Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)

1996-08-03 / 211. szám

1996. augusztus 3., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 Csorba Győző-emlékszoba Kevesen tudják, hogy Csorba Győző ólomkatonákat és csengőket is gyűjtött. Haszná­lati tárgyai, kéziratai mellett ezek is láthatók lesznek abban az emlékszobában, amelyet Pécsett, a Megyei Könyvtár­ban nyitnak majd meg. Csorba Győző 1943-tól 1995-ig dolgozott könyvtár­ban: utolsó dolgozószobája a mai Megyei Könyvtár első emeletén volt. A szobát fel­újítják, és elhelyezik benne íróasztalát, a fogason pedig ott lóg majd szürkekockás felöltője, amelyben a város lakói oly sokszor látták sé­tálni a köztiszteletben álló költőt, és amelyet - több más használati tárggyal es iro­dalmi emlékkel együtt - a család az emlékszoba céljaira átenged. A megyei könyvtár és a múzeum munkatársai vá­logatják, rendezik most az anyagot: látható lesz a költő számos kötete, kézirata, Kos- suth-díja, a költő-társak dedi­kált könyve és a Martyn Fe­renc által készített portré Csorba Győzőről. A tervek szerint szeptem­berben nyitják meg az emlék­szobát, és a költő halálának évfordulóján a Jelenkor szer­kesztősége és a megyei könyvtár közösen emlékülést rendez. G. T. Tóth Erzsébet: Ha nem fájna úgy elmondanám mindig a meg nem írt verseket ha ez a millió apró zuhanyrózsa mely most nyílik a testemből és elbontja testem nem tíz év szorongó bánatát mosná ha büntetni akartál már megbűnhődtem most is jéghideg miniatűr gyíkok szaladgálnak a melleim között a halántékomon a hátamon tovább már ne büntess kérlek mint gyerekkorom szomorúfűzeinek indái rámfonódnak a nélküled élt évek ha nem fájna úgy elmesélném a csillagport az óceán hullámain a legszebb várost amit nélküled láttam ami nélküled nem létezett a Key West-i képeslapot megkaptad-e tudod-e hogy ott voltál velem a New York-i hóesésben beszélgetnünk kellene róla ha tudnánk még beszélgetni de a lány aki téged elképzelt egyszer magának olyan ügyetlen lett olyan sokáig készült a márciusi szél könnyeket csalt a szemébe mire hozzád ért már lángolt az arca mint egy Picasso kép szétgurultak a vonásai ő már nem akar verseket írni másnak csak neked Balogh Róbert hát tudod-e képviselni azt aki nem vagy hogyha egyedül minden gondolatod elhagy ha a rendszer újra kárpitoz tökélyre te vázlat sohase áhítozz magadat kerested azt ami lennél de nem találtál többet hússá gyúrt köveknél és benned rejlett az a sok áhitat ami a világot téged is mindenestül átitat aztán oszlott mint hajnalban a köd az erőd nincsen meg az az egy ami tényleg ideköt hogy a kérdés és a játék csak ajándék és a válasz csak egy álruhás passz és a kérdés nem nyújt olyan tág teret amibe belefulladni élvezet és minden mindenbe átvezet csak nagyon észrevétlen az átmenet A hegylakó eljutott a Kijáratig Beszélgetés Pálinkás György íróval és kiadóval „... hirtelen úgy éreztem, Pécsett nem történik semmi... hova mehetek: hát Pestre. ” TÓTH LÁSZLÓ felv. Pálinkás György pécsi író, és akkor is az és az marad, ha már soha többé nem tér visz- sza a városba lakni. Bár pos­tacíme már tizedik éve buda­pesti, valamiképpen mégis Pécsett él. így természetes volt, hogy - véletlenül éppen ötvenedik születésnapján - a Sétatéren beszélgettünk vele.-Fönt laktunk a mai Szöl- lőskert mellett, a Frigyér-sző- lőnél, mikor arrafelé még nem volt semmi, busz sem járt, úgy kellett gatyaféken lecsúszkálni télen. Belvárosi iskolatársaim rendesen le is néztek, mint af­féle vad hegylakót. Aztán, ami­lyen az élet, mire fölnőttem, és leköltöztem a belvárosi pa­nelba, addigra aki tehette, már fölment a hegyoldalba, és me­gint én voltam a lenézett sze­gény, aki ott nyomorog abban a büdös belvárosban. Na persze, azért nem volt ez ilyen tragikus.- Szent elhatározással ké­szültél írónak?-Dehogy is! Igaz, iskolás­ként írtam egy verset Mikes Kelemenről, ami kikerült a fa­liújságra, és a magyar tanárom, Magasi László azt mondta, „Én még olvaslak majd téged!”