Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-14 / 191. szám
1996. július 14., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl EÉhántúli Napló 3 Vasdoronggal üzengető pékek (Folytatás az. 1■ oldalról) A lényeg a liszt. Aki olcsóbbat szerez, hihetetlen extraprofitra tesz szert, aki drágát, új vállalkozás után nézhet. Most a pécsi, a 170 000-es piac a tét. Emberünk is az olcsó pékek közé tartozik, de a fenyegetések miatt mindenki, aki olcsón állít elő kenyeret, válaszút elé került. Vagy árat emel (70 forint közelébe viszi, hogy a kereskedő a maga hasznát rátéve 95-100 forint körül adhassa azt) vagy vállalja, hogy szétverik műhelyét, netán egyéb gondokat okoznak neki és családjának. Megkerestük a Baranya Megyei Péktanács vezetőjét, a bogádi Horváth Tibor pékmestert is. Szerinte piacot felosztani, árkartellbe tömörülni nem lehet. Viszont ő is tud a fenyegetésekről (egy komlói pékmester esetét említette), de hozzátette: „Szerintem az is maffiózó, aki 50 forintért tud kenyeret sütni. Megnézném, hol szerzi a lisztet, s megnézné bizonnyal az APEH is. ” Nos, eddig a történet. Illetve még nincs vége. Hiszen állandóan tanácskoznak a pékek: a héten újabb generális összejövetelt tartanak a Pécsi Sütőipari Vállalatnál. Másrészt jelen sorok írója konkrétan tudja, hogy nem maffiózó módra, hivatalos számlával és hivatalos helyről is olcsón liszthez lehet jutni (32 forintért és nem 48-ért!). Nem beszélve arról, hogy létezik olyan pék, akinek termelővel van szerződése búzára, amit saját malmában őröl meg. Az olcsó liszt titka ez! Ami azonban azonnal eltűnik, ha az ár alatt termelő péknek kigyullad a háza, esetleg szétverik műhelyét (vagy őt magát) a verőlegények. Kozma F. Az atomtemető kontúrjai (Folytatás az 1. oldalról)- Szó nincs prekoncepcióról, véglegesen eldöntött ügyről a Paksi Atomerőmű nagy aktivitású radioaktív hulladékainak a Mecsekben történő elhelyezését illetően - mondja Érdi Krausz Gábor a Mecseki Ércbányászati Vállalat vállalkozási igazgatója lapunknak. Szabó József, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója szerint a geológiailag alkalmas területek közül csak ott folytatódik 1999-től a kutatás, ahol a térségek önkormányzatai, a helybeli lakosság jóváhagyja. A program első fázisában azért kap fokozott szerepet a mecseki kutatómunka, mert kormánydöntés értelmében az uránbánya infrastruktúrájának felhasználásával addig kell itt a lehető legtöbb adatot begyűjteni az atomhulladékok végleges elhelyezéséről, amíg a bánya működik. 1999-től 2040-ig tart a Célprogram második szakasza, csak az ezredforduló után várható döntés az atomtemető végleges helyéről, 2040-re pedig felépül az objektum. Ugyanakkor azon is érdemes töprengeni, hogy a PA Rt. a kis- és közepes aktivitású hulladékok kutatásainál a frekventált településeket anyagilag díjazta, mert hozzájárultak a munkákhoz. A múlt héten pedig ugyanilyen szerződést kötött a Nyugat-Mecsekben hat település önkormányzati képviselőivel. A falvak évi 1 millió forintot kapnak arra, hogy hangulatjelentést készítsenek a térség lakosságának az itt folyó munkákhoz való hozzáállásáról, egyben segítsék, támogassák a kutatásokat. Nos, a kis- és közepes aktivitású hulladékok esetében már bizonyos, hogy az ily módon 4 helyszínre szűkített kutatás befutója ezen települések közül kerül ki. A 6 mecseki falu aláírói tehát nyilván mérlegelték a szerződés aláírásakor, hogy ennek a folyamatnak a végeredménye az lehet: a térségükbe -kerül az atomtemető! Mészáros B. E. Kissé szűkösnek bizonyult Baja belvárosa tegnap délután, csúcspontjához érkezett a törökök utáni várossá nyilvánítás 300. évfordulója alakalmából rendezett jubileumi ünnepségsorozat. A messziről érkezőknek és a városlakóknak is gomolygó füst adta tudtára, hogy a Su- govica-parti városban valami szokatlan történik. Kivételesen a füst nem a tűzoltókat hívta, hanem mindenkit, aki kíváncsi volt egy rendhagyó, gasztronómiai Guiness-rekord felállításának kísérletére. Este hat után 450 bográcsban Totyogott az ínycsiklandozó, utánozhatatlan, bajai halászlé. A további hozzávalók és kellékek: 3 tonna hal, 150 kiló paprika, 300 kiló hagyma, 4000 liter víz, 2500 pad és asztal, ugyanis minden bográcshoz 10 fő tartozott. A Szentháromság téren kitűnő hangulat uralkodott, maguk a bajai polgárok sem emlékeznek arra, hogy valaha is egyszerre ennyi ember lett volna az utcákon. Az egyforma recept alapján készült halászlé elfogyasztása után a testvérvárosok együttesei tartottak folklórgálát, végül éjfélkor tűzijátékkal zárult az ünnepségsorozat. Stefanits Csaba Négyszáz résztvevővel Boldogasszonyfán rendezték meg tegnap a szigetvári rendőrök és tűzoltók horgászversenyét. A kapitányság és a parancsnokság szervezésében közel 70 induló várta reggel 8 órától 12-ig a szerencséjét. Jutott a díjakból három az ugyancsak népes