Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)

1996-08-13 / 221. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1996. augusztus 13., kedd ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Időjárásunkat továbbra is a Közép- Európa fölött örvénylő ciklon alakítja, emiatt ma is csapadékos időre van ki­látás. Bár napközben délnyugat felől időnként már felszakadozik a felhő­zet, és délen, délnyugaton kis időre a nap is kisüt, az ország nagy része fö­lött még többnyire erősen felhős lesz az ég, és sokfelé várható újabb eső, zápor, helyenként zivatar. A déli szél a keleti országrészben erős marad, másutt csak, zivatar idején erősödik meg a szél. Északnyugaton 21, délke­leten 29 fokig melegszik a levegő. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Bár dél felől időnként felszakado­zik a felhőzet, és helyenként a nap is előbukkan, még többször lesz erősen felhős az ég, és főleg esőre, záporra, de egy-egy zivatarra is számítani le­het. Zivatar idején akár viharos erejű­re is fokozódhat a szél. Kora délután 24,27 fok valószínű. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 25 Paks: Siófok: 24 Pécs: Szekszárd: 25 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 24 26 27 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 21 Tisza-tó: 22 Fertő-tó: 20 Tisza: 14-23 Duna: 19-21 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 25-55 Velencei-tó: 40-55 Fertő-tó: 30-35 Paks: 25-50 Pécs: 30-40 Mohács: 30-50 25-55 35-55 35-40 30-40 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A sokfelé várható csapadék miatt vizes utak várják majd az autósokat. A keleti országrészben ezenkívül a tartósan erős szél, illetve zivatar idején a hirtelen szélerősödés követel fokozott figyelmet. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc ____________Ma____________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IPOLY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.34, nyugszik 20.04 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Katona Gábor Ma 9-től 11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-es számon hívható: dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Katona Gábor Égig érő napraforgó - Hatalmasra, legalább három méter magasra nőtt meg ez a dísznapraforgó a túronyi fő­utcán. Az óriási növény szárán közel harminc „tányér” vi­rágzik. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Röviden Lovász — Mai Ipoly nevünk alapját a görög „hipposz”, azaz „ló” jelentésű szó adja; az eb­ből képzett „hippolitosz” annyit tesz: „lovász”. A név szolgai munkára emlékeztet, ezért a gö­rög és római arisztokrata kö­rökben nem volt túl közkedvelt. A későbbiek során az őskeresz­tények szívesen használták. Szolgáltatás — Traffipax: ma 6-tól 22 óráig Pécsett dolgoz­nak a mérőkocsik. Vízállás: a Duna Mohácsnál 289 cm, apadó, vízhő 20,7 fok, a Dráva Ortilosnál -63 cm, apadó, 18;1, Barcsnál 54 cm, áradó, 19,4, Drávaszabolcs 119 cm, apadó, 19,6. Művésztelep Bicsérden — A Medgyessy Művészeti Műhely alkotótáborának adott helyett a napokban a Bicsérdi Faluház. A Pandur József által vezetett, 25 esztendeje működő műhely tá­borbeli alkotásaiból ősszel tár­lat nyílik Bicsérden; s az idei nyár remekeivel bemutatkoz­nak az alkotók Pécsett is. Belvárdgyula így ünnepel — A millecentenáriumi rendezvé­nyek keretében Belvárdgyula önkormányzata ópusztaszeri ki­rándulást szervez a helyieknek. 70 belvárdgyulai két autóbusz- szal indul majd útnak, és a résztvevőknek csupán a belé­pődíjat kell fizetniük. A kirán­dulás Belvárdgyula elöljárósá­gának mintegy 100 ezer fo­rintba kerül. Bírták az árkok Átán — Több mint egymillió forintért építet­ték ki Atán azt a talajvíz-elve- zető hálózatot, mely az idei nagy esőzések alkalmával kitű­nően „állta a sarat”. A házak­ban nem keletkezett kár, csak a kerteket rongálta meg néhol az ár. Lottónyeremények Az 5/90-es és a 6/45-ös lottó nyereményei a következők: az 5/90 lottón 5 találatos szelvény nem volt, a 72 darab 4 talála- tosra egyenként 215 976 forin­tot, a 4478 darab 3 találatosra 3473; a 102 432 darab 2 talála­tosra 266 forintot fizetnek. Az átvitt 5 találatos nyeremény 19 437 797 forint. Telitalálatos Joker szelvény nem volt. Az át­vitt Joker nyeremény: 33 160 550 forint. A 6/90-es lottón 6 és 5+1 találatos szelvény nem volt, a 18 darab 5 találatos szel­vényre 191 034 forintot, az 1187 darab 4 találatosra 2897 forintot, a 27 292 darab 3 talá­latosra 441 forintot fizetnek. A következő átvitt nyeremény 6 találatosnál 68 957 731 forint, 5+1 találatosnál pedig 3 438 616 forint. A játszóház támogatói — A Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat rendszeres anyagi tá­mogatással segíti az I. sz. Böl­csődében működő cigány ját­szóházat, ahol több mint 20 halmozottan hátrányos helyzetű család gyermekeivel foglalkoz­nak az óvónők. Falunap Olaszon — Reggel 7 órakor közös futással veszi kezdetét a falunap Olaszon. 9.30-kor misére invitálják a hí­veket, amit egy kereszt felszen­telése követ a község határá­Lassan hozzá kell szoknunk, hogy a Mecsek lejtőin, a kes­keny dűlőutakon nehézkes a közlekedés, pedig Pécs terjesz­kedésével ezeket a területeket is illő lenne bekapcsolni a vá­rosi úthálózatba. A két természetes igény nem tart lépést egymással. Az egyik a magántőkéből építkezik, a másik az önkormányzat költ­ségvetésére hagyatkozik. Ez utóbbinak egyre nagyobb a le­maradása. Manapság oly sok­szor hallani, hogy erre sincs pénz, arra sincs. A Mecsekoldalon a szőlőte­rület idejéből örökölt dűlőháló­zat még az évtizedekkel ez előtti helyzetet idézi. Erre az adottságra minősítették át lakó­övezetté a hegyoldalt, léptették elő értékesebb építési telkekké ban, a hajdani pálos rendi ko­lostor helyén. 11 órakor főző­versenyen ügyeskednek a faka­nálforgatók, 14-től 17 óráig pe­dig sportvetélkedők szórakoz­tatják az egybegyűlteket. 17-től 19-ig a helyi gyerekek kulturá­lis műsorral szolgálnak, 20 órától bál kezdődik. Természetgyógyászok — A VII. Nemzetközi Természet- gyógyászati Kongresszusnak ad helyet augusztus 18-tól 20- ig a budapesti Atrium Hyatt Szálloda. A kongresszuson a volt szőlőket. Az összezsugo­rított méretű típusházaktól, funkcióképtelen lakásoktól el­térően végre otthonos, magas esztétikai és használati értékű épületekkel, családi házakkal építik be a mecseki dűlőket. Érdemes elgyönyörködni ben­nük és az egészséges környe­zetben. Emberhez illő táj. Sajnos, az utak nem követik ezt a fejlődést. Akár a Donátus- ban, Aranyhegyen, a Daindo- lokban, Csoronikában, Bábos­ban, Nagyszkókón, Havihe­gyen és másutt járunk, vagy a Bárány úton közlekedünk, mindig félnünk kell, mikor ta­láljuk szembe magunkat más gépkocsival, netán teherautó­val. Tudomásul kellene venni, hogy a településfejlődés része­ként a közúti forgalom is nő. részt vesz a személyi Soós Fe­renc is. A rendezvényen izgal­mas előadások hallhatók. Vigasság Pölöskén — Zenés ébresztővel színes rendezvény- sorozat kezdődik augusztus 18- án Mecsekpölöskén. Lesznek vetélkedők, a gyermekjátékok között lángosevés, kerékpár- verseny és futás. Délben vegyes pörkölthöz terítenek a művelő­dési házban, délután a magyar- egregyi hagyományőrző cso­port tart bemutatót, este pedig bál. A dűlőkből a szemét elszállí­tása is gondot okoz, de sürgős esetben a mentő vagy tűzoltóa­utó sem tud céljához eljutni. A különböző rendezési ter­vek megvalósítása lassan halad. A dűlők utcává alakítása késik. A legtöbb helyen az egyirányú- sítás is megoldhatatlan, mert több kilométeres kényszerkerü­lőt eredményezne. Marad az egyetlen megoldás, a szélesítés, de mikor? Ekkora beruházást a város költségvetése nem bír el, hisz ez a feladat több évtizedes folyámat következménye. Ehhez tartozik a csapadék­elvezetés megoldása is. Óriási gond és feladat. Egy-egy nagy esőzés után látjuk, hogy a höm­pölygő víz milyen sok utcában mennyi hordalékot hoz le a Mecsekről. Rozvány Gy. Körzeti TV Ma ismét jelentkezik a Pécsi Körzeti Stúdió Itthon című mű­sora 18.15-kor a TV 2-n. A tar­talomból: Bemutatkozik a szál­kái alkotótelep. Porcelánterve­zők kiállítása a Pécsi Galériá­ban, a téma a sótartó. Beszámo­lók a XXI. Siklósi Fúvószene­kari Fesztiválról, valamint a VII. Zalai Folklórfesztiválról. Kiállítás Kaposváron: Corpus a Kárpát-medence kortárs művé­szetében. Szerkesztő: Hárságyi Margit. Műsorvezető: Decsi Kiss János Támogatás Egyházasharasz­tiban — Az általános iskolások fejenként 5 ezer forint, az óvo­dások 3 ezer forint támogatást kapnak Egyházasharasztiban idén a beiskolázáshoz. A se­géllyel 80 gyerek tanévkezdé­sét könnyíti meg a helyi elöljá­róság. Közlemények Simonovics Ferenc, a 2. sz. vá­lasztókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart hol­nap 17 órától az Árpádtetői Er­dészeti Rt. tanácstermében. Bissei mulatságok — Délelőtt sportvetélkedőkön, délben babgulyásos közös ebéden, délután pedig néptáncon és magyamóta-hallgatáson szóra­kozhatnak augusztus 19-én a falunap résztvevői Bissén. Előadások — A határainkon túli földrajztanároknak tovább­képzésen ma 8-tól 11 óráig dr. Sikó Ágnes adjunktus beszél a földrajztanítás problémáiról, 11.30-tól 13-ig dr. Madár Jó­zsef megyei szakértő a közép­iskolai, 14-től 17-ig dr. Tóbiás Jánosné megyei szakértő az ál­talános iskolai földrajzoktatás kérdéseiről tart előadást. Előbb a ház, aztán az út, ha jut Dünántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-Ó00. Szerkesztőségi telex: 12-320. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332:099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyed évre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkör­nyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területé­ről érkező betegek részére. Pécs lakossága részére ked­den felnőtt belgyógyászat, se­bészet: POTE 1. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Bal­eseti sebészet: POTE Trauma­tológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Sze­mészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőin­tézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József Á. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20., Arany Kehely gyógyszer- tár, Pécs, Citrom u. 5. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. A MMSz Pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Ja­nus Pannonius u. 6. sz. alatt. 15- 17-ig belgyógyászat, 17- 18-ig sebészet.. Segélyezés ügyben minden kedden 9-15 óra közt az Apaffy u. 101. sz. alatti „Gondviselés” házban fogadjuk a rászorulókat. Galenus Egészségügyi Szol­gálat rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, mentő rendelés éjjel-nappal: 410-376. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig. Díj­mentesen hívható: 413-303. Alkoholbeteg Gondozó Pécs, Edison u. 23. Tel.: 315-413 minden nap 7.00-től 15.00 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents