Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)
1996-09-09 / 246. szám
1996. szeptember 9., hétfő VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Tanévkezdés a régióban Pécsváradi körkép Ma testületi ülés Ma, szeptember 9-én, 16 órakor tartja testületi ülését Pécsvárad önkormányzata. Napirenden az első félévi pénzügyi beszámoló, az óvodák működésének értékelése, a Sportcsarnok működésének tapasztalatai, a lányvásári előkészületek, valamint a helyi kábeltelevízió működéséről szóló beszámoló. Fotókiállítás: magyarországi német népviseletek Körtvélyessy László pécsi fotóművésznek a magyarországi német népviseletekről készített albumának felvételeiből nyílik kiállítás Pécs- váradon, a Művelődési Házban szeptember 10-én, kedden 18 órakor. Megnyitja dr. Wild Katalin, a JPTE Német Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője. A német kisebbségi önkormányzat segítsége A tanévnyitón adta át ajándékét a Kodolányi János Általános Iskolának a helyi kisebbségi önkormányzat. Elnöke, Baumann Mihály elmondta, a Magyarországi Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványtól pályázott támogatás révén nyert 200 000 forintért másológépet vásároltak az iskolának. 50 000 forint értékben vi- deofelvevőt, kazettákat adományoztak. A BAU- SOFT Bt. színes televíziót ajándékozott az iskolának, az oktatás feltételeinek javítása érdekében. • Az oldalt összeállította Porth Etelka Pécsváradort és a környék iskoláiban az iránt érdeklődtünk, hogy az önkormányzatok jelenlegi anyagi helyzete miatt milyen intézkedésekre kényszerültek az iskolák. Megtudtuk, elbocsátásokra sehol nem került sor, mindenütt sikerült természetes úton, nyugdíjazással illetve a GYES-'en lévők státuszának szabadon hagyásával csökkenteni a tantestületek létszámát. Az intézmények vezetői azonban nem annyira a nehézségeikről, inkább a terveikről beszéltek. Pécsváradon a Kodolányi János Általános iskolában nem volt szükség az óraszám emelésére. Ló'rinczi Albertné igazgató örömét fejezte ki, hogy a tanulói létszám csökkenése megállt, és néhány éve már közel 540 gyerek jár az intézménybe. A német mellett második idegen nyelvként az angol választható, s idén egy Angliából érkezett vendégoktató segíti a tanítást. A jól működő német tánccsoport mellé idén egy magyar táncokat járó csoportot is szeretnének szervezni. Minden anyagi nehézség ellenére tovább kívánják emelni az oktaSzép jövő vár Hosszúhetény- ben a község belterületén fekvő kőbányára, hiszen az elhagyott bánya közparkká, a helybeliek kedvelt pihenő helyévé válhat. Az önkormányzat ugyanis pályázott a Környezetvédelmi Alapnál, amelynek eredményeként 800 ezer forint támogatást nyert el. Nádor Rudolfné polgármester elmondta, az összegből a kőbánya parkosítási, táj- rendezési terveit rendelhetik tás eddigi színvonalát, amelynek egyik mutatója, hogy a nyolcadikosok 90 százalékát az első helyen megjelölt középiskolába vették fel, közülük tíz tanuló a pécsi Leőwey Gimnázium diákja lett. Hosszúhetényben viszont nem tudták elkerülni az óraszám emelését - tudtuk meg Radó Zoltánnétól, a Nemes János Általános Művelődési Központ vezetőjétől. (Az intézmény az oktatás mellett szervezi a község kulturális életét is.) Hosszúhetényben a gyermeklétszám csökkenése idén kisebb arányú, mint az elmúlt években, s így 270 tanuló koptatja az iskolapadokat. Változatlanul fenn tudják tartani a négy napközis csoportot, és megmaradt az enyhén értelmi fogyatékosokkal foglalkozó csoport is. Az iskolában két idegen nyelvet, németet és angolt oktatnak, és ebben a tanévben készítik elő a német nemzetiségi oktatás bevezetését. A mecseknádasdi általános iskola igazgatója, Kófiás Endre is a tanulói létszám csökkenésének mérsékléséről