Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-23 / 229. szám
1996. augusztus 23., péntek A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Háromórás vita a testületi ülésen Intézményeket vonnak össze Siklóson A nyári szünetet követően tegnap délután tartotta első tanácskozását Siklós város képviselő-testülete. Az ülés a hagyományoknak megfelelően az interpellációkkal indult, majd dr. Ruppert Ferenc tiszti főorvos adott tájékoztatást a város higiénés helyzetéről. Az ANTSZ főorvosának előadását követően több mint háromórás vita alakult ki az intézményi struktúra változtatás kérdéskörében, mely végül azzal a határozattal zárult, amelynek értelmében szeptember 1-től a máriagyűdi óvoda a Köztársaság téri intézmény részeként, a városi bölcsőde pedig a Dózsa György úti óvoda szakmailag önálló tagintézményeként funkcionál tovább. Az összevonásokkal kapcsolatos gazdasági kérdésekre a későbbiek során tér vissza a testület. A hosszú vita után viszonylag gyors döntés született a városi tűzoltó parancsnokság gépjárműfecskendő vásárlásához nyújtandó támogatásáról, a város részéről szükséges 1 millió forintot megszavazták a képviselők. Szintén pénzről volt szó a következő napirendi pontnál is, amelynek során a városatyák módosították az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról áprilisban alkotott rendeletü- ket. E témakörben a vagyonrendelet előkészítésében első olvasatban történő tárgyalása követte, majd tájékoztató hangzott el az 1996-os év költségvetési rendeletének eddigi végrehajtásáról. A testületi ülés befejező részében zárt ülés keretében telkek értékesítéséről, pályázatok, illetve szociális ügyekben hozott határozatok elleni fellebbezések elbírálásáról esett szó. Kótány Gazdag Gazdanapok Még nem lehet tudni, mi váltja fel az egykori tejbisztrót fotó: Müller andrea Uszoda a Jókai téren? (Folytatás az 1. oldalról) Tegnapi megnyitóbeszédében Gráf József, a térség országgyűlési képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja örömmel üdvözölte a színvonalas rendezvényt. Mint mondta, ez a kiállítás azokat a szakembereket minősíti, akik hosszú távon gondolkodnak az utóbbi esztendőkben mostoha sorsú ágazat jövőjéről. A Baranya Megyei Vállalkozói Központ igazán gazdag programot állított össze a négy napos rendezvényre. A tegnapi szakmai előadásokat ma újabbak követik, míg a látványról ezúttal a sertés- és lóbírálat, il(Folytatás az 1. oldalról) ként indul közbiztonsági tagozat. Az első két évben emelkedik a testnevelési, idegen nyelvi és a számítástechnikai órák száma, harmadévtől rendvédelmi, bűnügyi, közlekedési, lélektani ismereteket tanulnak a rendőri pályára készülők. Komlón 21 fiú és 15 lány tanul majd a tagozaton. Újdonság - és a terembérlet révén bevételt hoz - hogy az Európai Üzleti Iskola Közhasznú Társaság békéscsabai központja leányiskolát nyit a gimnáziumban érettségizettekletve a vásári komédiások gondoskodnak. Szombaton a kutyakiállítás és a Gazdanapok legerősebb embere verseny, vasárnap pedig az állatárverés, illetve a lovasíjász bemutató lesz a sok érdekességet tartogató rendezvény fő atrakciója. A nyitónapon Mátis István polgármester adta át a kiállítás díjait. A szakmai zsűri döntése alapján az I. díjat a szentlőrinci Solanum Kft., a II. díjat a Szabadszentkirályi Kertbarátok Köre, a III. díjat pedig a Pécsi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete kapta. Szentlőrinc város különdíját Steier tartománynak