Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-17 / 194. szám

Pécs: még mindig Egy nevelőszülő Nyári holdfényes kétezer lakásigénylő mosolya éjszakák idején (3. oldal) (5. oldal) (8. oldal) Európai diákküldöttek Pécsett Pécsi főtanács tag A közelmúltban Berlinben tartotta konferenciáját az EURAG, az Európai Nyug­díjasok Szövetsége. A több mint kilencszáz résztevő plenáris és szekció üléseken vitatta meg az európai or­szágokban élő időskorúak helyzetét és megválasztotta a szervezet húszfős főtaná­csát. A főtanács tagja lett Bleyer Jenő, országgyűlési képviselő, az Országos Nyugdíjas Szövetség el­nöke. Mákgubó-csapolók Mákföldön végrehajtott ron­gálás alapos gyanúja miatt indított nyomozást a Győri Városi Rendőrkapitányság. Egy Győr környéki települé­sen, Ikrényen élő gazda a minap mákültetvényén azt tapasztalta, hogy a gubókat letördelte, illetve bevagdosta valaki. Ebből, s néhány más jelből arra lehetett következ­tetni, hogy ópiumalapanyag- gyűjtők látogatták meg a mákföldet. Az eleddig isme­retlen tettesek a máktejet to­vábbi hasznosítás céljából műanyag zacskókba gyűjtöt­ték. Az így kapott nyers­anyag mennyisége aligha rendíti meg a kábítószerpia­cot, ám a szakemberek a je­lenséget mindenképpen fi­gyelmet érdemlőnek tartják. Diákcsere, kulturális együtt­működés, akadémiai csere a kulcsszavak azon a nemzetközi egyetemi diákkonferencián, melyhez hasonló formátumú helyi rendezvényre még a legö­regebb pécsi diákok sem emlé­kezhetnek. Az I. Pécsi Nemzet­közi Diákkonferencia főszerve­zője, Tarrósy István és kollégái tíz nyugat- és kelet-európai or­szág tizenöt egyetemének kül­dötteit várják Pécsre július 28-a és augusztus 3-a között. Az Egyetemi Hallgatói Kül­ügyi Csoport idén második éve készülődik a konferenciára. Munkájuk kapcsán körvonala­zódtak azok a külügyi fejlesz­tési irányok, melyek külkapcso- lataik révén megfontolásra, PHARE segélyként 130 millió forintot kapott hétfőn a Zsolnay Porcelángyár Rt. termelésbő­vítő, minőségjavító beruhá­zásra az úgynevezett HYFERP alapból, s a szerződéskötésről lapunk is beszámolt. Most arról kérdeztük dr. Csikós Anikót, a Zsolnay Rt. vezérigazgatóját, milyen fejlesztésekre használ­ják fel ezt a pénzt.- 700 ezer ECU-ről van szó, s az elsődleges célunk az ösz­megvitatásra éretté váltak. A hatnapos kongresszus alatt a küldöttek három fő együttmű­ködési forma megvitatását ter­vezik. Az akadémiai jellegű kulturális csereprogramok so­rán például olyan hallgatókat segíthetnek, akik diplomamun­kájukat külföldi tanulmányutak keretében szerzett szakmai ta­pasztalatok alapján kívánnák megírni. Utazásuk, külföldi vizsgálódásaik hozzáértő meg­szervezéséhez nyújtanának a partner egyetemek hallgatói képviseletei értékes segítséget. Az akadémiai csereprogramok már az egyetemi vezetői szer­vek közreműködésével jönné­nek létre, melyek során ven­dégprofesszorok cseréje, közös szeggel az exportképes áruala­punk bővítése. Energiatakaré­kos, a szükséges szerkezetvál­tozásokhoz rugalmasan átállít­ható termelőeszközök megvá­sárlását tűztük ki, a tervek közt szerepel egy 4 köbméteres kamráskemence, egy korszerű tányérgyártósor szárítókkal és egy szitanyomógép beszerzése. A 700 ezer ECU-t úgynevezett HYFERP-társaságként kapjuk, tehát ezt a pénzt kedvezményes szakmai versenyek, tudomá­nyos tevékenységek - kutatás, konferenciák - szervezése bo­nyolódna. A három együttmű­ködési forma legfontosabbika a kölcsönös diákcsere progra­mok elindítása. A konferencia célja a fent említett elképzelések megvita­tása, majd szervezeti formába öntése. Elképzelhető, hogy egy nemzetközi egyetemi hálózat alapjait rakják majd le nálunk a hónap végén. A szervezők az egyetemi vezetésen kívül ma­guk mögött tudhatják a város, a Felzárkózás az Európai Felső- oktatásért Alapítvány (FEFA) és a pécsi hallgatói önkor­mányzatok támogatását is. Kincse Szabolcs Örs feltételekkel, de vissza kell fi­zetni.- Ugyanakkor 370 ezer ECU, azaz 70 millió forint vissza nem térítendő támoga­tásként érkezik a nyugati típusú vezetési és munkakultúra meg­honosítására, az emberi erőfor­rás sokoldalú fejlesztésére és ezáltal a minőségi termelés in­tenzívebbé tételére, a marke­tingtevékenység javítására, (Folytatás a 10. oldalon) Új gépeket vesz a Zsolnay Rt. A termelésbővítő beruházás 50 embernek jelent további megélhetést Sztrájkveszély a közigazgatásban? Általános közigazgatási sztrájk is lehetséges szeptemberben, ha a köztisztviselők és közalkalmazottak nem kapják meg a kormány által 1996-ra ígért 19,5 százalékos béremelést. Ugyancsak munkabeszüntetés­hez vezethet, ha elmarad a köz­ponti államigazgatás területi szerveinél dolgozó felsőfokú végzettségűek illetménykiegé­szítésének júliustól esedékes 10 százalékos emelése. Mindezt Pataki Imréné, a Földhivatalok Országos Szakmai Tanácsának alelnöke jelentette be tegnap a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszerve­zetének érdekvédelmi fórumán. A tanácskozáson petíciót intéz­tek a miniszterelnökhöz. A do­kumentummal egyetért a Köz­egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete is. Fehér József, az MKKSZ fő­titkára elfogadhatatlannak ne­vezte, hogy a júliusra ígért eme­lést csak szeptembertől akaiják megadni. A jelenlévők kötelez­ték a szakszervezeti vezetőket, hogy a kormánnyal folytatandó megbeszéléseken a 19,5 száza­lékos béremelésről és a júliusi 10 százalékos illetménykiegé­szítés növeléséről tárgyaljanak. Ha szeptember 15-éig nem tel­jesülnek a kormány ígéretei, rendkívüli választmányt hívnak össze, hogy a közigazgatási sztrájkról döntsenek. Kiss Péter munkaügyi mi­niszter szerint a fórum nyitott kapukat döngetett, mert a kor­mány az illetmények 10%-os kiegészítéséről várhatóan au­gusztusban meghozza döntését. Szülők könnyebbsége - Nyári napközis tábort szer­vezett Pécsett, a Petőfi Sándor Művelődési Ház június 17-e és július 26-a között olyan vakációzó gyerekeknek, akiknek dolgoznak a szüleik. A 6-12 éves diákok különböző játékok, vetélkédők, kézműves játszóházak, sportfoglalkozások és kirándulások közül választhatnak, aszerint, hogy éppen mi­hez v^i kedvük. Képünk az egyik legkedveltebb foglalatos­ságról, a nemezelésről készült. fotó: müller andrea Az ombudsman jelentése a pszichiátriai betegekről Teljes a kirekesztettségük Megsértik a pszichiátriai inté­zetekben és otthonokban ápolt betegek emberi és állampol­gári jogait. Egyebek között ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyű­lési biztosa idén végzett szak­értők segítségével. Az öt magyarországi intéz­ményre kiterjedő vizsgálat sze­rint a mentális betegként kezel­tek teljesen kirekesztődnek a társadalomból. A gondozásra szánt otthonok egy része alkal­matlan az ápolási feladatok ellá­tására. Súlyos hiányosságok jel­lemzik a gondozás személyi fel­tételeit is. Jelentős visszásságo­kat találtak a gondnoksági eljá­rásban. Az önkéntességen ala­puló ellátás határozatlan időtar­tamát például gyakran végle­gesként fogják fel. Előfordul, hogy a gondnokság alatt álló be­teg ingatlanát a gyámhatóságok beleegyezésével elidegenítik, így a gyógyult betegnek nincs hova visszatérnie. Az ombudsmani hivatal első átfogó vizsgálatának tapasztala­tai nyomán összesen 11 ajánlást címeztek a pénzügyminiszter­nek, az igazságügy- és a népjó­léti miniszternek, valamint az in­tézmények fenntartóinak. Eluta­sították a népjóléti tárcának azt a tervét, hogy az egészségügyi tör­vényben szabályozzák a betegek jogait, s önálló betegjogi törvény megalkotását kezdeményezték. Sétahajózás a Dráván A Szirén hangját hallva kez­dődhet a beszállás, és a több­órás kaland a Duna-Dráva Nemzeti Park itt-ott vadregé­nyes tájain. A Szirén egy hajó neve, s ez a hajó történelmi tet­tet hajt végre: az idei nyáron először a drávai hajózás történe­tében fedélzetén mód nyílik be­járni a folyót, az egyszerű uta­sok számára is. A lehetőséget egy betéti társaság biztosítja, az utakat a harkányi utazási irodák kínálják, s a helyi IBUSZ ki- rendeltség koordinálja. Fórizs Sándor irodavezető­től megtudtuk: a június 1-jén indult hajózást már nagyon sok turista, különösen német és magyar vendégek vették igénybe. Mivel a Dráva határ- terület, az utaslistát lejelentve fújhatja meg indulásra hívó hangját a Szirén. Az utak Drá- vaszabolcsról indulnak, a két végállomás Barcs és Gyűrűs­puszta. Számtalan programmal köthető egybe egy-egy út. így különösen népszerű például a mattyi Lantos-tanyára csalo­gató program, itt még lovasko- csizásra is mód nyílik, s mel­lette igazi tanyai hangulat várja a vendégeket. De egy- egy máriagyűdi, harkányi ven­dégváró helyre ugyanúgy utaz­tatják a hajózásban megfáradt turistákat. Nagyon sok táborozó gyer­mekcsoport volt már a vendé­gük, szeptembertől pedig a biológia órák megtartására vár­ják az iskolásokat, tanárokat: a gyerekek élőben megtekinthe­tik a nemzeti park varázslatos növény- és állatvilágát. Sz. A. Naponta többször megtelik utasokkal a Szirén fedélzete FOTÓ: MÜLLER ANDREA Lesz elég tankönyv Lesz elegendő tankönyv az isko­lák kapunyitására - tudta meg az MTI kedden Ábrahám Istvántól. A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. vezérigazgatója elmondta, július 31-ig elkészül és augusztus ló­ra a nagykereskedők raktáraiba kerül az rt. tankönyvlistáján sze­replő 1400 féle kiadvány. Ellen­kező esetben a Nemzeti Tan- könyvkiadó Rt. jelentős kötbért fizet a nagykereskedőknek. Ha pedig a tankönyvek nem érkez­nek meg szeptember 6-ig az is­kolákba, akkor a kereskedőknek kell fizetniük, pontosabban: ol­csóbban kell adniuk a tanköny­veket. Ábrahám István leszö­gezte: a tankönyvárak megfelel­nek majd az 1995 novemberé­ben megállapítottaknak, azokon már nem változtatnak. A tavaly szeptemberinél azonban így is 30-35 százalékkal drágábbak lesznek a könyvek. 1 i *

Next

/
Thumbnails
Contents