Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-05 / 152. szám
1996. június 5., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Toliforgatók Klubja Kozármislenyi hidroglóbuszok LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Közös akarat nélkül nem megy! (Folytatás az 1. oldalról) Ennek azonban semmi akadálya nem lesz, már csak azért sem, mert az alapítási jogot gyakorlók közös akarataként létrejöhetnek majd a kistérségi vízmű társaságok, ezt azonban mindenképpen meg kell, hogy előzze a most még vállalati formában működő cég átalakulása. A közművagyonnal kapcsolatos anomáliákról szólva a megyei közgyűlés al- elnöke hangsúlyozta, a cégbírósági egyeztetés megerősítette, hogy mindegyik önkormányzat, amelyik közművagyont visz a társaságba, csak úgy teheti meg, ha előtte ön- kormányzati rendelettel ezt a vagyont forgalomképessé átminősíti. Ahol ilyen vagyonrendelet volt, ott módosításra van szükség, ahol viszont nincs, ezt a rendeletet bizony haladéktalanul meg kell alkotni. Ehhez segítséget kaptak úgy is, hogy a társaság alapítóinak nevében Hargitai János részletes tájékoztatót és határozati javaslat-mintát küldött a polgármestereknek, ugyanis lényeges, hogy valamennyi önkormányzat ugyanolyan tartalmú határozatot fogadjon el. Most az a legfontosabb, hogy az önkormányzatok lépjenek, s lehetőség szerint június 15-ig az alapítói okiratot is fogadják el a testületek. Az alel- nök arra is felhívta a figyelmet, hogy az átalakulás csak valamennyi önkormányzat pozitív és egybehangzó akaratnyilvánítása esetén valósulhat meg. Egyetlen önkormányzat mulasztása feleslegessé teheti az eddig befektetett összes munkát és nem kevés pénzt. Roszprim Nándor Védett területek a gazdáknál Pécsett a Társadalmi Egyesületek Szövetsége keretén belül, június 3-án megalakult a Toll- forgatók Klubja. Szándékuk szerint a klubban bemutathatják tollforgató képességüket mindazok, akiknek eddig nem volt lehetőségük tehetségük bizonyítására, de a köz javára kívánják hasznosítani azt. A TESZ közel száz civil szerveződés mellett otthont és segítséget biztosít e kezdeményezésnek. A szervezést vállaló Köves Imre az alakuló összejövetelen publicisztikai, prózai és lírai szakköröket javasolt. A megjelentek nagy része rendszeresen publikál, de számosán csak most jelentkeztek eddig a fiókban őrzött műveikkel. Dr. Rónai Béla és dr. Hegedűs Sándor írásait az Új DuA szakemberek már ismerik, de a szélesebb körű érdeklődő közönség ezekben a hetekben ismerkedhet meg annak az ötéves kutatómunkának az eredményeivel, amelyeknek végső soron köszönhető, hogy a Duna és Dráva, illetve kísérő árterületük megkaphatta a somogyi-bara- nyai-tolnai szakaszon a nemzeti park rangot. Pénteken Pécsett, a Papnövelde utcában, a megyei közgyűlés épületében 12 órakor nyitják meg a Képek a Dráva- mente élővilágáról című kiállítást, amelynek anyagát két hónapos munkával a természettudományi múzeum munkatársai állították össze Uherkovich Ákos osztályvezető vezetésével. Úgy tűnik, még a régióban A nyugati világhoz történő mielőbbi felzárkózásunkat segítendő, az amerikai „Békeszolgálat” szakembereket küldött hazánkba is. Pécsett a Kisvállalkozás-fejlesztő Központnál segédkezik Katheryn Chase. A Tiborc Utcai Magyar-Német Nyelvű Gimnázium és Általános Iskolában angol nyelvet oktat Curt Szabó. Misszióját befejezve a napokban tért vissza hazájába Barbara Gonzalez. A városházán találkoztunk a Környezetünkért alapítványnál tevékenykedő Todd Wofchuck környezetvédelmi városfejlesztő szakemberrel, aki egy esztendeje jött a kaliforniai Redwood City-ből. Feladatát a saját tapasztalatai alapján határozta meg. Segít a külföldi kapcsolatrendszer kiépítésében, hogy