Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)

1996-09-12 / 249. szám

6 Dunántúli Napló Magazin 1996. szeptember 12., csütörtök Öt évig tartó restaurálás után A szkíták aranya újra látható az Ermitázsban Indián törzsfőnök halála A lazacok a hűtőbe vándorolnak A lazacok vándorlásának titkait már jó ideje próbálja megfejteni az emberiség, s ehhez rádióadókat is hasz­nál. A múlt nyáron norvég kutatók 33 lazacra szereltek ilyen szerkezetet, hogy az­után szabadon engedjék őket, s figyelemmel kísérjék vándorlási szokásaikat. Néhány hal időközben el­tűnt, s csupán egyetlen rá­diójelet tudtak befogni, amely Stavanger városának közelébe vezette őket, csak­hogy nem egy folyócská­hoz, hanem ki a szárazföldre és be egy magánházba - írja az AP. A halra végül a család fa­gyasztószekrényében buk­kantak rá a kutatók, s kide­rült, hogy a családfő fogta ki. Bár a horgászok általá­ban visszadobják a megje­lölt halakat, vagy visszaad­ják a rajtuk talált készüléke­ket a kutatóknak, ha az álla­tok megsérültek a kifogás­kor, a gondatlan lazachalász ezt elmulasztotta. Hogy miért fagyasztotta le a halat jeladóstul, nem tudni, de ha azzal együtt ette volna meg, akkor a tudósok megállapíthatnák azt is, hogy a lazacok vándordíja a hűtőből legvégül hova ve­zet. Mesterséges vér Mesterséges vért, pontosabban a vér feladatait ellátó mestersé­ges hemoglobint gyártanak majd Franciaországban: a keddi párizsi bejelentés szeriül a ter­melés 1997 végén, vagy 1998 elején indul, méghozzá a ter­méket kidolgozó amérikai Bax­ter cég és egy francia biotech­nológiai laboratórium, az LFB közös vállalkozásában. A Bax­ter illetékesei szerint cégük legalább ötéves előnnyel ren­delkezik konkurensei előtt a mesterséges hemoglobin kifej­lesztésében, s így e példa nél­küli termék hatalmas orvosi (no és persze gazdasági) hasznot hozhat. A mesterséges hemog­lobin nagy előnye, hogy hasz­nálata előtt nem kell megállapí­tani a beteg vércsoportját, ha­nem minden esetben használ­ható, azaz sürgős operációknál életmentő lehet. Ráadásul se­gítségével megelőzhető a Fran­ciaországban is krónikus gond­nak számító vérhiány: mivel a vérátömlesztések jelentős ré­szét az operációknál hajtják végre, s itt a mesterséges he­moglobin tökéletesen felvált­hatja a donorok által adott ha­gyományos, emberi vért. Öt évig tartó restaurálási mun­kálatok után a héten ismét megnyílt a nagyközönség szá­mára a szentpétervári Ermi­tázsban a nomád népek kultúrá­ját bemutató kiállítás: „A szkí­ták aranya” címmel. Egy kincstár eltemetve A nomád szkíták - akik 2500 évvel ezelőtt uralták a sztyep­pékét a Fekete-tengertől északra - halottaikkal valósá­gos kincstárat temettek el. A szentpétervári múzeum egye­dülálló gyűjteményét a szibé­riai és dél-oroszországi szkíta sírokból előkerült ékszerek és más aranytárgyak alkotják. A „szkíták aranya” kiállítás, amely messsze nem öleli fel az Ermitázs szkíta kincseinek egé­szét, egy óriás teremben lát­ható, és az i.e. 7-4. századból való 455 aranytárgyat vonultat fel. A legfigyelemreméltóbb méltóbb tárgyak a stilizált álla­tokat formázó nyakláncok és övék. Főként azok, amelyek még I. (Nagy) Péter idejében kerültek elő, valamint a „Sztav- ropoli kincs” néven ismert aranytárgyak. E nem kevesebb mint 16 kiló súlyú arany leletre 1910-ben egy orosz parasztem­ber bukkant rá földjén. A portyákon zsákmányolt értékes tárgyak A szkíták saját készítésű aranyremekein kívül a gyűjte­mény részei azok a tárgyak is, amelyekhez portyáikon zsák­mányként jutottak hozzá. Ilyen hadizsákmány például a kiállí­táson látható csodálatos arany­hüvelyű pallos, valamint egy asszír kupa. A kincsek közt vannak álta­luk külföldi kézművesmeste­reknél megrendelt tárgyak is, mint például az a fantasztikus arany „bontófésű” amelynek már a súlya is tekintélyt paran­csoló, és egy görög mester keze munkáját dicséri. A szkíták évszázadokon át jelentős területeket tartottak el­lenőrzésük alatt Szibériától a Földközi-tenger partvidékéig, Irántól az Eszak-Kaukázusig, sőt Ukrajna mai területéig. E lényegében nomád nép min­dennapi életéről keveset tu­dunk, annál többet viszont te­metkezési szokásaikról, első­sorban a sírjaikból előkerült ré­gészeti leletek alapján. Asszonyok és szolgák feláldozása Mindennapi életükben nem­igen használtak ékszereket, azok leginkább csak a temetke­zéseik alkalmával, sírokban