Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-11 / 278. szám

1996. október 11., péntek VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Mohácsi körkép Exporttámogatás A város és térsége vállal­kozóival találkozott e hét közepén dr. Nyíri Iván, az EXIM Bank vezérigazga­tója és Puch László (MSZP) országgyűlési képviselő Mohácson. A bankszakember az export­szállítási lehetőségekről, illetve ezek hiteltámoga­tási feltételeiről adott tájé­koztatót. Parlamenti látogatás A 270-es taglétszámú Mo­hács és Környéke Önsegé­lyező Csoportja szervezésé­ben a Klose Mohi Rt. anyagi támogatásával, két autó­busszal 86-an a Parlament­ben jártak a közelmúltban. Több nagyszülő az unokáját is magával vitte a kirándu­lásra. Akarsz-e játszani? A fenti címmel N.Szabó Sándor és Unger Pálma gyermekműsora lesz októ­ber 14-én 15 órától a Mohá­csi Jenő Városi Könyvtár­ban. őszi virágültetés A belvárosban elhelyezett kőedényekbe, a parkok vi­rágágyásaiba 1500 árvács­kát ültetettek ki a napokban. Több helyen pótolják a ki­tépett, vagy kiszáradt dísz­cserjéket, majd a Szent Mi­hály tér burkolatépítésének befejezése után a járdák mellett parkosítanak. Az oldalt összeállította: Berta Mária Az Új Dunántúli Napló Mohács és környéki ter­jesztői ügynökségének te­lefonszáma: 69-311-348/2. A két új, korszerűen berendezett termet már birtokba vehették a diákok FOTÓ: MÜLLER ANDREA Korszerűsödő ipari oktatás Mohácson Multimédiás nyelvi labort és pénztárgéptermet avattak A különböző szakmák oktatása a tanoncképzéssel még 1884- ben indult Mohácson, s az ipari iskola a jelenlegi helyén, a Pé­csi út sarkán álló épületben ép­pen negyven évvel ezelőtt fo­gadta az első tanulóit. Ma az 502-sz. Radnóti Miklós Ipari és Kereskedelmi Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépis­kola a város és térsége közel 900 fiataljának nyújt továbbta­nulási lehetőséget, és a most nyolcadikba járóknak az eddigi 14 szakma mellett a szakközép­iskolai osztályokba kereske­delmi, közbiztonsági, határren­dészeti és vámügyi-vámrendé- szeti fakultációs oktatást is kí­nálnak. A már végzett szak­munkások számára nappali és levelező tagozaton biztosítják az érettségi bizonyítvány meg­szerzésének a lehetőségét. Az utóbbi években általában arról hallhatunk, hogy anyagi gondokkal küszködnek az in­tézmények, lassan az épületek állagmegóvására sem telik a költségvetésükből, fejlesztésre pedig nem is mernek gondolni - Mohácson viszont éppen az idén indul egy 95 milliós beru­házás, amelyhez a pénzt pályá­zattal nyerték el. E nagyszabású munkáról korábban hírt adtunk. Ezúttal az iskola egy újabb örömteli eseményéről tudósít­hatunk: szerdán délelőtt adták át az új multimédiás nyelvi la­bort és egy pénztárgéptermet. Mint Vajdicsné Gubritzy Magdolna, az iskola igazgató­nője elmondta, a város és kör­nyéke gazdálkodó szervezetei, vállalkozói által fizetett szak­munkásképzési alapból valósí­tották meg az 5 milliós fejlesz­tést. A legkorszerűbb módszer­rel történő idegen nyelv tanítá­sához tíz számítógépet, írásvetí­tőt, tévét, videót, magnót és számos cédé lemezt vásároltak. A tanulónkénti, egyéni foglal­kozások módszerét Kántomé Ripszám Mária, valamint Mo- órné Buti Magdolna mutatta be. A pénztárgépteremben a legmodernebb 15, egyenként 130 ezer Ft-os, számítógépes hálózatra ’ csatlakoztatható gé­pek „tudását” Húsz Béláné, szakoktató ismertette. Megépült a gázvezeték Kölkeden Sikerrel pályázott az önkormányzat a Területfejlesztési