Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-13 / 160. szám

1996. június 13., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 5 A közgyógyellátottakra nem vonatkozik Központi pénz a gyógyszerkiadásokra Érettségi unikum: az idegenvezetés Jakováli Hasszán dzsámija is vizsgatétel fotó: Tóth Megyénk idegenforgalmában párját ritkító esemény színhe­lye volt tegnap Pécs és Bara­nya számos történelmi, kultu­rális látnivalója: ezúttal (le­endő) idegenvezetők autó- busznyi társasága látogatta sorra a máskor turistacsopor­tokat csalogató nevezetessé­geket. Csakhogy ők most sem bújhattak a kényelmes turista­bőrbe, miután kirándulásnak tetsző útjukon a panoráma he­lyett rigorózus vizsgatételek kötötték le figyelmüket. A két napot betöltő út szolgált ugyanis az ötéves idegenfor­galmi képzés gyakorlati érett­ségijeként, amelyet Szombat­helyről délre a Dunántúlon egyedüliként indított a Keres­kedelmi, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző.- Közülük bizony máris tud­tam volna magamnak idegen- vezetőt választani - mosolyog a diákok teljesítményével elé­gedett érettségi-elnök, Kaposi Angéla, aki a veszprémi egye­tem idegenforgalmi közgazdá­szokat oktató tanára. - A tár­gyi tudás és a nyelvismeret mellett rendkívül fontos a jó kapcsolatteremtő készség, a magabiztosság, hogy az ide­genvezető mennyire találja fel magát társaságában és a vá- . ration helyzetekben. Azt már Szépné Horváth Zsuzsa tagozatvezetőtől tud­juk, hogy a regionális beisko­lázású tagozat első évfolya­mára már számítanak Baranya cégei, bár a többség a tovább­tanulás mellett döntött. To­vábbi lehetőségük a technikusi minősítés megszerzése, egy­előre csak a fővárosban. A holland segítséggel megerősí­tett képzéstípus német, angol nyelvből vizsgafokozatot is „ad” hallgatóinak. A részint németül tanított tárgyak sorá­ban a korszerű szállodaismeret és ügyintézés is szerepel. Csaba Rita a nyelvekhez fűződő vonzalma miatt válasz­totta a szakot; az első évben heti húsz órában tanulhatták a németet. A megnyerő fellé­pésű tizenéves mégis „pályán marad”, hiszen a külkereske­delmi főiskola nemzetközi kommunikáció szakára felvé­telezik. -Némi pszichológiai és pedagógiai felkészültség mellett fontos - mondja Rita -, hogy az idegenvezető szeresse a hazáját, a vidéket, amit majd bemutat. Én másodállásban szeretném folytatni. „Főállású” idegenvezetőkről egyébiránt országunkban egyelőre nem is beszélhetünk - bár e téren, remélik, a szakképzés tartogat meglepetéseket. Tröszt E. Osztják a fogorvosi körzeteket Megérkezett annak a pénznek egy része, amelyet a központi költségvetés állami támogatás­ként adott az önkormányzatok­nak azzal a céllal, hogy alkal­manként anyagilag segíthessék mindazokat, akik alacsony jö­vedelemből élnek, s akiknek esetenként tetemes a gyógy­szerkiadásuk. Pécs városa erre az évre va­lamivel több, mint kilenc millió forintot kapott, s ennek nem egészen a felét küldték meg ed­dig az önkormányzatnak. Az alkalmankénti gyógyszertámo­gatást a területi szociális iro­dáknál lehet igényelni. A rende­let nevéből - a lakosság eseti gyógyszerkiadásának részleges ellentételezése - is kitűnik, hogy egy bizonyos lakossági kört érinthet ez a támogatási forma. Eleve nem kérhetik ezt a se­gítést a közgyógyellátási iga­zolvánnyal rendelkezők. Csak azok kaphatják, akiknek egy- egy betegség kapcsán átmeneti­leg okoz gondot a szükséges gyógyszerek