Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)
1996-09-21 / 258. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. szeptember 21., szombat A tanulók helyben járhatnak hangszerórákra FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Új zeneiskolai modell Pécsett Botond a múzsák társaságában Kórussiker Öt első és két második díjat hozott haza a POTE-Pan- nonton Kórus arról a nemzetközi kórusversenyről, melyet már tizennegyedik alkalommal rendeztek meg a görögországi Karditsában. A verseny szervezői nagy próbatétel elé állították a hét európai országból érkezett tizenöt kórust. Minden együttesnek nyolc kategóriában kellett indulnia, ami azt jelenti, hogy egyformán otthonosan kellett mozogniuk az ógörög és a bizánci himnuszok, a gregorián, a XV. és XVI. századi muzsika területén éppúgy, mint a romantikus, a XX. századi és folklór zene világában. A kórust Kutnyánszky Csaba és Lakner Tamás vezényelte. Lakner Tamás elmondta:-A kórusokat egyenként három napra hívják, így még az ellenfeleiket sem hallhatják. Az eredményt sem ismerik, amikor hazautaznak. Kamagytársam- mal csak sajnálhatjuk, hogy kórusunk e nem mindennapi siker hírét nem a helyszínen kaphatta meg. A kórus egy mai görög szerző művét adta elő ráadásként az alkotó jelenlétében. A mű előadása után a közönség hálásan ünnepelt, hatalmas tapsviharral jutalmazva a teljesítményt. A Gavella Színház vendégjátéka A horvát színjátszás legrangosabb műhelyének számító Gavella Színház szerepel szeptember 23-án, hétfőn, tizenkilenc órakor Pécsett a Kamara- színházban. Horvát szerző, Slavko Kolar „Nyírfa” című, horvát Zagorjé- ben játszódó darabját, egy szép parasztlány tragédiáját adják elet A produkció a spliti színházi fesztiválon nemrég elnyerte a legjobb előadás és három színészi alakítás díját. Rendezte Kresimir Dolencic, a Gavella igazgatója, aki kifejezte, pécsi előadásukkal Pécs és Zágráb színházi együttműködését is szeretnék szolgálni. Branko Gavella (1885- 1962), a modem horvát színjátszás megteremtője fiatal színészekkel és rendezőkkel alapította meg színházát 1953-ban. Horvát klasszikusok, Gundu- lic, Drzic, Krleza mellett Shakespeare, Pirandello előadásaikkal tűntek ki. Különböző irányzatok és eredmények figyelembe vételével működnek azóta, több nemzedékváltás után is, 1995 óta Dolencic direktor úr vezetése alatt. A Pécsi Katolikus Általános Iskolában ez év szeptemberétől zeneiskola is működik zongora, hegedű, gordonka, furulya, klarinét, fuvola és trombita tanszakokkal. A cél, hogy a művészeti nevelés az iskolai nevelő-oktató munkának mindinkább szerves részévé váljon, szemben a legtöbb iskola jelenlegi tendenciájával, ahol éppen ez a terület szorul ki leginkább az órakeretből - mondta el Uzsalyné dr. Pécsi Rita igazgató, akinek tudományos kutató munkája is ehhez a témához kapcsolódik. A zenei osztályok délelőtti órarendjébe az énekórák mellé a szolfézs is bekerült külön szolfézstanárral, a képzős osztáKoch Valéria „A herceg és a rózsa” című meseregénye a közelmúltban elnyerte a gyermek- irodalomnak szóló IBBY-díjat, melyet a Magyar írószövetségben nyújtottak át a szerzőnek. „A herceg és a rózsa” magánkiadásban jelent meg két éve, de jó remény van arra. hogy rövidesen a Móra Ferenc Könyvkiadó is közzé teszi ezt a különleges költőiségű meseregényt. Az egykori pécsi diák, a városhoz, Baranyához ezer szállal kötődő költő, műfordító Koch Valéria ismét gyermekkönyvvel jelentkezett és ismét magánkiadással. Erre a körülményre a hazai publikálás siralmas körülményei szolgálnak csöppet sem megnyugtató magyarázattal. Pedig „Az időfa” a költeményeken túl is számos értékkel ajándékozza meg az olvasót. A lyokból hangszert tanulók pedig délután tanulhatnak szolfézst. A tananyag lényegében megegyezik a hagyományos zeneiskolákéval, ugyanolyan bizonyítványt is kapnak a tanulók. Az iskola 270 tanulója közül 200-an jelentkeztek a zeneiskolába. Komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne pusztán magányos hangszertanulásról legyen szó, ezért több kamaracsoportot hoznak létre, s valamennyi zenetanárnak biztosítanak kamaraórára órakeretet. Természetesen nem szeretnének elszigetelten működni, ezért részt kívánnak venni a továbbképzéseken, és a tanulókat versenyeken is elindítják. Tekintettel az iskola könyv tervezője nem más, mint a magyar könyvművészek doyenje, Szántó Tibor. Illusztrátora a neves kecskeméti grafikus, Damó István. Képei maguk is talányosak, költőiek és mulatságosak. Valóban illusztrálják a szöveget, együtt lüktetnek, játszanak, nevetnek és sírnak a versekkel. Az alkotói hármas, élén a szerzővel megjelenésében is szép kötetet produkált. Ez ma üdítő kivétel, hiszen a magánkiadások között sok az igénytelen kivitelű, sőt könyvkészítés elemi szabályait sem ismerő dilettáns munka. Koch Valéria teljes költői pályáján 1967-1996 között született verseit olvashatjuk a kötetben. Címe az emberöltőt átfogó életútra és az azt kísérő költeményekre is utal(hat). A versek alapélménye egyjellegére, a tanulók a liturgikus zenét is szolgálhatják hangszer- tudásukkal a heti szentmisén, vagy szerepelhetnek az osztályesteken. A zeneiskolába felvett tanárok szinte mindegyike főállású. A hangszerek beszerzése a fenntartó részéről nem kis áldozatot jelentett, bár a vidéki zeneiskolák sokat segítettek. A következő tanévtől lényeges változás következik be az iskola életében, hiszen nyolc- oszMlyos gimnázium indul, s a 4+8-as rendszerben tanulhat tovább az, aki ezt választja, de választható lesz a 10 osztályos forma is. Természetesen az átjárhatóság, különbözeti vizsgával biztosított lesz. Cs. L. részt a valaha volt boldog gyermekkor, a vidék, az elveszett idill helyszíne, ahova visszagondolni, visszanézni jó. Koch Valéria ismeri ezt az édeni színteret, de annál is jobban a gyermekek mai világát. Abban pedig kevés az idill. Abban elvált szülők vannak, szétszakadó családok. Ezért találunk a kötetben olyan fanyar hangulatú, „realista” gyermekverseket, amilyeneket először a svédektől olvashattunk. Hiszen a gyermekek ugyanolyan pontosan érzékelik világunk ellentmondásait, mint a felnőttek. Vagy náluk is jobban, hiszen a gyermek védtelen és kiszolgáltatott. E remek ciklusban tartásdíjról van szó, különélésről és gyermekotthonról. Utána azonban a gyermek-szerelmes- versek sora ad némileg vigasztaló lezárást. G. O. Budapesten, a Goethe Intézetben látható október 25-ig Botond „Könyvtár” című nemrég nyűt kiállítása. Október 4-én „Délibáb” című tárlatát fogadja a Budapest Galéria Kiállítóterme. Az 1949-ben Pécsett született, 1979 óta Nümbergben élő képzőművész kapcsolata sem fizikailag, sem szellemileg nem szakadt meg hazájával. E két kiállítás miatt erre a nyárra műtermét is hazatele pítette Pécsváradra. Két térinstallációja közül a „Könyvtáron” 1987 óta dolgozik. Botond szobrot, sőt emlékművet állít a könyvnek, s ezzel az emberi kultúra egyik legfőbb értéke előtt hajtja meg fejét.