Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-16 / 224. szám
A magyar mezőgazdaság Centerre vár Ma: TVR-magazin kimozdult a mélypontról a PVSK-Dália melléklet (3. oldal) (20. oldal) (Augusztus 19-től - augusztus 25-ig) Múltból növekvő jövő A pannonhalmi főapát Pécsváradon Csütörtök délután valóban úgy tűnt, hogy Pécsvárad, a pécsvá- radiak valamiképp őstörténetüket, a régmúltba visszanyúló gyökereiket látják a bencés rendben, az 1000-ben Szent István alapította kolostorban. Ennek a már-már mítoszba hajló (hisz az 1543-as török pusztítás óta nem működik az apátság) múltnak kijáró tisztelettel fogadták tegnap a Nagyboldogasszony ünnepére érkező pannonhalmi bencés főapátot, dr. Várszegi Asztrik püspököt. A vár dísztermében összegyűlt település lakóit, a pécsi egyházmegye küldöttségét, a bencés öregdiákokat Kakas Sándor polgármester üdvözölte, köszöntve egyben a kedves vendéget, akit első programLemond a CIA igazgatója Kormányzati és kongresszusi források kiszivárogtatása szerint távozni készül tisztségéből John Deutch, a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) igazgatója. Állítólag azt mondta barátainak, hogy nem találja a helyét, és szívesen visszamenne előző munkahelyére, a védelmi minisztériumba. Mérgező cukorka Indiában Indiában mintegy háromszáz gyermek betegedett meg azután, hogy csütörtökön cukorkát evett a Bombay közelében lévő Bhivandiban. Ugyanezen a településen a közelmúltban öivenen vesztették életüket, szándékos ételmérgezés következtében. Az AFP jelentése szerint a gyermekeket kórházba szállították, de nincsenek súlyos állapotban. A cukorkát az iskolában fogyasztották, India függetlenné válásának évfordulójának megünneplésekor. pontként Gállos Orsolya ön- kormányzati képviselő, a Várbaráti Kör elnöke „faggatott” nem kevesebbről, mint az eltelt ezer esztendőről - hiszen a bencés rend idén üli magyarországi jelenlétének millenniumát. A rend mai helyzetéről szólva - hiszen a polgármester félve bár, de felvetette, menynyire örülnének, ha a bencések ismét megtelepednének Pécsváradon -, Várszegi Asztrik a következőket mondta:-Jelenleg csupán 120 magyar bencés él, ráadásul szétszórva a világban, Brazíliától Kaliforniáig. Sok az öreg, 60 év feletti rendtárs, a működő két gimnáziumban csak 50 százalékban tanít bencést. így új feladatot nem vállalhatunk. (Folytatás az 5. oldalon) Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát szentelte újra az évezredes falakat a vár kápolnájában FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A legmagasabb adókulcs 42 százalék Horn Gyula miniszterelnök a kormány csütörtöki ülésén bejelentette: Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter egészségi okokra hivatkozva írásban benyújtotta lemondását. A lemondást a miniszterelnök elfogadta. A nyugdíjba vonuló ipari miniszter felmentésének konkrét időpontjáról és az utód személyéről nem esett szó. A kabinet döntött az 1997-es adószabályok tervezetéről. Ha az Országgyűlés elfogadja, jövőre a legalacsonyabb adókulcs 20 százalék, a legmagasabb 42% lesz. Ugyancsak elfogadta a kormány a pénzügyi tárca javaslatát a tb-járulékról. Jövőre 2,5 százalékkal csökken a munkáltatói hozzájárulás, a járulékfizetési kötelezettség azonban minden munkajövedelemre kiterjed. A kormány nyilatkozatot adott ki a magyar-román alap- szerződésről, üdvözölte, hogy a magyar érdekeknek megfelelő megállapodás született. (Részletek a 7. oldalon) Millecentenáriumi rendezvények Gazdag programmal emlékezik Baranya a Millecentenáriumra a hétvégén és augusztus 20-án. Pécsett augusztus 19-én a Városi TV egész napos rendezvényére várja a Malomvölgyi tóhoz a nagyközönséget. A sportversenyek mellett nyitott stúdiót tartanak a város prominens személyiségeivel. 