Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)

1996-08-31 / 237. szám

1996. augusztus 31., szombat A Mai Nap Dunántúli Napló 3 A gondnok Bemutató a Pécsi Harmadik Színházban Harold Pinter A gondnok című színművét mutatja be három felvonásban a Pécsi Harmadik Színház Bartos Tibor fordítá­sában szeptember 2-án, hétfőn este 7 órakor. Vincze János, a darab rende­zője úgy véli, Pécsett külön­böző okok miatt egy sor kiváló szerző művét nem játsszák, ezeket a Harmadik Színház az évek során bemutatja. így ke­rült sor Komis, Pilinszky, Ná­das, Örkény, Spiró, Mrozek színműveinek előadására, s most Harold Pinter, a XX. szá­zadi drámairodalom egyik meghatározó szerzője talán leg­fontosabb alkotásának, A gond­noknak színpadra állítására. A gondnok az a mű, amely nem a kizárólag gazdaságilag nyereséges előadásokra ráállt színházak számára íródott, többnyire csak ott játsszák Eu­rópában, ahol a színházművé­szet még fontosnak számít. Vincze János szerint ez a Pin­ter darab alapmű, amelyben a naturalisztikus figurák már-már abszurddá válnak, ugyanakkor a darab világához egyre inkább hasonul a jelenkori hazai állapot. A darab három szereplője há­rom színházból érkezett: Bősze György Veszprémből, Fazekas István az Új Színházból, Rancsó Dezső pedig Kecskemétről. A díszlet Horgas Péter, a jelmez Dobis Márta munkája. Cs. L. A színmű Vincze János rendezésében látható fotó: Müller Tájékozódás a nyugdíjbiztosítónál A Baranya Megyei Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság vezetői tegnap találkoztak a megye országgyűlési képvi­selőivel. A megbeszélésen részt vett az Országos Nyugdíjbiztosítási Önkor­mányzat felügyelő-bizottsá­gának elnöke dr. Károlyi Miklós is. A találkozóra azért került sor, mert a par­lament őszi ülésszakán sok, a nyugdíjrendszert érintő törvényjavaslat kerül meg­vitatásra és elfogadásra - többek között a nyugdíjbiz­tosítási alap jövő évi költ­ségvetése, s a várható nyug­díjreform. A képviselők tá­jékozódtak az intézményben folyó munkáról is. Könyvvizsgálói klubnap A nyári szünet után ismét megkezdi működését a könyvvizsgálói kamara. Klubnapjukra szeptember 13-án kerül sor a Business Centerben (Pécs, Czinderi u. 6.). Az összejövetelen dr. Bagi István, az ügyvédi ka­mara elnökségi tagja a két egyesület közötti együttmű­ködés lehetőségéről tart elő­adást. Komló levegője Az ÁNTSZ adatai szerint az augusztus 29-én mért 24 órás átlagértékek alapján Komló légszennyezettségét a következő mutatók jelle­mezték az egészségügyi norma (100%) százaléká­ban: kéndioxid 1,5%, nitro- géndioxid 15,8,%, szálló por 26,1%, ózon 9%. Rituális teaivás japán módra A hagyományos szertartás akár 4-5 órán át is eltarthat Japánban a teaszertartás taní­tása valaha ugyanolyan foglal­kozássá vált, mint a harcművé­szetek. Idővel a nőket is bevon­ták az oktatásba, s ezzel sokan hobbiként tanulták a ceremó­niát, melyről mára tudatoso­dott, hogy a hagyományos ja­pán kultúra büszkesége, méltón képviseli Japánt a nagyvilág­ban. A drága teaedények is immár keresett műtárgyak let­tek a világ bármely pontján a gazdagabbak körében. A pécsi Művészetek Háza nagytermében tegnap szép számú érdeklődő figyelte áhíta- tos csöndben azt a furcsa szín­játéknak is beillő produkciót, amit a teaszertartás jelent - ez­úttal a Japán Hét kimonóba és tradicionális férfiviseletbe öltö­zött vendégeinek előadásában. Ami a legfontosabb: a teaivás a társadalmi érintkezés egyik leg­főbb formája, ahol azonban mindenkinek kiosztott „sze­repe” van, legyen házigazda avagy vendég, netán üzleti partner. Ezen alkalmakkor Ja­pánban nem kávét, hanem por­ból kevert zöld teát isznak. Ezek között is megkülönbözte­tik a híg és a sűrű teát, melynek rövid távú elfogyasztása két, hosszabb vendégeskedés esetén 4-5 órát is igénybe vesz. Ebbe a hosszú időbe persze szervesen beletartozik az is, hogy a fo­gyasztáson túl a vendégek ala­posan megszemlélik és megdi­csérik a teáskészletet és a ce­remóniához használt egyéb eszközöket, a gondos házigazda pedig a színen sokszor és óva­tosan tisztogatja edényeit. A pécsi alkalmi „teaszobá­ban” térdeplő háziasszony ki­mért, évszázadok gyakorlatát sűrítő mozdulatokkal készítette fekete cserépedényeiben a teát. Európainak már-már túlzó ud­variaskodás, hajlongás köze­pette keverte egy, leginkább a borotvaecsethez hasonló tárgy- gyal a tealét vendégei számára, miközben apró, csúsztatott lé­pésekkel közlekedett a háncs­padlón. Kevés szóval, elmé- lyülten teltek a rövid háromne­gyed óra percei, mintha való­ban egy különös művészeti ág, számunkra egyáltalán nem mindennapi előadásának része­sei lettünk volna. M. K. A Pécsi Rádió hétvégéje A nyár utolsó napján, a szom­bat délelőtt 9-től 11-ig tartó „Jó pihenést!” című műsort ezúttal Gungl László szerkeszti és ajánlja. Jegyzetírónk azt elemzi, hogy milyen is volt az elmúlt három hónap és mi vár ránk a következő időszakban ... Az adásban beszámolunk ar­ról, hogy komoly gondot okoz a gyermekvédelemmel foglal­kozó törvény hiánya. Munka­társunk egy hányatott sorsú csa­lád életét mutatja be a jogi sza­bályozatlanság kapcsán. A ha­tóság négy gyermeket állami gondozásba vett, mert az anyát bűncselekmény elkövetésével vádolja a bíróság, ám az asz- szony ezt nem ismeri el. Visszatért a Paralimpiáról a komlói Kovács Ervin, aki úszásban jeleskedett. Nemcsak élményeiről mesél majd, hanem arról is, hogy egy mozgáskorlá­tozottnak mit jelent a sport? Adásunk reggel 8 órakor kezdődik a középhullámon, s ebbe bekapcsolódik fél 9-kor, immár az URH sávokon is a Vasárnapi Magazin - mondja a szerkesztő, László Lajos. Programunkban dr. Wemer Imre kanonok mond Veni Sanc- tet, dr. Páva Zsolt Pécs polgár- mestere a „Város napjáról” be­szél, szólunk a Baranya-Tolna megyei készülődésekről öt nappal a pápalátogatás előtt Morvái Imre püspöki helynök segítségével, Bóka András ba­ranyai református esperes pedig a Magyar Reformátusok III. Vi­lágtalálkozóján szerzett élmé­nyeiről számol be. Új művek a Kárpát-meden­cei magyaroknak és németek­nek az óhazából. Erről szólnak a kiadók, majd a hazai katoli­kus horvátok folyóiratáról, a Zomicáról hallunk Taragyiáné Klaics Milicától. Egy jókedvű erdélyi magyar­német, jelenleg a freiburgi ma­gyar színház művésze az em­berségről, a toleranciáról és a művészet összhatásáról szól a délelőtt 10 óráig tartó program­ban, melynek zenei szerkesz­tője Kovács Attila, a műsor muzsikáit - 3 kivétellel - a „Zenélő Pécs” és a Magyar Rá­dió Pécsi Stúdiójának „Egy ha­zában” címmel kiadott CD-le- mezeiből válogatta. Forog a kerék Ettük a kolbászt friss kenyérrel, rá-rá harapva a zöldpaprikából, fölcsippentve a besózott lila hagymából. A teraszról éppen a Gungl-kék színű aknatornyok tetejére láttunk, talán még azt is, hogy mikor állt, mikor for­gott az egyik vagy másik kerék. A távolból a hang nem ért ide, elnyomta a város-közeli zaj, de úgy tetszett, mintha meg-meg- csikordultak volna néha. Régen jártam ott. Gungl Feri bácsi Zobák üzemvezetője volt, nagy darab, vehemens ember, akivel keve­sen mertek vitatkozni. Amúgy vajszívű. Állítólag az ő utasítá­sára festették be az eredetileg piszkosszürke aknatornyokat világoskékre. Tény: fiatal új­ságíró koromban sokszor talál­koztam vele (a komlói tanács végrehajtó bizottságának tagja­ként honatyai teendőket is ellá­tott), s mint potentát, sok figye­lemfelhívó tippet adott, már hogy miről is volna érdemes írni. Többnyire mindig a város jövőjére-fejődésére apellált, de aztán úgy fordította, irányította a szót, hogy a bányász érdekeit szem elől ne tévesszem közben, s lehetőleg vagy Zobák, vagy Kossuth-akna felé kószáljak, amúgy véletlenül. Most meg vendéglátóm, ta­lán ráérezve gondolataimra, azt mondja: néhány év még, s a