tudott beszámolni. Évek óta 200 fő körül meg. A bánya területén a közelmúltban zárták be a takarmányt árusító ÁFÉSZ bérleményt, és a bódét is hamarosan elszállítja a szövetkezet. A tervek idén elkészülnek, s jövőre a megvalósításra nyújtanak be pályázatot. A hosszúhetényiek még merészebbet is gondoltak, és egy szoborutat kívánnak létrehozni, amely a kelet-mecseki tájvédelmi körzeten keresztül kötné össze községüket Szentalakul az iskolába járók száma, s nem kényszerültek az óraszám emelésére. Pécsváradon a Szakmunkás- képző Intézet és Gimnáziumban negyven diákkal több kezdte meg az idei tanévet, mint a tavalyit - tájékoztatott Papp Gyula igazgató. Pedagógus elbocsátás nem volt, és a kötelező óraszámot sem emelték a Baranya Megyei Közgyűléshez tartozó intézményben. Idén a speciális képzés keretében kezdte meg tanulmányait az első közbiztonsági osztály. Szintén az idei tanév újdonsága, hogy először fogadták a sütő szakmában azokat a tíz osztályt végzett tanulókat, akik a 2+2-es képzési rendszerben két évig valahol máshol már megtanulták a kötelező közismereti tárgyakat, s Pécsváradon „már csak” a szakmai ismereteket sajátítják el. Az első osztályos gimnazisták számára idén lehetővé vált, hogy már idei tanévben eldöntsék, melyik idegen nyelvből kívánnak érettségizni, s azt a nyelvet az évek során emelkedő óraszámban tanulhatják meg. lászlóval. Az út során lehetőség nyílna a hegység geológiai adottságainak bemutatására, és kis táblák tájékoztatnának a térség értékes növényvilágáról is. Az úton kétszáz-háromszáz méterenként a hegység kőzeteiből faragott szobrokban gyönyörködnének a turisták, és a gyerekek, akik tanulmányi kirándulás keretében gazdagíthatják majd a környezetükre vonatkozó ismereteiket. Bemutatkozó szentmise A megyéspüspök által kinevezett új pécsváradi plébános, Kövesdi János tegnap a vasárnap délelőtti szentmisén mutatkozott be a katolikus templomban. A Kisboldo- gasszony napján tartott ünnepi miséjén a negyvenkét éves plébános megemlékezett elődjéről, és kifejezte törekvését, hogy ő is jó lelkipásztora legyen a Pécsváfadon élő híveknek. A mise végén, az áldás előtt az Egyházközség világi elnöke Merk József, az imakor nevében Staub Mi- hályné köszöntötte az új plébánost, majd a város nevében a polgármester, Kakas Sándor mondta el a köszöntő szavakat. A szentmisén a zeneiskola tanulói működtek közre. Óbányai falumúzeum A lelkes óbányaiak nem engedik kihalni a népi hagyományokat, amelyek a falujukhoz kapcsolódnak. E nemes cél megvalósítására alakult meg a Polgári Egyesület. Az országosan is ismert óbányai kézművesek munkáinak bemutatására falumúzeumot kívánnak létrehozni. Az ön- kormányzat erre a célra a jelenleg használaton kívüli óvodát engedte át az egyesület számára. Megindult a gyűjtőmunka és máris sikerült sok értékes tárgyhoz jutniuk. Az országos hírű fazekasdinasztiák, mint a Keszler, a Teimel és a Kovács családok tagjai még ma is űzik őseik mesterségét. Nagy örömmel fogadták dr. Bíró Ferenc pécsváradi orvos felajánlását, aki megőrzésre és kiállításra az egyesületnek adta az óbányai és a környékbeli kézművesek eredeti munkáit tartalmazó gyűjteményét. A még kialakításra váró falumúzeumban élőben is be kívánják mutatni az ősi mesterségeket, a korongozást, a szövést, sőt egy kemencét is szeretnének felépíteni az udvaron, hogy az Óbányára érkező vendégek régi technológiájú kenyérsütést is láthassanak. S. L. Hogyan számítják a vízdíjat? Levelet kaptunk egy pécsváradi olvasónktól, aki nem érti, hogy a Baranya Megyei Vízmű miért adott a második félévre kétszer akkora ösz- szegű részszámlát, mint az elsőre. Vízfogyasztása ugyanis nem változott. A vízmű gazdasági igazgató helyettesétől, Fe- renczyné dr. Vietorisz