Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)
1996-09-29 / 266. szám
8 Dunántúli Napló Hobby - Piaci Hírek 1996. szeptember 29., vasárnap Hallgattak a baranyai bikák Mindössze 60 százalékosnak minősíti Gondos Gyula, a megyei sportvadászok szövetségének fővadásza a szarvasbő- gés eddig eltelt időszakának eredményét. Jóllehet, véli a szakember, abban, hogy idén hallgatagok voltak a gímbi- kák, erős szerepe van az időjárásnak is, de elsősorban arra vezetik vissza a rossz mérleget, hogy kevés a sutavad, azaz a szarvastehén. Az úgynevezett javabőgés alig 3-4 napig tartott. Aggasztóan rövid idő ez azoknak a vadász- társaságoknak, amelyek anyagi biztonsága a trófeás vad vadásztatásának sikerességén múlik. Vélhető, hogy a jövő hét végére várható, ám alig 2-3 napig tartó úgynevezett utóbőgés sem javít ezen a helyzeten. A vendégvadászok nem voltak kevesebben, mint máskor. Csakhogy sokan közülük trófea nélkül utaztak el Baranyából, s ez a jövőre nézve egyáltalán nem megnyugtató: csökken vadászterületeink vonzereje. Ez azonban még csak az egyik kedvezőtlen következmény. A másik: okkal kell több vadásztársaságot is figyelmeztetni, hogy mindezek ellenére is csak a hatóságilag engedélyezett mennyiségű szarvast lőhetik ki. A Bólyi Mezőgazdasági Rt. területén esett az idei egyik legértékesebb baranyai gím- trófea: 10,8 kilogramm volt, pontértéke 233,48. Bár a ge- menciek lövették, de a megye területén esett a legnagyobb bika. Buzgó József, a MEFAG Rt. vadászati főfelügyelője sem elégedett a szezonnal. A bőgés kezdetén jószerével csak fiatal bikák voltak a rudlik közelében, később pedig középkorúak - ezekhez azonban nem szabad nyúlni, az igen szigorú vadászati bírság miatt, amelynek célja: az arra érdemes bikákat hagyni kell, hogy jó tulajdonságaikat a későbbi éveikben is átörökíthessék. A szankció súlyos: a minuszpon- tok számához igazodva a szerződött kilövési díj 20-50-100 százaléka lehet. Ha egy mínusz 3 pontos olyan bika kerül terítékre, amelynek kilövési értéke 20 000 márka, ennyi a vadgazdasági bírság is. Eddig az rt. vadászterületein két komolyabb bika esett, Vajszlón, illetve Szentegáton. Az előbbi 11,40, az utóbbi 11,15 kilogrammos trófeát hordott - de pontszámúk nem volt magas. A szezon viszonylagos eredménytelensége számos kérdést vethet fel. Többek között a vadgazdálkodási gyakorlatot érintően is. Azonban hozzá kell tenni: egy tudatosan kialakított vadlétszám mellett csak évek múltán derülhet ki, hogy a mennyiségi csökkentés minőségi változást eredményez-e? Illetve: a döntésnek nem lesz-e az a következménye, hogy hosszú időre elmaradnak a baranyai erdőkből a külföldi, a pénzt hozó vadászok? Mészáros A. Szünetel az éjszakai horgászat I „/ :-y Hobby-kertészeknekI A tulipán is a tápdús talajt kedveli A tavasz első kerti virágai Vége a nyárnak, a hamar beköszöntött ősz miatt hidegre fordult az időjárás, sokan meggondolják, kimenjenek-e a hétvégeken „fagyoskodni” a Malomvölgyi 2-es tavon a békés halak horgászata miatt nagy népszerűségnek örvendő éjszaki horgászatra. Az utóbbi szombatokon már gyéren voltak a parton, éppen ezért a vezetőség úgy döntött, hogy szeptember 28-a után beszüntetik a hajnalig tartó horgászatot. A nyári időszak eredményes volt, sokan fogtak 10 kilogrammnál súlyosabb pontyokat és amúro- kat, de a süllőhorgászok sem panaszkodhatnak, volt, aki 20- 25 fogast ejtett zsákmányul. Október 1-jével az őrzött parkoló is bezár, de mivel ezt a szolgáltatást továbbra is igénylik a horgászok, az ígéretek szerint a tavaszi horgászidény kezdetekor a parkoló ismét üzemelni fog. Pentusz Kupa Véget ért a PHE idei háromfordulós, több helyszínen lebonyolított versenye. A Pentusz Pa- pímagyker Bt. által szponzorált, a pécsi Ho-Ho és a Rácvárosi és a Kertvárosi horgászboltok által támogatott Pentusz Kupát Szavai József nyerte. Második Szabó Péter, harmadik pedig