kaptak szerepet - mutattott rá tárlaton az AFP tudósítóját vé­gigvezető szakember. A nomád nép vezetőit leg­gyakrabban olyan sírdombokba temették, amelyek több sírt is rejtettek. Királyaikat asszonya­ikkal és szolgáikkal együtt te­mették el, akiket feláldoztak a temetéskor. Természetes, hogy a gazdag szkíta sírok a sírrablók gyakori célpontjai voltak. A legjelentő­sebb személyiségek esetében azonban bonyolult síregyütte­seket építettek, amelyek gyak­ran a 30 méteres magasságot is elérték. A fosztogatók egykori pró­bálkozására utalt, hogy a régé­szek nem egyszer megtalálták a felsült sírrablók csontvázait is, akik életükkel fizettek kapzsi­ságukért - fejtette ki a múzeum munkatársa. Sokszor csak „félmunkát” végeztek: a sírdombban csak egy sírhelyet találtak meg, de mélyebbre nem jutottak el. Ilyen sírdombra bukkantak pél­dául 1913-ban. A sírok felét már kifosztották, de közelük­ben érintetlen sírhelyekre is bukkantak. Az szkíta kincsek orosz gyűj­teményének első darabjait je­lentő ékszerek például I.(Nagy) Péter cár idején, a XVIII. szá­zad elején kirabolt sírból kerül­tek elő. A régészek összefogtak I. Miklós cár egy régészeti bizottságot állított fel és pénzt is adott az ásatásokhoz. Az utóbbi években viszont a mun­kálatok egyre nehezebbé vál­tak, mert az érintett területek egy része az azóta függetlenné vált egykori szovjet köztársa­ságok területére kerültek. De a régészek szerencsére fenntar­tották kapcsolataikat az Ermi- tázzsal - erősítette meg a szkíta kincsek egyik szakértője. Nyolcvanegy esztendős korá­ban a napokban elhunyt Leon Shenandoah, az onondaga indi­ánok törzsfőnöke, a hat törzset egyesítő Irokéz Konföderáció szellemi vezetője - jelentette az AP. Halálát különösen az iroké­zek gyászolják, akik valamikor az amerikai kontinens legha­talmasabb indián törzse voltak, s meghatározták a Mississippi­től az Atlanti-óceánig terjedő térség életét. Shenandoah meg volt győ­ződve róla, hogy újjáéled a benszülött amerikai kultúra és a mohóságba belebetegedett nyugati társadalom az ő népétől kér majd orvoslást bajaira. A törékeny alkatú, hófehér hajú törzsfőnök csaknem egész életét az onondaga indiánok re­2001-ig kiselejtezik a London jelképének is számító nyitott peronú piros emeletes buszokat - jelentették be a sokak szá­mára szomorú hírt a londoni közlekedésért felelős illetéke­sek. A több mint 600 busz kö­zül néhány életkora a 40 évet is meghaladja, s kilométerórája több mint 1,6 millió kilométert zervátumában töltötte egy ódon házban, ahol családja körében érte őt a halál. 1969-ben Shenandoah-t az Irokéz Konföderáció tadadahó- jává választották. Ez a nagy tiszteletben álló méltóság visz- szavezethető Hiawatháig, aki elősegítette a „Nagy Békét”, amely 900 és 1350 között lehe­tővé tette a szövetség létreho­zását. Számos történész meg­győződése, hogy az alapító atyák az Egyesült Államok al­kotmányát és kormányzati rendszerét az irokézek beren­dezkedésére alapozták. Napjainkban mintegy 65 000 irokéz indián él elszórtan re­zervátumokban New York és Wisconsin államokban, vala­mint Ontario és Quebeck kana­dai tartományokban. mutat. Felújításuk túlságosan drága lenne, ezért döntöttek le­cserélésük mellett. A London Transport illetékesei elmond­ták, hogy tárgyaltak a gyártók­kal hasonló utódjárművek elké­szítéséről, de mint kiderült en­nek költsége - a viszonlyag kis szériaszám miatt - oly tetemes lenne, amit a cég nem vállalhat. Az emeletes buszok végnapjai Jakon Kft. 7623 Pécs, Megyeri út 72. Telefon: 72/336-247 • Pécsi Autócentrum Kft. 7624 Pécs, Szigeti u. 131. Telefon: 72/256-999 Toponáry Autóház 7900 Szigetvár, József A. út 83/2. Telefon: 73/311-555 olcsóbb 1. pont: Keressen fel egy Ford márka- kereskedőt! 2. pont: A Ford Mondeokat és Escortokat vegye közelebbről is szem­ügyre! 3. pont: Keresse meg azokat az autókat, melyeket ponttal jelöltünk meg. A Ford márkakereskedők a ponttal megjelölt Mondeokat és Escortokat akár több százezer forinttal olcsóbban adják, amíg a készlet tart. EZT PONT NEM HAGYHATJA KI! v I i / A kairói stadionban JfOO pár esküdött örök hűséget. A szertartást az állam támogatta, hogy példát mutassanak a családi életre a fiataloknak. Meleg fogadtatásban részesült a dalai láma az új-zélandi Wellingtonban, ahol egy eredeti maori sétabottal ajándékozták meg

Next

/
Thumbnails
Contents