megismertesse a világgal környezetvédelmi problémáinnántúli Naplóból is ismerik már. Jeli József sok száz oldalnyi műveit kiadói javaslattal tárta a klubtagok elé. Az irodalom sok embert foglalkoztat, ezért is szükséges egy életerős klub. Nem szabad megfeledkezni a műkedvelő szinten alkotókról sem. Elég a helytörténeti munkákra, néprajzi írásokra vagy megemlékezésekre gondolni. Többen reményekkel telve, biztató kritikákkal érkeztek. Novellák, versek, krimik, monográfiák és más művek szerzői találkoztak, de további jelentkezőket is várnak. Távlati céljuk antológia kiadása és pályázatokon való részvétel, de legfontosabb a magyar nyelv művelése: magyarul gondolkodni, beszélni és írni. R. Gy. élők sincsenek azzal tisztában: milyen természeti érték a közelükben folyó Dráva. Van olyan állata, amely egyedül itt él a világon, több olyan növénypopulációja, amely unikum Magyar- országon, vagy éppen Európában. Összefoglalva: nincs még egy ilyen nagyságú folyó a kontinensen, amelyik ennyit megőrzött volna eredeti képéből, élővilágából. Kutatói szerint az egész, áprilisban felavatott nemzeti parknak a Dráva a lelke. A szeptember 30-ig látogatható kiállításon számos fotó, térkép, illusztráció és „valódi élőképek” mutatják be eredeti környezetüket idézve a folyópart élővilágát. M. A. kát és a teendőket, pályázati lehetőségeket és támogató pénzforrásokat kutasson fel. Kaliforniai kömyezetneve- lési programcsomagokkal látta el a várost, és közreműködésével már is sikerült holland támogatásért pályázatot benyújtani kerékpárút építése céljából és Környezetvédelmi Információs Iroda létrehozására. A legutóbbi pécsi hulladékgyűjtési akció elindítója is Todd Wofchuck volt, vizsgálja a városi veszélyes hulladékgyűjtés lehetőségeit. A külföld figyelmét Pécsre irányítja. A volt szocialista országokban működő kollégákkal állandó kapcsolatban áll. Magyarországon 60 békeszolgálatos működik. Havonta összejönnek, egyeztetik és értékelik munkájukat. Rozvány Gy. Felsőszentmárton nincs szerencsés helyzetben lakói földtulajdonait illetően. A Dráva-menti település részarány-tulajdonosi területei egy helyre koncentrálódnak, arra a földdarabra, amelyet egy 1996. április 17-én megszületett minisztériumi rendelet védetté nyilvánított az 1995/93-as törvény értelmében, a Duna-Dráva Nemzeti Park részeként. A felsőszentmártoni határban lévő 337 hektárnyi területből 200-230 hektár a törvényi előírás szerint állami tulajdon lesz, de a maradék réAz ÁNTSZ pollenfigyelő szolgálatának mérései szerint a múlt héten a napi pollenkoncentráció közepes, illetve pénteken, szombaton és vasárnap nagyon magas volt. Az allergén gombák közül pedig a Altemaria vasárnap elérte a magas kategória határértékét. Szombaton viszont az szén is központilag szabályozzák majd a gazdálkodás módját. A helyi vezetés, élén Gulyás Pál polgármesterrel és Szilovics Mihály tsz-elnökkel, közel egy éve - a törvény megszületése óta - tisztában van azzal: a szerencsétlen helyzet megoldását nekik kell kezdeményezniük. A hétfő este megtartott falugyűlésen végre többet is megtudhattak az érintettek a témáról és a megoldási lehetőségekről. Az összejövetel vendége, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium főoszagresszív fűpollen száma jutott el a nemzetközileg megállapított magas szintre. Megjelent a légkörben az allergológiailag csekély jelentőségű hárs és a mérsékelten allergén szelídgesztenye pollenje is. A csapadék és nyárias meleg hatására az igen nagy agresszivitályvezetője, dr. Kovács Mátyás elmondta: az állam csereterület biztosíthat, pénzbeli megváltást nyújthat, vagy a megváltás mellé visszaadhatja a földek tartós kezelési jogát is. Kiderült, hogy a földterülettel