Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-11 / 188. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. július 11., csütörtök Gál Zoltán részt vesz az EU- társult országok parlamenti elnökeinek brüsszeli tanácskozásán. Az Országgyűlés elnöke kifejtette: magyar részről azt vátják, hogy a konferencia segítse elő a bővítést, ugyanakkor ne fossza meg az Európai Uniót olyan lényeges vonásaitól, mint például a szolidaritás. Bekérette a magyar nagykövetet a szlovák külügyminisztérium. Jozef Sesták államtitkár szerint a határon túli magyarok konferenciájának nyilatkozata ellentétes az alapszerződés szellemével és betűjével. Michal Kováé magyarországi meghívást fogadott el. A szlovák államfő Hollókőre is ellátogat, ahol találkozik az ott élő szlovákokkal. A meghívás a Nógráddal határos szlovákiai járások és Nógrád megye vállalkozóinak, önkormányzatainak találkozójára szól. Felfüggesztették a munkát a srebrenicai tömegsírok feltárását végző finn szakértők, mert a boszniai szerb rendőrség nem volt hajlandó garantálni biztonságukat. Kedd estig 25-35 holttestet hántolták ki. Magyar barlangászok után kutatnak a franciaországi Ver- cors-ban. A mentőalakulatok hat barlangász - négy magyar és két brit - segítségére indultak szerdán, miután a hatóságok tudomására jutott, hogy a kutatók az esőzés miatt a mélyben rekedtek. Lengyelországban elmarad az energiaár-emelés a tervezettnél magasabb pénzromlás miatt. A kormány 1996-ra tizenhét százalékos drágulást ígért, ám inkább húsz százalék közelében lesz az infláció. Bírálják a dumában a cse- csenföldi orosz támadást. Bár Jelcin a harci cselekmények leállítását ígérte, elnökválasztási győzelme után megszakadtak a béketárgyalások. A szerdai of- fenzíva következtében húszán vesztették életüket. Horvátország kiadja a háborús bűnök elkövetésével vádolt Zlatko Aleksovskit a hágai nemzetközi törvényszéknek, így határozott szerdán a dalmá- ciai kikötőváros, Split bírósága. A Kuril-szigeteken Moszkva csökkenti katonai jelenlétét, hogy ezzel előkészítse a talajt a közös japán-orosz gazdasági tevékenységhez a vitatott hova- tartozású szigeteken. Több metrósztrájkra számíthat szeptemberig London csaknem tízmilliós lakossága, és a több százezernyi turista, ha nem születik megegyezés a vonatvezetők által követelt rövi- debb munkahét ügyében. Húsz éve nem volt ilyen súlyos a helyzet Észak-írországban. A zavargásokat az a rendelet váltotta ki, amellyel megtiltották a protestánsoknak, hogy felvonulásuk Belfast katolikus negyedein is áthaladjon. fotó: feb/reuter Ez a harc volt a végső? 125 éves a proletárok himnusza, az Internacionálé A szovjet birodalom összeomlása óta jóval kevesebben éneklik az idén 125 éves Internacionálét. A nemzetközi proletariátus himnuszának tarka története azonban megérdemli, hogy keletkezésének körülményeit felidézzük az évfordulón. Az illegális Pravdában 1913 januárjában méltatás jelent meg az Intemacionáléról: „Ezt a dalt Európa - és nemcsak Európa - minden nyelvére lefordították... Ha egy öntudatos proletár idegen országba kerül, ahol nem ismeri a nyelvet és az embereket, de tudja az Internacionálét, biztosan elvtársakra, barátokra talál.” A cikk aláírása N. L. volt, és akkoriban Lenin szignálta így írásait. A dal sokáig a Szovjetunió hivatalos himnusza. Egészen addig, amíg Sztálin, akinek a háborúban szüksége volt a nagyorosz nacionalizmusra, 1943-ban új állami himnuszt nem „nevezett ki” helyébe. Az Internacionálé szövegét Eugene Pottier írta, aki az 1871-es párizsi kommün vezetőségi tagja volt. A kommün leverése után Angliába hajózott, és itt írta az Intemacioná- lét, 125 évvel ezelőtt. 1880ban hazatért Párizsba, és 1887. november 8-án halt meg. Temetésén hatezer munkás vett részt, akik már a proletárok himnuszának szerzőjét tisztelték az elhunytban. A zene viszont csak a következő évben született meg. Pierre Degeyter belga szövőmunkás szerezte, aki ugyanebben az évben alapította az első párizsi munkáskórust. Énekkarának repertoárjából mindaddig hiányoztak a forradalmi dalok. A szövegre nem, csak a zenére volt némi jogvédelem, s az jövőre lejár. 1997- től tehát ingyen játszható a nemzetközi proletariátus dala. Csak a hurrikántól mentse meg a Jóisten az olimpiát Atlanta és a várható időjárás Forróság, égiháború és rengeteg villámlás, de akár még hurrikán is előfordulhat az atlantai nyári olimpia idején. Az amerikai Délen számolni kell a szélsőséges időjárással. A több mint tízezer sportoló és a várhatóan kétmilliónál is több néző kedvéért az amerikai nemzeti időjárási szolgálat mindent megtesz a pontos előrejelzés érdekében. Mintegy 900 ezer dollárt fordítottak az olimpiai előrejelzések terveinek kidolgozására. Ez az ösz- szeg egyébként csupán része annak a nagy jelentőségű, majdnem egy évtizedig tartó országos korszerűsítési programnak, amely összesen 4,5 milliárd dollárt emésztett fel. Az olimpiai játékok szervezőbizottságának kérésére a szolgálat különleges meteorológiai előrejelzéseket fog ösz- szeállítani. Georgia állam hatvan megfigyelőhelyén minden negyedórában automatikus méréseket végeznek az olimpia egész ideje alatt. A meteorológiai ballonok hatóránként küldenek helyzetjelentéseket a felső atmoszférából azokról a jelenségekről, amelyek alapvetően befolyásolhatják a későbbi felszíni időjárást. A tengernyi adatot a világ jelenleg leggyorsabb szuperszámítógépe fogja elemezni. Amint egy szakértő elmondta: a mindentudó gép egy roppant bonyolult matematikai képlet, és a rengeteg mért adat segítségével „hat perctől tíz napig tartó időtartamra” képes az időjárás előrejelzésére. A meteorológusok az olimpia ideje alatt háromóránként adnak előrejelzéseket, ám a korszerű műszerek és a minden korábbinál nagyobb erőfeszítések ellenére is bekövetkezhet a baj. Egy tapasztalt atlantai szakember, aki jól emlékszik arra, amikor egy hurrikán váratlanul „leparkolt” Georgia állam felett, és napokon keresztül özönvízszerű esőzést okozott az egész államban, szomorúan jegyezte meg: „Isten segítsen bennünket. Csak hurrikánt ne küldjön az idén...” FEB v Jön a francia töke Az Európai Unió nélkülünk elképzelhetetlen A francia gazdasági és pénzügyminiszter szerint az Európai Unió bővítése Magyar- ország részvétele nélkül elképzelhetetlen. Jean Arthuis kijelentése azon a megbeszélésen hangzott el, amelyet magyar kollégájával, Medgyessy Péterrel folytatott Párizsban. A francia politikus elmondta: mint egész Európában, hazájában is napirenden van az államháztartás reformja, a társadalombiztosítási rendszer átalakítása. A francia és a magyar elgondolások találkoznak egyebek között az adócsökkentés szándékában is. Medgyessy arra kérte vendéglátóját, hogy Párizs adjon rendszeres tájékoztatást az egységes európai pénznem, az euro bevezetésének folyamatáról. Információt kért a miniszter a francia tb-reform alakulásáról is. A szűkebb körű megbeszélés előtt a magyar pénzügyminiszter találkozott a befektető francia vállalatok vezetőivel, illetve azokkal, akik érdeklődnek a magyarországi privatizáció iránt. A miniszter szorgalmazta az Antenna Hungária magánkézbe adását. Az MTV második csatornájának privatizálása felől a TF1 magán-tévéhálózat tudakozódott. A magyar piacon már jelenlévő francia vállalkozók dicsérték a stabilizációs politikát. Kiábrándította a palesztinokat az izraeli kormányfő • • Összecsapások Hebronban Netanjahu izraeli miniszter- Amerikai források szerint elnök washingtoni tárgyaló- azonban a magánbeszélgetésesain sem nevezte meg az izraeli erők Hebronból történő kivonulásának dátumát. Szerdán palesztin fiatalok megközelítettek egy izraeli ellenőrző pontot, és csőbombát hajítottak az őrhelyre. A katonák üldözőbe vették a palesztinokat, akik kövekkel dobálták meg az izraelieket. A hebroni zavargás a palesztinok körében tapasztalható csalódottság következménye. Washingtoni látogatásán ugyanis Netanjahu határozottan elutasította, hogy Izrael leállítsa zsidó telepek létrehozását a palesztin területeken. ken kiderült: Netanjahu nem annyira hajthatatlan, mint ahogyan azt a nyilvánosság előtt mutatja. Az izraeli kormányfő állítólag közölte Clintonnal: teljesíti a munkapárti kormányok által a palesztinoknak tett kötelezettségvállalásokat, s biztosította az amerikai elnököt, hogy hamarosan megoldást talál az izraeli csapatok Hebronból történő átcsoportosítására. Jasszer Arafat közben váratlanul Rabatba érkezett, ahol II. Hasszán marokkói királlyal tárgyalt. A palesztin elnök feltehetően felkéri az uralkodót, hogy segítsen kapcsolatot létesíteni Benjamin Netanjahuval. A fantázián is túltesz a valóság Operál a robotsebész A minap különleges sérvműtétet végeztek el az egyik bal- timore-i kórházban. A sebész első asszisztense egy robot volt, méghozzá nem is akármilyen, mivel az AESOP névre hallgató gép hangvezérléssel működik. A hasműtéteknél használatos optikai berendezést, a laparosz- kópot vezérelte a robot az operációt irányító hasi sebész szóbeli utasításai szerint. Az AESOP szókincse harminc szakkifejezésből áll, és kizárólag csak annak a hangnak engedelmeskedik, amelyet előzetesen beleprogramoztak. így elkerülhető, hogy a műtőben egy véletlenül elhangzó szó esetleg végzetes bajt okozzon. Az AESOP csatasorba állításával biztonságosabbá válik a sebész munkája - állítják a világ első robotműtétjén részt vett orvosok. Ugyancsak nagy segítség a szinte mindig feszített iramban dolgozó sebészek számára, hogy a robotdoktor alkalmazásával legalább 40 százalékkal csökkenthető a hasi operációk átlagos időtartama. A robot még arra is képes, hogy műtét közben - videón keresztül, akár műholdra való rákapcsolódás révén - a világ túlsó felén lévő sebésszel „konzultáljon”, ha, mint már szó volt róla, képes felismerni annak hangját, és követni utasításait. A robotasszisztens egyszerűen nem tud hibázni. Az AESOP agyában az első helyen áll az a szabály, hogy munka közben semmiféle emberi szervet nem sérthet meg. Ferenczy Europress Pornó, heroin és rablótámadások Az olasz maffia újabban attól sem riad vissza, hogy gyerekeket használjon fel céljainak elérésére. Mindennaposak a fiatalkorúak által elkövetett fegyveres rablótámadások. Róma térségében sorozatosan fosztogatnak a felnőttek megbízásából kiskamaszok. A szervezett bűnözésnek más formában is részesei gyerekek. A nápolyi csendőrök rejtett kamerával készített félórás filmmel bizonyítják: két, csupán tízéves fiúcska zsebből árulja a heroint a város szívében. Egyenként napi ötvenezer forintnak megfelelő hasznot hajtanak a maffiának. Megbüntetni - koruk miatt - nem lehet őket. És azzal a több mint ötven, 5-12 év közötti gyerekkel sem tudnak mit kezdeni a zsaruk, akik „önként” szerepeltek szex- és pornográf filmekben. Vállalkozók figyelem!!! Közeleg a határnyitás!! Még bérelhetők a Mecsek Füszért Rt. Mohácsi Kereskedők Áruházában (Budapesti oút 39.) kereskedelmi tevékenységre alkalmas 24 és 56 m2-es üzlethelyiségek korlátozott számban (profil egyeztetési kötelezettség) Ugyanitt bérelhető bármilyen kereskedelmi vagy raktározási célnak megfelelő 470 m2-es raktárépület parkolásra és forgalmazásra alkalmas zárt, kerítéssel határolt udvarral. (Tüzép telepnek is alkalmas) Érdeklődni a helyszínen Flink Ádám áruházvezetőnél, illetve cégünk központjában Pécs, Király u. 21. szám alatt lehet Tornai Szabolcs üzemeltetési osztályvezetőnél. Tel.: 72/214-462 (52763)