Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-29 / 176. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. június 29., szombat Pályázat nívódíjra A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség pályázatot hirdet „Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség Nívódíja” elnyerésére. A nívódíj célja, hogy ösztönözze a különböző kulturális közösségek értékteremtő, értékmegőrző tevékenységét. A díjra művészeti csoportok, alkotóműhelyek, intézmények pályázhatnak, illetve javaslatot is lehet tenni. Nívódíjat lehet kapni: helyi, megyei, országos, nemzetközi kulturális rendezvényen, fesztiválon nyújtott teljesítményéért, művészeti közösségek, könyvtárak, egyesületek, baráti körök, klubok, kulturális hagyományainak ápolásáért, újjáélesztéséért, települések, aprófalvak, lakókörzetek közösségteremtő kulturális munkájáért, nemzetiségi, etnikai csoportok, vallási és egyéb közösségek folyamatos kulturális, művelődési tevékenységéért, a kultúra fejlesztésének hátteret biztosító szakmai, szakértői tevékenységéért, évfordulók, hagyományok alkalmából szerveződő intézményi, helyi, regionális kiállítások, bemutatók, rendezvények elismeréséért. A nívódíjat „művészeti, könyvtári tevékenységért, közösségi művelődésért” kategóriákban adják ki. A pályázatot, illetve javaslatot írásban kell benyújtani - 2 példányban -, melyben a tevékenység leírása, dokumentálása (kiadványok, fotók, demokazetta, újságcikkek, kritika, stb.) szerepel maximum 10 gépelt oldal terjedelemben. Produkciók esetén fel kell tüntetni, hogy hol és mikor lehet megtekinteni. A pályázat, illetve javaslat beküldési határideje: 1996. szeptember 15. a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség címére: 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. A pályázatot, illetve javaslatot a Választmány által felkért szakértők véleménye alapján a Választmány értékeli. A Nívódíjat a Magyar Kultúra Napján, 1997. január 22-én nyilvánosan adják át. A „Nívódíj”-jal plakett és 50 000 Ft jár. Az elnyert címet tulajdonosa egy évig jogosult használni. A pályázatban csak a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség tagjai vehetnek részt. Javaslatot tehetnek a cím elnyerésére: egyesületek, más állampolgári közösségek, önkormányzatok, intézmények. A legendák királya A László keresztnév mindig kedvelt volt hazánkban. Az ország minden rendű-rangú családjában megtalálható egészen a XI. századig visszamenőleg. Királyaink között is volt öt László, négy az Árpádházból, az ötödik a Habsburg-házból. is feldolgozta Szent László című költeményében: „Nem a székely, nem is Laczfi / Kit Isten soká megtartson; / Hanem az a: László! László! / A győzött le minket harczon: / A hívásra ő jelent meg, / Vállal ma- gasb mindeneknél, / Sem azSzent László király szobra Püspökszentlászlón FOTÓ: E név folyamatos közkedveltségének gyökere nyilvánvalóan első László királyunk rokonszenves alakja, akit a pápa 1192-ben avatott szentté. Vitézsége, nemessége, lovagiassága és hithűsége miatt eszményi királyként élt a nemzet tudatában. Képmását királyaink egészen a mohácsi vészig (1526) pénzeikre verették. Hosszú lenne felsorolni országépítő, országgyarapító, egyházszervező munkáját. Csupán népszerűségének jelzésére álljon itt egy csokomyi azokból a legendákból, amelyekkel a képzelet körülvette. A tordai hasadék úgy jött létre, hogy az üldözői elől menekülő király mögött megnyílt a hegy, s azok nem tudták tovább követni; vizet fakasztott szomjazó vitézei részére a sziklából; a katonái elcsábítására szánt pénz kővé vált (Szent László pénze); pusztító járvány tizedelte az országot, mire Szent László buzgó könyörgő imájára a földből gyógyító fű sarjadt (Szent László füve); a halála után is ő vezette győzelemre a magyarokat a tatárok ellen, és még folytathatnánk. Ez utóbbi legendát Arany János