Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-14 / 191. szám

6 Dunántúli Napló Magazin 1996. július 14., vasárnap Átlátszó fehércsipkés estélyi ruha elölről és hátulról Pá­rizsban a Givernchy ’96 őszi-téli divatbemutatón. A ruhát a brit John Galliano tervezte. FOTÓ: FEB Nem kávéházi grafológia Az írásképben rejtőzik a személyiség A hetvenes évek végén egy is­merős nyomta kezembe a cí­met, ahonnan néhány soros le­vél és a borítékban küldött készpénzért cserébe izgalmas jellemzést kaptam. Játéknak gondoltam kézírásom alapján kapott véleményt. Nem sejtet­tem, hogy a leírtak hosszú éve­kig elkísérnek. Ez volt az első találkozásom a grafológiával. A másodikat fiam tanítónője szolgáltatta, aki mindig figyel­meztetett, ha a gyereknél ér­zelmi ingadozást, elbizonytala­nodást fedezett fel. A harmadik találkozást öt kaposvári grafo­lógus jelentette. Bevallom, kissé izgatott, hogy jegyzetelé­semmel kiszolgáltatom magam, az írásommal nyitott lap leszek előttük.- Mi nem űzünk kávéházi grafológiát - tiltakozott Milo- vecz Józsefné, aki „civilben” egy kaposvári óvoda vezetője.- A hatvanas években nagy di­vat volt, a teljes mellőzöttség kényszerítette rá a grafológu­sokat. Kávéházakban, szalvé­tára írt sorokból mondtak jel­lemzést, ami természetesen csak játéknak tekinthető. Az igazi grafológiai vizsgálatban szigorú, racionális mérés előzi meg a szintézist. A több évtizedes száműzetés után a nyolcvanas évek végén kezdett feléledni újból a grafo­lógia, akkor alakult meg az or­szágos intézet, ahol 1992 óta a képzést is szervezik. Egyik iro­dája Pécsen van, ide járnak a környező megyékből is a vál­lalkozó szelleműek. Tavaly hat kaposvári tett sikeres vizsgát. Sokan lemorzsolódtak, csak a legelszántabbak jutottak el az utolsó vizsgáig. Akkor maguk sem gondolták, milyen nehéz lesz elfogadtatni, ismertté tenni tudásukat.- A grafológus nem találgat­hat - mondta Detrich Istvánné tanítónő. - Az írásból megis­merhető az ember, kiolvashatók a személyiségjegyek, a képes­ségek, az irányultság, az attitűd, de nem láthatók belőle esemé­nyek: gyerekszületés, halál, be­tegség, várható házasság. Szá­momra nagy segítség a mun­kámhoz, a tanítványaim füzeté­ben észreveszem a megválto­zott írásképet, a szorongást vagy a felszabadultságot. Ilyenkor nagyobb figyelmet szentelek a gondokkal küzdő gyereknek. Az öt grafológust jórészt ha­sonló okok vezették e szakterü­letre. Kétéves képzésüket ma­gas szintűnek ítélik, alapos pszichológiai, grafológiai isme­retek birtokában kaptak bizo­nyítványt. A végzettséget tanú­sító oklevél azonban meglepe­tés volt számukra. Menet köz­ben derült ki, hogy végzettsé­güket nem ismerik el főiskolai értékűnek. Többségük már ren­delkezett diplomával, de Sár­mány Lászlóné épp ilyen célból kapott lehetőséget munkahelyé­től a tanulásra.- Hadkiegészítő parancsnok­ságon dolgozom, s húsz éve ta­núja vagyok a sorozásnak. A bevonuló fiatalok pszichológiai vizsgálatánál a grafológia is se­gíthetné a pontosabb személyi­ségkép megrajzolását. Kódai Istvánné óvodavezető azt mondja, hogy vezetőként és gyerekekkel foglalkozó óvónő­ként egyaránt segítik a meg­szerzett ismeretek. Mózes Er- nőné védőnő a tinédzser korosz­tállyal foglalkozik, mellette egészségügyi főiskolásoknak tart órákat. A fiatalok írása árulkodik a közérzetükről, fel­hívja a figyelmet problémáikra. Önismereti grafosulit szeretne indítani egy lakótelepi klubban. Milovecz Józsefné dédelgetett terve, hogy grafológiai tudását egy pedagógiai alkotóközösség kialakításában kamatoztassa. Az eltelt egy évben jórészt is­merősöknek végeztek elemzé­seket, azt is barátságból, nem pénzért. Izményi Éva Űj modellek a forgalom fellendítésére Amerikai autósztárok születnek FOTÓ: LÄUFER L. Amerikában az autógyártók ál­landóan újabb utakat keresnek a forgalom fellendítésére: a nagy gyárak külön ügynököket foglalkoztatnak, akiknek csakis az a dolguk, hogy a legfrissebb modelleknek igazi „filmszere­peket” szerezzenek. Természe­tesen olyat, amelyben a kocsi éppúgy megcsillogtathatja főbb erényeit, mint bármelyik szí­nész. A BMW például megelé­gelte, hogy az amerikai rossz­fiúk rendszeresen az ő autóival menekülnek el a bűntények helyszínéről. Image-ét kikoz­metikázandó, a gyár amerikai képviselete minden követ megmozgatott, hogy legújabb típusának, a Z3-as fedőnevű ro- adsterének méltó társakat talál­jon. Természetesen egy igazi hősre volt szükségük. S ugyan ki lehetett volna alkalmasabb a feladatra, mint a 007-es ügy­nök? így vált a Z3 a hajdani As­ton Martinok és Lotusok nyo­maiba lépve (vagy inkább gu­rulva) a legújabbkori hivatalos „James Bond autóvá”. Szegény Chryslerre rossz napok, sőt, évek jártak az utóbbi időben. Nem elég, hogy az 1993-ban forgatott Jurassic Parkban Ford dzsipek gördül­tek, tavaly a „Szóljatok a köp­cösnek!” című Travolta-re- mekmű nem-mellékes főszere­péről is lemaradt a Chrysler: a producerek a General Motors gyártotta Oldsmobile Silhou­ette minivan-re szavaztak. Fő­ként amiatt, mert a hasonló kis­buszok közül egyedül ebbe épí­tettek gombnyomásra automa­tikusan nyíló ajtót. Teljesen le­hengerelte a filmeseket, sőt a nézőket is. A GM viszont szo­katlan kereskedelmi bonyoda­lommal küszködik: a nézők egyszerűen nem hiszik el, hogy ilyen autó a valóságban is léte­zik. Mi több, meg is vásárol­ható. Azért a Chrysler sem hagyta magát, nemrég sikerült kiütnie a kamerák elől a Ford F-150-es pickupját. Akárcsak az emberek eseté­ben, a négykerekűek szereposz­tásánál is sokat számítanak az olajozott kapcsolatok. Bevallot­tan ennek köszönhette a Dodge Ram kisteherautó a Twister című kétórás reklámklipet. A nemsokára hazai mozikban is látható film lényegében arról szól, hogy Oklahomában egy tornádó elől miként próbálnak a szereplők elmenekülni - termé­szetesen Dodge Ram pickup- pal. Bár a Chrysler öt kocsit bo­csátott a filmesek rendelkezé­sére, gondoskodott arról, hogy az embert - pardon, autót - próbáló jelenetekben egy kü­lönlegesen kiképzett prototípus szerepeljen. Végtére is akár­mennyire strapabíró a Dodge Ram, azért mégiscsak huszon­ötezer dollárt kóstál. így is húsz szélvédő cserét és számtalan karcolást kellett a kocsinak el­viselnie. Ráadásul a kereskedelmi adatok szerint nem is biztos hogy olyan jó üzlet volt a Chrysler áldozata: gyakorlati­lag ugyanannyi Dodge Ramot adtak el a múlt év első négy hó­napjában, mint az idén. Sajátos védekezés a hőség ellen. A lengyel koldusok a pénzkérés furcsa módjával igye­keznek hozzájutni a szomjat oltó sörhöz a sopoti strandon fotó: feb Mind több vita, kétkedés előzi meg a nagy propagandával be­harangozott július 30-i buda­pesti szuperkoncertet, melyet a millecentenáriumi rendezvé­nyek egyik kiemelt program­jának hirdettek. Sokan meg­kérdőjelezik, hogy valóban szuperkoncertről van-e szó, megérdemli-e a rendezvény a kiemelt figyelmet? Többen szóvá, teszik, hogy amikor a világon mindenütt - a közeljö­vőben például Bécsben - a vi­lág három legkiválóbb tenoris­tája Luciano Pavarotti, Placido Domingo, Jósé Carreras együtt lép fel, nálunk Pavarotti távol marad. Ez hiányérzetet kelt az érdeklődőkben. Erre enged következtetni az a tény, hogy változatlanul nagy figyelmet fordítanak a szervezők a kon­cert előzetes propagandájára a különböző médiákban. Ezek szerint van még eladásra váró A háromból miért csak kettő? Szuperkoncertre várva John Major - brit miniszterelnök - londoni rezidenciáján látta vendégül a három világhírű tenort fotó: feb jegy. Legutóbb a Reader's Di- tunk egy érdekes írást Jósé gest c. magazinban olvashat- Carrerasról. Arról számolnak A fáraók és a gazdagok söre Ókori egyiptomi recept alapján készül a világ - minden bizonnyal - legdrá­gább söre, amely Tutanha- mon fáraó nevét viseli. Az első üveg különleges nedű jövő hónap elején kerül az előkelő londoni Harrods áruház polcára, mintegy 5000 fontért, azaz közel 1,2 millió forintért. Igaz, hogy az összes többi üveg ára en­nek egy századába kerül, 50 fontért megvásárolható lesz, de hát ez sem kevés azért, hogy az ember csillapítsa szomját, netán gyűjtőszen­vedélyét. Az itallal egy legendát keltett életre a Scottish and Newcastel Sörfőzde, s ke­reskedelmi igazgatójuk sze­rint mintegy öt éven keresz­tül dolgoztak a kifejleszté­sén, tudós csoportok bevo­násával, köztük egyiptoló­gusokkal is. A kiindulási alapot egy beszáradt italmaradék szol­gáltatta, amelyet az i. e. XVI. században élt Ehnaton fáraó feleségének naptemp­lomában leltek meg a régé­szek. A tudósok mindössze ezer üveg előállításához szükséges alapanyagot talál­tak. Ezért a drága italt kéz­zel címkézett, számozott üvegekbe töltötték, amelyek közül az 1. számú ötezer, a többi 999 darabot egyenként ötven fontért kínálják majd. Stefanits Csaba Húsz tonna hasist foglaltak le A belga rendőrség rekord- mennyiségű - 20 tonna - Hol­landiába szánt hasist foglalt le június 26-án Anvers-ban - tudta meg szombaton az an- vers-i ügyészségtől az AFP. Eddig ez volt az egyik legna­gyobb kábítószerfogás Belgi­umban. Négy személyt - három bel­gát és egy románt - letartóztat­tak. Egyiküket, Willy Van Me­chelen 53 éves anvers-i csen­dőrt július 6-án ideiglenesen őrizetbe vettek. Van Mechelen alhadnagyról, aki a kábítószer elleni harccal megbízott cso­port vezetője volt, azt gyanít­ják, hogy ő is részt vett a kábí­tószerekkel való kereskedés­ben. A Guineából egy teher­szállítmányban érkezett hasist tartalmazó konténerben a hiva­talos papírok szerint Magyaror­szágra szállítandó szalvéta volt. A nyomozók megvárták, amíg a kábítószer-szállítmányt felveszi az érte jövő teherautó, s csak akkor léptek közbe. be, tií íven emberfeletti küz­delmet tolytatott életben ma­radásáért, amikor 1987. júliu­sában kiderült, hogy akut lim- foid leukémiája van. A cikk beszámol arról, hogy mily gyötrelmekkel járt a hosszas orvosi kezelés, míg végül egy évvel később, meg­gyógyulva, a barcelonai Dia­dalív árnyékában megrende­zett látványos szabadtéri kon­certtel tért vissza a színpadra. Azóta sok operában és koncer­ten énekelt a világ minden tá­ján és 1990-ben kezdte meg vi­lághódító útját a három tenor sikersorozata. Több fellépésé­nek tiszteletdíját ajánlotta fel jótékony célokra. Az ő részvé­tele bizonyára fontos vonz­ereje lehet majd júliusban a Népstadionban megrendezésre kerülő, érdeklődéssel várt szu­perkoncertnek. M. E. Gyönyörű autók, sikeres filmek

Next

/
Thumbnails
Contents