gyermekmezőny legjobbjainak is. Weininger Ferenc, a rendőrök részéről a horgászverseny — és az ötlet - motorja meggyőződéses horgászvolta ellenére szervezői teendői közepette csak oldalpillantásokat vethetett a halban gazdag vízre. A délutánja sem maradt szabad: kezdődött a családi vetélkedő - mintegy 400 résztvevővel. Tétje komoly volt, a fődíj: egyhetes ingyenes üdülés a boldogasszonyfai kempingben. M. A. Garé: sietve időzített árajánlat Július 4-én déli 13 órakor azt jelezte egy sajtótájékoztatón dr. Szepesvári Zsolt, a garéi hulladék-megsemmisítő megépítését ellenzők egyik vezéregyénisége: kapott a dorogi égetőműtől árajánlatot a Budapesti Vegyi Művek, de a címzett erre nem reagált. Lapunk a következő napon érdeklődött a BVM-nél, ahol jelezték: nem kaptak semmiféle írásos értesítést a dorogiaktól. Július 4-ikei dátum szerepel a „Árajánlat a Garéban tárolt klórbenzol desztillációs maradék égetésére” címet viselő okiraton, amelyet végül is a Dorogi Égetőmű Kft. valóban elküldött a budapesti cégnek. Mégpedig faxon, amelyre viszont a készülék pontos időt írt: 12 óra 46 perc. Ami azt jelenti: valóban megfogalmazták az alig 14 perccel később kezdődött sajtótájékoztató idejére az ajánlatot, de erre a BVM értelemszerűen még nem reagálhatott. Más szóval: igazat is mondtak a sajtónak Pécsett, meg nem is. Áz már további lobbizás eredménye lesz, hogy ki, hol és főleg mikor kezdheti el a veszélyes hulladék megsemmisítését. Az árajánlat erre az évre tonnánként 150 000 forintban, 1997. januártól pedig 135 000 forintban jelöli meg a dorogi árakat. (Ezeket egyébként Valovits Emil, a BVM vezérigazgatója lapunk kérdésére komolytalannak minősítette.) Az ár egyébként magába foglalja a szennyező anyagok átcsomagolását is, illetve a hulladék elszállítását Dorogra, évente 4000 tonna feletti igény esetére. M. A. Nyáron nem csak az újságokat sújtja az uborkaszezon, de a dealereket, a drogpiac „kofáit” is. Az országban „dúlnak” a könnyűzenei fesztiválok, így a leleményes kereskedők felkerekednek és jó üzletember módjára követik a keresletet. Nyáron és ősszel - azaz éréskor - olcsóbbak a köny- nyebb szerek, a fű és a hasis. Koncerteken a kender előre megsodorva 500 Ft-ba kerül szálanként, de a tapasztaltabbak inkább maguk „tekernek” és grammonként 800-1200 Ft-ért jutnak hozzá a „béléshez”. A hasis már drágább, hiszen legtöbb esetben külföldről érkezik. Az árus 200-600 Ft körül részesedik az árból eladásakor. A legnagyobb üzlet persze nem a fű vagy a hasis. Egy techno disco alkalmával ugyanis akár 100 extasy tablettát is szétkapkodhatnak egyes fiatalok. A dealer részesedése persze változó, elérheti a 800- 1500Ft-ot tablettánként - így könnyű kiszámolni, hogy egy este akár 80-150.000Ft-ot is kereshet. Újdonság a piacon a Pitbull és a Gyalogkakukk márkájú tabletta, pillanatnyilag a legdrágábbak a piacon. Heroinról mostanság nincs adat, kokain azonban beszerezhető. Ebből a „szakember” grammonkénti munkadíja maximálisan 11 ezer forint lehet. Érdemes még megemlíteni a bélyeget (köznapibban: trinyót), mely a klasszikus, történelmi LSD hatóanyagot tartalmazza. Legsikeresebb fajtája most a Varázsló, de fogy az Ülő Buddha és az Asterix is. Ezek az árak csak megközelítőleg adhatnak képet az aktuális piaci helyzetről, az éjszaka szabadáras ugyanis. A dealerek, saját bevallásuk szerint zavartalanul dolgozhatnak az éjszakában, csupán a füveseknek van mitől félniük, hiszen hogy, hogy nem, rájuk jár inkább a rúd mostanában. K. Sz. Ö Bővülő egyházi iskola Kaposvárott Tetőtérbeépítéssel, új tantermekkel, szertárakkal, orvosi rendelővel és könyvtárral várja majd szeptembertől a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium a nyári szünet után visszatérő diákokat. A munkákat a napokban kezdték el, s a 10 milliós beruházás eredményeként elkészülő helyiségeket az új tanévtől vehetik igénybe a tanulók. Dombóvári állásajánlatok Esztergályos-marósoknak, könyvelőknek, népművelőknek, lakatosoknak, felszolgálóknak, festő-mázo- lóknak, biztosítási üzletkötőknek, eladónőknek, hegesztőknek, titkárnőknek és villanyszerelőknek kínál állást a Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltsége. A munkahelyekről a dombóvári irodán lehet részletesebb információkat megtudni. A vöröskereszt a viharkárosultakért Baranyában Szászvár, Tófű, Tolna megyében Madocsa, Izménv, Győré, Somogybán pedig Boglár és Marcali szenvedte meg legjobban a hét elején tomboló vihart, jégesőt. A Magyar Vöröskereszt Országos Titkársága és a megyei szervezetei ezúton kérik az említett településeken kárt szenvedett családok megsegítését. Ez lehet anyagi támogatás - a ' 10300002- 20329725-71483285 számú készpénzfizetési csekken befizetve -, valamint napi és tartós élelmiszerek, háztartási gépek, tisztálkodási eszközök, önkéntesek segítsége a károk helyreállításához. 1 k t kábítószermustra