Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)
1996-09-27 / 264. szám
1996. szeptember 27., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Utolsó szalmaszál a jövedelempótlósoknak / Ev végéig megszerezhető a jogosultság Az országgyűlés által szeptember elején elfogadott törvény- módosítás alapján kedvezően változnak a munkanélküliek jövedelempótló támogatásával kapcsolatos szabályok. A korábbi jogszabály arról rendelkezett, hogy az 1995 június 30-án jövedelempótló támogatásban részesülő személyek közül idén szeptember 30- át követően csak azok kaphatnak támogatást, akik a határidő napján megfelelnek a jogosultság feltételeinek. Ebből a legfontosabb, hogy ’95 június 1 -je és ’96 szeptember 30-a között legalább 90 nap munkaviszonnyal rendelkezzenek. A néhány hete elfogadott törvénymódosítás a korábbi határidőt meghosszabbította december 31-ig. Ilyen módon, aki szeptember 30-ig csak részben szerezte meg a jogosultságot biztosító feltételeket (90 nap munkaviszony), az az év végéig még bepótolhatja lemaradását, addig folyósítják számára a támogatást. Aki viszont még egyetlen munkában töltött nappal sem rendelkezik, annak már szeptember utolsó napjaiban munkába kell állnia ahhoz, hogy az esztendő végéig meglegyen a szükséges munkaviszonya. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ illetékesei külön felhívják az érintettek figyelmét, hogy a munkaviszony közhasznú foglalkoztatás keretében is megszerezhető. Ezért nagyon fontos, hogy a jogosultságok megszerzése ügyében a baranyai önkormányzatok a korábbihoz hasonló rugalmassággal álljanak a kérdéshez, ugyanakkor elengedhetetlen az érintett munkanélküliek feltétlen együttműködése is. K. E. Szimpózium a szívizomzatról (Folytatás az 1. oldalról) A kérdés és a feladat az, hogy ezekből a jelzésekből milyen korán lehet észrevenni a kóros irányba tartó folyamatot, s milyen gyógyszerekkel tudjuk megelőzni a súlyosabb állapot kialakulását, illetve ha ez bekövetkezett, akkor hogyan lehet segíteni a minél eredményesebb gyógyulást. A többek között Japánból, Angliából, USA-ból, Olaszországból érkezett neves és a nemzetközileg elismert hazai szakemberek ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekeznek válaszokat adni a több, mint ötven előadás, kerekasztal beszélgetés, referátum keretében. Biokémikusok, farmakológusok, belgyógyászok, szívsebészek komplex módon vitatnak meg egy-egy kérdéskört. Kutató és gyógyító orvosok cserélik ki az ismereteiket. A POTE Kísérletes Sebészeti Intézete - amely több, mint három évtizede foglalkozik keringés kutatással, ezen belül a szívizomzat normál és kóros állapotával - először rendezett ilyen széleskörű tudományos összejövetelt e témakörben, de szándékaik szerint a hazai és nemzetközi kapcsolataik megerősítésével, szélesítésével párhuzamosan a jövőben rendszeresen szerveznek hasonló szimpóziumokat. Török E. Tudományos hétvége Új kezdeményezést indít el a mai napon a Pécsi Orvostudományi Egyetem. Ma 13 órakor kezdődik POTE-n az első Tudományos hétvége. Dr. Ember István rektorhelyettes, mint a szervezőbizottság elnöke elmondta, ezzel a rendezvénnyel - amelyet ezentúl kéthavonta rendszeresen megtartanak - lehetőséget szeretnének biztosítani ahhoz, hogy az ország különböző területein működő szakemberek kicserélhessék véleményeiket, megismerhessék a legújabb eredményeket. Minden alkalommal egy téma kerül terítékre, s az adott terület legjobb szakértőit hívják meg az ország különböző részeiből. Az első tudományos hétvége témája az emlőrák s Nyíregyházától Debrecenig, Berettyóújfalutól Gyuláig képviseltetik magukat az ezzel foglalkozó szakemberek. A szervezők elmondták, az ország egészségügyi ellátásának helyzete mindenkit aggodalommal tölt el. A rendszeres tudományos szakmai fórummal, ennek jobbítását szeretnék elérni. Épp ezért arra is lehetőséget biztosítanak, hogy gyógyszer, vagy műszergyártó és forgalmazó cégek is bemutatkozhassanak, hogy a legújabb még alig ismert, vagy ismeretlen termékeiket a jelen lévőkkel megismertessék. S. Zs. Új busz a Volánnál - Emeletes autóbuszt vásárolt a pécsi Pannon Volán Rt. A