Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-04 / 212. szám
2 iMiántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. augusztus 4., vasárnap Részlet a sok helyről érkezett műélvező közönségből és a szigetvári PNG-együttesből FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Az ESZE rockbulija Szigetváron A szigetvári Eleven Sziget Egyesület (ESZE) a szponzorok és az időjárás jóvoltából pénteken és tegnap végre bebizonyíthatta: tud olyan rockbulit szervezni a vár mögötti területen, ami nemcsak azért vonzza a helyi, környékbeli, a messzi tájakról és külföldről érkezők százait, ezreit, mert az országban talán egyedül kínál ingyenes szórakozási lehetőséget a fiataloknak. A tavalyi első ilyen bulit elmosta az eső. A mostanin fellépő tizenhat együttest és a több mint kétezer nézőt, hallgatót most végre kegyeibe fogadta az időjárás. Péntek délutántól hat zenekar - köztük a Müller Péter Sziámi és a helyi PNG - tegnap hajnali öt óráig, szombat délutántól már tíz együttes - köztük a Balaton, az ef- zámbóistván bandája, a helyi II. Emelet Front és a Karóva Tejbár - minden bizonynyal ma hajnalig rezegtette a hangfalakat és rajongóik dobhártyáit, akik táncra is kerekedtek a zenéjükre. Tegnap délelőtt az ESZE Király Hús Kupa pénzdíjas kispályás fociversenyén az öt induló csapatból a dobogós helyeken a Toponáry Ford Autóház, a Lendület és a Zöld Sasok végeztek. B. M. L. Csökken Oroszország ‘lakossága Oroszország lakossága július elején 147,8 millió fő volt, 200 ezerrel kevesebb, mint az év elején - idézte az Interfax az Orosz Statisztikai Hivatal adatait. A csökkenés a lakosság természetes fogyásának következménye: többen halnak meg, mint születnek. A születési l'áfSilyszáin igen alacsony, immár harmadik éve ezer lakosra 6 élveszületés jut. Grozniji emberrablás A Csecsen Köztársaság belügyminisztériumának közlése szerint július 27-én a csecsen fővárosban ismeretlen fegyveresek a nyílt utcán elrabolták egy nemzetközi humanitárius szervezet két munkatársát, egy 35 éves francia és egy 24 éves brit állampolgárt. A humanitárius szervezet azért nem jelentette az emberrablást a hatóságoknak, mert attól tartott, hogy a banditák elfogadhatatlan követelésekkel lépnek fel. A dalai láma kitüntetése A dalai láma, a tibeti buddhisták száműzetésben élő szellemi vezetője kapta a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ idei kitüntetését - jelentette az AFP. A dalai láma - aki olyan ismert amerikai színészek társaságában érkezett a díjátadásra Los Angelesbe, mint Richard Gere és Steven Seagal - a hír- ügynökség szerint szemmel látható örömmel vette át a kitüntetést az intézet vezetőjétől, Marvin Hier rabbitól. A rabbi a béke hívének nevezte a tibeti vallási vezetőt, aki „hátat fordít az erőszaknak és a háborúnak”.- Különösen örülök, hogy egy olyan közösségtől kapom e kitüntetést, mely maga is rendkívüli szenvedésen ment keresztül - válaszolta a dalai láma, a holocaustra utalva. Megtalálták a TWA-gép pilótafülkéjét Több mint két héttel a TWA-óriásgép felrobbanása után a kutatók felfedezték a pilótafülke egy részét. A roncsdarabot egy mentőhajóról víz alatti kamerákkal észlelték a tenger mélyén - közölte Robert Francis, az amerikai közlekedésbiztonsági tanács alelnöke pénteken a Long Island-i East Morichesben. A kutatócsoportok remélik, hogy búvárok és különleges berendezések segítségével a hétvégén sikerül kiemelniük a pilótafülkerészt. Vizsgálatától a hatóságok végre előrelépést várnak a katasztrófa okainak kiderítésében. Elektronikájával a pilótafülke a Boeing 747-es „idegközpontja” - mutatott rá Francis több hírügynökség szerint. ETA - fenyegetés Franciaországnak A baszk szakadár szervezet, az ETA politikai szárnya azzal fenyegetőzik, hogy „Franciországban is véget vet a békének”, amennyiben a francia hatóságok nem szüntetik be az ETA-tagok elleni „túlkapásaikat”. - Franciaországban nem lesz többé béke, ha továbbra is megsértik az ETA-hoz tartozó személyek jogait - írta a szervezet egy nyilatkozatában, amely szombaton az AFP francia