előtt, sem azóta / Nem láttuk azt a seregnél. / .. .S az öreg tatár beszédét, / Noha kétség nincs felőle, / Bizonyítá a templomnak / Egy nem szavjátszó őre: / Hogy három nap a sírboltban / Lászlót hiába kereste; / Negyednapra átizzadva / Találtatott boldog teste.” E legenda forrását János minorita szerzetes krónikájában találta a költő, amely szerint az az eset 1345-ben, Nagy Lajos király uralkodásának harmadik esztendejében történt. László 1046 körül született, atyja I. Béla volt. 1077-ben koronázták királlyá. Amint azt Kálti Márk a Képes Krónikában előadja: „Amikor a magyar nemesek meghallották, hogy Magnus király (I. Géza) meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy fel van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kegyességre hírneves, bőkezű adakozó, szeretettel teljes.” Dicső uralkodásának tizenkilencedik esztendejében halt meg, „és Váradon temették el saját (alapítású) monostorában az Úr 1095-ik évében, július 29-én, vasárnap” - olvashatjuk, a Képes Krónikában. Ünnepe: június 27-én van. Az 1200 előtt, valószínűleg 1192-ben kelt Szent László király legendája a temetés előzményeit így írja le: „Parancsa szerint tetemét Váradon kellett eltemetni. A meleg nyári napokon azonban hívei visszariadtak a hosszú úttól, és elhatározták, hogy letérnek a gyulafehérvári egyház felé, mert az közelebb volt. Megszállottak egy fogadóban, ahol a fáradtság és a gyász miatt elbágyadva álomba merültek. Miközben aludtak, a halottat szállító szekér elindult, egyenesen Várad felé - noha igavonó állatok sem voltak Läufer László elébe fogva. Felneszelvén, nem találták a szekeret. Futkosni kezdtek, mígnem észrevették, hogy a szekér a szent tetemmel magától halad Várad felé. Megértvén a csodát, hogy Isten rendelése folytán a szent hitvalló teste a magaválasztotta temetkezőhely felé tart, áldást mondtak Néki, akit csodálni kell szentjeiben is. Aztán tétovázás nélkül fordultak a váradi útra. Elérkezvén nevezett városhoz, a népség tiszteletet adva László királynak, gyűlt sírja köré. Mind igen kellemes illatot éreztek, de körülállók közül egyvalaki azt mondotta, hogy a tetem dohos. Ennek álla nyomban hátrafordult, és nem lehetett helyreigazítani. Látván Isten bosszúállását, keserves jajszóba tört ki, mondván: vétkeztem Isten ellen! Szent László király sírjára borult, és gyógyító irgalmáért esedezett. Végre állának hátához ragadt bőre, húsával együtt, kiszakadt. így visszanyerte ugyan egészségét, de ahol álla bőre leszakadt, megmaradt a forradás. így büntette és így gyógyította meg Isten; megmutatta félelmetességét és szere- tetreméltóságát...” Cs. K. Bóbita leng a Bóbitán A pécsi Bóbita Bábszínház ugyan a Pécsi Nemzeti Színt ház tagozataként működik, ám tevékenysége egyedi, markáns, s országos hírneve sem vitatható immár hosszú évek óta. Voltaképp az sem lehetetlen ötlet, hogy a bábszínház teljesen önállósítsa magát, ezt mindkét érdekelt fél üdvözölni tudná, ám egyetlen akadály minden jószándékon túl is akad: a már- már fetisizált státusz. A Bóbitának mindenesetre már most is külön költségvetése van, ami semmi egyébre nem fordítható. A PNSZ-szel való viszony korrekt, egymás kölcsönös tiszteletén és nyugton hagyásán alapul, amit manapság nagy szó. Sramó Gábor igazgató, vagyis tagozatvezető az 1995- 96-os évadot kiegyensúlyozott, jó szezonnak ítéli. Két nagytermi bemutató történt (Holle anyó, A szelek ura...), a kamaratermi Mesék Mátyás királyról és a Bábel, a szabadtéri utcai komédiázással kiegészülve. Több, mint 200 előadás során 35-40 ezer nézőt szórakoztattak. Mindezt tették úgy, hogy a bábszínház Ford kisbusza összetört, és ezért sok mindent szintén „borult”. Sorozatos betegségek tizedelték a színészeket, pedig egy öt tagú társaságnál egy ember kiesése is pótolhatatlan. Szerencsére ez a színvonalon nem látszott, mert a Bóbitát ismerik