Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)

1996-09-22 / 259. szám

4 Btínántúli Napló Magyarország - Dél-dunántúl 1996. szeptember 22., vasárnap Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MÓRIC nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.27 nyugszik 18.46 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 16 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: SZALAI KORNÉLIA A mór Ma már elég ritka a Móric, vagy más formájában a Mór nevünk, de múlt század köze­péig nagyon divatos volt ha­zánkban. A rómaiak „maurus”- oknak nevezték Észak-Afrika lakóit, és az itteni tartomá­nyuknak Mauritánia lett a neve. Ezt őrzi nevében a mai Ma­rokkó is. Az ezzel kapcsolatos magyar „mór” szó jelentése „szerecsen”. Ebből keletkezett a latin Mauritius keresztnév, ami Maurice, Mauritz, Mauri- zie, Moritz formában terjedt el Nyugat-Európában. Időjárás Várható időjárás vasárnap es­tig: folytatódik a jobbára borult, párás idő, csupán időnként csökken kissé a felhőzet. Több helyen várható eső, zápor, he­lyenként zivatar is kialakulhat. A mérsékelt délkeleti, déli szél időnként megélénkül. i °r> Vízállások: Mohács 571 cm. apadó, vízhő 12,2 fok; Őrtilos - 51 cm. apadó, vízhő 11,4 fok; Barcs 42 cm. áradó, vízhő 8,9 fok; Drávaszabolcs 135 cm. áradó, vízhő 16,8 fok. Hatos lottó: 4,5,21 28,37,43 Pótszám: 33 A császártól az előadóig Szinetár Miklós számtalan ran­gos díjjal kitüntetett művész. Pályája igencsak változatosnak mondható, hiszen volt már a Magyar Televízió főrendezője, az Operettszínház igazgatója, jelenleg pedig a Magyar Ál­lami Operaház főigazgatója.- Milyen manapság az opera helyzete?- Az opera ma is kivétele­zett műfaj világszerte, s ke­vésbé érinti a látogatottsági válság, mint más műfajokat. Ugyanakkor mindig királyi műfajnak számított, amely na­gyon drága. Mindenki ismeri azt az anekdotát, mely szerint Mozartnak azt mondta az oszt­rák császár, hogy a Figaro há­zasságában túl sok a hangjegy. Mozart erre azt felelte, hogy annyi, felség, amennyi éppen kell. Erről az anekdotáról so­kan és sokat beszélnek, de ar­ról nem, hogy Mozart magával a császárral tárgyalt, és nem egy minisztériumi előadóval.-A Magyar Állami Opera­ház hol áll pénz dolgában Eu­rópában ?-Egyszerű számítást mon­dok. A négy állami magyar színház, amely nem önkor­mányzathoz tartozik: az Opera, az Érkel Színház, a Nemzeti Színház és a Várszínház pon­tosan megfelel a bécsi Staatso­per, Volksoper, Burgtheater, Akademietheater négyesnek. Ha elosztjuk a négy bécsi ál­lami színház költségvetését a GDP-vei, tehát az egy főre eső nemzeti jövedelemmel, még akkor is a nyolcszorosa a ma­gyar színházakénak.- Ön mennyivel lenne elé­gedett?- Megelégednék azzal, ha az Operaház megkapná a GDP-vel osztva a Staatsoper támogatásának egyharmadát. Hangsúlyozom, hogy a GDP- vel osztva, tehát nem az eredeti egyharmadát.- A rossz anyagi helyzet mennyire befolyásolja a mű­sorpolitikát?- Arra a megalkuvásra kényszerít, hogy minden éne­kes külföldi fellépését szinte zokszó nélkül tudomásul kell vennem, és azt is, hogy a fiata­lok közül a legjobbak elszer­ződnek külföldre. Olyan fokú a bérezési különbség, hogy ha egy magyar állampolgárnál egy német a tízszeresét keresi, akkor egy operaénekes a negyvenszeresét.- Nem hiányzik Önnek a te­levíziózás?- Amikor az MTV-nél dol­goztam, akkor úgy éreztem, hogy a televízió a legnagyobb műfaj, az ország színháza. Ak­kor még egy televízió volt, konkurencia nélkül, erős kultu­rális arculattal. Az én időmben egy évben elkészült 60-80 té­véjáték, feldolgoztuk a teljes klasszikus magyar irodalmat. Létrehoztunk egy olyan tévés­zenés színházat, amely 52 ope­rát mutatott be. Akkor én ezt nagyon szerettem. Nem biztos, hogy ma is annyira szeretném, amikor már egy szponzorá­lásra kényszerűé«, kultúrával alig törődő, elsősorban politi­kára és olcsóbb szórakozta­tásra koncentráló műfaj lett a televízió. A filmkészítés tulaj­donképpen