ifj. Tóth László. Fenekező horgászverseny Fenekező horgászversenyt rendez tagságának a PHE október 12-én 8-12 óráig az Üszögi tó déli partján. (Az északin lehet horgászni). A versenyre október 8-ig előzetesen kell nevezni a helyi haloméi. Igaz ugyan, az egyesületet sokan kérték, rendezzen a csak ezt a módszert kedvelőknek is versenyt, ám azt nem tudják, a nevezési díj ellenében hányán állnának rajthoz. B. G. Az alaposan leázott földből még lenne mit kiszedni, ha az időjárás engedi, de ültetni is kellene ahhoz, hogy kora tavasztól legyen mit lesni, várni a kiskertekben. A legfrissebb, szép és illatos virágok hagymáit most, az ősz elején jó földbe rakni, hogy legyen még idejük meggyökeresedni. A krókusz, a jácint, a nárcisz, a tulipán és a császárkorona hagymái a táp'dús talajt kedvelik. Cofunával, illetve tőzeggel javítható a nekik szánt terület. Alapszabály, hogy kétszer any- nyi föld szükséges az ültetésükhöz, mint a hagymák magassága. Az évelőkkel való foglalkozásnak is most van az ideje. Ilyenkor kell szétszedni a töveket, ügyelve arra, hogy mindegyiknek legye gyökere. Ha továbbra is ilyen marad az idő, akkor az eső segít nekik a meg- eredésben, egyébként többször igénylik az öntözést. Ha többféle évelőt ültetünk a kertbe, akkor nem csak a virágzási időre, a színek harmóniájára, hanem a virágok magasságára is ügyelni kell. A cickafaroknak, szamárkórónak, szarkalábnak hátul a helye. Aki szereti száraz virágokkal díszíteni az otthonát, most gyűjtheti össze a kalászokat, ágakat, máktokokat, s csokorba kötve, szellős, sötét helyen fellógatva száríthatja. Bár nem virág, de az első üde kerti növények közé tartozik az áttelelő saláta. Aki vetett magot, megfelelő talaj előkészítést, fertőtlenítést követően most palántázhat. T. E. A szüreti szezon vége felé közeledve akciós vásár van Pécsett, a Kertbarátok Boltjában, amely a Béri Balogh Adám u. 1. szülött található. Tizenöt százalékos árengedménnyel vásárolhatók darálók, prések, dézsák. Telefon: 313-961. (X) A Naturexpótól a BNV-ig Személyes tapasztalataink alapján szóvá tettük, hogy a nemrégiben megrendezett Naturexpo vásár és kiállítás az ígéretekkel szemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ismét a horgászat és vadászat témájában kiállítók iránt érdeklődőkre utalunk, akik alaposan csalódtak amikor arra számítottak, hogy a tervezett világ- kiállítási rendezvények egyikének és az 1971-es Vadászati Világkiállítás részbeni megismétlésének szemlélői lesznek. A szervezők igazán nem tudták eldönteni, hogy szakvásárt, vagy a nagyközönségnek szóló rendezvénysorozatot kínálnak, esetleg a különböző hobbik hódolóit kiszolgáló kereskedő cégek üzleteinek reklámhordozói és piaca akarnak lenni. Tény, hogy a Naturexpo megrendezése szakmailag egy sikertelen kísérletnek tekinthető. Vajon milyen minősítést kap majd a ma záruló jubileumi 100. BNV? Az érdeklődés és a különböző eddig elhangzott vélemények arra engednek következtetni, hogy sikere valószínűleg messze felül fogja múlni a Naturexpoét. Folyamatosan sokféle programokat szerveztek, a szakmaiaktól a szórakoztatókig. Bizonyára a különböző hobbik kedvelői - beleértve a horgászokat és vadászokat is - a kiskertek, a játék és a divat iránt érdeklődők feltehetően nem csalódtak, amikor felkeresték a BNV-t. Talán éppen itt és most találták meg mindazt, amire korábban kíváncsiak voltak, amiért érdemes volt a belépőjegyeket megváltani! CASHFLOW. Egyelőre vesztésre áll az adóhatóság. Az egyik vidéki bíróság ugyanis törvénytelennek minősítette az APEH eljárását, s elsőfokon az ígért kedvezmény beszámítását követelte. Azt még nem lehet tudni, ténylegesen jól járnak-e a cashflow-t igénybe vevők, hiszen még hátravan a Legfelsőbb Bíróság ítélete, ám a jogrendi logika szerint ez már nem sokat változtathat az ítéleten. Ugyanis jogállamban - ezt építgetjük mi is - nem szokásos visszamenőleg ítélkezni, márpedig a cashflow az indítás időpontjában nem ütközött hatályos jogszabályba. Mindez persze azt is jelenti, hogy a több ezer ilyen kedvezményt igénybe vevő perek sorozatát indítja el. Pillanatnyilag tehát nem lehet mit mondani, ám az is lehet, valamilyen indoknál fogva az adókedvezmény megítélését törvénytelennek minősítik. Néhányan viszont csodálkozni fognak, pedig még a jogállamban is megtörténhetnek ilyen furcsaságok. Békéssy Gábor Devizakamatok a kereskedelmi bankokban 1996. szeptember 23,-szeptember 29. 