Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-10 / 277. szám
6 Dunántúli Napló Honismeret 1996. október 10., csütörtök A mecseki barlangászok szenzációs felfedezése A honfoglalás cseppköves emlékei Csak a szakemberek sejtették és remélték joggal: van a Mecsek mélyében több kilométer hosz- szúságú barlang is. Közel húsz évvel ezelőtt kezdődött kutatómunka eredményeként elsőként az Új Dunántúli Napló tegnapi számában közöltük: reményeink valóra váltak. A Vízfőforrás karsztos vízgyűjtőjének területén sikerült feltárni a Spirál-nyelőt, s eredményeként egy olyan barlangot felfedeznünk, amely az ismert abaligetit a teljes feltárás után várhatóan minden szempontból többszörösen felülmúlja. Szenzációja az is a Mecseki Karsztkutató Csoport munkájának, hogy függőleges barlangjáraton át első ízben értük el közel 100 méteres mélységben a karsztvízszintet. (A mélység érzékeltetésére: a pécsi toronyház 75 méter magas.) Június 22-én jutottunk le az első terembe, amelyet a kutatást közel húsz évvel ezelőtt kezdeményező Előd Szaniszló emlékére Előd-teremnek, az ide vezető aknát Szaniszló-akná- nak neveztük el. A megismert szakasz üregeiben szépséges cseppkövekben gyönyörködhettünk. A karsztvíz szintjén Ez évben kaptuk meg a feltárási engedélyt a további kutatáshoz, a munkát azonban csak saját költségünkre folytathattuk. A kutatást egy nagyon érdekes labirintusban folytattuk, sokadik feltárási kísérlet után, mert az esőktől megduzzadó patak többször is áttörte a kiépített gátjainkat és betemette a bejáratot. Az Előd-teremben nagy mélységekbe vezető aknákat találtunk. Itt a csodálatos, késpenge élességű korróziós formákkal tarkított, sziklatűkkel díszített aknát Berettának neveztük el. Ettől 15 méterre a Szaniszló-aknába ledobott kövek tíz másodperces zuhanását követő robaja igen nagy mélységre utalt. Ennek kutatását Nemes Balázs előmászó vezette és Kéki Antal követte. Csaknem 60 méter után fedezték fel az újabb álfenéket. Ennek északi végén felmagasodó oltárszerű cseppkőfolyás és egy templom hangulatát idéző tér feletti beláthatatlan magasságba vesző mennyezet a Kápolna elnevezést sugallta. Amíg a két merész kutató tovább ereszkedett az omladék közötti lejáraton, a csoport vezetője biztosította őket 30 méteres mélységből. Tíz méterrel feljebb Glökler Gábor és Szőts Hajnalka biztosította a felfedezőket. Órákon át várták vissza- tértüket, időnként kiabálva adták egymásnak a híreket, de hamarosan a távolságba veszett a hangjuk - a barlang elnémult. A várakozókat nem csak a hideg remegtette a sötétben - lámpájukat leoltották de egy-egy kő mélybe zuhanása okozta dübörgés miatt is egyre jobban aggódtak. Végül is feljutott a két kutató az Előd-terembe, ahol örömmel hallgattuk beszámolójukat, közöttük azt is, hogy elérték a karsztvíz szintjét. Ez volt régi várakozásaink első igazolása. A felszínen maradt társaink - Böröcz Tamás, Kátai Levente és Séder Attila - éjfélig várták a kutatók visszatértét, majd aggodalmukban utánuk ereszkedtek. A két csapat tíz méterre a felszín alatt találkozott. Verecke terem A hajnali „vacsora” után azonban nem álltunk meg. Már csak a patakos barlang feltárása volt vissza. Tudtuk: nagyon nehéz és veszélyekkel teli a vállalkozás. Pontos terv alapján kezdtük a Vereckei-folyosónak elnevezett patakos ág feltárását. Mintegy 40 méter után fedeztünk fel egy tektonikus termet: Verecke nevet kapta. Egy „szoros” kibontása után bukkantunk a mélyebb szinten arra az om- ladékkal elzárt folyosóra, amely már 100 méteres mélységben kanyarog. A kürtőkben erős huzat jelzi a reménybeli nagy barlang közelségét. A millecentenárium ünnepének havában, augusztus közepén, 100 méteres