. Azonban apám újságíróként dolgozott, amiből én csak azt láttam, hogy bent ül a szobá­ban, cigaretta-füstfelhőbe bur­kolózva és gyötrődik, úgyhogy azt vontam le magamnak: az íróság nagyon rossz szakma le­het. Kutató biológusnak készül­tem, és egyszer jelentkeztem is Szegedre, de mivel kevesebbet vettek fel, mint a Színművésze­tire, 54-ből 5-öt, inkább „átirá­nyultam” a ELTE könyvtár­magyar szakára. Ez a közeg és az itt megismert emberek csa­logatták elő belőlem a költőt, mégpedig olyan naiv módon, hogy mikor megismertem sze­mélyesen is Nagy Lászlót, Pi- linszkyt, Kormos Istvánt, azt mondtam magamnak: nem lé­tezik, hogy pont én ne tudnék verset írni!- Pályád legmeghatározóbb éveit mégis Pécsett töltötted.-Feltétlenül! 1972-ben tér­tem vissza a városba, ahol egy­részt a Jelenkor körül kezdtem el mozgolódni, és 1975-től az Kölcsey Ferenc Himnuszát szőtte falikárpitba nyolc gobe­linművész esztendőnyi hangya­szorgos munkával. A monu­mentális alkotásokat a budavári Sándor palotában láthatják majd az érdeklődők augusztus közepétől. akkor indult Ifjúsági Házban Kismányoky Karcsi szárnyai alatt megalakítottuk a Fiatal írók Körét, amiben részt vett Csordás Gábor, Parti Nagy La­jos, Jádi Ferenc, Gállos Orso­lya, Szántó Péter, Meliorisz Béla, Kaszás Ferenc. Eretnek, és akkoriban teljesen szokatlan módon folyóiratot szerettünk volna indítani, amit a KISz, mivel nekik is fel kellett mu­tatni valami kulturális tevé­kenységet, támogatott. De csak egyetlen szám jelent meg, utóbb - fertelmes bűnként - „freudistának” bélyegezték a lapot, s ezzel gyorsan meg is szűnt. Aztán 1980-ban megje­lent a „Félkorsó hiány” című antológia, s utána nagyon ha­mar a pécsi költők is önálló kö­tethez jutottak.- Rád szabott állásod volt a Népművelési Tanácsadó Iro­dán,, kiadták a Rendezzünk sug­dosópartit és a Názáretben nincs hol landolni című könyve­idet, amikor 1986-ban Buda­pestet választottad. Miért?- Igazából nem lehet meg­mondani, miért akar elmenni az ember egy városból, mikor a körülmények látszólag nem kényszerítik rá. Tény, hogy el­Az alkotók - Hauser Beáta, Hegyi Ibolya, Kecskés Ágnes, Nagy Judit, Pápai Lívia, Péreli Zsuzsa, Polgár Rózsa és Solti Gizella - egyenként szőtték négy-öt négyzetméteres fali­kárpitba a magyar hazafias köl­tészet remekműve sugallta váltam, és ezzel együtt hirtelen úgy éreztem, hogy Pécsett nem történik semmi, elsüllyedhetek itt, ha maradok. És hát hova mehet az ember: Pestre. Azóta, tizenegyedik éve vagyok sza­badúszó, vagyis a Művészeti Alap, ill. jogutódja az állása­dóm. Egy ízben, amikor a rendőr igazoltatott a Városli­getben (akkor még létezett kmk, vagyis közveszélyes munkakerülés!), és belenézvén a személyimbe a munkahely rovatnál (Magyar Népköztársa­ság Művészeti Alapja) az olva­sásban odáig ért, hogy a „Ma­gyar Népköztársaság...”, tiszte­legve vissza is adta. Végül kia­dósként dolgozom, jelenleg a Kortársnál, és közben megala­kítottam saját kiadómat is, a Ki­járatot, mellyel az élő magyar építészekről adok ki vallomás­sorozatot, illetve populáris, bu­szon is olvasható filozófusok írásait. Saját új könyvem, a Felhők könyve - egy szobában ülő nő monológja - a Jelenkor Kiadónál jelenik meg az ősszel. Egyébként Csordás Gábort, a kiadó vezetőjét mindig azzal cukkolom, hogy egyszer úgyis fuzionálunk majd. . .! Méhes Károly gondolatait. A művekben érvé­nyesült az alkotók személyi­sége, gondolati-érzelmi világ­uknak sokfélesége, az a „félve bizakodó reménység” - ame­lyet a vers alapmondandójáról tömören Szerb Antal egykoron megfogalmazott. (MTI) Kiállítások, tárlatok Pécsett Kádasi Éva keramikusmű­vész kiállítása nyílik meg Pécsett a Parti Galériában augusztus 3-án este 7 óra­kor. A munkák augusztus 31-éig láthatók majd. A megnyitón Komor István, a Baranyai Alkotó telepek igazgatója mond bevezetőt, míg a zárás napján este 8 órakor dr. Újvári Jenó' al­polgármester ünnepélyes keretek között „bezárja” a kiállítóhelyet, s a résztve­vőkkel átsétálnak az új Parti Galériába. A pécsi Ifjúsági Ház galériájában Boris Sa- lamaha akvarelljeiből nyílik tárlat augusztus 5-én, hét­főn. A Pécsi Műhelygaléri­ában még látható a „Felfe­dezésre, megőrzésre érde­mes képzőművészet a XX. sz. első feléből” című válo­gatás. Fotós siker Több díjat is nyert nemrég a pécsi Mánfai György fotó­művész. A 35. Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon a franciaországi Epinalban a zsűri díját kapta „A Vezúv legendája” című művével. A párizsi meghívásos nemzet­közi fotószalonon a „Párizs 2050-ben” című sorozata aranyérmet szerzett, és ezzel az alkotással a közönségdí­jat is elnyerte. Odensében, Dániában a hagyományos Természetvédelmi és Kör­nyezetvédelmi Nemzetközi Fotópályázaton a Bédai Tájvédelmi Körzet című természetvédelmi, illetve a „Miért hagytuk, hogy így legyen?” című környezet­védelmi sorozatával a III. helyet szerezte meg. Dél-dunántúli történészek tábora Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a dél-dunán­túli történészek táborát Ba- latonfenyvesen. A Magyar Történelmi Társulat Dél- Dunántúli csoportja a hon­foglalás 1100 és a magyar iskolaügy történetének 1000. évében az „Ezeregy­száz év a'Kárpát-medencé­ben - kitekintéssel” címet adta a hat napos találkozó­nak, melyre neves hazai előadókat várnak. Zene a szabadban A Barokk pavilon kertjében Pécsett augusztus 6-án a The Folk Tone Drum zene­kar ír, skót és angol népze­nét játszik. A Sétatéren 11- én 11 órakor a Pécsi Ércbá­nyász Fúvószenekar zenél. Szövött Himnuszok a Sándor palotában „Félve bizakodó reménység” Pilári Gábor a Koreába is utazó nemezeit bábjai között FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ A MÁRKUSZÍNHÁZ Koreában A MÁRKUSZÍNHÁZ 1988 óta működik Pécsett. Lényegé­ben egy kétszemélyes bábszín­ház, melyet az egykori bóbitá­sok, Pilári Gábor és felesége, Vajda Zsuzsa hozott létre. Gábor, mint mondja, már 1972-ben a Bóbitában játszott, aztán közben kitanulta az asz­talos mesterséget, s volt olyan időszak is az életében, amikor Cserháti püspök bútorait javí­totta. Aztán visszatért a Bóbi­tába, majd feleségével úgy gondolták, hogy inkább családi bábszínházát működtetnek. S mert értenek a műfaj minden részéhez, nem kell fizetniük a bábkészítésért, a díszletekért, a rendezésért és így tovább, hi­szen az előadások minden mozzanata az ő kezük és kép­zeletük terméke. Fontosnak tartják azt is, hogy egy-egy da­rabot hosszú ideig játszhassa­nak; jelenleg öt-hat darabot tar­tanak műsorukon, melyek kö­zött vannak gyerekeknek és felnőtteknek szólók is. Bár ta­pasztalataik szerint a felnőttek néha jobban szórakoznak egy- egy gyerekprodukción, mint a gyermekeik. Reklámot nemigen csinál­nak maguknak, lényegében szájról szájra terjed hírük. En­nek ellenére sok meghívást kapnak itthonról és külföldről egyaránt. Jártak már Francia- országban, Lengyelországban, Németországban, Oroszor­szágban. Legutóbb az Ural tá­jékán töltöttek hosszabb időt, előtte pedig, tavaly november­ben, egy hónapot Erdélyben, ahol rendszeresen megfordul­nak. A legkevesebbet épp Pé­csett szerepelnek, bár itt a ter­veik szerint változást remél­nek: a Megye utcában egy-két éven belül szeretnék létrehozni állandó bábszínházukat, mely egy kisiskolának is helyet adna kézműves műhellyel együtt. A tervek már elkészültek. Augusztus 5-én pedig útra­kelnek Koreába, meghívást kaptak ugyanis egy nemzet­közi bábfesztiválra a Szöul kö­zelében lévő Ch’un Ch’on vá­rosába. Ide kivételesen nem vi­szik a négy gyereket, akik egyébként rendszeresen részt vesznek a turnékon, ők már egy-két előadás közreműködői is, s csak rajtuk múlik, hogy a családi vállalkozásban a ké­sőbbiek során aktívan részt vesznek-e vagy sem. Cs. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents