Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-22 / 198. szám (199. szám)
Sport \ 14 Dhnántúli Napló 1996. július 22., hétfő Eredményturmix Az ökölvívók 54 kg-os súlycsoportjában Kovács István 15-3-as pontozással legyőzte a török Ka- raozt, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé. Nagy József rosszul mutatkozott be a 67 kg-os súlycsoportban. A lehető legnehezebb versenyző várt a fiatal magyar ökölvívóra, a súlycsoport favoritjának kikiáltott kubai Juan Hernandez. A második menetben eleredt az orra vére a magyar bokszolónak, s sérülése miatt a vezetőbíró véget vetett a mérkőzésnek. A férfiak 100 méteres mellúszó számában: 1. Frederik De- burghgraeve (Belgium), 2. Jeremy Linn (Egyesült Államok), 3. Mark Wamecke (Németország), 4. Güttler Károly. Befejeződtek a nehézsúlyú cselgáncsozók küzdelmei. A nőknél a kínai Fuming nyakába akasztották az aranyérmet, a férfi mezőnyben pedig a francia Doublet bizonyult a legjobbnak. A Gránicz Évát búcsúztató brazil versenyző, da Silva hetedik lett. Csősz Imre legyőzője, a német Möller bronzérmet nyert. Tornában a férfiaknál a kötelezők bemutatása után az oroszok várhatják az élről a folytatást, megelőzve a világbajnok kínai együttest. Egyéniben is orosz versenyző, Nyemov áll az élen a Barcelonában hat aranyérmet szerzett fehérorosz Scserbo előtt. Világcsúcs A török Halil Mutlu (54 kg) új világcsúcsot ért el súlyemelésben. A 23 éves versenyző 132.5 kg-ra javította a szakítás világrekordját. A korábbi csúcsot is ő tartotta 130.5 kg-mal. Hétfő. TV1. 11.00: Összefoglaló az előző napi olimpiai eseményekről. TV2. 16.05: evezés, férfi torna. 21.00.: úszás, torna, ökölvívás, vívás (női tőr és férfi tőr egyéni döntők), cselgáncs, súlyemelés, vízilabda (Magyarország - Hollandia). Kedd hajnal. TV2. 1.30.: torna, úszás döntők, ökölvívás, kosárlabda (USA - Angola). Szalay Gyöngyi bronzérmes A női párbajtőrözők versenyében mindhárom magyar bevívta magát a nyolc közé, ám csak Szalay Gyöngyi jutott a legjobb négy közé, ott a döntőbe jutásért vívott asszóban vereséget szenvedett a francia Flesseltől, a francia házidöntőt aztán a magyar lány legyőzője nyerte. A bronzért az olasz Zalaffi volt az ellenfele késő este, végül Szalay rendkívül szoros, izgalmas csatában 15-13-ra nyert. Az egykori tőrvívónő nagyszerűen helyt állt a kiegyensúlyozott mezőnyben. A csapat- versenyeken megadatik a visszavágás lehetősége a magyar lányoknak. Navarrete a legjobb magyar kardvívó A magyar kardozók közül egyedül Navarrete József jutott az elődöntőbe. A címvédő Szabó Bence és Köves már az első fordulóban kiesett. Navarette az elődöntőben az orosz Pozdnyakovtól szenvedett vereséget. A bronzcsatában a francia, kétszeres junior világbajnok Touya volt az ellenfél. A gyors, sok akcióval tarkított, küzdelmes mérkőzésen kiélezett csatát vívott a két kitűnő kardozó. 