megvásárlása, il­letve azok, akiknek a családjá­„Nyérjétek a tanárotoknak egy tokiói utazást!" Ezzel a címmel írt ki pályázatot a francia TV 5 januárban a Franciatanárok Magyarországi Szövetségén keresztül abból az alkalomból, hogy a Franciatanárok Világ- szövetsége Tokióban tartja idén kongresszusát. Végül is 59 or­szágból 250 pályamunka érke­zett be. A feladat: egy francia nyelvű megzenésített vers lét­rehozása úgy, hogy a szöveg­ben a lehető legtöbb TV 5-ben szereplő cím benne foglaltas­sák. Az első három helyezett utazhat Tokióba, de voltak kü­ban egy időben több a beteg és a jövedelmi viszonyaik miatt rendkívül megterhelő számukra a gyógyszerkiadás, nem tudják állni a költségeket. Az igénylésnek több feltétele van. Az egyik a már említett jövedelem. Családokat tekintve azok igényelhetik, akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 13 440 fo­rintot. Egyedülállók esetében ez az összeg 15 360 forint. Vinni kell a területi irodákhoz az orvosi igazolást, amely a be­tegségről szól, illetve szükséges a jövedelem igazolás is. A területi szociális irodák a gyógyszerköltségtől függően adnak támogatást, amelynek felső határa azonos az átmeneti segély összegével. Az önkor­mányzati rendelet szerint Pé­csett az átmeneti segély maxi­mális összege a nyugdíjmini­mummal egyezik, vagyis 9 600 forint. Elvileg tehát egy-egy al­kalommal maximum ennyit ad­hatnának az irodák, de az rég­óta tudott, hogy a város költ­ségvetése sajnos, ezt nem teszi lehetővé. T. É. löndíjak is. Magyarországról két csapat érdemelt díjat: a veszprémi szakiskolások a leg­jobb zene díját kapták, míg a legjobb szöveg díját a pécsi JPTE. I. sz. Gyakorló Általános Iskolája francia tagozatos nyol­cadikosai érdemelték ki. A gye­rekek franciatanára Páll Csilla, a dal megzenésítője pedig Schóber Tamás. Tegnap délelőtt az iskolában ünnepélyes keretek között adta át a díjat Patrick Prevost, a Francia Köztársaság Magyaror­szági Nagykövetségének atta­séja. Cs. L. (Folytatás az 1. oldalról) A klinika nyolc, a Honvéd Kórház két területi, körzeti alapellátási igényt jelzett. Amennyiben a város önkor­mányzata nem igényli tőlük a pécsi lakosokkal szembeni alapellátási teendőket, úgy a társadalombiztosítás nem köt velük szerződést. Másként szólva ez annyit jelent, hogy elesnek egy havi, úgymond biz­tos bevételtől, amit a tb juttatna nekik, másrészt a város polgá­rai ezekben az intézményekben csak az általuk kalkulált - tb­A Szilvási lakótelep lakó-pi­henő övezetében tudomásul sem veszik az óránként 20 ki­lométeres sebességhatárt a komlóiak, de például a nyári szezonban lassabban kell haj­tani a sikondai úton is a gyalo­gosok miatt, és a vasúti sorom­póknál is sokkal nagyobb óva­tosságra lenne szükség - kap­támogatás nélküli - áron vehet­nék igénybe azt a szolgáltatást is, amit a kijelölt és szerződött intézményben olcsóbban meg­kaphatnak. A klinikát bizo­nyára a fogorvosképzés miatt is érzékenyen érintené egy kire­kesztő döntés. Nyilván .vannak egyéb szempontok is, amelyek miatt jelenleg így áll a helyzet. Való­ban rövidnek látszik az az idő, amely alatt meg kellene egyezni, hogy akkor ki, mit vál­lal és kap a feladatokból és a tb-támogatásból. De ez egy új tűk a tájékoztatást a Komlói Rendőrkapitányság közlekedési alosztály-vezetőjétől, Horváth Emil őrnagytól. Ez is indokolta, hogy a váro­sok közül a komlóiak jelentkez­tek elsőként a pécsiek