Tanácsnál Kölked önkormányzata már ta­valy szerette volna bevezetni a községbe a gázt. Akkor 15 mil­liós árajánlatot kaptak a DDGÁZ-tól, s a 280 családból mindössze 72 vállalta volna 50- 75 ezer forint hálózat fejlesztési hozzájárulás befizetését. Idén év elejére több egyeztető tár­gyalás után végül 11.5 millió forintban alkudott meg a cég és a falu vezetése. A február végi testületi ülésen a képviselők 2 millió forintot szavaztak meg a beruházáshoz. A március 9-i fa­lugyűlésen már 112 család vál­lalta a 90 ezer Ft körüli hozzá­járulást, amiből 15%-ot közmű- fejlesztés címén visszakapnak. Ezután már felgyorsultak az események. A pécsi Füzér Terv Kft alig másfél hónap alatt el­készítette a terveket. Az ön- kormányzat az augusztus 22-én megtartott falugyűlésen kérte a 40 ezer forintos első részlet be­fizetését, amit - láss csodát! - a kölkedi polgárok közül eddig 167-en fizettek be. A munkála­tokat szeptember 3-án kezdte meg a DDGÁZ ÉPSZOLG Kft, s a napokban a település na­gyobbik felén már be is temet­ték az árkokat.- Kedvező volt számunkra, hogy az Eszéki út mentén ha­ladó középnyomású vezetékre csatlakozhattunk rá, így nem volt szükség nyomáscsökkentő állomás kiépítésére. Hátrányo­san érintett viszont bennünket az, hogy az összesen 12 km hosszúságú vezeték 2.7 km-es külterületi szakasza elvitte a költségeknek közel a felét - mondta a beruházásról Muskát Zoltán polgármester. Majd így folytatta:- Jó hír a gázprogramban résztvevő kölkediek számára, hogy sikerrel pályáztunk a Ba­ranya Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. Ugyan többet kér­tünk, de az elnyert 2 425 000 Ft-ból így is mintegy bruttó 10 ezer Ft-tal csökkenteni tudjuk a második részletet. A kölkedi képviselő-testület egyébként igen sikeres évet zár, hiszen 43 milliós költségveté­séhez 38 millió forintot tudott hozzátenni eredményes pályá­zatai révén. A polgármester reményei szerint október utolsó hetében - a határidő harminca- dika - fellobban a gázláng Köl­keden. Megkezdődtek a rácsat­lakozások, a családok 3o%-a már idén használni szeretné legalább főzésre és fürdésre a földgázt. Az önkormányzat in­tézményei viszont csak a jövő évi költségvetésből tudnak át­állni a korszerű energiahordozó használatára. Köveskuti Péter Ónálló kft. lesz a vízműből A Baranya Megyei Vízmű Vállalat ellátási körzetében jogilag minden önkormányzat a tulajdonába kapta a működő vagyonát - de a gyakorlatban csupán néhány település jutott hozzá. A nagyvállalat öt éve húzódó, sikertelen átalakítása után a vagyona birtokba adá­sát több határidőt megjelölve Mohács is sürgette, ám az át­adás-átvételt a komlói igazga­tóság meghiúsította. Mohács, illetve a város víz­rendszeréhez tartozó 14 tele­pülés polgánnesterei közben egyezségre jutottak a szolgál- gatás további fenntartásának formájáról: kimondták, hogy azonnal megindítják egy ön­álló kft. létrehozását, amelybe nem viszik be a közműva- gyonukat, hanem rábízzák a leendő szolgáltatóra, s egyben üzemeltetési szerződést köt­nek vele. Mindezt egy hóna­pon belül kívánják lebonyolí­tani, s amennyiben addig sem adja át a központ hivatalosan az őket megillető vagyon­részt, peres úton szerzik meg azt. Festő a zebegényi iskolából A sokak által kevéssé értékelt, ám kifejezésében igen festői, az alkotó biztos kezét szerető technikák művelője Walter Gábor. Rendszeres résztve­vője a zebegényi művészte­lepnek, ahol Jets György szekciójában mélyítette el fes­tői tudását. A plein airen belül