17 órakor a Bartók Férfikar ad ünnepi hangversenyt a Csontváry Múzeumban. Augusztus 20-án a Pécsi Egyházmegye 11 órakor a Bazilikában püspöki szentmise keretében emlékezik meg a millecentenáriumról. A városi ünnepség 17 órától kezdődik a Széchenyi téren. Köszöntőt mond Balikó Zoltán. Közreműködnek többek között a PNSZ művészei, az Ércbányász KonÉsszerűsítések a MOFA-ban Leépítéssel is járó hatékonyságnövelő program A néhány hete elindított ésszerűsítési program keretében a Czipin & Partner tanácsadó cég javaslatára csökkenti vezetői szintjeit, a korábbinál takarékosabb költség- és anyaggazdálkodásra tér át, növeli gépi kapacitásának kihasználtságát és megválik 116 dolgozójától a Mohácsi Farostlemezgyár Rt. A jelenleg 610 embert foglalkoztató cég vezetése a tulajdonosokkal egyetértésben kezdeményezte azt a hatékonyságnövelő programot, amelynek eredményeként jelentősen javulhat a részvénytársaság piaci pozíciója, hosszú távra stabilizálódhat gazdasági helyzete. A lízing formában sikeresen privatizált MOFA az elmúlt évben 2,1 milliárd forintos forgalmat bonyolított. Annak ellenére, hogy az árbevétele mintegy 800 millió forinttal nőtt, (Folytatás az 5. oldalon) cert-Fúvószenekar, a Mecsek Táncegyüttes, a Mátyás király utcai iskola nagykórusa. Ä Tettyei Várszínpadon 19 órakor Parasztlakodalmast ad elő a Zengővárkonyi Hagyomány- őrző Együttes. A Melinda utcai szabadidőparkban szórakoztató programok várnak minden korosztályt 10-től 22 óráig. (Folytatás a 3. oldalon) Lesz-e lágy kenyerünk? Szombat délelőtti kenyér és tejvásárló láz Hosszú ünnep közeledik, s a háziasszonyok aggódva tekintenek a millecentenáriumi szabadnapok felé, bizonytalannak látják a család kenyerét, tejét. Az élelmiszerüzletek nyitva- tartása változó, a nagyobb központok, láncok szombaton az alábbi időpontokban zárnak: Konzum: 19 órakor; FEMA: 19.30-kor; Centrum: 17 órakor; Mecsek Füszért legtöbb Dália Coop boltja: 15 órakor; Julius Meinl üzletek: 16 órakor; SPAR boltok: 17 órakor. (Folytatása az 5. oldalon) Egyelőre nem zárják le a pellérdi utat Megkezdődtek a barcsi híd javítási munkálatai Elhalasztják a Pécs-Vajszló összekötő úton a pellérdi vasúti átjáró és az acélszerkezetű híd augusztus közepére tervezett lezárását. Kis István a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság főmérnöke elmondta, a megrendelő - a Magyar Honvédség Logisztikai Központja - kérésére, várhatóan szeptember végére halasztják a már beharangozott felújítási munkát, mert nem született meg a konkrét megállapodás a banki átutalás technikájáról a magyar és az amerikai fél között. A Pannon Volán Rt. járatait is érintette volna az útlezárás, azonban ennek elhalasztása miatt a Pellérden át közlekedő járatok az eredeti útvonalon és menetrend szerint közlekednek. A barcsi közúti határúidon megkezdődtek a burkolat javítási munkálatai, ezért tegnaptól szeptember 10-ig csak egy sávon lehet közlekedem. Lovász József ezredes, a Pécsi Határőr Igazgatóság vezetője elmondta, ezen időszak alatt a személy- és teherforgalomban egyaránt ki- sebb-nagyobb várakozásra kell számítani - csúcsidőn kívül is - Drávaszabolcsnál és Barcsnál egyaránt. A határőrök továbbra is arra törekszenek megnövekedett munkájuk szervezésekor, hogy az utasok minél kevesebbet várakozzanak a határon. H. Zs. A toronylábazat szerkezeti egysége elkészült, kezdődhet a beépítés fotó: laufer László Épül az új kilátó Látványos szakaszához érkezett a Mecseken, a tubesi kilátótorony újraépítése. Elkészült a nyolc méteres lábazat zsaluzása, és a nagyméretű fémkaput is nemsokára ide szállítják, valamint megérkeztek a burkolásához használt kövek is. Az építkezés tovább folytatódik, olyan ütemben, ahogy a Tubes Kilátó Alapítvány számláján összegyűlő pénz engedi. A korabeli kilátó helyén - amelyet az idő és vandálok pusztítottak el szinte nyomtalanul - épülő új torony húsz méternél is magasabb lesz, elkészülte után csodálatos panorámával várja majd az ide látogatókat. Az alapítvány képviselői bizakodnak benne, hogy népszerű lesz az új pécsi kirándulóhely. L. L. * i t ■ Leköszönt az ipari miniszter - Horn elfogadta a lemondást