Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-12 / 159. szám

1996. június 12., szerda A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Alternatív betegszállítás Indulhatnak a mentőautók Dr. Horváth Zsolt elégedett az eddig vizsgált pécsi gyermekek fogaival FOTÓ: TÓTH Pécsre érkezett a Signal Denti busz Az egy éve elindított, ország­járó Signal Denti busz Pécsre érkezett. Első állomása tegnap az istenkúti iskola volt, ahol a kis diákok többsége izgalom­mal vegyes szorongással várta őket. Gyorsan kiderült azon­ban, hogy félelemre semmi ok, hiszen a minden szükséges felszereléssel ellátott busz fogorvosa, dr. Horváth Zsolt „csak” megvizsgálta a fogai­kat s jutalmul ajándék fog­krémet, fogmosópoharat és a fogápolás szabályait elmagya­rázó színes füzetecskét kaptak. A busz kizárólag szűrővizsgá­latot folytat, ha talál lyukas fogú gyereket, meggyőzik, menjen minél előbb fogorvos­hoz, s ha ezt igazolja, aján­dékcsomaggal lepik meg. Az Unilever Signal által in­dított országos program bár reklám, ugyanakkor jelentős egészségügyi szolgáltatás. A szűrőbusz következő pécsi ál­lomásai: Június 12-én a rácvá­rosi, 13-án a Kertváros utcai általános iskola. S. Zs. A műszaki felsőoktatás reformjáról Hosszú hónapok „kény- szerveszteglése” után július 1-jétől valóban munkához láthatnak az alternatív be­tegszállítók. Működésük létjogosultságát az egy éve hatályos népjóléti minisztériumi rendelet szava­tolja, ám a finanszírozásról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csak a napokban kö­tötte meg, a mind türelmetle­nebbül várt szerződést. Az elvi működési engedély feltétele­ként előzetesen kellett gon­doskodniuk a szükséges jár­művekről, felszerelésekről, te­lephelyről, 24 órás szolgálat­ról, de finanszírozás híján a beruházásból betegszállítással mindeddig egyetlen fillér sem térülhetett meg.- Semmi esetre sem akartunk taxisok lenni, noha a mun­kánkra szükség van - mondja Bodor József, a már hét jármű­vel, saját URH- és számítógé­pes összeköttetéssel is felké­szült Pannon Mentő Kft. mun­katársa, a Betegszállítók Or­„Romantikus” felderítő ak­ciókkal kezdődött, ablakdobá- lással végződött Siklóson a vár „megismerése” öt kiskorú fiatal számára. A 11 és 13 év közötti siklósi elkövetőket már az első ablakdobálás után sikerült el­fogniuk a siklósi rendőröknek. Mint dr. Schmidt Henrik rend­őrkapitánytól megtudjuk, a kár tetemes, milliós nagyságrendű, Az öt gyermek ugyanis a vár­kápolna értékes ablakait ron­gálta meg, törte be. A műemlék nincs biztosítva. Az állam tu­szágos Érdekvédelmi Egyesüle­tének dél-dunántúli régióveze­tője. - Az időhúzás miatt tartot­tunk csendes demonstrációt a fővárosban. Azután erőtelje­sebb megmozdulást is tervez­tünk a parlament elé, de szeren­csére erre már nem volt szük­ség. Napokon belül a megyei pénztárakkal is megköttetnek végre a szerződések. Az érintettek többet vártak - kilométerenként mindössze 58 forintot vállal az egészségbiz­tosítás. Mindez a javítási költ­ségekre sem elég; a betegszállí­tók abban bíznak, az újabb, ok­tóberben esedékes szerződéskö­téskor az összeg csak magasabb lehet. Pécsett az ASB Szamaritá­nus és a Galenus Egészségügyi Szolgálat végez betegszállítást. Az utóbbi legalább öt munka­helyet teremtett, kocsikísérővel kiegészülő járműve mellé éjjel­nappali ügyeletről is gondos­kodnia kell. Az ügyelet számára az önkormányzathoz benyújtott pályázattal próbálnak helyiséget teremteni. Tröszt É. lajdona, a kincstári vagyonke­zelőhöz tartozik, az pedig nyárra kiadta a vár gondozását a helyi művelődési központnak, ők tették meg a feljelentést. A kiskorú elkövetők ellen eljárás nem indulhat, törvény szerint a szülőknek kellene kifizetniük a kárt. Az ablakdobálók egyébként késő délután léptek akcióba. A vár ugyanis 17 órakor bezár, az­után sem személyi, sem techni­kai védelem nem óvja értékeit másnap reggelig ... Sz. A. Csütörtökön Pécsett tartja so­ron következő ülését a Műszaki