Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-17 / 225. szám
20 Dunántúli Napló Sport 1996. augusztus 17., szombat Labdarúgó NB I—II., második forduló Az orvos állítja össze a csapatot a PMFC-nél Szabadosnak (előtérben) a gyors siófoki csatárokkal kell felvennie a versenyt fotó: löffler Gábor ✓ Göncz Árpád olimpikonokat tüntetett ki Tegnap Budapesten, a a Parlament kupolacsarnokában Göncz Árpád köztársasági elnök, Horn Gyula miniszterelnök és Gál Zoltán, az Ország- gyűlés elnöke fogadta az Atlantában sikerrel szerepelt sportolókat, sport- és egyesületi vezetőket.- Nem fogadtam örömmel, hogy az olimpia ama kezdeti időszakában, amikor nem érkeztek a várt „aranyesőről” szóló hírek, jelentős letortség lett úrrá a közvéleményen. Az is furcsa, hogy amikor végül a sikereket kiharcolták Ónok, mindjárt más lett a megítélés - húzta alá a köztársasági elnök. Bármi történt is, Göncz Árpád szerint az egész ország büszke az atlantai helytállásra. Kiemelte: a magyar sportküldöttség megfelelt az előzetes várakozásoknak, teljesítette feladatait. Utána kitüntetéseket adott át. Az aranyérmesek közül a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (polgári tagozat) kapta: Egerszegi Krisztina úszó, Kőbán Rita kajakozó. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat) vette át: Czene Attila úszó, Horváth Csaba kenus, Kiss Balázs kalapácsvető, Kolonics György kenuversenyző, Kovács István ökölvívó, Rózsa Norbert úszó. A kitüntetések - amelyekben az aranyérmeseken kívül természetesen mások is részesültek - átnyújtását követően Kovács István olimpiai bajnok öklöző mondott köszönetét azért, hogy a magyar nép és a kormányzat lehetővé tette eredményes felkészülésüket. Elmarad a Sportképek • • Ünnepi sportműsor Augusztus 17., szombat KÉZILABDA. Nemzetközi férfi torna, Komló, városi sportcsarnok: Ivancice (cseh) - Gardénia-Győr, 10.00. Pick- Szeged - Pozsony (szlovák), 11.20. Ivancice - KBSK-Met- raco, 14.00. Gardénia-Győr - Pozsony, 15.20. Pick-Szeged - KBSK-Metraco, 16.40. KOSÁRLABDA. Felkészülési férfi torna, Pécs, városi sportcsarnok. Matáv SE Pécs - Kaposvár, 9.00. Baja - Hódmezővásárhely, 11.00. Baja - Kaposvár, 17.00. Matáv SE Pécs - Hódmezővásárhely, 19.00. LABDARÚGÁS. NB I.: Pécsi MFC - Siófoki Bányász, Újmecsekalja, 17.00. Tartalékbajnokság: PMFC - Siófoki Bányász, Kovácstelep, 15.00. NB II.: Soproni FAC - DDGáz SC, Sopron, 17.00. NB I. ifjúsági bajnokság: PMFC - Kispest-Honvéd FC, az A-korcso- port csapatai Pécsújhegyen, a B-korcsoporté Kovácstelepen játszanak, mindkét helyszínen 12.00-kor lesznek a mérkőzések. NB III., Dráva-csoport: Pécsi Postás - Pécsi VSK, Pécs, Matáv-pálya, 10.00. Zöld Völgy Kupa kispályás torna, Bükkösd, 9.00. Augusztus 18., vasárnap KÉZILABDA. Nemzetközi férfi torna, Komló, városi sportcsarnok: Pozsony - Ivancice, 9.00. Győr - KBSK-Met- raco, 10.20. Pick-Szeged. - Ivancice, 11.40. Pozsony - KBSK-Metraco, 14.00. Pick- Szeged-Győr, 15.20. KOSÁRLABDA. Felkészülési férfi torna, Pécs, városi sportcsarnok: Kaposvár Hódmezővásárhely, 9.00. Matáv SE Pécs - Baja, 11.00. LABDARÚGÁS. NB III.: Komlói Bányász - Szekszárd, Komló, 16.30. Beremendi Építők - Dunaszekcső, Beremend, 16.30. Paks - Felsőszentmár- ton, Paks, 16.30. Megyebajnokság, I. osztály: Mohácsi TE- Szigetvár, Mohács, 17.00. Kozármisleny - Siklós, Ko- zármisleny, 17.00. Lánycsók - Boly, Lánycsók, 17.00. Sellye- Somberek, Sellye, 17.00. Kispályás torna, Bakonya, 9.00. SAKK. Szent István Kupa, egyéni- és csapatverseny, Pécs, DOZSO Művelődési Ház, 9.00. Augusztus 20., kedd LABDARÚGÁS. Megyei I osztály: Gödre - Villány, Gödre, 17.00. Szabadszentkirály - Pécsvárad, Szabadszentkirály, 17.00. Edzőmérkőzés: Felsőszentmárton - PMFC, Felsőszentmárton, 17.30. Már tegnap este megkezdődött a labdarúgó NB I-ben a második forduló a Videoton - Vác mérkőzéssel (lásd az 1. oldalt), de lesznek meccsek szombaton (FTC - Kispest - a tv közvetíti 17.00-kor, Debrecen - III. kér. TVE, Békéscsaba - Győr, PMFC - Siófok, ÚTÉ - ZTE, Ma Sopronban, a SFAC ellen játszik bajnokit a DDGáz SC NB Il-es labdarúgó csapata. A gázművesek a nyitányon gólnélküli döntetlen értek el Pécsbányatelepen.- A Budafok ellen átestünk a tűzkeresztségen. Úgy ítéljük meg, hogy nem futballoztunk rosszul, de az eredményesebb játékhoz feltétlen gólokat kell rúgni. Ez mindinkább érvényes az idegenbeli mérkőzéseinkre. A Soproni FAC pontrúgásai veszélyesek, ezért az összeállítáBVSC - Stadler, Haladás - Csepel), sőt, vasárnap (Vasas - MTK) is. Az új PMFC most mutatkozik be először a közönségének. Csak a Zalaegerszegre átrán- dult (a Balatonról ezt többen megtették) szurkolók látták eddig az újjáalakult pécsi csapasunkban előtérbe kerültek a jól fejelő játékosok - nyilatkozta tegnap délben, a DDGáz SC Sopronba- utazása előtt Rónai István, a gázművesek vezető edzője. Aki a következő kezdőcsapatot küldi Sopronban pályára: Tábit - Kása, Lajos, Török - Lehota, Nagy E., Pál, Jükl, Kulcsár vagy Hasenauer - Schneider, Szabó K. Kulcsár a lábát fájlalja, lehet, hogy nem szerepelhet a második fordulóban. tot. Most megtehetik mások is. A nyitányon vereséget szenvedett együttesek lépnek ma 5- kor pályára Újmecsekalján. A Siófok némi meglepetésre megszorongatta a Fradit, a PMFC viszont csak a második félidőben mutatott valamit a zalai megyeszékhelyen.- Az első hazai mérkőzésünket játsszuk. Fontos lenne számunkra a lelkes, odaadó és főleg eredményes játék. Ha ez sikerülne, magunk mellé állíthatnánk a közönséget. A jó futballt még nehéz elvárni a csapatomtól, mert sok az új ember, és még nincs összeszokva a társaság. De ez a közönséget nem érdekli. A szurkolók jó játékot és főként győzelmet várnak. Remélem, ezt az örömet meg is szerezzük nekik - mondotta Géléi József, a pécsiek vezető edzője. Aki félig tréfásan, félig kesernyésen hozzátette, hogy ezúttal nem ő, hanem az orvos állítja össze a csapatot, ugyanis sok a sérült. Szabados, Víg, Schneider, Tököli és Pest R. is edzéseket hagyott ki. A PMFC összeállítása: Disztl P. - Dienes, Szabados, Kislő- rincz, Szaszovszky - Győri, Brindás, Ulrich - Tököli, Azoi- tei, Romanek. Hat olyan labdarúgó van a 11-ben, akiket most igazoltak. Horváth L. S végére maradt a csattanó: a DDGáz SC leigazolta Túri Zsoltot az ÚTÉ-ból. Ha a korábban a PMSC-ben is hosszú éveket eltöltött középpályás játékengedélye szombat délutánra rendben lesz, akkor Rónai István már játszatja. Valószínűleg csereként. Annyi az újság még, hogy Túri leigazolásával betelt a játékoskeretük. Ezért Karával szerződést bontottak, Koll- mannt pedig egy évre kölcsönadták a PVSK-nak. H. L. A Duna Televízió Sportszerkesztősége az alábbi hír közzétételére kérte az MTI-t. „A Duna Televízió Sportszerkesztősége tájékoztatja néKérjük tudósítóinkat, hogy a vasárnapi sporteseményekről - elsősorban az NB III-as és megyebajnoki labdarúgó mérkőzésekről - tudósításaikat még TENISZ. Gösser Kupa néven, 200 ezer forint összdíjazású férfi I. osztályú versenyt rendeztek Pécsett, a Makár Tanyán. Ezt egyesben Úr (Sopron) nyerte, miután a döntőben a salgótarjáni színekben indult Mazányt verte 6-3, 6-4-re. A párosban Gyenis M. révén érdekelve volt a házigazda Makár Tanya TC is, de a fináléban társával, az egyesületen kívüli Kremnyevvel 7-5, 6-1-re vereséget szenvedett a Keresztes (BSE)-Mazány duótól. • A budapesti Junkers Kupa szenior versenyen a nőknél a 35 év feletti egyesben: 3. Tamásy (PVTC), vegyespárosban 1. Tamásy - Berkó, férfi egyesben: 1. dr. Wébel (PVTC). SAKK. Zsolnay Kupa. Végeredmény. A-csoport: 1. Kádár 7.5, 2. Palkó 6.5, 3. Horváth J. 6., 4. Lantos (Pécsvárad) 6. B- csoport: 1. Karácsony (Kármin) zőit, hogy az augusztus 18-i Sportképek című műsora átmeneti finanszírozási gondok miatt elmarad. Megértésüket köszönjük”. Tudósítóink figyelmébe! Eredmények röviden aznap, a lefújás után adják le. Lapunk hétfőn nem jelenik meg, de a szerkesztőségünk gépíró szobája vasárnap 17.00- tól ügyeletet tart. 7, 2. König 6.5, 3. Horváth Gy. 6.5, 4. Horváth L. (Sásd) 6.5. Villámverseny: 1. Nagy L. (Tapolca) 13, 2. Kádár 12.5, 3. Molnár 12,4. Solty (Szekszárd) 11. A külön nem jelzettek a DOZSO-Fregatt SE sportolói.) LABDARÚGÁS. „A"-korcsoport: PMFC - Zalaegerszeg 1-1 (1-1). Pécs-Kovácste- lep, 100 néző. Vezette: Vavika. Pécsi Mecsek FC: Antal - Spengler, Kutas, Kovacsevics, Tóth (Lantos) - Orlovics (Pe- tőcz), Dárdai B., Gálffy, Tímár- Czakó, Kardos (Hegedűs). Edző: Herke Imre. Góllövők: Tóth, illetve Káldi. • „B”-korcsoportPMFC - ZTE FC 3-0 (2-0). Kovácstelep, 50 néző. V.: Major. PMFC: Sólyom - Kollár, Vigh (Papp), Veres, Zámbó- Lantos, Hirth, Forrai (Solty), Goják (Gáli) - Fónay, Elmayer. Edző: Lutz Jakab. G.: Fónay, Zámbó, Hirth. „Egér” búcsúzik Péntekre véglegessé vált: Egerszegi Krisztina, Szöul, Barcelona és Atlanta összesen ötszörös olimpiai bajnok úszónője befejezte aktív pályafutását. Pénteken, amikor 22. születésnapját ünnepelte, arról szólt, hogy az úszás roppant „nehéz munka”, s mivel ő megkapta az élettől, amit akart (olimpiai bajnoki címei mellett további világversenyes elsőségek sokaságát), érhetően elégedetten vonul vissza.- Jövőre még amúgy „ levezetésként” úszom, de nagy eseményeken már nem harcolok újabb diadalokért - mondta Egerszegi Krisztina, aki 14 évesen, az 1988-as szöuli nyári olimpián a 200 méteres hátúszásban érdemelte ki első ötkarikás babérját. Ezt követően Barcelonában három újabb elsőséget szerzett, majd Atlantában egyet. Túri a gázműveseknél A költekezésben a szuperklubok jártak az élen Rajt az angol és a német élvonalban Pénteken kezdetét vette a Bundesliga I. osztályának 1996/97-es idénye. A német labdarúgó bajnokság első osztálya évtizedek óta a világ élmezőnyébe tartozik, s valószínűleg ezúttal is fordulatokban gazdag pontvadászatot izgulhatnak végig a szurkolók. Hagyomány már, hogy a bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dől el. Az utóbbi két évben a Borussia Dortmund bizonyult a legjobbnak, de a hamarosan rajtoló szezon fő esélyeseként a Bayern Münchent emlegetik a szakértők. A bajorok már az elmúlt idényben is közel álltak a végső sikerhez, de belső viták miatt elveszítették a bajnoki salátástálért folytatott vetélkedést. A Bundesliga rajtja előtt szokás szerint megkérdezték az élvonalbeli klubok vezetőedzőit; szerintük melyik csapat nyeri a bajnokságot? A vélemények összegzése után kiderült, szinte mindenki a Bayern és a Dortmund versenyfutását várja a végső elsőségért. A bajorokat 14, a BVB- t pedig 11 nevezte a trénerek közül bajnokesélyesnek. A két csapaton kivül csak a Borussia Mönchengladbach és a VfB Stuttgart kapott szavazatot. A hétvégén rajtol az angol élvonal is. Jelenleg hatvanhét külföldi játékos található a csapatok kereteiben, amire korábban még soha nem volt példa. Évtizedeken keresztül csak a skót, walesi, ír és északír labdarúgók szerepelhettek a világ egyik legerősebb bajnokságában, s csak 1978 óta játszhatnak „valódi” légiósok. A pontvadászatot 1992 óta támogatja a Carling cég, s ez jótékony hatással volt a szigetországi labdarúgásra. A hatalmas támogatás és a televíziós jogdíjak a korábbinál jóval gazdagabbá tették a klubokat, ami elsősorban a játékosvásárlások terén mutatkozik. A nyári átigazolási időszak folyamán 81 millió font cserélt gazdát, s a költekezésben természetesen a szuperklubok jártak az élen. Á korábbi éveket messze felülmúlja az európai játékosok érdeklődése. Évekig az olasz Serie A-t tartották a fő célpontnak, ez az utóbbi időben a szigetország irányába változott. A legtöbben a Kevin Keegan által irányított newcastle-i gárdát tartják a legesélyesebbnek, ahova Alan Shearer igazolt. Mások ellenben a címvédő Manchester United végső sikerére fogadnak. PIRETRIN EXTRA ÉS NINCS TÖBBÉ A ROVAROKKAL GONDJA! Rejtett életmódú rovarok (csótány, hangya, ágyi poloska stb.) zárt térben, pl. lakásban történő irtására, haszon- és kedvtelésből tartott állatokon előforduló külső élősködők (bolha, tetű, kullancs) elpusztítására, valamint ezek megtelepedésének megelőzésére alkalmas, egyszerűen kijuttatható porozószer. Kapható az ország valamennyi állatgyógyszer forgalmazójánál és a gazdaboltokban. Gyártja: Phylaxia Rt. Budapest, X., Szállás u. 5. Tel: 262-9323, Fax: 260-8249 1912 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szeptemberben nyíló belvárosi Fitness központba munkatársakat keresünk. ■ Recepcióst napi 8 órában feladata:- a vendégek fogadása- számítógépes regisztráció- számlázás elvárás: angol nyelvtudás ■ Szakedzőt (férfi és női) napi 8 órában vagy részmunkaidőben feladata:- az edzések felügyelete- edzésprogramok és táplálkozási tervek összeállítása- a gépek karbantartása ■ Takarítót napi 2 órában JELENTKEZÉS: kizárólag írásos önéletrajzzal, bérigény/vállalkozási díj megjelölésével. Határidő: 1996. aug. 30. „Fitness 81741” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (57347)