Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-07 / 215. szám
1996. augusztus 7., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Múltját gyűjti Kővágószőlős A bűz az egész környéken szinte elviselhetetlen FOTÓ: MÜLLER ANDREA Utcán a szennyvíz: ez nem Európa Legalább eső ne legyen - kérlelik az eget Pécsbányán, a Károly utca lakói, hiszen akkor egy nap alatt megtelik a szenny víztározó medence. Amikor pedig ez megtörténik, az elviselhetetlenül büdös lé a házak között csurog le. A fürdőkádból, a mosogatóból és a wc-ból is ebbe a gyűjtőbe kerül a szennyvíz. Autót mosni, kertet locsolni sem kívánatos, hiszen nagy mennyiségű vízről van szó, ami mind egy helyre folyik. Most öt naponta jár a szippantós kocsi szivattyúzni, ez pedig kevésnek bizonyul már hosszú ideje. Ez ötszáz forintba kerül havonta a kisnyugdíjasnak, ezt még emelni fogják, pedig eddig sem tudtak annyi szivattyúzást fizetni, mint amennyire szükség lett volna. A környéken még nincsen kiépítve a csatornarendszer, így minden az 50 m3-es tározóba folyik. Tehetetlenek, elkeseredettek és nem tudják kihez fordulhatnának még. Jelezték problémájukat a Pécsi Közüzemi Rt. és az önkormányzat felé is. Az utóbbi helyen nem fogadta a lakókat senki, ígéretet kaptak, hogy valakit kikül- denek, aki megvizsgálja az ügyet, de nem jelentkezett még senki sem. A Közüzemi Rt. egy levélben válaszolt még 1995 októberében. Ennek lényege: a lakók fizessenek, igazi megoldás a környék szennyvíz- közmű hálózatának kiépítése lenne, a város fejlesztési tervében ez azonban nem szerepel. Az ügyben eljáró illetékes ügyintéző szabadsága miatt nem sikerült megtudnunk az esetleges fejleményeket, érdemben nyilatkozni nem kívánt senki. Pálmai E. A múzeumokban a rossz idő a jó! A turisták között népszerűek Pécs és Baranya megye múzeumai Egy állandó kiállítás, falujuk történetét bemutató kis múzeum létrehozására szövetkeztek Kővágószőlős polgárai. A megyei múzeumok szakemberei szintén részt vállaltak a gyűjtemény összeállításában, értékelésében. Tőlük származott maga az ötlet, amely megtetszett a helyi önkormányzatnak, s úgy döntött, megvalósítja a gondolatot. A gyűjtőmunka fő szervezője Hajdú István, képviselő- testületi tag, aki felkereste a községben működő valamennyi pártot és civil szervezetet, s a munkához kedvet érzőkből egy 13 fős csapatot verbuvált. Közreműködésükkel a lakosság több mint kilencven százalékát sikerült megnyerni a nemes célnak. Gyűlnek a régi fotográfiák, a használati eszközök, ál— Sásáról jöttem, ott tanulok németet. Egy nemzetiségi versenyen vettem részt, ami jól sikerült és most jutalomból vagyok itt. Nagyon jó a tábor, közös foglalkozások vannak, és kirándulások is. A lányok jobban szeretik a foglalkozásokat, nekem a sportverseny és a disco tetszett eddig a legjobban- meséli Nagy Péter a német nemzetiségi olvasótáborról. Ez már a 21. a „jövőre ugyanitt”- ből, ám ezúttal Bolyban. A gyerekek idén is a Baranya Megyei Könyvtártól kaptak könyveket, s egyrészt a Könyvvel Anyanyelvűnkért Alapítvány és Boly önkormányzata, másrészt számos támogató biztosította az anyagiakat. Érdekes hogy falubeli gyerek egy sincs, viszont a Bánátból is érkeztek öten, akik csak németül beszélnek. A 39 diák közül Péterhez hasonlóan sokan jutalomként kapták a nyaralást, a többieklattartáshoz kapcsolódó tárgyak (például egy múlt századi ökörpatkó), a szervezők nem is számítottak ilyen tetemes mennyiségű anyag előkerülésére. Rengeteg a kőből faragott tárgy, ami nem csoda, hiszen Kővágószőlős, amint a nevéből is kiderül, nemcsak szőlőtermesztéséről, de kőfaragóiról is híres volt egykor. A nagynevű mesterekről szóló dokumentumok, munkaeszközeik ugyancsak helyet kapnak a gyűjteményben. Az apró múzeumnak az átalakított egykori tűzoltó szertár ad helyet. Nagytermében a helytörténeti relikviák, a két kisebbikben a geológiai, régészeti, illetve a néprajzi dokumentumok láthatók majd. A gyűjteményavatóra várhatóan a jövő hónapban kerül sor. V. G. nek ötezer forintba kerül az egy hét, augusztus 4-től 11-ig.