Felsőoktatási Rektori-Főigaz­gatói Kollégium. A magyaror­szági négy egyetem és tizenegy főiskola képviseletében nem csak az igazgatók, hanem a dé­kánok is jelen lesznek a megbe­szélésen, melynek ezúttal is az a legfőbb célja, hogy a műszaki felsőoktatás speciális érdekeit képviselje, illetve összehan­golja az egyes intézmények szakmai tevékenységét. Dr. Ásványi József a JPTE Pollack Mihály Műszaki Főis­kolai Karának főigazgatója ­Az emberek kíváncsian járják nap, mint nap körbe Magyar- hertelenden a strand közelében álló Mathias Panziót. Már hosszabb ideje zárva tart, s az újabb létesítmény építése is félbe maradt, az alapokból ég­nek merednek a betonvas szá­lak. Egykoron jól menő hely­nek indult. Az árai á hazai turis­tának magasak, míg a külföldi magasabb színvonalú szolgálta­tásra vágyott. Egyre csökkent akit előreláthatólag a Kollé­gium 1996/97 évi elnökének választanak - elmondta, hogy várhatóan közös álláspontra jutnak a felvételi rendszer át­alakításában és az alapszakok - pl. gépész- és villamosmérnök szak - képzési követelményei­nek meghatározásában. Termé­szetesen központi téma, mint minden mai egyetemen és főis­kolán, a normatív finanszírozás bevezetése. E téren a műsza­kiak is úgy érzik (mint szintén csak mindenki), hogy a saját normatívája alacsony, figye­lembe véve a gyakorlatokra az itt szállást és ellátást kérők száma. Mindez előrevetítette, hogy eljön a pillanat, amikor a panzió tulajdonosa képtelen lesz a felvett hiteleket törlesz­teni. Néhány napja kalapács alá is került az egykoron szebb napo­kat látott panzió. Az immáron második alkalommal meghirde­tett végrehajtási eljárás kereté­ben történő nyilvános árverésen az OTP Bank Rt. Baranya Me­épülő, sok labor- es műhely­munkát igénylő oktatást.-Konkrétan szó lesz a kre­ditrendszerrel egybekötött tan- terv-korszerűsítésről, mely a hallgatóknak mobilitást ad in­tézményen belül is kívül, vala­mint az európai részképzés le­hetőségéről, közös diplomák kiadásáról. És említésre méltó még az akkreditált felsőfokú szakképzés bevetése, mely 2 év után ad legmagasabb színtű szakmai bizonyítványt - mondta Ásványi József főigaz­gató. M. K. gyei Igazgatóságának képvise­lőin kívül ugyan két üzletember is megjelent, s végig ott voltak, azonban a részvételhez szüksé­ges árverési előleget egyik sem tette le. Miután külső vevő nem, csak érdeklődő volt, ezért, az OTP, mint a kölcsönt nyújtó pénzintézet, a hitel ellenében megvette az ingatlant. A ké­sőbbiekben a panziót a piacon próbálja meg reális áron értéke­síteni. Sz. K. Rejtvénymaraton A négy magyar résztvevőből ketten - Drelicska Attila és Schmidt János - pécsiek voltak azon a szlovákiai nemzetközi maratoni keresztrejtvényké­szítő versenyen, amelyen jeles diadalt aratott csapatunk. Az említettek mellett Gyócsy Géza és Nagy Balázs a 25x35 centi- méteres alaplapokból 100-at töltött ki egymást keresztező szavakkal és ezzel első helye­zettek lettek. A feladat ugyanis: minél hosszabb keresztrejt­vényt készíteni. Korábban a magyarok már két ízben is nyerték ezt a versenyt. A hét végén rendezett besztercebá­nyai vetélkedőn 35 méterrel let­tek az elsők, megelőzve a hor- vát és a cseh válogatottat. A jövő évi rejtvénymaratont Pé­csett rendezik meg. Duna-Dráva pályázat A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és a Mattyi Madár Emlékpark Baráti köre pályáza­tot hirdet Baranya megyei felső tagozatos általános iskolások részére. A szervezők olyan él­ménybeszámolókat várnak a diákoktól, melyek anyagát a Nemzeti Park területén gyűjtöt­ték. A pályamunkák szólhatnak á táj természeti értékeiről, eset­leg károsodásáról, az ott élő ál­lat- és növényvilág jellegzetes­ségeiről, a területhez kötődő ős­foglalkozások jelenéről. A bí­ráló bizottság három pálya­munkát jutalmaz, egyenként tízezer forinttal. A munkákat 1996. szeptember 15-ig a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága címére (7625 Pécs, Tettye tér 9.) kell