ítélték. Kaszás E. nek. Mérlegképes könyvelői és kétéves felsőfokú gazdasági informatikus képzés indul - az előbbi levelező tagozaton is. A több mint száz jelentkező három osztály indítását teheti lehetővé. Az 501. Ipari Szakiskola, ahol a szakmai képzés mellett érettségi, technikusi képzettség is szerezhető, szeptembertől fogadja azokat a 10. osztályt végzetteket, akik autószerelő, élelmiszer eladói és a női ruha készítő szakmát tanulnának. Sásdi tagiskolájukban kereskedelmi képzés indul. B. R. A város ékes épületét, a ház pedig méltó rangját nyeri vissza - remélhetően most már csupán néhány éven belül. Választottak ugyanis a pécsi Jókai tér 11. alatti (az egykori tejbisztró) „frontépületének” hasznosítására kiírt ötletpályázat szakmai bírái, a tulajdonos Városi Vagyonkezelő Kft.-hez érkezett kilenc pályamű közül. A középkor öröksége és a városkép védelme mellett elsősorban az a szempont került rangsorolásuk élére, hogy mire is van most szüksége a városnak, és mit érdemel a tér. Olyan funkciókra bólintottak örömmel, amelyek majd a nap és az éjjel minden percében élővé teszik a Mátyás király u. 6. alatti házhoz csatlakozó épületegyütA magyarországi házi-beteg- ápolási rendszer kiépítése lesz egyebek között a témája a Szamaritánus Közép-európai Pikniknek, amelyet augusztus 22. és 25. között rendeznek meg Balatonfüreden. A rendező, az ASU, a Szamaritánusok Magyarországi Szövetsége egy olyan betegápolás-centrum modell bevezetését javasolja majd a vidéki kongresszuson, amely szervesen beilleszkedhet * Évadnyitó a (Folytatás az I. oldalról) Az évadnyitón köszöntötte a társulatot dr. Újvári Jenő pécsi alpolgármester is, aki kiemelte, hogy a kultúra, s így a színházművészet is a sors kinyilvánításaira adott helyes válasz. Úgy látja, a pécsi színház akkor alkotott nagyot, amikor ennek a kihívásnak meg tudott felelni. Az idei évad programjáról lapunkban tegnap már olvashattest. A műemlékvédelmi hivatal és az építészkamara vezető tervezőjét is tömörítő bíráló bizottság egyetértett a ház udvari megjelenésének megtartásával. Kedvezően fogadta az akkoriban (is) meghiúsult beépítés 1875-ből származó terveinek hasznosítását. íme az öt nyertes pályázó elképzeléseinek ötlettára: bankot, vendéglátó egységet, irodát, lakást, rendelőt, parkolót, de szállodát, apartmant, sőt uszodát is álmodtak a kétszintes, eklektikus épület és a Mátyás utcából csatlakozó ház környezetébe. Ám mindez egyelőre csak elképzelés, hiszen megbízható befektetők reményében a jövő héten írják ki a pályázatot, s küldik ki külföldi lapoknak is. az egészségügy átalakításába. A szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy az otthoni szakápolás országos hálózatának működtetése megközelítően 3 milliárd forintba kerülne, ám ennek többszörösét takarítaná meg a rendszer a kórházi ápolás egy részének kiváltásával. Az ASU célja, hogy összefogja a szamaritánus eszmeiségű társadalmi szervezeteket polititak. A bérletbe rendezett bemutatókon kívül azonban terveznek egy májusi operapremiert is, és a kamaraszínházban, a stúdiószínházban is lesznek produkciók. A Bóbita Bábszínház idén Kiss Anna Hol van a világ vége? és Kipling Állatmesék című darabjával készül. A tavalyi sikerek mindkét helyen műsoron maradnak. Tegnap a színház régi tagjait (Ismeretes: az egykor szép ígéretekkel kecsegtető Hantarex- szel rossz lóra tett az önkormányzat, amely jó hat éve ap- portálta az olasz cégnek az addig is mostohán kezelt épületet. A kft idén vásárolhatta meg.) A leendő befektető választhat a díjazott ötletek közül, variálhat is azokkal - és dönthet másként is. De üzletházra például nem szívesen adná áldását a tulajdonos. Miután több százmilliós nagyságrendű a beruházás, elképzelhető, hogy konzorcium, vegyes tulajdon formájában talál gazdára a tér „királynője”. Információink szerint két halo- ványan érdeklődő befektető máris felkereste a kft.