- Kisplasztikákkal kezdtem, aztán egy akciót rendeztem 1993-ban Nürnbergben, a hitleri könyvégetések évfordulóján, azok helyszínén. Nagy beton és vasplasztikákat is készítettem e témára. Jelképesen konzerválni akarom a könyveket. Elkészítem ókét vaslemezből, most már minden díszítés nélkül. Az egész projekt úgy épül fel, ahogyan a saját könyvtárunk. Az áhított végcél magának az alexandriai könyvtárnak újraépítése, legszebb reményeim szerint az eredeti helyszínen, az egyiptomi Alexandriában. Ennek a megvalósításán dolgozom, ez irányban fejlesztem kapcsolataimat. A Nappali Ház „Küldj egy légvárat!” című felhívására született a „Délibáb” projekt, amely a Hortobágy kilenc- lyukú hídját formálja meg. A pusztai híd képének továbbvitele hívta életre a délibábot, aztán a kilenc múzsát. Eddig részletek készültek el, szerepeltek Kölnben és októberben a magyar fővárosban. Eratónak szenteli ezt a részletet, és a hidak védőszentjeire emlékeztetőén két figurát is készít az októberi budapesti kiállításra a hídtöredék mellé.-Hogy független legyek a piactól, általában nagy projekteken dolgozom. Ezeket fejlesztem a grafikától, kisplasztikától a monumentális megoldásokig, és ezekhez keresem meg a szponzorok támogatását. Kiállítások, díjak jelzik pályafutását Németországban, Japánban. És 1993 óta egy monumentális plasztika a nürnbergi földalattin. Mit jelenthet számára Magyarország?- Rendkívül erős kötődéseket. Ha ez a fejlődés, amit látok, magába szív, vagyis, ha majd kell a munkám, akkor itt telepedem le. Németországgal pedig a tájékozódás céljából tartom tovább a kapcsolatot. Gállos Orsolya Fuchs Rihard Vándorúton . leszálltak ábrándjaim eltompultak az élvek aranyszegélyes köpenyem letépte a szél, aszottan repdes a sziklák felett szirteken kóborlók, repedések közt botladozom, gyéren nő a fű is itt, combjaid járnak az eszemben és a lassú ébredés kényszerű ritmusváltás, a Halállal parolázom, kortyolgatjuk italunk, arról biztat, érted is elmegy majdanán, és üzeni, meggondolhatnád magad talán Koch Valéria gyerekversei A herceg és a rózsa regénye IBBY-díjas lett „Ha kell a munkám, akkor itthon telepedem le”. . . FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Bárányok a nyájban Jó volna azt tudni, hogy mi köti a nyájhoz a bárányt. A valahová tartozni vágyás ősi ösztöne-e, vagy a félelem attól a más szagú kinti világtól, amit úgy őriz az a subás-botos ember, a nagy ka- lapú, mintha azt a tengersok füvet a rónán maga akarná mind lelegelni. Jerke korában tudja már a bárány, hogy nem a karám kerítése az, ami az anyját, övéit elhagyni nem engedi, még csak nem is a pásztor és nem is a puli. Az a kerítés, a nem tiltó, de megőrző, a nem parancsoló, mégis maradni késztető; nem kívül van a nyájon, hanem benne magában, mindegyik tagjában külön - és nem látható. Ott van az illatos, friss, meleg tejben, az összetartozás örömében, az anyát kereső, hívó bége- tésben. Az a kinti csak arra való, hogy álmában