1 hónapra Devizanem BB MHB Mezőbank OTP USD 4 1/2 4 4 7/16 4 1/2 DEM 1 5/8 1 3/4 2 5/16 1 5/8 ATS 2 1 7/8 2 1/2 2 1/16 CHF 5/16 3/8 1 5/8 3 hónapra USD 4 1/2 4 3/8 4 7/16 4 5/16 DEM 1 5/8 1 3/4 2 1/4 1 11/16 ATS 2 2 2 9/16 2 1/8 CHF 7/16 1/2 1 1/8 11/16 Kedvező kamatozású lakossági értékjegyek Budapest Bank Takarékjegy A1/B1 3/6 hónap évi 19/19,5% Szigetvári Tak.-szöv. Takarékszelv. (fix kamat) 3/12 hónapra 21,66/23,5% Mezőbank Kincses takarékbetétkönyv 6/12 hó 20,5/21% Polgári Bank Polgári je® 120 napra évi 21,5%, 240 napra évi 22%, 366 napra évi 22% A Civis befektetési jegy időarányos hozama 09.27-én 27,3%+adóhitel Magyar Hitel Bank Rubin Pénztárjegy 180 nap 23%, 365 nap 23,5% Használtgépkocsi-árak Pécs I. Pécs II. Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa típus Évjáat/á típus Évjáratát lipus Évjáiat/ár Típus Évjórat/ór Típus Évjáal/ór VWJetta 89/750 Seat Ibiza ÍJ 93/1,298 mill. Mazda 323 86/495 Mazda 6262.0D 93/2,1 mill. Toyota Corolla 95/1,60 mill. TrabantéOl 90/145 Opel Vectra 1,7 TD 94/1,960 mill. Suzuki Swift 88/495 VW Passat 1,8 90/1,2 mill. Lada Samara 1,3 90/770 Honda Accord 86/640 Seat Toledo 1.9 TD 92/1,390 mill. Peugeot 205 88/570 Seat Ibiza Ui 91/829 Hyundai Poay 1,4 91/980 OpeiAscona 82/270 Daihatsu Charade 93/1,490 mill. Fiat Regatta D 87/435 Lancia Thema 25 TD 89/670 VW Passat TD 85/760 Toyota Corolla 85/440 Nissan Mina 93/1,190 mill. Lada 21053 94/695 Fiat Croma 2,0 D 88/680 VW Golf 1,4 D 83/350 Mitsubishi Gátol 86/550 VWGotfU 88/797 Renault 51,1 83/245 FwdEscott 1,6D 86/565 Nissan Cherry 1,6 85/440 Seat Ibiza 86/640 Renault ClioU bt 93/973 Renault 51,4 89/550 VWPassatl,6TD 86/638 Toyota Corolla 89/490 Fiat Regatta 85/390 BMW 92/2,338 mill. Citroen Visa 1,1 81/145 Audi 100 0) 83/450 Seat Ibiza 90/1,15 mill. Lada2101 79/90 Fiat Unó 91/669 Citroen 2,5 C35D 89/790 VWGolflJGTI 84/650 CtoénBXlJ 84/360 Opel Kadett 88/690 Peugeot 205 IJ 88/598 VW Golf 1,1 82/258 BMW320Í 86/680 Fotd Escort 1,6 86/450 Kereskedelmi banki valutaárfolyam - érvényes hétfőig Budapest Bank OTP Bank MHB Mezőbank Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 98,45 104,23 98,68 104,46 98,42 103,78 98,99 103,65 Dollár 149,94 158,66 150,48 158,58 150,65 158,06 150,81 157,91 Schilling 13,90 14,80 14,23 14,84 14,05 14,75 14,07 14,73 Zöldség-, gyümölcs- és tojásárak a régióban Áru Pécs Kaposvár Mohács Szekszárd Komló Nagykanizsa Burgonya 25-40 20-35 30-40 20-35 30-45 18-40 Hagyma 26-40 30-35 25-40 23-30 18-24 20-40 Tojás 12-14 14-15 14 13-15 15-16 12-13 Káposzta 30-60 25-35 30-70 18-38 30-50 20-40 Alma 60-110 50-90 40-90 50-120 50-150 30-90 Changepoint Bt. (Pécs, Rákóczi út 39/C.) Valutaeladási árfolyam német márka 102,50 osztrák schilling 14,60 amerikai dollár 155,30 svájci frank 125,50 Kockázatmentes befektetések Futamidő Állampapír hozama (százalék) Egy hónap D8 (MNB) 22,20 Negyedév D13 (MNB) 22,23 Félév K6 (MNB) 22,31 Egy év K18 (MNB) 22,40 Feketepiaci valurtaárak Pécs Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa Baja Siklós Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 99,00 106,00 99,00 110,00 100,00 110,00 105,00 110,00 100,00 110,00 101,00 110,00 Dollár 151,00 159,00 151,00 160,00 150,00 160,00 151,00 159,00 150,00 160,00 151,00 165,00 Schilling 14,50 16,00 15,00 16.00 14,00 16,00 15,00 16,50 15,00 16,00 14,00 16,00 Kuna-