korszerű, Scania-alvázra épített gépkocsi több mint hatvan utast szállíthat luxuskörülmények között. A konyhával, társalgóval, toalettel, hifi- és videorendszerrel felszerelt járműben a sofőr munkáját televíziós rendszer, pihenését hálófülke biztosítja. Természetesen minden korszerű biztonsági és környezetvédelmi berendezéssel is felszerelték az autóbuszt, amely a tervek szerint bérelhető különjáratként, valamint a Harkány-Stuttgart útvonalon fog közlekedni, ámelyet a közeljövőben már csütörtökönként is indít a Pannon Volán, fotó: laufer l. Gyöngyfa - két iskola Az önkormányzatnak jogi, gazdasági és pedagógiai tanácsokat kellett volna kapnia döntéséhez Az önkormányzati törvény elfogadása óta újra és újra felvetődik az a gondolat, hogy a megyei önkormányzatok valamiféle ellenőrző szereppel részt vehessenek a helyi önkormányzatok munkájában. Az elképzelés ellenzői viszont úgy látják, hogy ez durva beavatkozást jelentene a helyi demokráciába. Hogy valóban égető problémáról van szó, azt jól mutatja Gyöngyfa esete. Az apró baranyai község önkormányzata idén márciusban úgy döntött, hogy ettől a tanévtől a szentlőrinci önkormányzat segítségével oldják meg a gyöngyfái gyermekek óvodai és iskolai ellátását. A döntésnél figyelembe vették, hogy az állami támogatáson túl egy fillért sem kell fizetniük Szentlőrincnek ezért, míg a magyarmecskei önkormányzat, ahová eddig a gyermekek iskolába jártak, igényt tartott kiegészítő támogatásra. Másrészt azt remélték, hogy ha Szentlőrincre járnak a gyermekek, akkor nagyobb esély- lyel tanulhatnak tovább. A magyarmecskei iskola működését pedig anyagilag nem látták biztosítottnak. A döntés meghozatala előtt a szülők kétharmada írásban jelezte, hogy egyetért az elképzeléssel. Tették ezt annak ellenére, hogy Szentlőrinc tizenkét kilométerre fekszik Gyöngyfától, míg Magyar- mecske csak kettőre. Ráadásul Magyarmecskére Volán busz jár a ■ megfelelő időben, a szentlőrinci iskolába járáshoz viszont buszt kellett beszerezni. Iskolabuszért az önkormányzat pályázatot adott be a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz, amit még nem bíráltak el. Sumonytól pedig vettek egy öreg Nysa-t, hogy azzal szállítsák a gyermekeket, két fordulóval. Augusztusra azonban változott a helyzet. A falu egyik polgára, a magyarmecskei iskola iskolaszékének gyöngyfái képviselője körbejárta a falut, és meggyőzte a szülőket arról, hogy hibás volt az ön- kormányzat döntése. Érvei között szerepelt, hogy tévesek voltak az önkormányzat gazdasági számításai, hogy nem kérték ki az iskolaszék véleményét, és hogy a gyermeket szállító buszt maga a polgár- mester vezetné a saját alkalmazásában. A szülők többsége az érvek hatására úgy döntött, hogy mégis Magyarmecskére járatják tovább a gyermekeket. így jelenleg nyolcán járnak Szentlőrincre, tizennyolcán pedig Magyarmecskére. Ez a helyzet kiélezte a két község viszonyát, mert Gyöngyfa eddig nem fizette ki a kiegészítő támogatást Magyarmecskének a gyermekek után, arra hivatkozva, hogy pontos kimutatást kíván a költségekről. A fordulattal persze az ön- kormányzat valószínűleg veszít anyagilag az ügyön. Üzemeltetnie kell a buszt Szentlőrinc felé, és fizetnie kell Magyarmecskének. (A polgár- mester azt mondja, hogy társadalmi munkában végzi a busz vezetését.) Szakemberek szerint pedagógiai szempontból eredendően rossz volt az elképzelés. A magyarmecskei iskola kiemelkedő munkát végez, a hátrányos helyzetű gyermekekkel itt példaadóan foglalkoznak. Ráadásul vannak olyan gyöngyfái gyerekek, akiknek a szentlőrinci iskola a harmadik iskolájuk lett volna, hiszen korábban Királyegyházára jártak. Az sem mindegy, hogy egy óvodás kettő vagy tizenkettő kilométert utazik úgy, hogy ki se lát az ablakon. Valószínű tehát, hogy Gyöngyfa önkormányzatának előzőleg megfelelő jogi, gazdasági és pedagógiai tanácsokat kellett volna kapnia döntéséhez. Akkor biztosan nem hozta volna őket ilyen nehéz helyzetbe a helyi demokrácia. Hogy a tanácsadó szerepét kötelezően betölthetné-e a megye, arról a politikusoknak minden bizonnyal el kell gondolkodnia. Újvári Gábor Meghosszabbított bérletezés A Pécsi Nemzeti