Laurától, kértünk tájékoztatást a félévenként történő vízdíjszámítás módjáról. A következő választ kaptuk az igazgató helyettestől: A vízszolgáltatás ára idén január elseje óta nem nőtt tovább, és nem tartalmazza az időközben növekvő energiaköltségeket sem. A részszámlák összeget mindig az előző felévi fogyasztás alapján számolják ki. Ha valakinek előre láthatóan csökkenni fog a fogyasztása, mert például leállt az állattartással, kérheti a díj mérséklését, az elszámolás úgyis az év végi leolvasás alapján történik. A számlával kapcsolatos panaszokra a helyi ki- rendeltségeken, valamint a komlói központban válaszolnak. A megyére egyébként a fogyasztás csökkenése a jellemző. Míg 1990-ben évi 12 millió köbméter vásároltak a felhasználók, addig idén ez az érték valószínűleg a nyolc millió köbmétert sem éri el. Présháztűz a Pécsi út közelében Augusztus 21-én a hajnali órákban Pécsváradon arra lettek figyelmesek a Pécsi út végén lakók, hogy a közelben lángokban áll a Kis Bocz pince, tetejéről nagy erővel repül le a hullámpala. A tűzoltók fél hatkor érkeztek a helyszínre és megkezdték az oltást. Becslésük szerint az épületben mintegy 300 ezer forintnyi kár keletkezett, s a belső berendezésekben, gépekben okozott kár is jelentős. A présház nem véletlenül lobbant lángra. A tűzoltók a helyszínen bűncselekményre utaló nyomokat találtak, és feljelentést tettek a rendőrségen. Á rendőrség kéri, aki a tűzesettel kapcsolatban bármilyen gyanús körülményről tud, jelezze a 465004-es telefonszámon. Császár tanár úr Az a galamb, amely az olajágat Noénak a bárkájába hozta, vajon postagalamb volt-e, nem tudni. Hírközlésre már a fáraók is igénybe vették. Az antik Róma, mint katonai hatalom elsőként vetette be hadászati célokra a galambokat. Angliában a kórházak között sürgős esetekben galambok szállítják a vérplazmát, hiszen 800-1200 métert tesznek meg percenként. Ezeket a történeteket mesélte el Császár János nyugdíjas testnevelő tanár pécsváradi házának udvarán, ahol 62 darab postagalambot tart. 11 éve lett szenvedélyé a galambsport, és mint a Magyar Postagalamb Sportszövetség tagja évenként rendszeresen vesz részt bel- és külföldi versenyeken. A galambok tartózkodási helyének adatait számítógépen tárolják. A versenyeken a tenyésztőknél elhelyezett óraszerkezet, illetve a galamb lábára húzott gyűrűk segítségével pontosan tudják követni, mekkora távolságot tett meg a galamb. A versenyekre a galambokat légkondicionált konténeres autóval szállítja a szövetség. Császár tanár úr több első helyezést ért el galambjaival, amit oklevelek és serlegek tanúsítanak. Negyven évi tanári pályafutása során - amiből 38 évet Pécsváradon töltött el - számos tehetséges fiatal került ki a keze alól. Munkája mellett a megyei testnevelési szakfelügyelői teendőket is ellátta. A vitrin sarkában véltem felfedezni a tanári munkásságát elismerő’magas kitüntetéseket is. Nyugdíjas éveire már időben felkészült, tovább él benne a versenyszellem és a sport szeretete. Úgy belemélyedtünk a galambsportba, hogy szinte megfeledkezett egy másik szenvedélyéről, a vadászatról. Harmincnégy éve a Pécsváradi Zengő Vadásztársaság tagja és a trófeák mellett ott díszük három arany-, és négy ezüstérem is. A Magyar Vadász Szövetség által adományozott MIMRÓD érem tulajdonosa, ami a vadászok legmagasabb elismerése. A pécsváradi vadásztársaság fennállása óta mindössze négyen kapták meg e ritka kitüntetést. Nyugdíjasként szórakozásból, de szenvedéllyel foglalkozik a galambokkal. Sántha László Császár János 62 darab postagalambot tart fotó: löffler Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-123 Parkosítják a kőbányát A helybeliek kedvelt pihenőhelyévé válhat a leendő közpark fotó: löffler Gábor