Szónyi István zebegényi isko­lájának és a nagybányai ha­gyományoknak a követője. Az olaj és pasztell mellett előszeretettel alkalmazza az akvarellt a látvány hiteles visszaadására. A soproni születésű, Kecs­keméten élő művész gyökerei Mohács környékére nyúlnak vissza. Nagyapja Hernádi Já­nos, a szajki iskola igazgatója volt. A kiállítást utódja, Giith János nyugalmazott igazgató nyitja meg ma öt órakor a Kossuth Filmszínház emeleti kamaratermében. A tárlat október 27-ig láto­gatható. Meleg színekbe öltöztetett természet fotó: Müller a. Anyakönyvi hírek Születtek: Frank Máté (Lánycsók), Báyer Angéla (Pécsbagota), Keszler Krisz­tián (Lánycsók), Balázs Le­vente (Mohács), Schwalm Evelin (Majs). Házasságot kötött: Mé­száros Angéla és Csobot Csaba, Péter Veronika és Nemes Csaba. Meghaltak: Szilágyi Ákos Imre (Mohács), Tálján János (Kölked), Pap Istvánná Vincze Mária (Mohács), Ha­uptmann József (Boly), Gan­der lach Alajos (Babarc), Frits Jánosné Petzkó Katalin (Mo­hács), Wekler Antalné Dékány Mária (Mecseknádasd), Schrempf Vincéné Linder Er­zsébet (Mohács), Cseke József (Mohács), Forró Józsefné Pauer Angyalka Lujza (Mo­hács), Szarka László (Mo­hács), Juhas Jelisaveta Mun­kás Jelisaveta (Batina), Reiter Jánosné Liszatz Anna (Gör- c söny doboka). A romok, a hulladék eltakarításánál is az ENSZ békefenn­tartói vigyáznak a térség biztonságára fotó: laufer László „A határ túloldala már nem Európa” Az utakon csak a fölfegyverzett katonákkal lehet találkozni Ma egy hete délután fél 2-kor az udvari határátkelő újbóli megnyitása után elsőnek Pra- katur István és felesége lépte át az országhatárt. Az innenső oldalról még láttuk, hogy az okmányaik átvizsgálását köve­tően tovább mentek Knezsevó- ról Horvátország megszállt te­rületére - nem úgy mint né­hány menekült, akiket vissza­fordítottak. (Mint arról már be­számoltunk, egyelőre csak a magyar állampolgárokat enge­dik be Baranyába, illetve az ott élők jöhetnek Magyaror­szágra.) Az utazásuk alkalmá­val látottakról az alábbiakat mondta el Prakatur István: -Az éles kontraszt már a határátkelőnél tapasztalható. Udvaron, amíg a sorompók fölnyitását vártuk, úgy éreztük, mintha jó hangulatú búcsúba csöppentünk volna. A falu la­kói, Mohácsról többen odase- reglettek, a legmagasabb rangú katonatisztek, vámosok be­szélgettek velünk, mindenki szabadon jött-ment. Ettől még szabályos kiléptetés követke­zett - aztán a túloldalon ki­mért, fagyos légkör fogadott. Terpeszállásban egyenruhások álltak a kocsi elé, mellé, és ka­tonásan utasítottak: „Kiszállni! Motorháztetőt, csomagtartót fölnyitni! Utiokmányokat ké­rem! Fölöslegesen nem beszé­lünk!”- No, hát nem beszéltünk. Siettünk Baranyalőcsre, nagy­bácsimékat, a két öreg rokont évek óta nem láttuk, és a teme­tőbe akartunk kijutni, az egy éve elhunyt nagynéni sírjához, mert a temetésén nem lehet­tünk jelen. Pélmonostorig csak IFOR járművekkel, állig föl­fegyverzett katonákkal talál­koztunk. A gaz uralja a tájat, sok ház lakatlan, ajtók-ablakok nélkül tátong. De azokat sem tartják rendben, amelyikekben laknak. A cukorgyárat meg­látva az jutott eszembe, hogy Csernobil is így nézhet ki. De Pélmonostortól Baranyalőcsig már katonákkal sem találkoz­tunk. Teljesen kihalt lett az a vidék.- A határ túloldala már nem Európa! Berta M. SS' , Mayer Nyomda, Árok a. 17. (69)311-047 ; Álom Bt., Széchenyi tér 9. ‘ í- (69) 322-847 3 r Spitz Jánosné r Dózsa Gy. u. 40. (temető iroda) % r *

Next

/
Thumbnails
Contents