Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-22 / 169. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. június 22., szombat Romtalanítás Pécs belvárosában Beszélgetés Gömöry János városi főépítésszel Tettyei játékok Nagyszabású nyári fesztivált rendeznek a Tettyén a millecentenárium alkalmából. A mediterrán hangulatú környezetben a Pécsi Ko- médium magyar-német nyelvű operettgálával, magyar-angol Gershwin dalesttel, a Pécsi Balett produkcióival, zenés színházi, és folklóreló'adásokkal várja a hazai és nemzetközi vendégeket. A júliusi, augusztusi estékre jegyek elővételben már válthatók Pécsett, a Nemzeti Filharmónia Színház téri pénztárában. Az IH nyári ajánlatai Nyári tánchét kezdődik a pécsi Ifjúsági Házban június 24-én. A tananyagban most először rocky és szving is szerepel, általános iskolások számára. A tánchét 28-áig tart. Június 27-én 19.30-tól Tanac táncház lesz, melyben a Vízin zenekar húzza a talpalávalót. A Művészetek Háza programjából A londoni Besht Tellers Színház lép fel a pécsi Művészetek Házában június 24-én 19.30-kor. A nemzetközi hírű társulat most a Mesemondás című előadást mutatja be, mely két színész és két zenész összjátéka. A mese, a zene mellett a pantomim, a tánc is szerepet kap a produkcióban. Június 26-án a Kántorhangverseny lesz a Pécsi Zsinagógában 19 órától. Két budapesti és egy Egyesült Allamok-beli vendég szerepel. Jegyek a Művészetek Házában elővételben kaphatók. 26-án a Házimoziban Witn Wenders A világ végéig című filmjét vetítik. Az 1990-es alkotás a kataklizma előtti-utáni világállapotról akar egyszerűsített, de egyetemes képet adni. 27-én a Házban a finnországi, Hollola női kórusa ad koncertet. Ők a Ciszterci Diákszövetség Janus Pannonius Női Kórusának vendégei. Műsorukba finn és magyar darabokat választottak. Kiállítások A pécsi Horvát Színházban, a Csopor(t)-Horda tetőgalériájában 23-án éste 20 órakor megnyílik Hrvoje Ser- car képzőművész kiállítása. 24-én a Művészetek Házában Petar Barisic szobrász, és Antiin Boris Svaljek festőművész tárlata nyílik 19 órakor. Múlt szombati lapszámunkban, Pécs, a romok városa? címmel közöltünk írást a belvárosban szaporodónak tűnő romosodó épületekről. Most Gömöry János városi főépítésszel beszélgettünk a kérdésről.-Mi az oka annak, hogy a városban egyre több romosodó épület jelenik meg?- Azok az épületek, amelyek a privatizálás során kiestek a gazda keze ügyéből, azok egy része romlik. Amelyek új és igazi gazdára leltek, azokon meg látszik, hogy állaguk javul, s remélhetően rendbe lesznek téve. Általános megállapítást szerintem nem lehet tenni, lehet, hogy több romosodik, mint megújul, de lehet fordítva is. Ami állami tulajdonú épület volt városi kezelésben, arra létezett valamiféle költségvetési fedezet, s valamilyen szinten megtörtént a karbantartása. Jelenleg leginkább tulajdonosi szerkezetátalakítás történik, de kormányzati szerepvállalás átalakítás, valamint az egész pénzügypolitikai átalakítása is. Lényegében egyszerre vonul ki a központi kormányzat a lakóház fenntartásból, egyszerre varrja mindezt az önkormányzat nyakába, amely megpróbálja az érvényes rendeletek szerint a leendő tulajdonosoknak eladni őket, s ugyanakkor ezen szereplők közül egyik sem felkészült a dologra. Hiába lenne pénz, akkor sem menne a folyamat gyorsabban.-Ha az önkormányzat elad egy épületet, megszűnik felelőssége? Bármi megtörténhet az épülettel?