eljut­tatni. Politológus képzés a JPTE-n A JPTE Továbbképző Köz­pontjának Jogi Szekciója 1996 őszétől politológus posztgradu­ális képzést indít. A képzés négy féléves, intenzív levelező rendszerű. A jelentkezés felté­tele magyar felsőoktatási in­tézményben (egyetem, főis­kola) szerzett oklevél. A képzés záróvizsgával, szakdolgozattal fejeződik be. A kiadott oklevél „szakokleveles politológus” cím viselésére jogosít. A posztgraduális képzés (il­letve képesítés) elsősorban közéleti-politikai, közigazga­tási, önkormányzati, sajtó (mé­dia), közoktatási munkaterüle­teken hasznosítható szakisme­reteket nyújt. Jelentkezési ha­táridő: 1996. július 15. Jelent­kezési lapokat a JPTE Tovább­képző Központjának Jogi Szekciójánál lehet beszerezni. Cím: JPTE ÁJK 48-as tér 1. 305 és 320 szobákban. Érdek­lődni a 211-433 telefonszámon a 3247, 3205, 3172 mellékeken lehet. Betörték a siklósi várkápolna ablakait A felelőtlen rongálás eredménye FOTÓ: LÖFFLER Az egyik hitelező vette meg Elkelt a hertelendi Mathias Panzió A harapós oroszlánidomár Pécsett Hajdan a nyolc hímoroszlánnal bemutatott produkciója lett vi­lágszám. Egyik kedvencét - a vi­lágon elsőként - a vállára is vette. Komlós Sándor, Jászai- díjas világjáró cirkuszművé­szünk egyebekben arról is híres, hogy egyszer az idomár kollé­gára támadó oroszlánját orron harapással késztette meghátrá­lásra. Tegnaptól két hétig Pécsett - a Megyeri út mentén - szerepel a Columbia Cirkusz öt nemzeti­ségű társulatával. Számon tartja, hogy 24 éve lépett fel először és legutóbb Pécsett. Már 29 évnyi pályára tekinthet vissza. A po­rondon nem „harapós”: egy sep­rőnyéllel (határozottsággal, gyorsasággal) tart rendet. Mos­tani produkciójában három ha­talmas tigris, egy hím oroszlán, egy hím leopárd és egy dog sze­repel együtt. Lekopogja: a porondon soha nem volt látványos gondja az ál­lataival. „Olyan produkcióra kell késztetni őket, amit természetes közegükben is megtesznek. Zsonglőrködjenek az artisták! Nem szabad megfeledkezni ar­ról, hogy a szelídítés ellenére vadállatok, és különböző egyé­niségek. S döntő az összeszo­kottság.” A vele most fellépő nagy­macskák 10 éve ismerik egy­mást és idomáljukat, ő mégis mindegyikkel megtartja azt a bi­zonyos egy lépésnyi távolságot. Kicsi, a leopárd kivétel: vele bi­zalmasabb a viszony, állatóvo­dás korától neveli. A zárójele­netben a lusta Kicsit (80-90 kg) viszi ki a porondról. Dunai I. Komlós Sándor a hím leopárddal és a doggal fotó: Tóth Táncolni egy életen át Tehetségek egész sorát nevelte már föl a Bocz Jenő irányításá­val működő pécsi Quadro Di­vattánc Csoport. Ami a ver­senyzést illeti, most próbálgatja szárnyait a második generáció, méghozzá igencsak sikeresen. A nemrégiben Dunaújváros­ban megrendezett Országos Divattánc Bajnokságon a 19 éves Palotai Tamás electric boogie kategóriában ért el első helyezést, így ő képviseli Ma­gyarországot a novemberi vi­lágbajnokságon. - Leginkább a breakhez hasonlít ez a stílus az­zal a különbséggel, hogy itt a táncos felső teste nem érintke­zik a talajjal - mondta el Ta­más. A robotszerű mozgás, a hullámzó taglejtés jellemzi leg­inkább ezt az igazán látványos táncot. Bár sok edzést követel, mégsem fizikailag, inkább ide­gileg megterhelő e sport, hiszen mindössze egy perc áll a táncos rendelkezésére a versenyeken. Dunaújvárosban Hergenrő- der Emese és Varga Tamás pá­rosa is elhozta az elsőknek járó kupát swing kategóriában, s az elmúlt hétyégén harmadikak lettek a ljubljanai EB-n, vasár­nap pedig a pápai Kontinentál Kupán értek el első helyezést boogie-woogie kategóriában. Emese korábban discotánc- cal, Tamás akrobatikus rock and rollal próbálkozott. Három éve „találtak egymásra”, s már első közös fellépésüket siker koronázta: megnyerték az Or­szágos Hobbi Rock and Roll Versenyt. Most már egész éle­temben táncolni fogok - sum­mázta a beszélgetést az ifjú bajnok, amivel két táncos társa is egyetértett. Velősy G.

Next

/
Thumbnails
Contents