hiányzik, de most talán meg fogom csinálni tele­víziós filmre a Cosi fan tut­iét. Cseri László Havi egyszer = hosszú élet? Óindia írói a szerelem művésze­téről szóló könyveikben számta­lan - s képtelen - módszert és szert ismertettek a férfiúi képes­ségek a fokozásához. Ezért is kü­lönösen meglepő: a mai India egyik divatos természetgyógyá­sza (80 éves) szerint a férfiak számára a hosszú élet receptje a vegetáriánus és igen rendszeres életmód (méregtelenítő kúrák, 10 órás alvás) mellett az, hogy havonta csak egyszer „veszítsék magjukat”. Ennél több káros. Igaz, ami igaz: egyetlen sze­relmi aktus során 200-300 miihó spermium távozik a férfi szerve­zetéből, viszont az billió számra termeli és folyamatosan, ami nem lehet véletlen és funkciót- lan. Elvileg egyetlen férfi egy hét alatt termelődő ondósejtjei a világ összes szülőképes asszo­nyának a megtermékenyítésére elegendőek - így ismeri ezt a modem tudomány. S azt tartja: csak az a szerv működik jól, amelyiknek a munkája állan­dóan (rendszeresen) igénybe van véve. A szervezet a fáradtságát amúgy is „férfiasán bevallja”. Az egészségtelenebbé vált életmód egyébként alighanem az indiai csodadoktor „felfedezése” irányába rongálja a férfiúi tettre- készséget. Kolumbus korában az Ibériai félsziget egyik királynője még olyan utasítást adott a bí­ráknak, hogy a házasfelek között napi 6-7 nemi érintkezést tekint­senek megfelelőnek. Gyanús, hogy ez extrém mérték lehet, hi­szen a majdnem kortárs Luther Márton - 63 évet élt és 6 gyer­meke volt - versbe szedve taná­csolta, hogy hetente kétszer nem árt meg. Az Ószövetség Prédiká­tora viszont még minden éjsza­kára javallottá az intim erőpró­bát. Jó kétszáz esztendeje Casa­nova - 71 évet élt és egy alka­lommal a 132 szeretője egyiké­vel 24 órán belül 12-szer szeret­kezett - szintén ajánlotta minden férfinak, hogy naponta tegyék meg „azt” egyszer. Végül olyan nem csekély számú esztendőt megélt híres személyeket említünk kiragadott példákként, akik cseppet sem ta­karékoskodtak rendkívüli férfiú erejükkel, s még idős korukban is sűrűn - némelyikük naponta, vagy annál is többször - cáfolták tettekkel azt az általános érvé­nyűként hirdetett felfogást, ame­lyet most az említett hindu ter­mészetgyógyász képvisel: VI. (Borgia) Sándor pápa (73 év, s méreg végzett vele!), Goethe (83 év), Liszt Ferenc (75 év) Picasso (92 év), Henry Miller (89 év)... Fukarabbként igazi Matuzsále­mek lehettek volna? Dunai Imre Nem tüntet a HOKOSZ Pécsett tartotta szombaton közgyűlését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ). A közgyűlésen a felsőok­tatási hallgatók képviselői hét pontban foglalták össze aggályaikat az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtandó támogatásokról, az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló kor­mányrendelet tervezetével kapcsolatban. A hét pont értelmében a HÖKOSZ bármilyen jel­legű tandíjemelést kizáró­lag a szociálisan rossz hely­zetben lévő diákok több lá­bon álló kompenzációs rendszerének életbe lépteté­sével fogadna el, a jelenlegi javaslatokat elfogadhatat­lannak tartja. A rendszer ki­dolgozásában a Szövetség felajánlja részvételét. Szin­tén állást foglaltak a küldöt­tek a tandíjfizetés elmulasz­tásával bekövetkező szank­ciók kérdésében. Eszerint nem értenek egyet a tanul­mányok folytatásának meg­akadályozásával, mint re­torzióval - a diák lehetősé­get kell kapjon mulasztása okainak tisztázására. Tegnap megfogalmazott követeléseik teljesítésére 1997. szeptember 1-ét tűz­ték ki határidőnek. Ameny- nyiben a fenti ügyekben a Kormány részéről előrelé­pés nem történne, a küldöt­tek más vélemény nyilvání­tási eszközök használatát helyezték kilátásba. Végül eldöntötték, hiva­talosan semmilyen formá­ban nem vesznek részt a MEFHOSZ 1996. október l-ére, Budapestre meghir-, detett tandíjellenes de­monstrációján. Kincse Szabolcs Örs Szárszó '96 Szombaton folytatódott Budapesten a Szárszó '96 konfe­rencia. A Testnevelési Egyetem zsúfolásig megtöltött dísz­termében Lezsák Sándor, az MDF elnöke felszólalásában úgy vélte: válságban tartanak bennünket, amit nem „ke­zelni” kell, hanem meg kell szüntetni. Giczy György, a KDNP elnöke nagy taps kíséretében kijelentette: az ellen­zéki összefogásnak itt az ideje, mert nem engedhetik, hogy olyan kisebbség telepedjen rá a nemzetre, amely tönkreteszi a jövő fontos stratégiai pontjait. Csurka Ist­ván, a MIÉP elnöke azt kérte a hallgatóságtól, hogy te­remtsék meg a „stratégiai összefogás” alapjait. (MTI) Láncfűrész a számítógépben Ma már nevetségesnek tűnhet a Wolfenstein 3D című számí­tógépes játék kivitelezése azok szemében, akik ezen kul­tuszteremtő mászkálós-mé­szárlós elektrotortúra nagy­testvéreivel, a Doommal vagy a legfrissebb Quake-kel oszt­ják igazságot. A Wolf az első olyan játékprogram volt, melyben három dimenziós térben három dimenziós rossz­fiúkat lehetett eltenni láb alól. Az akkori történetben egy amerikai kémmel bolyonghat­tunk a náci főhadiszálláson és a fináléban magával Adolf Hitlerrel lejthettünk egy kis szado-mazo táncot. A Doom és folytatásai, illetve kiónjai már több fantáziával és több vérrel kerülhettek a vérszom­jas „fogyasztók” elé, az elát­kozott világ dollármilliókat hozott a gyártó amerikai id- Software-nek. Még realiszti­kusabb és borzalmasabb ugyanezen cég Quake című já­téka, amely jelenleg „kaszál” a játékpiacon. Audrey Mann, az idSoft- ware New York-i központjának PR-menedzsere a VDN kérdé­sére elmondta, hogy az USÁ- ban ezek a programok főleg a felnőtteknek készülnek, a kor­határ megállapítása pedig ha­sonlóan zajlik mint a mozifil­meknél. A 18 éven aluliaknak általában kiadják a szoftver némileg vagy teljesen vértele- nített, megszelídített verzióját. Azt is megtudtuk, hogy a játék megvalósítása egy 14-18 éves gyerekekből álló ötletcsapat brain storming-jával (agyviha­rával) kezdődik, ezen ötleteket a kivitelező-csoport fejleszti tovább. Rendes Z. A tartozás növekedése a lakosság elszegényedésére vall 60 milliós kinnlevőség Baján A városüzemeltetést végző Ba­jai Kommunális és Szolgáltató Kft. intézkedési tervet készített 60 millió forintra nőtt kintlevő­sége csökkentésére. Ha a terv­nek nem lenne eredménye, ak­kor - Kalászi László ügyvezető igazgató szerint - a kft. fizetés- képtelenné válhatna. Az év kezdetéhez viszo­nyítva a kintlevőségek 30 szá­zalékkal nőttek, ezen belül a la­kossági tartozások a szolgálta­tások minden ágában. A kétezer ügyfél közül 800-an tartoznak, a 40 milliós lakossági kintlevő­ség egyötödének behajtható­sága kétséges. A közületek kö­rében még rosszabb az arány: a 19 milliós tartozásból több mint 5 millió forint sorsa bizonyta­lan. Például két társaság tönk­remenetele után 2 millió forin­tos távhő tartozás maradt. A kintlevőségek csökkenté­sére a kft.-nek alig van eszköze, legalábbis a magánszemélyeket illetően. A szemét elszállítását például akkor sem szabad meg­tagadni, ha a tulajdonos nem fi­zet. A távhő-szolgáltatás egyedi fogyasztók esetében műszaki okokból nem szüntethető meg. A bírósági úton, fizetési meghagyással való adósságbe­hajtás vajmi kevés eredményt hozott. A 130 esetben 4 és fél millió forint végett kibocsátott fizetési meghagyásra kifizettek 450 ezer forintot, a kft. azonban illetékekre a befolyt összeg felét költötte. Felmerült a kérdés, hogy az adósok nem akarnak Vagy nem tudnak fizetni. A kft. ezzel kap­csolatban egy reprezentatív felmérést végzett az egy hó­napnál régebbi díjjal tartozó adósok körében. A válaszadók több mint fele 10 ezer forint alatt jelölte meg az egy főre jutó nettó havi jö­vedelmét, s a válaszadók 60 százaléka úgy nyilatkozott, hogy bármennyire is szeretné, egyszerűen képtelen megfizetni tartozását. Az utóbbi válasz, va­lamint a Bajai Kommunális és Szolgáltató Kft. kinnlevőségei­nek nagyarányú növekedése nyilvánvalóan a lakosság el­szegényedésére vall. Gál Zoltán 4 I 4

Next

/
Thumbnails
Contents