- A jó kérdés az lenne, hogy mi történhet ilyen esetben? Sok minden történhet, amit a jog és az anyagi lehetőségek, valamint a társadalom mai állapota megenged. Nem szabad, de például lehet engedély nélkül bontani is akár. De mindenképpen marad még felelőssége az önkormányzatnak, hiszen a törvény is rögzíti, hogy az önkormányzat a városképért, a város általános fejlődéséért globálisan felelősséget visel. Még egy abszolút örökké magántulajdonú, vagy társasházi tulajdonban lévő épület esetében is van felelőssége annak az önkormányzatnak, amelynek a tagjait a város polgárai, a tulajdonosok választották.- Ugyanakkor a város bizonyos helyzetekben kiszolgáltatott is a tulajdonosoknak, például akkor, amikor nincsenek eszközei arra, hogy rábírja őket az épületek rendbetételére.- Inkább úgy mondanám, hogy az épület van kiszolgáltatva a tulajdonosnak, nem a város. A tulajdonosi állapotnak viszont úgy van kiszolgáltatva a város, hogy a lakástörvény kapcsán létrejövő nagy számú vegyes tulajdon megnehezíti a felújítás folyamatát. De ez nem feltétlenül pécsi probléma, hanem országos. Valamiféle alapot kellene létrehozni arra, hogy az új tulajdonosok, akik most megvásárolhatták a történeti épületeket csökkentett áron, fel is tudják újítani azokat. Mert ugyan kötelezhetőek az állam által nem karbantartott házak felújítására, mint új tulajdonosok, de a fizetések nem emelkedtek az ötszörösükre, hogy ezt meg is tudják valósítani.-Az épületek pedig romlanak.- Készül a belváros rendezési tervének felülvizsgálata. Ebben a műemléki védelmen kívül az építészeti értékvizsgálat is meg fog születni, amitől pénz ugyan nem teremtődik, de legalább tudjuk, mit kellene megvédenünk, és a közösségnek milyen javakat kellene erre fordítani. Nem lehet azt mondani, hogy a piac majd mindent megold, mert a piac csak profitra törekszik nálunk leginkább, és a hosszabb távú értékeket még fel sem tudja fogni, vagy legalább is nem akarja érvényre juttatni.- Konkrétan, épületekre lebontva, mi a helyzet a múltkori cikkben említett romokkal?- A város forgalmát valahol le kell bonyolítani, az északi érintő utat tovább kell vezetni az Ágoston téri csapda megszüntetésével. Az ottani gyönyörű, bár most rettenetes állapotban lévő barokk malomépület részesül inkább védelembe, a kocsmaépület viszont nem, azt le kell bontani. A Kis Flórián utca sarkán lévő épületet nem képes az önkormányzat megmenteni, a Bástya utcai, egykori baptista imaház olyan időben cserélt gazdát, amikor a spekulatív tőke szerezte meg, amelyik különösebben nem értékelte azt a történetiséget, amit az épület sugall. Formálisan pedig nem volt védve. A Mária utca 20. és 24-re emlékeim szerint néhány éve született nagyon szép felújítási terv, de nem sikerült megvalósítani. A Mária utca 17-19 bontásáról erős szakmai vita folyik jelenleg. A Mátyás király utca 26. nem önkormányzati tulajdonú épület, miként a Rákóczi út- Felsőmalom utca sarkán álló sem, de utóbbi esetében reméljük, hogy az egyetemi pince körüli mozgás majd előrelendíti ennek is a sorsát. A Janus Pannonius utcában lévő kanonok ház visszaigénylés alatt álló egyházi épület. A stomatológia épülete egy évig volt önkormányzati tulajdonban, ami alatt hasznosítási pályázatot bonyolítottunk le, s el is adtuk, reményeink szerint az új tulajdonos felújítja. A Jókai tér 11. számú, volt tejbisztró épülete a Vagyonkezelő Kft. tulajdonába került, minek előtte az