Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-20 / 197. szám
6 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. július 20., szombat László-Bencsik Sándor A szarvasok népe Kevés nemzet fiának adatott meg, hogy - képletesen szólván - saját népe őstörténetének vendége lehessen. Tíz évvel ezelőtt Nyugat- Szibériában jártam, az Ob és az Irtis mellékén. Laktam Hanti- Manszijszkban, az ugor fővárosban, és tapostam havat másfelé is. Ám nem voltam idegen sehol, egy pillanatra sem. Rokon voltam. Akit csakhamar körülvettek a valamikori egymás melletti létünk tényei. Tárgyiak, szellemiek egyaránt. Igen, hiszen őstörténetünk egyik hajdani nagy korszaka ott máig is élő, jelenkori néprajz. Már az első este körbeültünk: két osztják (hanti) s két vogul (manysi) író, egy szamojéd (nyenyec) költő meg én, a magyar tollforgató. És minden más ügyet megelőzve mondogatni kezdtük, ízlelgettük, kiáltozva ismételgettük a sokezer évvel ezelőttről megmaradt közös szavainkat. - Am? Én? Ming? Mink? Ver? Vér? Szem? Szem! Szim? Szív! Nyälm? Nyelv! ... - És így tovább, szünet nélkül. Különös éjszaka volt, a szavak rituáléja zajlott benne, a nyelvtestvériség szertartását ültük éjfélig. Éj? Éj? Ószint? Ásít! Aljat? Ágy! Ulem? Álom! Chólimszátchusz száu! - mondta végül egy osztják. - Kóremszátchusz szau! - bólintott egy vogul. - Háromszázhúsz szó - nyugtáztam én is. De számolhattunk volna akár ezret is. Nyelvrokonságunk nyilvánvaló s rég tudott bizonysság. És akkor is igaz, ha ma már köszönni sem tudunk egymásnak tolmács nélkül, hát még beszélgetni. Ám eközben mégis épp ez a közös gyökerű, ősi szókincs-maradék adja a legtávolabbi múltra, a kezdetek kezdetére nyíló ajtó legelős kulcsát. Búvárkacsa úszik a tavon. Jajgatva fölkiált, óouuííj!, majd alábukik. Rénszarvasok vonulnak inni, bokáikban kattog a csont. A völgy mélyén suttogás kél, nyögés, sóhaj, szuszogás. Hódfajdok nevetése válaszol rá: kopek, kopek, pek-pek, hehe, hehe, hee! A bozótban mozgás támad, sötétebb és világosabb alakok jönnek-men- nek, forgolódnak. Integetnek, hadonásznak a réneket riogatják. Amott fajdkakasok kopogtatják az ágakat, köszörülik csőrüket. Messziről olyanok, mintha púpos hátú törpék, manók lennének. A meredély szélén csikorogni kezdenek a fák, suvad a hó, zörög a jég, döndül a föld. Egy alvó szarka fölriad, s csörögve elrepül. Esteledik. Az erdők feketék, magaslatok vörösbarnák, a mélyedések mélylilák. A jégmező aranysárga, vakít a hó, ezüst tükör a víz. Acélkék az alsó ég, sötétkék a felső ég, fehér fejű, szürke hátú üveghegyek a felhők. A láthatár pereme tűzpiros, mögötte sugárnyalábok nyúlnak a csillagokig. Ez a táj csupa káprázat és csupa homály. Kozmikus szépségek keverednek benne földi csúfságokkal. Itt éjjelnappal áll a harc életre-halálra, és keveseknek adatik kegyelem. Ám mégis valami fenséges nyugalom árad belőle, a természet nyugalma. Egyszerűség van, kétszerkettő van, harmónia van. Csoda-e hát, ha ez a világ a mesék ihletője, a regék forrása is egyben? A költészet és a mítoszok bölcsője? Ézekben a régiókban a hideg az úr. A hó, a jég, a fagy s a szél. Irgalmatlanul hosszú a tél, kicsi és gyönge a nyár. A hőmérséklet még júliusban is alig éri el a plusz tíz-tizennégy fokot. S a vékony termőréteg alatt állandóan fagyott az altalaj. Aki már járt messze északon, sarkköri vidéken, annak mindez ismerős lehet. Csakhogy ez nem az ottani táj, s nem a jelenkori idő. A helyszín itt van, a Kárpátmedencében. Az idő meg mintegy 25 000 évvel korábban a legutóbbi jégkor negyedik felvonásában, illetőleg az őskőkor fináléjában. És maga a Föld sem az, amilyennek az elmúlt évtízezred alatt megszoktuk. Jó felerészben Európát is jégpáncél fedi vastagon. A jéghatár alatt tundrás sávok, hideg sztyeppék, kikerülve a halott magashegyeket. Lentebb terjedelmes tajgaöveze- tek, erdős vadonok. Fenyvesek közt, nyíresek közt zuzmószőnyegek. És ahol a zuzmó, ott a rénszarvas. Mintha, mondjuk, a Lappföld költözött volna le ide, Közép-Európa közepére, vagy Észak-Szibéria, azzal a hideg égövi növényzettel, s a meglepően gazdag faunával. Közben Dél-Nyugat-Európá- ban is hasonló a helyzet. Ez a L’age