egyébiránt nemzetközi szempontból sem volna okos döntés ezt az egyébként sikerfolyamatot megtörni. Hiszen Kelet-Európa ‘más országaihoz képest nálunk élenjáró módon folyik a magánosítás, melyben eddig már 500 milliárd forinttal gazdagodott az ország. (Folytatás a 3. oldalon) Mohács: híd nincs a programban Lehangoló Jövőkép” a térségi fejlesztési konferencián A dél-magyarországi térség jövője címmel rendezett II. országos konferencia alkalmából tegnap Mohácson e témakörben több előadás hangzott el. Illés Iván, az MTA főigazgatója az országos területfejlesztési koncepció őszi parlamenti elfogadásának jelentőségét hangsúlyozta. Arnold Mihály, a VPOP parancsnoka kiemelte, hogy jövőre jelentős beruházásokat valósítanak meg a határállomásokon, s erre e térségnek is reális az esélye. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter elismerte: Baranya köz- úthálózata elavult, viszont az 1997-es csökkentett útalap miatt nem is várható jelentős változás. A tervezett autópálya megépülését nem látja reálisnak, s a mohácsi híd sem szerepel a kormányprogramban. B. M. Európa barátként kezeli a magyarokat Göncz Árpád beszéde Békéscsabán Göncz Árpád nyitotta meg pénteken délelőtt Békéscsabán a város és a megye ön- kormányzata által közösen szervezett Európa Napot (felvételünk a 2. oldalon). A köz- társasági elnök - fölidézve közelmúltbeli külföldi utazásának tapasztalatait - elmondta, hogy míg korábban kívülálló félként kezelték a tárgyalásokon Magyarországot, mostanra alapvetően megváltozott a légkör: természetesnek veszik jelenlétünket s azt, hogy közösen oldhatjuk meg Európa gondjait. Ma már közeli barátként kezelik a magyarokat, s nekünk nyitott szívvel kell készülnünk a csatlakozásra ahhoz az új Európához, amelyhez a lehető legtermészetesebb módon tartozunk - hangsúlyozta a köz- társasági elnök. Göncz Árpád a tervek szerint ma Csongrád megye székhelyére látogat, ahol a szegedi felsőoktatás 75 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi egyetemi tanácsülés vendége lesz. Vagyonkimentési akciók? Nyilatkozik a Baranyaker cégvezetője Tegnapi számunkban megjelent cikkünk nyomán megkereste lapunkat Patacsi József a Baranyaker Rt. vezérigazgatója. Elmondta, hogy nem szabadságra, hanem beteg- szabadságra ment október elején, amiről felesége telefonon tájékoztatta a tulajdonosokat. A felszámolási eljárással kapcsolatosan a cégvezető a következő tájékoztatást adta:- A cég új tulajdonosai kereskedelmi üzleti koncepció nélkül teljes egészében magukhoz vonták a napi irányítást. Utasításukra egyre lassult a hitelezők kifizetése, ugyanakkor folyt az ingatlanok értékesítése. Akkor tájékoztattam úgy a szóban forgó gyöngyösi hitelezőt, hogy nem tudjuk kifizetni tartozá* sunkát, amikor az egyik nagy értékű ingatlanunk megvásárlására bejelentkezett vevővel a tulajdonosok utasítására a korábban kialkudott vételár feléért kellett adásvételi szerződést kötnöm. Mivel tartottam a nyilvánvaló rohamos vagyonvesztéstől, a dolgozói és vállalati érdekeket szem előtt tartva ezért sem élhettem a jogszerű bírósági döntéssel szembeni fellebbezéssel. Hasonló utasításra írtam alá a komlói üzletház eladási szerződését, holott az ingatlan értéke magasabb a 8 milliós vételárnál. Ennek kapcsán a nyilvános pályáztatási kötelezettségre is felhívtam a tulajdonosok figyelmét. Evek óta küzdöttünk a céget sújtó nehéz pénzügyi helyzettel, és öt éve hiába próbálkoztunk a Mecsek áruház eladásával. A nehézségekre jellemző, hogy most járt le egy nagyobb összegű bankkölcsön, amelynek kifizetése ugyancsak reménytelen a jelenlegi helyzetben. A vagyon-kimentési akciók láttán csak úgy véltem biztosíthatónak a dolgozói és hitelezői érdekek teljesülését, ha megindítják a felszámolási eljárást - hangoztatta Patacsi József. (Folytatás az 5. oldalon) Százmilliós pécsi igény az ÁPV Rt.-től A belterületi földek után járó vagyonérték megszerzésért a közvetítőnek kifizetett sikerdíjat Pécs (is) visszaköveteli az ÁPV Rt.-től, döntött csütörtöki ülésén a város önkormányzatának közgyűlése - jelentették be a tegnapi sajtótájékoztatón. Pécs Önkormányzata számára tavaly márciusig nem volt ismeretes , hogy a privatizációkból származóan a belterületi földekért nagyobb vagyonértékre lenne jogosult, mint amennyit az ÁPV Rt. - illetve elődje, az ÁVÜ - átadott. Az önkormányzat számára olyannyira szükséges pénz, az ÁPV Rt. elzárkózó magatartása és az elhúzódó pereskedés veszteségei és kockázata miatt Pécs is rákényszerült, hogy a belterületi földjei után törvényesen járó készpénzéhez, illetve részvényeihez a mostani ÁPV Rt.-s botrány kapcsán közismertté vált Vektor Pénzügyi és Tanácsadó Rt. közvetítésével jusson hozzá - mondotta a sajtó- tájékoztatón dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere. Kérdésekre válaszként elhangzott, hogy a közvetítést vállaló cég kereste meg ajánlatával a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Rt.-t, amely külön szerződés alapján - (közreműködési díjért) - kezeli Pécs Önkormányzatának portfolióját. (Pécs 70%-ban tulajdonosa a DDRF Rt.-nek.) A portfolió kezelési szerződés alapján - és az ön- kormányzat tisztségviselőinek tudtával - a DDRF Rt. kötött megbízási szerződést a Vektor Rt.-vel. Sikerdíjkértt - átlagosnak mondott - 13,5% szerepel a szerződésben. A megbízás szerint eljáró Vektor Rt. eddig 620 millió Ft készpénzt és 120 millió Ft értékű részvény többletbevételt hozott a város kasszájának. A lebonyolított tranzakcióért a DDRF Rt. százmilliós nagyságú sikerdíjat volt kénytelen kifizetni a közvetítőnek. Bár a Vektor Rt. szolgáltatásainak igénybevételével a város az őt megillető pénznek egy részéhez hozzájutott, ám a közreműködési díj nem más, mint felesleges többletkiadás, amit a pécsi közgyűlés szerint az ÁPV Rt. jogszerűtlen el(nem)járása, tartozásának ki nem fizetése okozott. Mivel a közvetítő igénybevételére a privatizációt lebonyolító állami cég magatartása miatt került sor, Pécs a kifizetett sikerdíjat az ÁPV Rt.-től kívánja visszakapni. Dunai I. Komlói óvodák - takarékon (3. oldal) löffler Gábor felvétele