használa­ton kívül helyezett, kék Ladába szerelt traffipaxáért. Június eleje óta üzemel és bizonyára helyzet. S ha jövőre a fogászat­ban is bejön a teljesítményará­nyos finanszírozás, akkor nem szelektálhat a piac, hisz egye­sek előtt eleve zárva maradt a kapu. Az is tény, hogy jelentősen csökkent a betegszám, nem kell az ellátásukhoz annyi körzet. De hogy a szükséges kereten belül ne adjanak lehetőséget másoknak is támogatott ellá­tásra, s így a lakosságnak is a választásra, az egy kicsit fur­csa. A döntés az önkormányzat kezében van. T. E. majd igazolja a közlekedésiek tapasztalatait. Ezek szerint kü­lönösen péntek délutánokon sok a fékjét vesztett autó - a forgalom nyáron a Balatonhoz utazókkal növekszik. A cél nem a traffipax „elrejtése”, a 2000 forintok beszedése - mondják a komlói rendőrségen - hanem a balesetmegelőzés. B. R. Csütörtöktől csökkennek a benzinárak Június 13-án 0 órától a Mól Rt. differenciált mértékben, azaz benzinfajtáktól függően csökkenti a motorbenzinek fogyasztói árát. így a 98-as ólmozott benzin litere egy forinttal, a 92-es ólmozott - és június 30-ától megszűnő- benzin 1,50 forinttal, míg a 91-es, a 95-ös és a 98-as ól­mozatlan üzemanyag egysé­gesen 50 fillérrel lesz ol­csóbb - tájékoztatta az MTI-t szerdán Buda Dénes, a Mól Rt. sajtóirodájának vezetője. Szalmonella­fertőzés Nádudvaron Bebizonyosodott szerdára: szalmonella okozta a has­menéssel járó hét végi gyo­morpanaszokat Nádudvaron is. Ä hajdú-bihari városban a múlt hét végén, s hétfőn több mint hatvanan fordul­tak hasonló panaszokkal a háziorvosukhoz. Kiderült: mindannyian részt vettek néhány nappal korábban a helyi iskolai névadó ünnep­ség alkalmából rendezett fogadáson, ahol hidegtála­kat szolgáltak fel. Az MKM’56-os diákpályázata Az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából a Művelődési és Közoktatási Minisztérium ’56-os diákpá­lyázatot út ki magyarországi, valamint külföldi magyar tannyelvű oktatási intézmé­nyekben tanuló 14-18 éves diákok számára - tudatta az MTI-vel az MKM sajtóiro­dája. A pályázatot az alábbi témakörökben és műfajokban hirdették meg: interjú egy volt ’56-ossal (újságírás), portré egy volt ’56-osról (szépiro­dalmi esszé), ’56 a magyar történelemben (tudományos értekezés). Az MKM témán­ként egyetlen pályaművet ér­tékel 50 000 forintos díjjal és oklevéllel. A győztes diáko­kat felkészítő tanárok 35 000 forintos jutalomban részesül­nek. A pályaműveket az MKM-hez kell benyújtani szeptember 1-ig. Agár világverseny Rábapatonán Agár világversenyt rendez­nek június 15-én és 16-án a Győr melletti Rábapatonán, a Pro Pátria Alapítvány sza­badidő központjában és ver­senypályáján. 12 országból 335 agarat neveztek a világ- versenyre. A TV 5 díja egy pécsi iskolának A francia attasé és a boldog nyertesek fotó: Tóth A gyorshajtás ellen Komlón Együtt az egészségért Fiatal és lelkes hölgyek fogad­ták az érkezőt tegnap délután a pécsi Ifjúsági Házban, s azon nyomban a kezébe is nyomtak három tesztet, udvariasan megkérték, válaszoljon a fel­tett kérdésekre AIDS-ről, drogról, dohányzásról. így ki­faggatva, a vendég beléphetett az ANTSZ Egészségvédelmi Osztálya által szervezett „Nem csak nyári veszélyek!” elnevezésű rendezvényére. A kapuban álló hölgyek a Kortárs Képző Program ön­kéntes segítői, akiket talán már jó néhány baranyai általá­nos- és középiskolás diák is­mer osztályfőnöki és biológia óráikról. Ä feladatot vállalók mind „szakosodtak” a külön­böző szakterületekre, és külön tanfolyamot végeztek el annak érdekében, hogy korosztá- lyukbeli fiatalokat okíthassa­nak a dohányzás, a drogok ár­talmairól, az AIDS megelőzé­sének fontosságáról. Vélemé­nyük szerint a diákok sokkal oldottabbak, ha bizonyos „ké­nyes” kérdéseket hasonló korú fiatalokkal vitathatnak meg. Mint Oppé László, az ANTSZ munkatársa és egyben a program főszervezője el­mondta, a rendezvény egy olyan nyárindító esemény kí­vánt lenni, ahol segítőik és a meghívott előadók felhívhat­ják a vakációnak nekivágó fia­talok figyelmét a nyár nem éppen elhanyagolható ve­szélyforrásaira. így vehettek részt az elő­adásokon a Leo Amici Droga­lapítvány gondozottal is, akik meglehetősen nagy sikert arat­tak három saját színdarabbal. O. Csaba, aki szintén az Ala­pítvánnyal érkezett, elárulta, hogy a bemutatott darabok eredetileg különböző ünnepé­lyes alkalmakra - mint például születésnap - készültek aján­dékként. Á színdarabok végül olyan jóknak bizonyultak, hogy gyakran kapnak meghí­vásokat, és az országban több helyen tarthattak bemutatókat. Az előadássorozat és az azt követő követő fórum után ki­osztották a teszteket helyesen kitöltők díjait, majd a Zsűri együttes szolgáltatta a zenét az esti mulatsághoz. K. Sz. Ö. Kinek szól a halálbüntetés? Embereket szabályosan kivé­geznek, gyerek gyereket lefe­jez, ma egy „ártatlan” lopás is gyilkossággal végződhet, „mé­szárosok” sétálgatnak az utcán és áldozataik nem állatok. A gyilkosságok száma nő, az el­követők módszerei egyre elké- pesztőbbek. Magyarországon 1988. július 14-én hajtottak végre utoljára halálos ítéletet. Jelenleg a leg­magasabb kiszabható büntetés az életfogytiglan. Ennek tény­leges letöltésére igen kevés példát találunk, hiszen csak egy - a szabadságvesztés ideje alatt elkövetett - újabb bűncselek­mény elkövetése miatt nem le­hetséges a felmentés és a szabadlábra helyezés. Az élet- fogytiglanra ítéltek 90 száza­léka 20-25 év után szabadul. Nem véletlen talán, hogy a halálbüntetés visszaállításának lehetősége az egész társadalmat foglalkoztatja. Politikusok poli­tikai kérdésként kezelik, az emberek, akik a brutalitást és a vérengzést látják, akiknek ér­zelmeik a döntőek, halált köve­telnek. A pécsi dr. Földvári József büntetőjogász professzor véle­ménye szerint az első probléma a halálbüntetés elhamarkodott eltörlése. Egy olyan időszak­ban, amikor emelkedik a bűn- cselekmények száma, kétszer annyi gyilkosságot követnek el mint korábban, veszélyes olyan helyzetet teremteni, ahol nem elég erős a bűnözéssel szem­beni visszatartó erő. Az a tudat pedig, hogy valamikor úgyis kikerülök innen, bármit tettem is, nem ilyen - mondta. A jelen­legi életszínvonal mellett, lehe­tetlen a közbiztonság is, ezen kell változtatni, ezt fontosabb­nak tartja, mint egy uniós tag­ságot. Ez nem pusztán politikai kérdés. Saját jogi kultúrával rendelkező ország vagyunk, ennek megfelelő büntetésekre van szükség. A halálbüntetés eltörlése érezteti negatív hatá­sát, visszaállítani ezt nagyon nehéz. A halál visszatartó ereje vitathatatlan, de talán nem ez az egyetlen ilyen. A helyzet nor­malizálásához vezető úton első lépés lehet, ha például az élet­fogytiglani büntetés az eddigi­nél jóval több esetben tartana életfogytiglanig, a szabadu­lásba vetett remény megtartása szükséges persze. Pálmai Erika

Next

/
Thumbnails
Contents