Színházban végéhez ért a bérletvásár, de az egyetemistáknak és a középiskolásoknak az Ifjúsági bérletet október 4-ig még fenntartják a színház produkciós irodájában. Szabad György akadémikus Pécsen Politikai kávéház a Royalban címmel a Magyar Demokrata Néppárt pécsi szervezete közéleti beszélgetés sorozatot indít, melynek célja, hogy a különféle nézetek és gondolatok szabadon ütközzenek. E fórum első vendége a pécsi, Széchenyi téri Royal Kávéházban szeptember 28-án, 17 órakor Szabad György akadémikus, országgyűlési képviselő lesz. Szüreti mulatságok Szászváron Abban reménykednek Szászváron, hogy a hét végén végre az időjárás is kegyeibe fogadja őket, ugyanis Szüreti mulatságok címmel kétnapos programot kínálnak a helybelieknek és az odalátogató vendégeiknek. A mulatságok sorában szombaton szőlészeti-borászati kiállítás nyűik a bányászklubban. Természetesen lesz szüreti felvonulás és utána szüreti bál. Vasárnap kulturális programokkal - helyi tánceggyütte- sek, zenekarok - köszöntenék a napot. Kismesterségek oktatói Népijátékokat és kismesterségeket oktató szakemberek képzését indítja el a Baranya Megyei Kulturális és Idegen- forgalmi Központ októberben. A hároméves képzés három részes szakképesítést ad, melynek birtokában a végzett hallgatók iskolai rendszerben ' vagy azon kívül, közművelődési intézményekben tevékenykedhetnek. A beiratkozás feltétele az érettségi vizsga. Jelentkezni szeptember 30-ig lehet. ✓ Énekes improvizációk Az zenei világnap rendezvényeként „Énekes improvizáció az iskolában” címmel Szabó Helga zenei szakíró és szakember tart előadást Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti karának nagytermében október 1-jén 17.00 órai kezdettel. Ugyanott 19.30-kor a Vagan- tes együttes „Évszázadok magyar zenéje” című koncertjén korabeli hangszereken szólal meg a régi korok muzsikája. Növekszik Versend lakossága A KSH keresett , kiadványai • A Magyar Köztársaság helységnévtára, 1995 • Magyar Statisztikai Zsebkönyv, 1995 • Belföldi Termékszabályozás (BTO), 1996. 1. és 11. számú módosítás kötete és lemeze • Munkaügyi Statisztikai fogalmak • Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR) tartalmi leírása és betűrendes jegyzéke • Magyarország népessége és gazdasága (Reprezentatív kivitelű elemző kiadvány) és egyéb kiadványok megvásárolhatók a KSH Baranya Megyei Igazgatóságán Pécs, József Attila u. 10/a Tel.: 72/326-444 Egy héttel ezelőtt a Megyei Közgyűlés etnikai és kisebbségi bizottsága kihelyezett ülést tartott Versenden. A tisztségviselők arra voltak kíváncsiak, hogy a kisebbségi önkormányzatok választása óta eltelt két év alatt a nemzetiségek a célkitűzéseikből mit tudtak megvalósítani, illetve milyen feladatok várnak rájuk. Versend azon kevés baranyai települések egyike, ahol a lakosság lélekszáma az elmúlt időszakban nem fogyatkozott, hanem nőtt. Míg négy évvel ezelőtt 823-an éltek a községben, ma 902-en vannak. Több nemzetiség vallja otthonának a falut, s a németek, a cigányok és a horvátok kisebbségi önkormányzata szervezi a közéletet az elöljárósággal karöltve. A bizottságot ezúttal arról tájékoztathatták, hogy a kulturális csoportjaik működése eredményes, viszont pénz hiányában az anyanyelvi oktatást még nem tudták megszervezni. A község egésze sem dúskál a javakban, némi fejlesztésre azért telik: a napokban kezdik meg közel 2 milliós költséggel a földgáz bevezetését az iskolába és a kultúrházba. A Szabadság utcában járdát építenek, a Jókai utcában a csapadékvíz elvezetést oldották meg. Mint Körtési Károly polgár- mester elmondta, valamennyi versendi jövedelempótló támogatásban részesülő jogosultságát a segély további folyósítására elősegítette az önkormányzat azzal, hogy foglalkoztatta őket. 31 fő dolgozott az év során, közhasznú munkát biztosítottak számukra. Berta M. /"T" Szerencsejáték az Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. Az Ön nyerőszáma:rm fW 39. heti ajándék: & & OLCSÓ Ruhakereskedéstől 9 Ifjúsági Ház és Viktória u. 3. 8.00-17.00 között Ifjúsági ahol bébi, gyermek, felnőtt őszi ruhavásár működik Nyeremény: 4.900 Ft értékű ballonkabát Ön a nyertes: