Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-07 / 184. szám
1996. július 7., vasárnap Rejtvény - Hirdetés dunántúli Napló 9 Csillagvarázs varázslata Helyreállítják a kiszáradt szekszárdi Csörgetót Ma csak egy homokos katlan jelzi Szekszárd határában a volt Csörgető helyét. Víz évek óta nincs benne. A városhoz közeleső, de mégis félreeső helyen az utóbbi években egyedül csak a rock-maraton látogatói jártak a Babits által is kedvelt - természetesen a Halál fiai című könyvében is megírta - egykori fürdőhelyen. Szekszárdnak a Csörgető olyan volt, mint a pécsieknek Orfu. A rendezési tervekben mindig zöldövezetként jelölték ezt a helyet, de mindazok, akik ismerték a valóságot csak mosolyogtak mindezen. Ezért keltett élénk érdeklődést az a tény, hogy a napokban a város ön- kormányzata bérbe adta ezt a területet, és nem is akármilyen feltételekkel. Jobban Zoltán, a gazdasági bizottság elnöke elsőként az ÚVDN-t tájékoztatta, hogy a szerződésben foglaltak szerint a Csillagvarázs Bt. vállalta a terület eredeti állapotába való helyreállítását. Ami azt is jelenti, hogy a tómederben lesz fürdésre, csónakázásra alkalmas víz. Mellette pedig vendégfogadó is váija majd a látogatókat. A bérbeadás díja jelképes összeg, a helyreállításra szánt idő pedig 10 év. Egyetlen kikötés: a vízutánpótlást úgy kell megoldani, hogy az ne zavaija Szekszárd város vízbázisát. Lehet, hogy az idén rendezik meg utoljára a Szekszárdi Rock-maratont. Amit Jobban Zoltán egyébként egyáltalán nem sajnál, mondván, egy négy napos rendezvénynél sokkal fontosabb a városnak a helyreállított Csörgető. Hazafi Zs. VDJV Keresztrejtvény Beküldendő a helyes megfejtés július 12-én Utalványt nyertek: (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELE- Aranyi Lajos, Pécs, Nagy I. u. 37., Hódi And- ZŐLAPON 7601 Pf: 134. ÚVDN Szerkesztő- rás, Magyarbóly, József A. u. 23., Koszorú Istsége, Pécs, Rákóczi út 34., VIII. em. A június 30-i lapban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Ezt pedig azért kaptam, hogy ne írjam meg az emlékirataimat.” ván, Pécs, Bajcsy Zs. u. 12., Mózsi Lívia, Nagy- harsány, Kossuth u. 26., Tóth Péterné, Siklós, Iskola u. 12/D. Az utalványokat postán küldjük el. SZÓKIRAKÓ Rejtvényünk megfejtése az alábbiakban megadott szavak megfelelő helyre történő beírásával lehetséges. A szavak helyét a betűszám és a keresztező szóval közös betű határozza meg. A számozott négyzetekbe kerülő betűket számsorrendben összerakva egy értelmes szót kell kapni, melyet küldjön el levelezőlapon címünkre: Új Dunántúli Napló 7601 Pécs, Pf: 134. Kérjük a lapra ragassza rá az újságból kivágott „Szókirakó” címszót. A megfejtők között 3 db 500 forintos utalványt sorsolunk ki. A beküldési határidő: 1996 július 12-e. (péntek) 9 betűs szavak: MINDEGYIK, MISZTIKUS, TEGE- ZŐDÉS, TELEVÍZIÓ. 7 betűs szavak: CSARNOK, HATALOM, HIDEGEN, MISEBOR, SÖRKERT, TEPERTŐ. 6 betűs szavak: ALTATÓ, KABALA, KATLAN, KERESŐ. 5 betűs szavak: KACSA, KORSÓ, MENET, MOHÁS, SÁROS, SÁSKA, TATÁR, TÁLAL. A június 30-i lapban közölt rejtvény megfejtése: „ALSÓ- MOCSOLÁD” Utalványt nyertek: Buják Eszter, Mohács, Bajcsy Zs. u. 2/A., Kovács Mártonná, Pécs, Jókai u. 40., Pucsli Györgvné, Sellye, Vadvirág u. 18. Szókirakó Horvát község százéves iskolája Két néptanító, Márkus Sándor és felesége 1896-ban alapította meg a horvát nemzetiségűek lakta Molnári község elemi iskoláját. A centenárium alkalmából szombaton ünnepi képviselő testületi ülést tartottak a délzalai településen. Az egykori diákok és tanárok találkozóján felidézték a ma már gazdaasszony-képzést is nyújtó általános iskola múltját, fejlődését. Az ünneplők megkoszorúzták a falu jeles személyeinek nagykanizsai és helybéli sírjait. E ■ mm EK INGATLAN Zókon családi ház nagy telekkel 4.7 MFt- ért eladó. Érd.: 310-329 délelőtt, 317-784 17 óra után. Bogádi (52154) LAKAS A Római udvarban kétszintes lakás eladó. 311-157(51979) ADAS-VETEL Vásárolunk kp.-ért használt, jó hűtőket, fagyasztóládákat, háztartási gépeket. Érte megyünk 8-17-ig 72/374-475(49780) Csempésző határőrök és rendőrök A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint széleskörű nyomozást folytatnak - az érintettek előzetes letartóztatásba helyezése mellett - két rendőr és két hivatásos határőr csempészési ügyében, akik Tompán teljesítettek szolgálatot és anyagi ellenszolgátlatás fejében nyugati gépkocsik illegális külföldre juttatásában működött közre. A járművek lopásból származtak. Az ügy hullámai messze gyűrűznek. Állítólag az egész országot behálózó bűnszövetkezet tevékenységéről van szó. Erre vall az is, hogy a nyomozást az ORFK szervezett bűnözés elleni osztálya folytatja. G. Z. Főzzünk változatosan! A meggy kevés pektint tartalmaz, nehéz besűríteni a lekvárt. Ajánlatos ribizlivel együtt főzni, ami illik hozzá, és kitűnően kocsonyásít. Meggyíz ribiszkével. A legfinomabb a lekvár, ha 60 deka meggyhez 40 deka ribiz- livelőt és 80 deka cukrot veszünk. A megmosott, leszárazott ribiszkét hibátlan zománcé lábosban tűzre rakjuk, 5 percig folytonosan kever- getve főzzük, hogy a szemek kipattogjanak. Ezután hengeres passzírozón áthajtjuk, vagy szűrőkanálon áttörjük. Az így nyert sűrű ribizlivelőt összekeverjük a magozott és ledarált meggyel és 15 percig erős tűzön főzzük. Csak ezután tesszük bele a cukrot, amivel kocsonyásodásig főzzük. Ha a lekvár hideg tányérra cseppentve kocsonyássá szilárdul, a ribiszkés meggyíz már jó. A forró, üvegekbe töltött lekvárt azonnal zárjuk le, és másnapig szárazgőzben tartsuk. Málnás ribiszke. A lekvárok királya a fele részben ribiszkéből, fele részben málnából készült lekvár. Fontos, hogy a málnát óvatosan mossuk, szűrőkanállal bő vízbe merítgetve. Mindkét gyümölcsöt átpasszírozzuk, a két gyümölcsvelőt összekeverjük, 15 perc forralás után, kilónként 80 deka cukorral főzzük kocsonyásodási próbáig. Üvegekbe téve még forrón kössük le és szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. A lekvár áttetsző pikáns különlegesség. W. M. ... mint a hétvégét bevásárlással, főzéssel tölteni! Jöjjön el hozzánk az Origó Kft. franciás jellegű éttermébe, kávézójába! Ajánlatunk a következő: CSALÁDI MENÜ (4 főnek együtt) 599 Ft. ínyenc vendégeink pedig francia specialitások közül választhatnak: francia hagymaleves, vörösboros kakas, flamand marhasült, csőben sült ételek. RENDEZVÉNYEKRE RENDELÉST TELEFONON IS ELFOGADUNK! Nyitvatartás: 7.30-tól 23-ig a hét minden napján. Pécs, Komlói út 94-98. Tel.: 72/238-888 HÁT TUD ENNÉL JOBBAT? >