önkormányzat egy magyar-olasz közös vállalkozásba, mint apportot bevitte. Most, hogy a vállalkozás összeomlott, a Vagyonkezelő Kft. megvásárolta, és hasznosítási javaslattal együtt kiírt egy építészeti ötletpályázatot. A Kazinczy utca 4. egyik szívfájdalmam. A tulajdonos- váltási őrületben esett úgy, hogy későn tudtuk meg: egy állami vállalat privatizációja kapcsán akár megvehette volna a város. Ez nem pusztán az épület miatt érdekes, hanem a dzsámi és a tömbbelső kezelése szempontjából is. Reméljük hogy a tömb sorsa, akár tulajdonosváltással is, újabb lendületet nyer. Cseri László A felújításra váró Jókai tér 11. udvara FOTÓ: TÓTH L. Embermentők, másfelől Orvosok, egészségügyiek 1944-1945-ben Korunk nem kedvez a tényirodalomnak, miként a történelem ismeretének sem. Fél évszázad távolában már szinte mindent megírtak a II. világháborúról, mégsem tudunk róla eleget és eléggé jól. Sem politikai, sem hadműveleti, sem a köznapi emberek összefüggéseiben. Magyarán: keveset tudunk róla. Két szervezet most megkísérel tenni valamit - más oldalról. Átadni az emlékeket, szélesebbre tárva a történelem sokszor szétnyitott komor függönyét 1944-45- ben, a vészkorszak idején. A kötetet a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Magyar Vöröskereszt VII/5. szervezete adta ki a honfoglalás 1100. évfordulója évében. Teljes címe: „Honfoglalás. Embermentő orvosok és egészségügyiek 1944-1945 Visszaemlékezések, tanulmányok. ” Benne általában ma is élő szerzők: átélők, túlélők, ellenállók és üldözötteket segítő csöndes, kétkezi orvosok, nővérek adnak közre visszaemlékezés erejű írásokat. Olyanok, akiknek a mások élete - életveszélyben is - fontosabb volt a sajátjukénál a borzalmak korszakában. A történtekről sokszor, sokféleképp esett már szó az elmúlt 51 évben: az üldözöttek, elhurcoltak, legyilkoltak száma ismert. Történelmi tényfeldolgozásokban és gyászévfordulókon, emlékünnepségeken egyaránt, amikor verseket és imát mondanak, koszorúznak - hogy utána nyomban mindent beborítson a feledés jótékony homálya. Ez a dokumentumkönyv ennek próbál ellenében hatni. Címe szerint is két alapvető törekvése emelhető ki. Embermentésről, nagyobbára orvosok, egészségügyiek embermentő vállalkozásairól van szó. Részben a gyógyítás, a sebesültellátás, részben az üldözöttek befogadása, elrejtése révén. Illetve arról van szó, hogyan lehet 1944-45 riasztó telén megóvni őket az éhhaláltól, a bizonyos pusztulástól. Elsősorban Budapesten, a pesti gettó területén. És mindenütt, ahol üldözött zsidók és nem zsidók támaszra, segítő kézre, jó szóra szorultak az embertelenség, a rettegés fél éve alatt. Aki átolvassa e könyvet, rádöbben: mi mindenről nem tudtunk, nem tudunk ebből a korból, noha ’’valamit hallottunk róla” ... Ám ténykérdés: kevés az ismeretünk. Kik, hol s hogyan végezték halálos veszélyben a sebesültek, betegek ápolását, megmentését: hol, melyik kórházak vállalták ezt elsősorban? E mintegy 40 vallomás értékű tanúságtétel áttekinti a pest-budai kórházak helyzetét, szerepét 1944-45-ben. Kiemelten foglalkozik a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága életet jelentő védnökségével; a 22 gettóbeli és más zsidó szükségkórház, az 50 gyermek- menhely, s a fővárosi mentő- szolgálat működésével; a 2-3 embermentésre kész követség, illetve a csekély fegyveres ellenállás szerepével; a munkaszolgálatos orvosok, egészség- ügyiek sorsával, a témakör kutatásának helyzetével. A szerkesztés a gyűjtőmunka összefoglalására törekedett, miközben számos eddig nem ismert mozzanatra, összefüggésre is rávilágít. Mindezen túl az emlékezés, a megörökítés a könyv legnagyobb értéke és élménye. W. E. Bertók László: A célok helyett a helyek Az utak, hogy tüzet viszek. A perc, hogy csak addig ne, míg. A menny, ahogy nehezedik. A pokol, ahogy fűtenek. A végtelen, hogy meg lehet. A második, a harmadik. A félelem, hogy valakik. A lobogásban a meleg. A hólyagok, hogy senkinek. A kályhától a falakig. A fújják csak, de nem viszik. A célok helyett a helyek. A jaj, megint csak egy még egy. A kezemtől a kezedig. Futnak A Képek Az író szerepében: William Hurt Sir Walter Raleigh, aki kalan- alkalommal kíváncsiságból le- dozásai során Angliában meg- mérte a füst súlyát. Mérlegre honosította a dohányzást, egy tett egy szivart, majd rágyújtott, s az így keletkezett hamu súlyát levonta a szivaréból, miáltal megkapta a kívánt eredményt. Ézt a történetet Paul Benjamin, a Füst (Smoke) című film író hőse meséli el, mintegy a mű nyitányaként, arra figyelmeztetve, hogy az anekdotabeli mérés hitelességét a megoldás szellemessége igazolja. Akárcsak a jó elbeszélés hitelét: mert olyan hazugság ez, mely ezerszer igazabb az úgynevezett valódinál. Paul Benjamin, akit William Hurt alakít (őt legutóbb a Jane Eyre-ben láthattuk), hitelesen rajzolva meg a figura kettős, narrátori és szereplői arcélét, még két fontos történetet mond el, talán készülő regényéből. Az egyik - ironikus művészpaA füst súlya rabokként - egy orosz fogságba esett íróról szól, áld műve kéziratának lapjait cigarettapapírként füstöli el, a másiknak pedig egy fiatalember a hőse, aki egy síkiránduláson megpillantja rég halott apja jégbe fagyott tetemét. Igen, ez egy mesélős film. Visszatérő' helyszíne egy dohányáruda, ahol fel-felbuk- kannak a szereplők, elcsevegnek, s ahol Auggie alakítójaként az ezúttal is kiváló Harvey Keitel a trafikos. Olyan ez a kis bolt, mint a klasszikus mesék esetében a madárfüttyös dombtető vagy a vendégfogadó. Mert a Füst az irodalom és a film termékeny találkozásából született, az író, Paul Auster és a rendező, Wayne Wang közös vállalkozása hozta létre: És míg árad a mese, s az egymásba fonódó történetek játékos-komolyán megidézik a feleségét gyászoló Orfeus, az apját kereső Télemachos és k lányának támaszt szerző, kalózszemű Gaia históriáját, az elbűvölt kamera szinte mozdulatlanul figyeli a csodát, amint szépen életre kel a szív jegébe fagyott holttest. Miközben, persze, mindvégig Brooklynban vagyunk, öt nagyon mai emberrel s egy még maibb karácsonyi fináléval, ami olyan igaz, mint Jim Jarmusch legszebb meséi: Éjszaka a Földön (a mester nem véletlenül lép fel maga is a film ikerdarabjában), és nemesen tiszta, mint a bankrablók pénze abban a jelenetben, midőn a traFILMJEGYZET fikos átadja azt a hajdanvolt kévésének. A mozgókép manapság alig tehet ennél többet: megajándékoz bennünket emlékezetes figurákkal és helyzetekkel. S egy történettel, amelynek titka van.* Mint azoknak a fényképeknek, amiket Auggie készít napról napra, ugyanazon a sarkon, ugyanabban az időpontban. A képek témája azonos, mégis más és más. Aztán kimegyünk a moziból, és megmérjük a füst súlyát. Ki hitte volna. Szinte nehezebb, mint maga a szivar. Ezért aztán elhatározzuk, hogy a jövő héten okvetlenül megnézzük a folytatást is: Egy füst alatt. Nagy Imre