6-4-re a francia fiú vezetett, aztán ezt az előnyét meg tudta tartani, sőt nyugodtabb vívásával növelve végül 15-7-re verte Navarrete Józsefet, aki így a negyedik helyet szerezte meg. Az egykor „fényesebben csillogó magyar kard” képviselői az egyéni versenyekben nem tudtak éremhez jutni. Kovács Agnes úszódöntőben Az újra zsúfolásig megtelt Georgia Tech Aquatic Centerben, az úszóversenyek színhelyén a női 100 m mellben Kovács Agnes, a Bp. Spartacus 14 éves aprósága már tavaly, a bécsi felnőtt Európa-bajnok- ságon letette a névjegyét. Onnan ugyanis nagy meglepetést okozva egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza. Kovács Ágnes alaposan rácáfolt a papírformára, erejét remekül beosztva, nagy hajrát kivágva 1:09.05 perccel csapott a célba és jutott a döntőbe. Újabb pólós siker A férfi vízilabda tornán a magyarok újabb értékes győzelemmel gyarapították pontjaik számát. Ezúttal a németeket késztették megadásra. Magyarország - Németország 9-8 (3-1, 3-3, 1-3, 2-1). 2500 néző. Magyarország: Kosz - Tóth Frank, Monostori, Varga - Kásás 3, Tóth, Dala 2, Benedek 2, Fodor, Vincze, Gyöngyösi 1, Németh 1 . Szövetségi kapitány: Horkai György. A csoport másik találkozóján: Jugoszlávia - Oroszország 9-9. Kovács Antal ötödik A cselgáncs olimpia vasárnapi 95 kg-os csatái során az ötkarikás bajnoki címvédő Kovács Antal első egyenesági mérkőzését ipponnal elveszítette a lengyel Nastula ellen, majd két győzelme után a bronzéremért a francia Trai- neau-va\ mérkőzött, hétpontos akcióval kikapott és az ötödik helyen végzett. Nem félt Farkas Farkas Zoltán nem ijedős fajta. A szekszárdiak 22 éves junior vb-érmes versenyzője ezt a súlyemelő pódiumon vasárnap azzal igazolta, hogy az 59 kilósok vetélkedésében első szakításgyakorlatát a saját országos csúcsával megegyező súlyon, 130 kilón kezdte. És végezte is ugyan, hiszen a 132.5 kétszer is kifogott rajta. Lökésben is remekelt, hiszen háromszor jött ki és mindháromszor jó gyakorlatot mutatott be. A dolog egyetlen szépséghibája: öt kilóval így is alatta maradt magyar csúcsának, 280 kilóval végzett. Egerszegi Krisztina harmadik lett A magyar küldöttség tagjai közül akik csak tehették, szombaton este a Georgia Tech Aquatic Center felé vették útjukat, hogy szurkoljanak Egerszegi Krisztinának, a pi- ros-fehér-zöld színeket képviselő csapat legeredményesebb versenyzőjének, aki ezúttal szerepel utoljára olimpián. Egerszegi, a Bp. Spartacus 21 éves kiválósága nemcsak múltbeli eredményeivel szolgált rá a megkülönböztetett érdeklődésre, hanem délelőtti produkciójával is. A legjobb selejtezőbeli eredmény birtokosaként, abszolút favoritként várhatta a rajtot, annál is inkább, mert két legnagyobb riválisa, a kínai Chen Yan és Wu Yanyan (az idei világranglistán mindketten megelőzték őt) alaposan elmaradt a várakozástól, egyikőjük sem jutott be nemhogy a legjobb nyolc, hanem a tizenhat közé sem. Az olimpiai faluban lakó vezetők azzal a jó hírrel érkeztek az uszodába, hogy Egerszegi nyugodtan, felszabadultan készült a délután folyamán a nagy megmérettetésre. Ennek ellenére a verseny nem a remélt forgatókönyv szerint alakult. A 26 esztendős ír Michelle Smith nagyon belekezdett pillangón, ő fordult elsőként, aztán jött Egerszegi legerősebb úszásneme, a hát, s ekkor magához is ragadta a vezetést, ám két nagy ellenfelét, Smith-t és az amerikai Allison Wagnert nem tudta igazából lerázni. A mellen Wagner volt a legjobb, majd Smith az utolsó 100 méteren, a gyorson kétséget sem hagyott afelől, hogy ezúttal ő a földkerekség legjobbja ebben a számban. Egerszegi a dobogó második fokáért vívott különpárbajt Wagnerrel, de ebben a csatában is alulmaradt, így négy arany és egy ezüst után egy bronzzal tudta gyarapítani olimpiai éremgyűjteményét.