rendelkezők ragaszkodnak a tulajdonjoghoz, s a főosztályvezető ezt az álláspontot is továbbítja a minisztériumba. Ahhoz azonban, hogy eldőljön, mivel kárpótolják majd a gazdákat földjeikért, még további tárgyalások szükségesek. Sz. A. tású virágport termelő gyomnövények nagyon elszaporodtak és gyors növekedésnek indultak. Az üröm már méteres, és a parlagfűből is 20 centiméteres példányok találhatók. Ha most nem irtják, vagy kaszálják le, pár hét múlva pollenjük már tömeges mennyiségben lesz a levegőben! Koncert a pécsi bazilika javára Jótékonysági koncertet rendeznek június 8-án a pécsi bazilikában a bazilika javára. A koncerten Würzburgból érkeznek német vendégművészek: Therese Gaillard (szoprán) és Andreas Unterguggenberger orgonaművész. A 19 órakor kezdődő koncertre díjtalan a belépés, viszont az adományokat a rendezők köszönettel veszik. Benzinkutak vizsgálata A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség legutóbbi vizsgálata során 26 139 liter gázolajat és 3163 liter normál benzint zárolt - közölte kedden Gyarmati András főigazgató az MTI munkatársával. A tájékoztatóból kitűnt: a feltárt hiányosságok azt mutatják, hogy a folyamatos ellenőrzés hatására sem csökken a szabálytalanságok, a rossz minőségű termékeket forgalmazó üzemanyag- töltő-állomások száma. Ezért az FVF megállapodott az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal, hogy még gyakoribbá teszik az úgynevezett kiskutak ellenőrzését, különösen a nyári hónapokban. Az országos tanulmányi verseny díjátadása Középiskolai versenyek és pályázatok nyerteseinek, összesen 109 diáknak és 17 felkészítő tanárnak nyújtotta át a díjakat kedden Báthory Zoltán közoktatási helyettes államtitkár Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A csaknem 30 éves múltra visszatekintő Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) az 1995/96-os tanévben - a nemzetiségi nyelveket is beszámítva - 21 tárgyból több mint 36 ezren mérték ösz- sze tudásukat. Közülük 95-en vették most át az első három helyezésért járó kitüntetéseket. Szabálysértések vasúti átjáróknál Aggasztó a közlekedők felelőtlensége a vasút-közút kereszteződéseknél - ebben összegezték kétheti, folyamatos ellenőrzéseik fő tapasztalatát a zalai közlekedési rendőrök. A fénysorompóval ellátott 73 átjáró közül kilencnél végeztek kamerás, ra- daros ellenőrzést. A mérleg szerint 37 gépjármű vezetője - köztük számos gyorshajtó - és hat gyalogos nem állt meg a sorompók piros jelzésénél. Képek a Dráva-mente élővilágáról Az amerikai „Békeszolgálat” világprogramja Pécsett Tettekre (?!) riasztó pollenjelentés Idén is jól terem az üröm és parlagfű Pécsett •uúuimiíJ xüiiiáim Megnyílt a Havihegyen a Bagolyvár Vendéglő és Borház, ahol különösen hangulatos vendégtérben, gyönyörű v 1 panorámás teraszon, régi magyaros ételekkel, ételkülönlegességekkel, valamint csapolt Dreher és Hofbräu sörrel, 28 fajta villányi-siklósi-mecsekaljai termelői borral várjuk vendégeinket. Különtermeinkben rendezvényeket vállalunk. E heti bográcsos programjaink 19 órakor kezdődnek. ^>^00Ft ^^700 Ft /V, Minden este élőzene, Gertner Gergely hárfázik és Strausz Teca nótákat, cigánydalokat énekel. Bográcsos programjainkra előrendelés és asztalfoglalás a 330-550-es telefonon. Borult az IFA - Megrakott törmelékes konténert szállító teherautó borult fel tegnap délután a harkányi úton, a pogányi elágazásnál. A gépkocsi vezetője eddig még ismeretlen okból először az árokba hajtott, ott villanyoszlopot döntött ki, majd fejtetőre fordulás után oldalra borulva állt meg az autóval. A súlyosan sérült sofőrt a For Life mentőszolgálat helikoptere szállította a pécsi 400-ágyas klinikára. fotó: laufer László