du renne, a rénszarvas kora. Időszámításunk előtt 27 000 körül új nép tűnt fel itt, a Duna mentén. A Don mellől jöttek. Ott főként mamutra vadásztak, itt rénszarvasra specializálódtak. Rendszerváltás ez is a javából. Aztán így lettek ők a rénszarvasok népe. Huzamos ittlétük lenyomata sok helyütt megmaradt. Ezek alapján mindennapi életük nagyrészt rekonstruálható: íjas vadászok, nemzetiségi társadalom, félig letelepült, síkvidéki- dombvidéki életforma, kúpsátorok, cölöpvázas kunyhók, faluszerű kicsi telepek, sokféle szerszám, ékszer és csontból faragott szobrok. S elsősorban a rénszarvasra alapozott megélhetés és életmód. - A régészek a keleti gravetti kultúra népének nevezik őket. Aztán jó tizenkétezer évvel ezelőtt lassan fokozatosan véget ért a jégkor. A hatalmas jégtakaró részben elolvadt - a vízözönök korszaka ez -, részben visszahúzódott a mai helyére. Nyomában a hideg égövi zónák is egyre északabbra kerültek, a zúzmószőnyegek- kel együtt. A rénszarvasok mentek a zuzmó után, a rénva- dászok pedig mentek a csordák után. Mentek? Szivárgás volt ez inkább, nem vándorlás. Eltarthatott vagy két, két és fél ezer esztendeig. I. e. 7 000 körül jár már az idő. A szarvasok népe kezd arcot ölteni: Észak-Európa nyugati részein s legészakibb sávjában már ott vannak a lappok ősei, tőlük keletebbre a különféle finnugor törzsek elődjei. Ott, amerre a rénszarvasok járnak. Miközben délről, délkeletről különböző indoeurópai népek kezdik benépesíteni Európa szabaddá vált többi térségeit. Nekünk meg a jelenben egyre nehezebb féken tartani a gondolatainkat. Tény, hogy a vogulok, oszt- jákok között vagy a Lappföldön néhol még ma is lehet éppen olyan rúdsátrakat s cölöpvázas kunyhókat látni, amilyenek nyomaira a gravetti kultúra maradványai közt bukkantak a régészek. De az életmód, a kultúra, maga a civilizáció is alapvetően ugyanaz volt itt, még a közelmúltban is. Az a szókincs-maradvány pedig, amelyik a finnugor népek mindegyikével közös, határozottan a kőkorszakok, a jégkor, a történelemelőtti történelmünk nyelvezetének emlékeit, nyomait őrzi, az akkori életet és környezetet tükrözi vissza. Nyelveink költőiségé- nek őskori gyökereivel együtt. Tudom, nem egyetlen népi kohó volt akkor sem, s rénszarvas-vadász népség is többféle alakult egész Eurázsiában. És nemcsak finnugorok voltak közöttük. De Európában s az Ural mellett nem volt más és ma sincs más a rénszarvasok mellett. Napjaink egyik legnagyobb felfedezése az, hogy semmi sem úgy van, ahogy volt. Tehát a történelmet is újra kell gondolni. A Jelenkor nyári száma A Pécsett szerkesztett Jelenkor júliusi-augusztusi száma a nemrég elhunyt Pákolitz Istvántól búcsúzó összeállítással veszi kezdetét. A költő verse után Csuhái István és Pálinkás György Pécsett, illetve Pakson elmondott gyászbeszédei, valamint Berták László Pákolitz István elment című verse és Parti Nagy Lajosnak a költő emlékére írt költeménye olvashatók. A szám Darvasi László készülő regényének egy részletével folytatódik, melynek címe: A könnymutatványosok legendája. Az első részt további két folytatás követi majd. Közvetlenül Lá- záry René Sándor Sir Andrew Blacksmith trágárságai című, verseket és kommentárokat tartalmazó munkája után Kovács András Ferenc ősszel megjelenő Jack Cole-verseskötetének „zárótanulmánya”, a John Coleman elkárhozása olvasható, továbbá e szövegekhez kapcsolódik sajátos módon Orbán János Dénes verse i^. A magyar olvasó számára bizonyára érdekes újdonság a századforduló Franciaországának egy különös alakjától, Alphonse Alaistől származó két tárcanovella. A szerzőt Tarnay László mutatja be Alphonse Allais: a Nagy Manipulátor című tanulmányában. A szokásosnál testesebb lapszámban a versrovat a már említetteken kívül Győri Lászlq, Háy János, Térey János, Peer Krisztián, Payer Imre és Meliorisz Béla verseit tartalmazza. Bertók László újabb jegyzeteit olvashatják az érdeklődők Közelítések címmel. Balassa Péter válaszol Forgács Éva hozzá írt nyílt levelére, Magyar Éva Nádas Péter Mélabú című esszéjének gondolati útját próbálja meg újból bejárni. P. Müller Péter A főhős és hasonmása című tanulmánya a hatvanas-hetvenes évek drámairodalmának megkettőzött hőseiről szól, Szilasi László Mészöly Miklós Családáradás című kisregényének domináns poétikai alakzatát elemzi Pleonazmus: a vízjel retorikája című írásában. A bírálat rovatban Nagy Gabriella Nádas Péter Vonulás című filmnovella-kötetéről, Nagy Imre Takáts Gyula Csu és Dranga- lag című verseskötetéről, valamint Mohai V. Lajos Konrád György esszéírásáról szóló kritikája olvasható. Meliorisz Béla Jól érzi nálunk magát jól érzi nálunk magát az ősz, kiváltképp külvárosainkkal kedveli, a lázadás tüzeiben ragyogtatja az ellenállni már erőtlen növényzetet, vagy ködtakarókat osztogat a rászorulóknak, különös szavakat sugdos a hazafelé tartó diáklányok fülébe, s meglesi az óvatlanul, villanyfényben vetkőző asszonyokat, játékos kedvű szeleket küld az öreg nénik szoknyája alá, akik a jól ismert temetői úton lassan lépegetnek a nedves avarban, s csontig hatoló hidegekkel ijesztgeti a messziségek- ről álmodozókat, akiknek elég volt a gyalázó és meggyalázott igékből, ahogy mondják, jól elvan, jól érzi nálunk magát az ősz Pajzán játékok - Egy hete játssza növekvő érdeklődés mellett a pécsi Csopor(t)-Horda Színház a Bükkösdi László által írt és rendezett Pajzán játékokat, amely a magyar és a horvát nép történelmének egyes közös eseményeit dolgozza fel szókimondó és sok mindent megmutató bábszínházi előadásban a Pécsi Horvát Színház színpadán. A produkciót ma este is bemutatják. Futnak a képek filmjegyzet Iréné Jacob és Jean-louis Trintignant a Három színben Krzysztof Kieslowski emlékezete Ez év március 13-án gyászolt a filmvilág: ötvenöt éves korában, Varsóban elhunyt az európai mozgókép egyik kiemelkedő alakja, Krzysztof Kieslowski. Emlékének vetítésekkel, retrospektív programokkal adóznak világszerte. A pécsi Apolló-teremben most két héten keresztül peregnek a filmjei. Összesen hét alkotás, a teljes életműnek mintegy harmada. A rendező 1988-ban vált világhírűvé, mikor Rövidfilm az ölésről című munkájával Felix- díjat kapott. Ezt követően művei szinte minden jelentős európai díja elnyertek. A Kék-et Arany Oroszlánnal jutalmazták Velencében. A kritikai elismerés és a valódi érték találkozott itt. Mert Kieslowski művészi értelemben is ekkor ért a csúcsra: a Tízparancsolat erkölcsi tisztaságával és a Három szín bölcseleti gazdagságával. Az esztétikum, a morál és a filozófia találkozása: ez történik nála, miként a legnagyobbaknál. Filmjeit többnyire valamilyen véletlen eseménnyel indítja: egy lány elüt egy kutyát (Piros), autóbaleset történik (Kék), egy ifjú apa filmfelvevőt vesz, hogy megörökítse újszülött kislánya első napjait (Amatőr). Ami ezután következik, az viszont egyre inkább sorsszerűvé válik. Ezzel a tudatos kettősséggel a rendező sajátos szintézist teremt, egyszerre ironizálja, de meg is őrzi a mindentudó elbeszélő pozícióját. Amiben meghatározó szerepe van a képek rendkívül átgondolt jelbeszédének. A térdimenziók rejtett összefüggései, a ráközelítések logikája, a tónusok szigorú dramaturgiája - mind-mind egy kiérlelt, már szinte zenei feszességű rendbe illeszkednek. Kieslowski látszólag véletlenekből szőtt, mégis törvényszerűen formálódó történeteiben rituális dráma zajlik: a szeretet vágya, a megőrzés ösztöne küzd itt az ember romboló és önpusztító hajlamával. Az 'Amatőr hőse becsvágyával tönkreteszi családi boldogságát, s elveszti belső békéjét, de képes szembenézni a kudarc és a becsapottság élményével. A Kék hősnője is elveszti a családját, ám rádöbben, hogy emlékeinek megsemmisítése helyett meg kell őriznie múltját s ezáltal önmagát. S ha ez megtörténik, az ember felismeri, hogy mások szeretetére is képes. Sorsában pedig felfedezi a Gondviselés munkáját. És akkor szabad lesz. „Vajon az a tény, hogy az ember jóra és szeretetre vágyik, önmagában nem vallásos tény-e?” - kérdezi Kieslowski. Filmjei: válaszok e kérdésre. Az Amatőr-ben az egyik szereplő halott anyjának celluloidszalagon megőrzött képét nézi, s valaki akkor azt mondja: „Ez az ember meghalt. De itt mégis él. Ez szép.” Kieslowskiról sem mondhatunk ennél többet. És talán magáról a mozgóképről sem. Nagy Imre Rénszarvas. Ismeretlen ötvös munkája