mélységben 50 méter hosszúságú patakos barlangszakasz feltárásával büszkélkedhetünk. Az óriási méretű, Szakadéknak elnevezett tektonikus litoklázis hossza a szintesen bejárt részen meghaladja a 40 métert, mélysége 80 méter, szélessége a szűk végeitől a 15 méteres tágulatokig terjed. A geológiai szempontból is érdekes barlang formakincse nagyon változatos. A cseppkőképződmények csaknem minden válfaja megcsodálható. A sárga és halványrózsaszín dolomittól és sötétszürke mészkő hófehér kalciterein kívül a mangánkéreg szurokfeketéjéig sok színnel találkoztunk. Rendkívül veszélyes A csodák ismeretében is az érdeklődő, vakmerő laikusokat, de a barlangászaiban jártasakat is óva intünk attól, hogy vezetésünk és engedélyünk nélkül e rendkívül veszélyes barlangban látogatást tegyenek. Csak példaként: a záporok összegyűlő csapadékából rendkívül gyorsan lejutó víz a patakos ág bejárati szakaszát teljesen elárasztja, s a bent rekedtek a 10 fok körüli hőmérsékleten rövid idő alatt túlhűlnek - ahogy a magyar barlangászat történetében is nem egyszer már előfordult. Nagy veszélyt jelentenek az ilyen mélységbe lehulló kövek, kavicsok is. Mindezt tetézi, hogy a labirintuson át a magatehetetlenné vált sérültek kiszállítása megoldhatatlan. A fentiek szolgálnak magyarázatul arra, hogy miért késleltettük a szenzációs felfedezés nyilvánosságra hozatalát. Most már nagy örömmel tesszük, mert biztosítottuk a barlang bejáratát - elsősorban a tragédiák megelőzése, másrészt a természet szépsége védelmének érdekében. Rónaki László Búcsú a szelídgesztenyéstől Az elmúlt hónapokban többször esett szó az újságokban a gesztenyefák pusztulásáról. Most az aknázó molyok tizedelik a vadgesztenyéket. Szerencsére ez még nem terjedt át a szelídgesztenyékre. Figyelemmel olvastam minden információt, ami megjelent azért is, mert érdekelve vagyunk, hiszen a mostanában olyan sokat emlegetett bérlők közé tartunk. 16 éve béreljük a pécsi önkormányzattól a pécs- bányatelepi szelídgesztenyést. Az első cikk tavaly tavasszal jelent meg G. O. tollából, aki a pécsváradi gesztenyésről tudósított. Többek között azt állítja, hogy azért pusztulnak a fák, mert az aljzatot feltakarítják . .. Három hete Csuti János is megismétli ezt megtetézve azzal, hogy a bérlők a haszon „reményében” a fák tövében égetnek. Szeretném elmondani, hogy soha nem égettünk a fák tövében, sőt még arra is ügyeltünk, hogy ott rakjunk tüzet, ahol a fa lombkoronájában sem tesz kárt a felszálló hő, az esetleg felcsapó láng. Nemcsak a szerződésünk kötelez bennünket arra, hogy „gondos gazda módján” bánjunk a ránk bízott természetvédelmi területtel, hanem saját jó érzésünk és érdekünk is. Minden évben úgy kezdjük a szüretet, hogy először eltakarítjuk a gesztenyés területéről a lakossági szemetet. Az építési törmelék, rongy és egyéb elmondhatatlan lom a minden évi „termés”. Csak ez után tudjuk elkezdeni a kaszálást, fűnyírást. El kell utasítanom azokat a vádakat, hogy azért ment tönkre a gesztenyés, mert minden évben feltakarítottuk az aljzatot és elégettük a gumókat, a korhadt faágakat, levelet. Évekkel ezelőtt, amikor először hallottunk tintabetegségről - (mely már akkor a zengővárkonyi erdőben elterjedt) - nálunk is jártak a biológusok, kutatók. Csodálták a mi fáink egészségét és igazolták, hogy nagyon fontos az égés és takarítás, mert ezzel is megakadályoztuk a fertőzés terjedését. De hiszen évtizedek óta ezt tették a korábbi bérlők is! Mi mindent tőlük tanultunk, a jót próbáltuk átvenni. Sajnos a szelídgesztenyés a kora, az urbanizáció, a környezetszennyeződés és az ember okozta károk miatt fog kihalni és nem a gondos vagy gondatlan takarítástól. Az a vád is ért