- Nagyon fontos a németség környezete, így meg tudjuk mutatni a gyerekeknek a német hagyományokat, szokásokat. Sokat kirándulunk, kézműves foglalkozások is vannak, gyöngyfűzést tanulnak, barkácsolnak, és amit készítettek azt Lorinc-napi búcsúnkban mutatjuk majd be egy műsorral együtt. Emellett minden napra jut nyelvi program - mondja Bauer Nóra, táborvezető. A szervezők egy sajátos terv szerint dolgoznak, mely már az elmúlt időszakban egyszer bizonyította sikerét. Három éven át minden nyáron kicsivel többet tanulnak, és mindig kicsivel magasabb szinten. Most az első évben a nyelvi alapozó, előkészítő szakaszban vannak, mesékkel, mondókákkal foglalkoznak, s megismerik a népi mesterségeket. Varga K. (Folytatás az 1. oldalról) Pécs múzeumai a mostani nyár során annak ellenére nagy népszerűségnek örvendenek, hogy a idei évtől már a diákok sem látogathatják őket ingyenesen, mint hosszú évtizedeken keresztül. Az igazi attrakciók a Csontváry, a Vasarely és Zsol- nay Múzeumok, a látogatottság tekintetében ezek állnak a képzeletbeli dobogón. Szeléné Beck Irma, a Csontváry Múzeum vezető teremőre a következő tapasztalatokról tudott beszámolni:- Bár a Csontváry-képek hírének nagyon jót tett a tavalyi nyugat-európai körút, a legtöbb idelátogatónak mégis újszerű, ismeretlen a festő. De az emberek legnagyobb részének tetszik, negatív véleményt a legritkábban hallok. Sőt, inkább a csodálat a jellemző, nem is kevés az olyan vendég, aki kétszer, háromszor is eljön. Még májusban, a diákkirándulások idején volt olyan napunk, mikor 1300-an jártak itt, most nyáron napi mintegy 300 jegyet adunk el (felnőtt 120 Ft, diák 60 Ft), ami az előző évek hasonló időszakához képest is jó arány. Sok az angol, francia, spanyol látogató, érdekes módon, mintha németek kevesebben lennének. Természetesen, akiknek megtetszik Csontváry művészete, szívesen vásárolnak albumot, poszterkönyvet, képeslapot is. Nagyjából hasonló jó hírekről tudtak beszámolni a Vasarely Múzeumból és a leglátogatottabb Zsolnay Múzeum részéről. Az utóbbiban júliusban több mint 10 ezer látogatót fogadtak. Sokan keresik fel a nem klasszikus értelemben vett múzeumot, az Ókeresztény sírkamrát, ami azért nem csoda, mert - mint a szakember mondta - ilyesmit legközelebb Rómában látni... Ami a múzeumlátogatási szokásokat illeti, a teremőrök érdekes megfigyeléseket tettek. Eszerint keddenként és péntekenként különösen sok külföldi jön, míg a nyugdíjascsoportok továbbra is a szombathoz ragaszkodnak, bár már ez a nap sem ingyenes, ők is csak féláron nézhetik meg a kiállításokat. Több múzeum jelezte azonban, hogy nagycsaládosoknál a gyerekek után nem kell fizetni belépődíjat. A siklósi várban csak az elmúlt hét során 3800 turistát regisztráltak, legalább 70 százalékuk volt külföldi, a németek mellett angolok, olaszok is szép számban. Idegenvezetést ugyan csak magyarul tartanak, ám a csoportoknak többnyelvű tájékoztatót osztanak szét. A szigetvári Vármúzeum forgalma is fellendült az idén, a szokásos napi 807100 fő helyett akár 400-an is felkeresik a nevezetességet mostanában, elsősorban a hétvégéken. M. K. Lóháton és gyalog Szabolcs nyomában Gyalogos és lovastúrát szervez a Mecsekszabolcsi Környezet és Érdekvédő Egyesület a honfoglalás ezeregyszázadik évére emlékezve. Szabolcs vezér szálláshelyeit érintve az útvonal Pécs-Mecsekszabolcsról indulva Drávaszabolcsig vezet, és vissza, a Szabolcs patak (Pécsi-víz) folyását követve. A nomád portyára ma még lehet jelentkezni, az indulás augusztus 12-én, az érkezés 20-án lesz. Több a halálos vasúti baleset Nőtt a különböző vasúti balesetek következtében meghaltak és megsérültek száma az idei év első félévben a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A MÁV sajtóirodájának MTI-hez eljuttatott közleményéből az is kiderül: januártól júniusig ösz- szesen 59-en vesztették életüket és 197-en sérültek meg a sínek mentén. A balesetek leggyakrabban amiatt következtek be, hogy az utazók mozgó vonatra ugrottak fel, vagy a vonat megállása előtt ugrottak le a szerelvényről. Több esetben feledékeny- ségből a már elindult vonatból ugrottak ki, tiltott helyen haladtak át, vagy felsővezetéki berendezéssel ellátott vágányon álló kocsikra másztak fel. Ilyen körülmények között 29 személy halt meg és 133-an sérültek meg. A vasúti átjárókban is nőtt a bekövetkezett balesetek száma. A közúti és vasúti járművek összeütközése miatt az első félévben 29-en vesztették életüket és 51-en szenvedtek sérülést. Osztrák engedélyek magyar taxisoknak Magyar taxik utassal csak osztrák engedéllyel léphetnek be Ausztriába augusztus 12-től. Az engedélyek kiadására ideiglenes megállapodás született a két ország között. Az osztrákok hétfőn átadták az állandó havi és eseti engedélyeket, s ezeket kedden megkapták az érintett taxitársaságok is. Minderről a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) tájékoztatta az MTI-t kedden. Az osztrák taxiengedélyekről a Közlekedési Főfelügyelet illetékese az MTI tudósítójának elmondta: szomszédaink összesen 690 térítés- mentes engedélyt adtak, ebből 30 darab éves, 110 darab pedig havi állandó jogosítvány, 550 darab egyszeri útra jogosító engedély. A most ingyen kapott papírokért nem kizárt, hogy jövőre már fizetni kell, hasonlóan a nemzetközi engedélyekhez. Egy hét német könyvekkel A gyerekek a gyöngyfűzést is elsajátíthatták fotó: Müller a. Megalakult a vízirendészeti kapitányság Tizennégy év szünet után folytatja működését a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság, amelyet 1982-ben, szakmailag teljesen indokolatlanul minősítettek vissza; most viszont a Balaton közrendje érdekében is fontos lépés, hogy az őrsparancsnokság ismét önálló kapitányságként működhet Siófokon - mondta az ünnepélyes állománygyűlésen kedden Túrós András vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági igazgatója. Az újra megalakult kapitányság tagjainak a vízirendészeti feladatok mellett bűnügyi, közbiztonsági és rendészeti munkát is el kell látniuk. Példásan adózó baranyai vállalkozások (Folytatás az 1. oldalról) Pécsvárad környékén például a társasági adózás alá tartozó cégeknél az értékesítés növekedése meghaladta a 60 százalékot)!), de meglepően magas értéket értek el Szigetvár, Sásd és Sellye térségében is. A megyei listán egyedül a komlói vállalkozások árbevétel-emelkedése maradt jóval az átlag alatt. A költségelszámolásoknál is Komló és Pécs a kivétel, azaz a cégek többségénél kevesebb az évközi bevétel, mint a kiadások. Holott a mintegy 6 ezer pécsi társaság szerepe még jó ideig meghatározó lesz a megye társasági adóbevételeit illetően, márpedig a megyeszékhely cégei együttesen több mint 4,6 milliárd forint veszteséggel zárták a múlt esztendőt. Az adóhivatal egyben jelezte, augusztus végén megkezdődik az adóigazolványok postázása, mely 300 ezer embert érint Baranyában. Akinek az adórendszer bevezetése óta bármikor akár csak rövid időre is adókapcsolata volt a hivatallal (hivatalos munkaviszonyból származó jövedelme volt az elmúlt 8 év során), az szeptember 30-ig megkapja adóazonosító jelét és igazolványát. Ha valaki csak 1996-ban állt munkába, vagy valamiért az előbbi időpontig nem kap értesítést, annak október hónap folyamán adják ki a műanyag kártyát, de ehhez személyesen kell megjelenni az APEH Baranya Megyei Igazgatóságán, s bejelentkezési lapot kell kitölteni. így járnak azok is, akiknek más a pillanatnyi címük, mint amit az adóbevallási papíron feltüntettek! Kiderült az is, hogy a baranyai adórevizorokhoz kerülnek majd azok a pedagógusok, akiket átképeznek mérlegképes könyvelőnek. A tanfolyamot központi keretből finanszírozzák, s egyelőre Pécsett 25-en jelentkeztek rá. Az viszont még nem dőlt el, hogy végül is hány főt alkalmazhatnak majd a megyei adóellenőrzési részlegnél. A tervek szerint országos szinten 2400 emberrel bővülne az adóhatóság, s a baranyaiak 20-50 fős létszámemelésre számítanak. Mindenesetre nagy szükség lenne segítségre, mert most van olyan területe az adóellenőrzésnek, ahol egy-egy vizsgálat után 40 évente kerül újra sor az adóalanyra. Mészáros B. E. A KEDVEZMÉNYEK MoVÁBBJA már 1.735.000 FMól Ez hihetetlen! A Fiat Tempra 1.4-es modelljét most nettó gyári áron, már 1.735.000 forintért megvásárolhatja! Alapfelszereltség: szervokormány, fordulatszámméró', hővédó' üvegezés, hátsó fejtámlák, állítható magasságú vezető' ülés, rádióeló'készítés. A részletek felől érdekló'djön márkakereskedésünknél! Stoll Pécs Rt., 7630 Pécs, Diósi u. 49., tel.: (72] 327-575, fax: (72) 311-871