országszerte, és hívják is Szombathelytől Kecskemétig mindenfelé. A szezon végeztével háromhetes intenzív fesztiváljárásra indult a társaság, hiszen június második felében került sor a Győri Nemzetközi Báb- fesztiválra, a budapesti UNIMA Bábos Világtalálkozóra, majd egy békéscsabai és egy nyírbátori fesztiválra, ahol az elmúlt évad darabjaival léptek fel a pécsiek. Mi több, ősszel is folytatódnak a vendégszereplések, nevezetesen egy zágrábi és egy besztercebányai meghívásnak tesznek majd eleget. Ami a jövőt illeti: természetesen készülnek új produkciók, úgy mint a Hol van a világ vége? című foglalkoztató játék és Kipling Allatmesék című művének feldolgozása. Ami borúsabb hír, az az, hogy Bóbita Mária utcai épülete felújításra szorul, amire „természetesen” nincs pénz. Épp ezért megjelentek olyan hangok, hogy az épületet el kell adni, és a Bóbitát - napjaink kevésbé dicső, kényszerű gyakorlata szerint - összevonnák a Harmadik Színházzal. Szerencsére a közgyűlés Kulturális Bizottsága inkább hajlik a mostani épület lassúbb, több lépcsős felújítására. Csak remélni lehet, hogy ez ügyben nem bábok, hanem józan gondolkodású, kultúraféltő városatyák mondják ki a végső szót! M. K. Részlet a népszerű Holle anyó című előadásból fotó: Müller Makay Ida Süppedő léptek És már mind erre tartanak. Ők, az örökre elmenők. Iránytűjük egy halott csillag Lépteik hóba siippedők. Lépteik csöndbe süppedők. Lépteik égbe süppedők. Futnak A Képek JEGYZET Jelenet a filmből Örült nők fészke Idestova csaknem húsz éve készült Eduardo Molinaro Őrült nők ketrece című filmje, Michel Serrault és Ugo Tognazzi főszereplésével, amit a francia film legsikeresebb vígjátékaként szoktak emlegetni, s ha a legjobbnak nem lehet is nevezni, azért kétségkívül mulatságos alkotás volt. Talán elő lehetett volna venni a dobozából. De nem, az amerikaiak jobb szeretik a maguk képére formálni, újra feldolgozni a klasszikusnak számító mozgóképeket, vagyis tengerentúli környezetbe helyezik át a témát, saját színészeikkel játszatják el a szerepeket, és a rájuk jellemző ízlésvilágnak megfelelően formálják át a történetet. Aminek következtében többnyire el is szokták rontani az eredeti alkotást. Mint most is. Mert a Madárfészek (Birdcage) az egykori Molinaro-si- ker újrafeldolgozása, vagy, hogy stílszení legyek, újrafel- melegítése. És valahogy mégis egészen más, mint az eredeti. Gyengébb, erőtlenebb, laposabb. Pedig a történet szinte ugyanaz, ám ha ketten csinálják ugyanazt... Itt is egy férfi „házaspár” áll a cselekmény középpontjában, Armand és Albert, akiket Robin Williams és Nathan Lane formál meg, valljuk be, eléggé külsőséges eszközökkel, és a konfliktus ezúttal is abból fakad, hogy egyikük fia nősülni készül, s a reménybeli ara egy konzervatív felfogású házaspár leánya, akik látogatóba érkeznek leendő ve- jük szüleihez. Ez utóbbiakat Gene Hackman és Dianne Wiest alakítja. Am Jean Poiret eredeti bulvárdarabjából Mike Nichols filmjében úgyszólván csak a helyzetkomikum marad, ami nemegyszer meglehetősen erőltetett. Kevés az olyan valóban humoros felvétel, mint Nietzsche arcképének szembesítése Albert komikus figurájával. A jelenetfűzés gyakran esetlen, a dialógusok szellemességét pedig a beszéd durvasága akarná pótolni. Néha agyonkoptatott poénokkal is előhozakodnak: Armand belegabalyodik frissen átrendezett lakásának függönyébe, Albert női parókája pedig időnként félrecsúszik. Hányszor elsütötték már ezeket a patronokat! Ami eredeti megoldás lenne, az legtöbbször öncélú. A film elején látunk például egy hatalmas, hosszú percekig tartó kamerafahrtot, ami kétségkívül bravúros operatőri teljesítmény, csak éppen teljesen felesleges. Eszembe jut, hogy az őrült nők ketrecé-nek annak idején két folytatása is lett. Ahogy az amerikaiakat ismerem, a Madárfészek producerei sem fogják alább adni. Nagy Imre