bennünket, hogy nem pótoltuk a kihalt, öreg fákat. Él kell mondanom, hogy mi minden évben próbálkoztunk új csemeték átültetésével, de minden évben kilopták, kiásták őket. Csupán pár fát tudtunk „serdülő” koráig felnevelni. Az elszáradt, korhadt faágakat minden évben igyekeztünk elvágni, de ilyen mértékű fapusztulást, mint az elmúlt évben, még nem tapasztaltunk. A szakemberek is megerősítették ezt a gyanúnkat, hogy erősen közrejátszik a külszíni bánya terjeszkedése. A 150-200 méteres szintkülönbség már megbolygatta a természetes földalatti vizek hozamát. / A gesztenyés létezése óta nagyon sok embernek adott munkát, megélhetést, örömet és gondot. Reméljük ez a jövőben is így lesz, bár a mostani események - félő - nem ezt lát- szaölnak biztosítani. Érvényes szerződésünketmely 1998-ig szólt - idén minden indok nélkül felbontotta a pécsi önkormányzat. Szerettünk volna megállapodni a helybeliekkel, új szerződést, új feltételekkel kötni, de nem sikerült. A területet - mint elmondták - nem szándékozzák többet bérbe adni. Majd jövőre a termést lehet „megváltani”. Pontosabban licitálni lehet a fákra. Hiába érveltünk, hogy ez fogja igazán a gesztenyefák halálát okozni, tönkre fogják tenni az erdőt, nem lesz gazda, csak hasznosító! Böhmné Märcz Mónika De gustibus L áttam a szobrot, olvastam a vele kapcsolatos cikkeket, fültanúja és résztvevője voltam a kisebb - nagyobb társaságokban folyó beszélgetéseknek, melyek a legkülönbözőbb megközelítésben, mondtak véleményt a műről, annak elhelyezéséről, felállításának körülményeiről. Engedtessék meg, hogy mint régi pécsi polgár leírjam gondolataimat anélkül, hogy említést tennék arról, vajon maga a szobor tetszik-e, megfelel-e ízlésemnek, avagy sem. Legfontosabbnak tartom és legelsőként említem, hogy ez a mi városunk, - pécsi polgároké, s fejlettebb államokban még nyomatékkai hozzátennék: az adófizető polgároké. Itt minden a miénk és minden a mi érdekünkben történik. Svájcban, s még néhány országban elképzelhetetlen, hogy reggel a polgár kitárja ablakát és vele szemben egy szobrot talál, légyen az akár Michelangelo Dávidja is. Ott bizonyára jó előre és részletesen tájékoztatnák a város lakóit egy köztéri szobor felállításának legaprólékosabb részletéről. Aztán a kialakult közhangulat, közítélet nyomán jöhetnének a további konkrét lépések. Hogy ingyen van? Ez nem lehet irányadó, mert egy alkotás művészi értéke semmit sem változik attól, hogy drága pénzbe került-e, vagy ajándék. Egyébként a nép igen kényes arra, amikor kedve ellenére boldogítani akarják - bármivel. Éppen a szobrokkal kapcsolatban bőséges tapasztalattal rendelkezünk. Mikor betelt a pohár, a polgárság ledöntötte a kéretlen szobrokat és azét is, aki felállíttatta, - olyannyira, hogy az egész világ beleremegett. Egy köztéri szobor élete teljesen más mint a múzeumban, szoborparkban elhelyezett alkotásé. Múzeumba szabad akaratából megy az ember, mert érdeklődik a művek iránt. Mivel erre senki nem kényszeríti, módja van akkor befejezni látogatását, amikor akarja és nem követelheti az igazgatótól semmilyen mű eltávolítását, pusztán azért, mert neki nem tetszik. Egy köztéri szobrot nem lehet kikerülni. Ha tetszik, ha nem - ott van. Még kevésbé kerülhető el, ha a művet egy szűk, forgalmas utcán helyezik el valakinek a háza előtt, valakinek az ablakával szemben. Ezrek látják, kéretlenül. Ezrek között van szakértő mú- zeológus és tanulatlan, tor- zonborz koldus. Szíve joga a torzonborznak tetszését, vagy nem tetszését nyilvánítani, mert az utca mindenkié. D e itt kell megemlítenem, nem kötelező semmilyen szakértelem, s ha valaki ellenérzéssel viseltetik egy műalkotással szemben, attól még lehet művelt, intelligens, Nobel díjas, sőt a képzőművészetek iránt kifejezetten fogékony. ízlés dolga, kinek, mi és miért tetszik. Van, aki nem szereti Bartók III. zongoraversenyét. Ettől ő még járhat hangversenyre (nem kötelező), szeretheti a zenét és érthet is hozzá. Egyet biztosan megtehet: nem hallgatja azt, ami neki nem tetszik. - Ha egy művész tudva tudván köztérre szánta művét, akkor vegye tudomásul, hogy alkotása kéretlenül találkozik mindenkivel, aki a maga módján reagál erre a rákényszerített helyzetre. A találkozás feszültségét fokozhatja, ha a mű meghökkentő. Akkor viszont ne csodálkozzon senki, hogy a polgár meg is hökkent. Itt legtöbben a férfiasság ábrázolásának feltűnő voltát taglalják. Amióta embert ábrázolnak, mindig tudta a szemlélő, hogy férfiről vagy nőről van szó (sőt hermafroditáról). Ezerszám akad remekmű (és giccs), ahol senkit nem zavar a nemiség ábrázolása, ha csak a művész kihangsúlyozott céllal fel nem hívta rá a figyelmet. Ebben az esetben ennek a testrésznek még jól őrzött múzeumban is meg van a maga sora. Egyébként a vandálokat nem feltétlen a férfiasság jele aktivizálja arra, hogy letörjék, befessék, szatyrot akasszanak rá, hanem a kihívó, (kiálló) lehetőség, hogy ostobaságukat kiéljék, így legalább tíz éve, hogy a Csontváry szobor ecsetjét letörték, s azóta egy csonkot szorongat kezében. Ugyancsak évtizedek óta a levegőt markolássza az Aranyos kút szentje, mert kilopták belőle a keresztet. Ahol a férfiasság jele sértetlenül marad, annak legalább egy megmászhatat- lan kupola tetején álló szobornak kell lenni. De bizonyos vagyok benne, hogy ugyanezen szoborral sok furcsaság történne, ha netalán a Fradi pálya bejárata elé helyeznék. A művész sajtóban megjelent nyilatkozata fiatalos, magabiztos és önérzetes. Ezen jelzők nem kifogásolhatók. Ha ez párosult volna illő szerénységgel és művészi alázattal, bizonyára szerencsésebb lett volna. Valóban szép dolog, nemes gesztus az ajándékozás, amit illik megköszönni. Ha elmaradt, nem szokás számon kérni. Hitelt kell adni azonban annak a közlésnek, hogy ez protokollárisán megtörtént. Hogy kétszázezer pécsi polgár, akiknek szánta a művét mikor és milyen formában nyilvánítja köszönetét, az nagy kérdőjel, ugyanúgy az is, hogy megszeretik-e, befogadják-e. Bach Máté passiója - a zeneirodalom csúcsa - száz évig porosodott, s ha Mendelsohn be nem mutatja, lehet hogy nem is tudunk róla. Van Gogh művei senkinek sem kellettek akkoriban. Testvére, Theo egyetlenegyet tudott eladni - fillérekért. Rembrandt nyomornegyedben lakva alkotta remekműveit. A művek mindenki által történő elismeréséhez sok idő kell. Van Gogh festménye a legutóbbi árverésen annyi pénzért kelt el, hogy az egész Király utcát meg lehetne venni rajta és egyetlen ecsetvonása önmagában milliókat ér. - Végtelenül sajnálatos, hogy a pécsi polgárok értetlenkedése miatt a művész magyar hazánkat bünteti, - amennyiben „ennek az országnak” többé nem ajándékoz. Szeretném remélni - kibírjuk. A nyilatkozatban elhangzott, hogy hárommillió forintot kellett volna a szoborért kérni ( s akkor ünnepelték volna). Lehet, de nem valószínű. Nem olyan időket élünk. Majdnem biztos, hogy az adófizető polgárokból kifacsart közpénzből az általunk óriási bizalommal megválasztott vezetők erre a célra most nem adtak volna egy fillért sem, mert ennek az országnak és városnak számos, sokkal előrébb való, megoldandó problémája van. Ezernyi közül kiválasztva vajon megkapja-e a maga két százalékát a hárommillió nyugdíjas, vagy sem, hogy mennyibe fog kerülni a gáz, villany, tej, a kenyér. A mindennapi kenyér. Dr. Szalui István t i \ I A pécsbányatelepi szelídgesztenyés fotó: Müller andrea