bá­nya örökre bezár, a szénre, uránra nincs szüksége senki­nek. S az a borzasztó, hogy hangjában nem érződött sem öröm, sem keserűség; inkább közöny. Nem érdekli többé a dolog, bár nyugdíját a föld alatti évek után kapja. Komlóra ma is szívesen kijá­rok, pedig nem szép város (nem akarom megsérteni lakóit), monstrum házait égető kény­szer építette. Kellett a bányász­kéz, s ehhez kellett a lakás, s ahány főépítész, annyiféle stí­lus és elképzelés váltakoztatta az ötvenes évektől (nem éppen) napjainkig. Szóval Komlót nem lakóházai és középületei jelen­tik számomra. Lakói. Sokféle- sokfelől összejött emberek, akik ezen az eklektikus telepü­lésen ma is inkább jóindulatuk­ban és összetartozásukban egyek. El is gondolkoztam rajta; utólag bármit lehet mon­dani, de igen szép éveket éltem meg köztük, abban az embersé­gében naivan romantikus vi­lágban, a munkást erőltetetten is megbecsülő időkben, melyek soha nem fognak visszatérni már. Azt hiszem nem szorul magyarázatra; munkás ember nem érezheti magát soha többé abban a biztonságban, soha nem kap annyi vélt és valós el­ismerést, megbecsülést mint a bányák virágzása idején. A bá­nyász - maga volt a minden. (Látszólag) körülötte forgott a világ. Persze olykor kőkemény feladatokra is rávették, olykor belerokkant, vagy éppen életé­vel fizetett a szénért. Meszesen nőttem fel, átjárva Pécsszabolcsra, Pécsbányára, időnként Újhegy környékén ka­landozva. Ötvennégyben épült a lakótömb: három emelettel, sátortetővel és légvédelmi óvó­hellyel. A szénosztályozó felé tartó szerelvények ott csattog­tak az ablakunk alatt, s osztály­társaim közül avval ríttam ki, hogy az én apám s nagyapám nem tjányászemberek voltak. Bár a szeptember a bányász­nappal kezdődött számunkra is: mindig ott voltunk az esti me­netben, fáklyákkal, hogy gya­logszerrel a csertetői emlékmű­höz vonuljunk, hallgassunk ün­nepi beszédeket. A telepi iskolában Jószeren­csét köszönt a diák, a tanár. Aztán, ahogy megépült a kö­télpálya (hol van már az a csil­lesor?), felszedte a bánya a vasúti síneket, elkotorták a ba­uxitbeton esőbeállókat, s a sí­nek mentét övező pramper- bokrok (szeder) is lassan kiszá­radtak. S bár év évre hullt azóta és számomra sok minden meg­változott, még sokáig sajátos ünnepet éreztem egy bányász­egyenruha láttán, s a fúvószenét akárhol hallom is, a bányászna­pok friss reggeleit idézi. Azt gondolom, bár a sokféle emlék­foszlányból számomra is naiv képet szőtt a szövőgépén a múlt (szebbet, mint volt), azért segít abban, hogy, e bányatelepi gye­rekkor gazdag emléktára ben­nem örökre megmarad. Miként őrződik a szomorú történet is, melyet egykori ven­déglátómtól tudok, az utolsó bányalóról. Vagy húsz év föld­alatti munka után, éjszaka hoz­tak föl a lovat (Lacit) Kossuth egyik fejtéséből. A ló csende­sen tűrte, ahogy a kasba beterel­ték, ahogy fölhozták a mélyből s majd a bányaudvaron kikötöt­ték. De aztán, pirkadatkor, amint világosodni kezdett, s a felkelő nap sugarai a szemébe tűztek, talán ráérezve a múltra, fényre, napvilágra, a ló egyre nyugtalanabb lett, ficánkolni kezdett, patájával rúgta a be­tont, dobálta farát, nem enge­dett a maga közelébe senkit, s megvadulva addig rángatta kö­tőfékét, míg az el nem szakadt. Szóval, hogy is mondjam? Most már meg mernék esküdni rá, hogy miután befejeztük az evést, s ahogy elcsitult a város­közeli zaj, az erkély karfájára támaszkodva láttam-hallottam, hogy tényleg forognak csiko­rogva a zobáki aknatorony óri­áskerekei. S lelkűnkben forog­nak Kossuthon, István-aknán, Vasason, Szászváron is. S repül akas.,Le-föl. Kozma Ferenc Pök et] KIRÁLY PÓKER DÁMA PÓKER Dáma 500 000 forint BUBI PÓKER 10-ES PÓKER 10-es 9-ES PÓKER 1 Szalon Póker sörös korsó A tárgynyeremények AFA-t tartalmaznak, a pénznyeremények személyi jövedelemadó kötelesek-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents