Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-22 / 198. szám (199. szám)

1996. július 22., hétfő Gazdaság Dunántúli Napló 11 Állami segítség nélkül nem megy Veszélyben az állattenyésztés A gazdák még kivárnak az idő előtti vágással fotó: Tóth Az állattenyésztés világszerte, különösen az EU országaiban, jelentó's állami támogatásban részesül. Hazánkban ugyan­akkor a piacgazdaságra való áttérés óta folyamatosan apad az erre fordított összeg, ma a ’80-as évek agrártámogatásá­nak a negyedét sem éri el. A kiszámíthatatlan árak mellett ez is oka az állatállomány csökkenésének. A hazai állattenyésztés az elmúlt fél évszázad alatt rend­kívüli módon fejló'dött. Olyan genetikai alappal, tartástech­nológiákkal rendelkezik, ame­lyek messzemenően biztosít­hatják az ágazat nemzetközi versenyképességét. A Magyar Állattenyésztők Szövetségé­nek számításai szerint az állat­tartók idén 20 milliárd forint állami támogatást kapnak, ami 35 százalékkal kevesebb a múlt évinél és a tizedét sem éri el a nyugati országokénak. Az ágazat árbevétele ebben az évben várhatóan 100 milliárd forint lesz, vesztesége pedig 10 milliárd forint körül alakul. A szövetség éppen ezért a szabályozórendszer továbbfej­lesztésére tervezetet dolgozott ki. Ennek egyik leglényege­sebb pontja, hogy az állatte­nyésztési támogatás rendszere ne egy-egy évre szóljon, ha­nem a biológiai ciklusokat ve­gye figyelembe, s legalább 3-4 évig ne változzon. Vélemé­nyük szerint a tenyészállat be­szerzés támogatását is teljes körűvé kell tenni, mindkét szülőállatra ki kell terjeszteni. A szövetség szeretné elérni azt is, hogy uniós környezetvé­delmi pénzalapokból támo­gassák a környezetkímélő technológiák bevezetését a hazai állattenyésztésben. Fon­tosnak tartják, hogy az űj eljá­rásokat meghonosító termelők adókedvezményeket is kapja­nak. Véleményük szerint, ha nem sikerül rövidesen ren­dezni az állattenyésztők támo­gatásának ügyét, karácsonyra a baromfi, a tojás és a húsárak emelkedése legalább akkora gondot fog okozni, mint most a kenyér áráé. Sz. K. Befőzési szezon - drágul a cukor A cukorgyárak 8-10 százalékkal felemelték a cukor nagyke­reskedelmi árát. Az ágazati érdekcsoportok már tavasszal el­határozták az összesen 12-13 százalékos emelést, ám azt a ke­reskedők árukészlet-felhalmozása miatt eddig csak kis mér­tékben tudták érvényesíteni. A hó végén lejárnak a búzakiviteli kvóták ígérvényért engedély Napraforgó szakmai nap A Gabonatermesztési Kutató Intézet, a Csongrád Megyei Agrártudományi Egyesület és a Gabonamag Kft. országos nap­raforgó szakmai napot és fajta- bemutatót tart július 23-án Ki- szomborban. Az egész napos rendezvény során előadás hangzik el a napraforgó neme­sítés és -termesztés kutatási eredményeiről, a vetőmagellá­tásról, a felhasználási lehetősé­gekről. De jó a bio Kelet-Európábán elsőként - Argentínával, Ausztráliával, Iz­raellel és Svájccal egyidejűleg - a magyar biogazdálkodás, va­lamint a Biokultúra Egyesület is megkapta az Európai Unió hivatalos elismerését. A 2001- ig érvényes okmány azt szava­tolja, hogy a Magyarországon termelt, ellenőrzött, minősített és védjegyes biotermékeket be­fogadják az Unió országai. Országtanulmány Hiányt pótló vállalkozásba fo­gott az ITD Hungary Rt. A részvénytársaság országtanul­mányokat készíttet szakembe­rekkel, és ezt sorozat formájá­ban jelenteti meg a külpiacok iránt érdeklődő vállalkozóknak. Az ITD Hungary már az Inter­neten is elérhető, magyar, angol nyelven egyaránt. MiaMÁK? Sikeresen bevezették a ha­zai piacon a Vásárolj ma­gyarul! mozgalom egységes jelképét. Mind több cég ismeri fel a magyar termékek és szol­gáltatások eredetének meg­jelölésére szolgáló piros-fe- hér-zöld védjegy használa­tának üzleti előnyeit, és egyre nő az alkalmazó gyár­tók és forgalmazók köre. A pécsi székhelyű Ma­gyar Aruk Klubjához (MÁK) eddig több mint fél­száz termelő és szolgáltató cég csatlakozott. A mozga­lom célja a belföldi piaci forgalom fellendítése a vá­sárlóerő növelésével. Kovács András, a Cukor Ter­méktanács elnökhelyettese el­mondta, a betakarítási szezon kezdete után, októberben újabb, legalább tízszázalékos drágu­lásra kell számítani a termelési költségek meredek emelkedése miatt. A cukorgyártásnál hasz­nált kőolajszármazék, a pakura ára a duplájára növekedett. A gyárak az áremelés mértékét a termelés hatékonyságának javí­tásával igyekeznek enyhíteni. Az elnökhelyettes elismerte, hogy az árak változásához a ter­melés csökkenésének vagy a fo­gyasztás növekedésének nincs köze. Az országban évente 400-420 ezer tonna cukor fogy, az idei termelési kilátások a leg­frissebb becslések szerint a tava­lyihoz hasonlóan 460-480 ezer tonnát jeleznek. A magyaror­szági tonnánkénti cukorár ugyan jelenleg magasabb a 370-380 dolláros világpiaci árnál, míg azonban az előbbit elsősorban a költségtényezők alakítják, az utóbbi főként spekulációk nyo­mán változik. A szakember rá­mutatott arra is, hogy nyugaton súlyos vámokkal védik a helyi cukoripart, a cukortermékek bolti ára azonban még így is mintegy kétszerese a mostani ár­emelés után várható magyaror­száginak. Gárdosi Péter, a Földműve­lésügyi Minisztérium agrár- rendtartási hivatalának helyet­tes vezetője elmondta, hivatalos értesítést az áremelésről nem kaptak. A hivatal, csupán a termelésért felelős, nem vizs­gálta a drágítás indokoltságát, a cukor ugyanis szabadáras. A tárcának nincs eszköze az ár befolyásolására, ugyanis a többnyire külföldi kézben lévő cukorgyáraknak nincs beszá­molási kötelezettségük. Az ár­emelés ellen, a Gazdasági Ver­senyhivatalnál emelhető pa­nasz. Július 31-ig lehet exportenge­délyre váltani az étkezési búza kivitelére előzetesen ki­adott kvótaígérvényeket. Az FM agrárrendtartási hivatala eddig 320 ezer tonna búzára adott ki exportengedélyt. Gárdosi Péter, az Agrárrendtar­tási Hivatal (ARH) főosztály­vezető-helyettese érdeklődé­sünkre elmondta: jelenleg 1 millió tonna búzára és 200 ezer tonna lisztre lehet exportenge­délyeket kérni. Hétszázezer tonna gabonára a termelők vehetik át - az ARH által korábban kiadott ígérvé­nyek alapján - az exportenge­délyeket. A fennmaradó meny- nyiség - 300 ezer tonna - a ke­Az EU-tagsággal járó kötele­zettségek nem csak azoknak jelentenek gondot, akik - mint például Magyarország - még csak a társult tagságig jutottak el. A maastrichti egyezménnyel összhangba hozni a költség- vetést minden EU-tagország számára megkerülhetetlen kö­telezettség: a köztartozások ugyanis tőlünk nyugatra is te­temesek. A legalacsonyabbak Luxemburgban (egy lakosra ve­títve mintegy 260 ezer forint), a legmagasabbak pedig Bel­giumban (5 millió forint). Az adósok élmezőnyében a belgákat Olaszország követi, majd Dánia, Svédország és Hollandia a sorrend. Nem úsz- hatta meg a takarékossági cso­magot Németország sem. Multinacionális amerikai cég magyar leányvállalatával, a Pu­rina Hungária Részvénytársa­sággal kötött szerződést 8 mil­lió dolláros zöldmezős beruhá­zásra Kaposvár önkormány­zata. Az ipari zónának kijelölt 100 hektáros városszéli terület­ből az amerikai cég hetet vásá­rolt meg jelképes összegért, reskedőket illeti, akik kvótáju­kat közvetlenül az Ipari és Ke­reskedelmi Minisztérium enge­délyezési hivatalánál válthatják át tényleges kiviteli igazolásra. A tárcától kapott tájékoztatás szerint a kereskedők a rendel­kezésükre álló keretet néhány ezer tonna kivételével már ki­használták. A 200 ezer tonna búzalisztre szóló kiviteli enge­délyt szintén majdnem teljes egészében kiváltották a mal­mok és a külkereskedők. Gárdosi elmondta: eddig a termelői keret felére, 320 ezer tonnára kértek a hivatalnál ex­portengedélyt. Az augusztus 1- ig kiviteli engedélyre át nem váltott kvóták érvényüket ve­szítik. (újvári) A maastrichti egyezmény gazdasági vasszigora Állami többlet - ráfizetéssel Zöldmezős beruházás Ausztria a brüsszeliek adós­ságának felével a középme­zőnyben foglal helyet. A tarto­zások kamatait nem véve figye­lembe, 1992 óta jövőre számít­hatnak először államháztartási többletre, 24: milliárd schil- lingre. De mert a hitelkamatok­ról sem illik megfeledkezni, összességében 68 milliárdos hiánnyal kell számolniuk. Az osztrák államadóssággal foglalkozó bizottság elnöke, Helmut Frisch professzor elen­gedhetetlennek tart a beterve­zett privatizációs bevételek mellett bizonyos vagyonnövelő különintézkedéseket. A kon­szolidációból minden tarto­mánynak és településnek ki kell vennie a részét, hiszen a maast­richti egyezmény előírja az ál­lami deficit 3 százalékra való leszorítását. FEB cserébe mintegy 60 millió fo­rint értékű közművesítést vé­geznek el. Az infrastruktúra ki­építését hamarösan megkezdik. Várhatóan egy év múlva már termel a takarmánykészítő cég második magyar üzeme. A ge­nerálkivitelező egy holland cég, de magyar vállalkozásokat is bevonnak alvállalkozóként. PHILIPS Lighting, Budapest Pécs és Kaposvár környékére üzletkötőt keres Feladata:- kapcsolattartás kiskereskedelmi hálózatokkal- rendelések felvétele- merchandising feladatok ellátása- Philips Lighting akcióinak lebonyolítása- új partnerek felkutatása Amit kérünk:- középiskolai érettségi- tárgyalóképesség- kapcsolatteremtési készség- szervezőkészség- motiváltság- mobilitás- lakástelefon Ideális Jelöltünk Pécs illetve Kaposvár környékén lakik, fiatal, dinamikus, sikerorientált. Új munkatársunknak versenyképes fizetést, továbbképzési lehetőséget, gépkocsit biztosítunk. Kérjük, magyar nyelvű, fényképes pályázatát az alábbi címre küldje „Lighting” jeligével: 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36. PHILIPS ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az 1990. évi LXXIV. tv. alapján az ÁPV Rt. megbízásából a Keskeny és Társa Ügyvédi Iroda privatizációs árverésen értékesíti az alábbi üzleteket 1133 Budapest, Pozsonyi u. 56. szám alatt az ÁPV Rt. 8. em. tanácskozó termében. 1996. szeptember 25-én 10 éra 30 perctűi kezdődően 30 percenként: Pécsi Fodrász Kisvállalat Pécs, Diana tér 2. vegyes szolgáltató egység bérleti jog alapterület: 147,78 rrf kikiált, ár: 1.800.000 Ft, ebből kötelező készpénz: 578.000 Ft, bánatpénz: 90.000 Ft Baranya Megyei Patyolat Vállalat Pécs, Nagy Imre u. 55-57. felvevő bérleti jog alapterület: 81 rrf klkiált.ár: 2.800.000 Ft, ebből kőtelező készpénz: 850.000 Ft bánatpénz: 140.000 Ft Pécs, Nagy Imre u. 55-57. üzlet bérleti jog alapterület: 137 rrf kiklált.ár: 4.700.000 Ft, ebből kötelező készpénz: 1.400.000 Ft, bánatpénz: 230.000 Ft Pécs, Nagy Imre u. 55-57. bronzárium bérleti jog alapterület: 35 rrf klkiált.ár: 1.000.000 Ft, ebből kötelező készpénz: 300.000 Ft, bánatpénz: 50.000 Ft Pécs, Nagy Imre u. 55-57. játékterem bérleti jog alapterület: 62 rrf klkiált.ár: 2.100:000 Ft, ebből kötelező készpénz: 650.000 Ft, bánatpénz: 100.000 Ft. Az üzletekró'l a részletes adatokat, tényeket, az árverés szabályait és helyét az üzleti tájékoztató tartalmazza, melynek megvásárlása és a benne foglaltak tudomásul vétele a részvétel feltétele. Jelentkezni lehet: a bánatpénz (készpénz vagy bemutatóra szóló betétkönyv) és a közjegyző' által hitelesített - zárt borítékban elhelyezett - formanyomtatványon benyújtott árajánlat együttes letétbe helyezésével A KESKENY ÉS TÁRSA ÜGYVÉDI IRODÁNÁL (8200 Veszprém, Megyeház tér 2. TelVfax: 88/422-816,06-30/594443) Veszprémben: minden munkanap 12 óráig, de legkésőbb 1996. szeptember 12-én 12 óráig. VÁSÁROLNI LEHET KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL ÉS E-HITELLEL IS. A KÁRPÓTLÁSI JEGYET 174,2%-ON SZÁMÍTJUK BE. Kikiáltási ár alatti ajánlat érvénytelen. Az ÁPV Rt. az árverést annak megkezdéséig - kártérítési igény nélkül - visszavonhatja. TOVÁBBI INFORMÁCIÓT NYÚJT: Dr. Keskeny Ildikó ügyvéd (tel.: 88/422-816, 06-30/594-443) Baranya Megyei Patyolat Vállalat: Dr. Moszlovácz Judit igazgató (tel.: 72/233-011) Marczi János (tel.: 72/233-422/124) Pályázati Felhívás A DDGÁZ Rt. Pécs pályázatot hirdet: Pálfa, Tolnanémedi, Pincehely, Felsőnyék, Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Nagykónyi települések belterületi gázelosztóvezeték hatósági építési, engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. Pálfa, Fornádpuszta, Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi KPE anyagú NNY 10 bar, illetve Felsőnyék NNY 6 bar üzemi nyomású külterületi gázelosztóvezeték hatósági építési, engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. Bonyhád-Györe-Mágocs-Dombóvár-Kocsola-Nagykónyi 65500 fm NA 300-as PE bevonatos acél anyagú NNY 25 bar gázelosztóvezeték hatósági építési, engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. Elkészítési határidő: 1996. november 29. A pályázat beadásának határideje: 1996. augusztus 5.13 óra. A pályázattal kapcsolatos anyagot a DDGÁZ Rt. Pécs, Búza tér 8/a. (Tel: 72/236-988) Beruházási osztályán 5000 Ft térítési díj befizetése után lehet átvenni, a hirdetés megjelenése után.

Next

/
Thumbnails
Contents