hírügynökség bayonne-i irodájához is eljutott. A szöveg annak a levélnek a másolata, amelyet pénteken a bilbaói francia konzulnak adtak át. Atomfegyvermentes Magyarország Az Országgyűlés alkosson törvényt, miszerint tilos Magyarország területén atomfegyvert állomásoz- tatni, vagy szállítani - követelték nyilatkozatukban az .Atomfegyvermentes Magyarországgal az új Európában” elnevezésű szombati budapesti fórum résztvevői. A közelgő Hirosima-évfor- duló alkalmából szervezett tanácskozást a Semleges Magyarországért Alapítvány hívta össze. Bányász Rezső nyugalmazott nagykövet, az alapítvány kuratóriumának elnöke úgy vélekedett, hogy ez a jogi aktus lehet az első lépés Magyarország semlegessége felé. Hozzátette: hazánk biztonságát nem katonai erővel, hanem „jó külpolitikával” kell garantálni. Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke szerint a hamarosan a Parlament elé kerülő atomtörvény keretében kellene az atomfegyvereket egyszer és mindenkorra kitiltani Magyarországról. Ugyanakkor kételkedett abban, hogy a Hom-kormány hajlandó lenne ilyen jogszabály meghozatalára. Nagyszakácsok versenye Nagyszakácsiban Krumpli nincs, csak sása! Készül a reneszánsz királyi étek Ha nemesi ranggal és birtokkal nem is jár már a „Királyi Szakács” címének elnyerése, a Nagyszakácsiban tegnap megtartott királyi szakácsversenyen volt miért az étekmestereknek és kuktáiknak a kemencék, ros- tonsütők, bográcsok mellett forgolódnia. A negyedik éve megrendezett vetélkedőt idén már nemzetközi versengésként hirdették meg a szervezők. A „királyi” cím gasztronómiai körökben egyre jobban cseng, arról nem is szólva, hogy a győztes az alkalomra készített arany pecsétgyűrűt, s a faragott staféta fakanalat is elnyeri. A délelőtt a készülődés jegyében telt. Szalonnával tűzdelték a frissen pucolt pulykát, birkát húztak nyársra, harcsákat készítettek elő a kemencében töltendő forró percekre, sásák (mártások) hozzávalóit rakták asztalra a kukták. Több ezer kíváncsiskodó érkezett a faluba, hogy szemtanúja legyen a 11 mesterszakács szabadtéri mérkőzésének. Nemcsak a versenyzők sátrai előtt bámészkodhattak azonban el a látogatók, hiszen reneszánsz kori ruhákba öltözött maszkások, zenészek járták a főutcát, 's egy- egy ház kapualjában megcsodálhatták a régi mesterségek képviselőinek (kardkovácstól a csipkeverőig) munkáját. A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri fáradhatatlanul sétált egyik szakács alkalmi konyhájától a másikig. A versenyzőknek három ételt kellett fazekaikból elővarázsolniuk, s csak a reneszánsz korára jellemző, tehát Amerika felfedezése előtti alapanyagokat használhattak föl. Krumpli, paradicsom, paprika, bab - száműzve! A korhű étkek ízét, ötletességét, esztétikai hatását egyaránt vizsgálták. A „Királyi Szakács” címét és a vele járó díjakat ketten, a székesfehérvári és a dán csapat mesterszakácsa nyerte el ételremekével. Velősy G. Valutái szerelne vásárolni? EXCLUSIVE CHANGE Eladási árfolyamaink: DEM ITL USD német márka olasz líra ^ amerikai dpJlár 101,50y 99,60g 151,00i/ akció! csak! csak!- Pécs, Jókai tér 2. HRK ATS (Tünde Divatháznál Tel.: 72/327-726 horvát kuna osztrák schilling- Pécs, Irgalmasok u. 26. (Pizza Huttal szemben) 30,80y 14,50 y Tel.: 72/211-846 - Pécs, Király u. 16. csak! Csak! (Corso Kávéháznál) Tel.: 30/579-598 Katonás fakanalak A magyar és az IFOR-erők katonái, a határőrök, a rendőrök és a vámosok ezúttal otthon hagyták fegyvereiket, tegnap Bissén, a horgásztavon a tűzoltókkal, a polgári védelem dolgozóival, a polgármesterekkel és a helyi egyesülettel karöltve a „Katonák fegyver nélkül” elnevezésű halfogó és halászléfőző versenyen jeleskedtek. A Hunyadi Horgász Egyesület és a Polgári Védelem Baranya Megyei Parancsnoksága közös rendezésében összesen 18 meghívott csapat vett részt a vetélkedésben, amelynek dr. Tóth Sándor, Baranya közgyűlésének elnöke és Oravezc István vezérőrnagy, a polgári védelem országos parancsnoka volt a fővédnöke. A finn békefenntartók saját receptjük alapján főzték a hallét FOTÓ: TÓTH I i * t