valahogy el ne kóboroljon az a kicsi bárány, amíg annyira butácska, hogy nem ismerné föl odakint a farkasokat. Jó volna tudnunk többet a nyájról, a mindenféléről, hogy aztán egyszer ezt, a miénket, az ugyancsak bottal tereltet s félve bégetőt, az emberét is jobban értsük. Mert ezzel vannak gondjaink igazán, és nem is akármilyenek, amiket ugyanis nem lehet karámmal megoldani. Meg kellene pedig valahogy, mert szétesőben még a legkisebb nyájak, a családok is. Ezrivel cselleng, csavarog az ember gyereke, és nem talál apát, anyát, testvért, otthont és meleget. És lépcsőházak enyhében, lábtörlőkön hál még karácsonykor is. Mert nem talál haza. Pedig éppen egy közülünk való csodaember, Tamási Áron kiáltotta bele a rengetegbe a Hargitán, hogy az ember életének az a célja a világban, hogy valahol otthon legyen benne. Miért nem tudnak hát csavargó gyerekeink hazatalálni? Ahogy évtizedek óta egyre megszállot- tabban keresem a választ a kérdésre magam is, úgy válik lassan kényszerképzetté bennem a fölismerés: azért nem találnak haza, mert nem tudják, hogy hol van az a haza, hogy hová tartoznak igazán. Ezért érzik úgy, hogy sehova. Minden otthonról szökés, csavargás: menekülés. És mögötte mindig valami tisztátalan- ság, tisztázatlanság, összeku- száltság, rendetlenség van. Ágy alá söpört, mosatlan testi-lelki szennyesek bűze fertőzi a levegőt, és robbantja föl végül azt, aminek családdá, otthonná kellett volna válnia szerencsésebb csillagzat alatt. Amikor a robbanás után megindulnak a pásztorok keresni az „elbitangolt” bárányt -, akár azt a nem átvitt értelműt ott, a pusztán, és felcsörömpölnek a telefonok, telexek a kapitányságokon, hogy leadják a körözést, hogy aztán minél előbb megtalálják a szökött gyereket egy présházban a hegyen, akkor kezdi el járni azt a kacskari ngós utat, ami otthonról otthonba, onnan egy másikba, aztán a fogdába, bíróságra, javítóba, börtönbe vezet, és csak olyan sokára, annyi hányódás után haza - ha van még valahol olyan. Valamikor a múlt század végén egy betyárnak állt alföldi juhász bírósági kihallgatásán tanulságos párbeszéd hangzott el a bíró és a vádlott között, hogy a ,Jiovatartozás” ügyében dűlőre jussanak. Ilyenformán: - Hová való kend? - Ide, a pusztára. - Jó, de melyikre? Hát mikor melyikre, bíró úr. Ahová a nyáj megyen. - És most éppen merre? - Most éppen napkeletnek, uram. Akkor elunta ezt az eredménytelen szócséplést a sokat tapasztalt „öregbíró”, és váratlanul azt kérdezte: - Hol mosnak rád, fiam? - Vásárhelyt - válaszolta gondolkodás nélkül a juhász. - írja, amice, - fordult a jegyzőkönyvvezetőhöz a bíró: -A vádlott vásárhelyi illetőségű. Ez a bölcs öregember a szónak - a mosásnak - nemcsak a szappanos értelmét ismerte. Tudta jól, hogy valakit tisztába tenni nem azt jelenti csupán: kimosni az alsót, hanem valami gyóntatószékeset is, tisztázását valaminek, rendet rakást valamiben, föloldozással a végén, ha a lelke koszolódott össze. Mert föloldozást, hazatalálás értelműt csak övéitől kaphat igazán az ember. „Otthon lenni” kifejezésünknek ez a legmélyebb értelme, varázsa, csodája. A „tékozló fiúk” - mint azok a példabeszédbéli bibliaiak is - csak oda találnak haza, ahol várják őket megbocsátólélekkel, ahol érezhetik hazahúzó delejes erejét az „akol melegének.” Bogádi Kis György