-t; bank, illetőleg szálloda kialakítását fontolgatják. Tröszt E. kai, vallási és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül. Úgy vélik, hogy együttesen hatékonyabban tudnának segíteni a rászorulókon. A szervezet legfontosabb szolgáltatásai közé tartozik a betegszállítás, a mentés, a betegápolás és a katasztrófa-szolgálat. Különösen nagy gondot fordítanak a gyermek- és ifjúságvédelemre, illetve a szellemi fogyatékosok és mozgássérültek megsegítésére. is köszöntötték. 25 éve dolgozik a társulatnál Lovas Pál, 20 éve Németh Gyula, 15 éve Bánky Gábor, Benyovszky Tamás, Nagy Csaba, Benkó Márta, Fekete András, Tollas János és Molnár László, 10 éve pedig Krum Adám, Moravetz Levente, Niibl Tamara, Poór Hajnalka, Csonka Tamás, Szabó István, Galcsik Zoltán és Polgár György. H. I. Gy. Francia adomány Baranyának (Folytatás az 1. oldalról) Az adományt a siklósi kórház, a horvát iskola menekült kisdiákjai és a mohácsi szociális otthon lakói között osztották szét, de jutott a rászoruló magyar családoknak is. A két megye együttműködése a fiatalok csereüdültetésében is gyümölcsözőnek bizonyult, említette Do- ucet Annick, a delegáció vezetője. Ezért egyre bizako- dóbban gondolnak az Orléans és Pécs testvérvárosi kapcsolatáról felmerült elképzelésekre. Tröszt E. Harkányi Nyár A hetek óta tartó Harkányi Nyár rendezvénysorozat ezen a hétvégén zárja kapuit. A hagyományteremtő kulturális esemény finisében 24-én szombaton a strandon különböző játékos vetélkedőket szerveznek, valamint fellép a Police Brodhers együttes. 25-én vasárnap 18 órakor a szabadtéri színpadon a Bátai Sárköz Kulturális Egyesület ad műsort. Falukutató tábor Szociális munkás, szociálpolitika, szociológia és mű- velődéssszervező szakos egyetemi, illetve főiskolai hallgatók részvételével kezdődött csütörtökön ötnapos falukutató tábor Becsvölgyén. A diákok a helyi polgármester kezdeményezésére a település háztartásainak szociális helyzetéről, az emberek életmódjáról készítenek felmérést, és tájékozódnak a lakosság település- fejlesztéssel kapcsolatos elvárásairól. Csőszerkezeti világkonferencia A miskolci tudósok, kutatók, elméleti és gyakorlati szakemberek, a Miskolci Egyetemen folyó oktató és nevelő munka elismeréseként a világ legrangosabb tudományos-műszaki központjai után a város és az egyetem adhat otthont augusztus 28-30 között a VII. Csőszerkezeti Világkonferenciának, ahol húsz ország mintegy másfélszáz jeles szakembere között kilenc magyar is előadást tart a szakterület eredményeiről. Új képzési fonnák Komlón Szamaritánus Közép-európai Piknik Pécsi Nemzeti Színházban A zálogszakma feketén is prosperál Az alsó tagozatos kisfiú szégyenlősen csúsztatta ki tolltartójából az anyjától elcsent súlyos aranygyűrűt. Hiába a fennakadt szemöldök, némi hábozás és pár perc múltán apró tenyerében hat százast szorongatva fújta ki magát a szemközti utcasarkon ... A kiragadott eset borsodi szülők csemetéjével történt nemrég. Szerencsére nem gyakori, még csak a kísérlete sem, hiszen személyi igazolvány nélkül országunkban is becsukódik a „zacik” ajtaja. Gond akkor van, ha a szemfüles tini a portál előtt lebzselő „szolgálatkész” felnőttbe bot- lik. Ha nem is jellemző, előelőfordul: a kiskamasztól átvett tárgyért délután dühöngve - ’’hogy merték átvenni” - érkezik a szülő, hogy azután a kezelési költséget letudva, így menekítse vissza a féltett családi ékszert.-Ha igazolni tudja magát, megtörténhet a záloghitelezés. De szerencsére 18 évnél fiatalabbak nem is nagyon jönnek - mondta el Csibi János, az egyik pécsi zálogház tulajdonosa. Ha a korlátozottan cselekvő- képes, vagyis szerződésképtelen kiskorúval a fenti példa megesne, a szülő polgárjogi pert indíthat. Megnyugtató módon Baranya Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez nem érkezett ilyen panasz. Az ellenőrzésre hivatottak mégis várakozással tekintenek a vonatkozó törvény módosítása elé.- Várhatóan 1997 januári hatályba lépésével lehetőséget ad az intézményesített kontrollnak- válaszolt Panyik József, az Állami Bankfelügyelet jogi munkatársa. - Ambivalens a jelenlegi gyakorlat. A pénzügyi szolgáltató cégeknek engedélyt adunk, de beleszólásunk nincs. Várhatóan a jövőben megbízó pénzintézet nélkül folytathatja tevékenységét a zálogház, így felügyeletünk az ellenőrzéshez is nagyobb mozgásteret nyer. Sztenderdekre volna szükség. Az átláthatóság helyett, például az elszámolásban, most nagy jogi eltérések mutatkoznak. Az „új” törvény gépkocsikra, sőt ingatlanokra is lehetővé teszi majd a zálogkölcsönt. A Záloghitel Rt. kereskedőházaiban már műszaki cikkekkel, fotóoptikával, kerékpárral, márkás porcelánokkal is foglalkoznak. A német jogban gyökerező honi zálogtevékenységben angolszász megoldásokat is alkalmaztak. A mai körülményes banki hitelfelvételeknek gyors és anonim ellenpontja. Sajátosan magyar tapasztalat: az elszegényedéssel egyre nő a cégek forgalma. Jellemzővé lett a folyamatos hosszabbítás. A kispénzű polgár akár másfél évig is állja a kamatot, említette Csibi János. A ragaszkodás kevés - a tárgyak jó 10 %-a kivál- tatlan marad. Olykor a rendőrség kopogtat a lopott holmit kutatva. Ha nagy ritkán van mit lefoglalni, a cég polgári peres úton juthat a kárértékhez. Miután aggasztóan hízik a zálog „szürke-fekete” gazdasága, Csibi János ugyancsak várja a törvényt. Tröszt É. Leragasztott bankautomaták Új pénzszerzési lehetőséget eszeltek ki Szombathelyen azok, akik a hétvégén a vasi megyeszékhelyre érkező külföldi turisták pénztárcáját igyekeznek megdézsmálni. A bankjegyváltó automaták sajátossága, hogy a gyűrött, sérült bankjegyeket a gép nem fogadja el, visszaadja. Ezt ismerték fel az élelmes tolvajok, akik átlátszó ragasztószalaggal egyszerűen beragasztották a visszajáró pénz kiadására szolgáló nyílást. így a pénzt váltó ügyfél csak azt érzékeli, hogy az automata elnyeli a bankjegyet, de nem ad érte semmit. A „ragasztószalagosok” hétvégéken lendülnek akcióba, amikor a bankfiókok zárva tartanak, és a pórul járt emberek nem tudnak azonnal reklamálni. Nem tehetnek mást, szitkozódnak, azután üres zsebbel továbbállnak. Azt már nem látják, amint élelmes alakok az automatához lépnek, letépik a szalagot és felmarkolják a könnyen szerzett pénzt. A Budapest Bank Szombathelyi Fiókjának vezetője elmondta, hogy a történteket jelezték a bank országos központjának, ám azt még nem tudja, hogy milyen technikai megoldást fognak találni az automaták fosztogatásának megakadályozására. (MTI) i 1 }