- Nem vagyok annyira csalódott, mint amikor világbajnokságon nem tudtam nyerni. Tisztában voltam azzal, hogy az ír és az amerikai lány nagyon jó mellen, így nem ért teljesen váratlanul ez a sorrendalakulás - nyilatkozta a szám négy évvel ezelőtti barcelonai olimpiai bajnoka, Egerszegi Krisztina. A 200 m háton és a 4x100 m vegyesen lesz még módja javításra. Sérültek, különbségek Ismeretes, hogy mindkét címvédő birkózónk elbúcsúzott a küzdelmektől. Kiesett Repka és Farkas Péter is. Előbbi megsérült, csakúgy mint Kovács Iván, aki honfitársától, Imrétől vereséget szenvedve a negyedik helyen végzett. Orvosi vélemények az olimpia első versenynapján megsérült két magyar sportoló állapotáról Dr. Béres György tői:- Kovács Iván, a végül negyedik helyen végzett párbajtőrvívó jobb bokáján szalagsérülést szenvedett. A röntgen- vizsgálat után nem láttuk el rögzítőkötéssel. Remény van arra, hogy megfelelő kezelés után a csapatversenyek során pástra tud lépni. Erről egyébként 48 óra múlva, állapotának megfelelően dönthetünk. Dr. Kator Miklós:- Repka Attilát a mérkőzés közben történt sérülése után azonnal kórházba szállították, és a traumatológiai klinikán igen alapos, sokoldalú vizsgálaton esett át. Többféle sérülés érte. A mérkőzés közben, amikor ellenfele bal vállára és nyakára esett, egy-két másodpercre elvesztette eszméletét. A vizsgálat eredménye szerint köny- nyebb agyrázkódást szenvedett és bal oldalán biccentő nyakizma meghúzódott. Mielőbbi felgyógyulása érdekében nyaki merevítővel - úgynevezett Sanz-gallérral - látták el. Ezt körülbelül két hétig kell viselnie, és teljes gyógyulása mintegy négy-öt hetet vehet igénybe. Ami a kellemetlen sérülést tekintve jó hír, hogy semmiféle maradandó károsodással nem kell számolni, remélhetően négy-öt hét alatt valóban teljesen rendbejön, és lelkileg is kiheveri a váratlan kiesését. Már ülösztrájk is volt Az atlantai olimpia gyatra rendezése körül egyelőre nem csillapulnak a kedélyek. A csapatvezetők nemcsak a hosszúra nyúlt megnyitóünnepség rendezésével voltak nagyon elégedetlenek, hanem az első versenynapok körülményeivel is. Különösen élesen bírálnak a németek. A német dpa hírügynökség jelentése szerint „számos ország csapatvezetői felszólították a szervezőbizottságot, hogy több téren módosítson az időnként lehetetlen állapotokon”. „A szervezés teljesen összeomlott. így nem lehet bánni emberekkel” - fakadt ki a megnyitó fejetlenségei után Ulrich Feldhoff, a német csapat vezetője. A szervezetlenség, a hozzá nem értés folytatódott a versenynapokon is. Rengetegen panaszkodnak a teljesen megbízhatatlan szállítási körülményekre, az örökös és hosszas várakoztatásokra, a szigorú, de nagyrészt értelmetlen biztonsági procedúrákra. Az evezősök, köztük az amerikai sportolók vasárnap már ülősztrájkot rendeztek az egyik utca forgalmát elzárva, hogy nyomaté- kot adjanak elégedetlenségüknek. Szeles Mónika is elkezdi Szeles Mónikának, a női teniszvilágranglista amerikai éllovasának nincsenek „sztárallűrjei”. Ugyanúgy beköltözött az olimpiai faluba, mint a többiek, s remekül érzi magát a közel 10 ezer sportoló társaságában. Nem csinált gondot a botrányosra sikeredett megnyitóból, elégedett szűkös, egyszobás „lakosztályával”, annak berendezésével, valamint a csúcsfokozaton működő klímaberendezéssel.- Sokat vagyunk együtt Mónikával, nagyon közvetlenül viselkedik, ezért állandó a jókedv közöttünk - lelkendezett az amerikai kerékpárosnő, Rebecca Twigg.- Feldob a környezetem, örülök, hogy sportolók között lehetek, habár az elsődleges feladatom az, hogy eredményesen szerepeljek az olimpián - mondta Szeles Mónika. - A győzelemnek legalább any- nyira örülnék, mint egy Grand Slam-tornán való sikernek. Csak a sorsolásom lenne köny- nyebb. Mónika az első fordulóban a kínai Li Chen ellen játszik, majd azon az „ágon” kell folytatnia a küzdelmeket, ahol a cseh Novotna és a spanyol Sánchez-Vicario is található. Néha pihenni is kell. Elkezdődtek a versenyek, az amerikai műugrók és a japán úszók az elegáns uszodában készülnek a versenyekre. Dream Team Még csak egy mérkőzést játszott, és fölényesen nyert az amerikai férfi kosárlabda-válogatott. A Dream Team mégis a bírálatok kereszttüzébe került. Ennek oka, hogy a házigazda kosarasok a bemutatkozó mérkőzés előtt nem adtak szuvenírt az argentinoknak, pedig ez bevált szokásnak számít. Az indok prózai: elfelejtették.- Természetesen készültünk ajándékot adni, de sajnos elfelejtettük elhozni. ígérjük azonban, hogy pótoljuk mulasztásunkat és az argentinok megkapják a nekik szánt pólókat - magyarázkodott Grant Hill, az amerikaiak játékosa. Az amerikaik éjszaka Angola ellen mérkőztek. Ajándékot adni és kapni is öröm. Ötkarikás hírcsokor Sokáig kérdéses volt, hogy a brazil Ednanci Silva indulhat- e a női cselgáncsozók nehézsúlyú versenyében. Ugyanis a dél-amerikai sportolónő szervezetében herék fejlődtek ki, amelyet műtét útján eltávolítottak. A brazil orvosok nem kérdőjelezték meg Silva női mivoltát, s most hasonlóan cselekedett a NOB egészségügyi szervezete is. A kínai média meglehetősen panaszos képet fest az atlantai olimpiai faluról. Az ázsiai ország hivatalos küldöttségének tagjaitól kapott értesüléseik szerint a szállások szegényesek, az ellátás, közelebbről az élelem nem megfelelő, az időjárás pedig egyszerűen kibírhatatlan. Kétszer is „lemaradt” az olimpián való szereplésről a ghanai ökölvívó, Iliad AI Hassan, Afrika elmúlt évi szupernehézsúlyú bajnoka. A feledékeny bajnok Barcelona után Atlantában is elkésett a mérlegelésről. Ez súlyos következményeket vonhat maga után, elveszítheti a nemzetközi szövetség bizalmát, s eltilthatják a világversenyektől. Egy fülöp-Szigeteki szenátor azt javasolta, rögzítsék törvényben, hogy havi 192 dolláros (5000 pesós) életjáradékot és egyéb kedvezményeket kapjon az a sportoló, aki olimpiai aranyérmet nyer az országnak. Akinek ez sikerülne a 12 fülöp-szigeteki sportoló közül, valóságos nemzeti hőssé válhatna hazájában. Ingyen gyógykezeltethetné és taníttathatná magát és családját, nem kellene fizetnie a fogorvosnál sem és húsz százalék kedvezményt kapna a szállodákban, az éttermekben, valamint a szórakozóhelyeken. A csendesóceáni szigetország versenyzőinek mindazonáltal eddig nem volt sok sikerélményük az ötkarikás játékokon, a dobogó legtetejére még egyszer sem állhatták fel. A legjobb eredmény a bokszoló Anthony Villanueva nevéhez fűződik, aki 1964-ben Tokióban ezüstérmes lett. Az Atlantába utazott fülöp-szigeteki sportolók közül senki sem számít aranyesélyesnek.