Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-12 / 159. szám

Mit ettek Költözés előtt Terítéken honfoglaló őseink? a csertői nevelőotthon a feketegazdaság (3. oldal) (7. oldal) (10. oldal) Önkormányzati biztos kinevezését kéri a közoktatási bizottság elnöke Iskolagondok Pécsett - kis zűrzavarral Dr. Kurucsay Csaba (balról) köszönti a távozó angol vendégtanárokat fotó: tóth László Devoni évadzárás Dr. Kurucsai Csaba, a Bara­nya Megyei Közgyűlés alel- nöke tegnap ünnepélyesen zárta a jövőre immáron ötödik évébe lépő, Devon-Baranya oktatási program 95/96-os évadát. Andrew J. Chandler, a program távozó koordinátora a Közgyűlés Elnökének Ki­tüntető Diplomáját vehette át a kulturális és oktatási kap­csolatok sikeres fejlesztésé­ért, míg helyettese, a szintén búcsúzó Marie Gibbon kö­szönőlevélben részesült ná­lunk végzett kétéves munká­jáért. A program keretében ebben az évben tizenkét angliai ven­dégtanár oktatta az angol nyel­vet Pécs és Baranya iskoláiban, ezzel lényegesen emelve az angoltanítás színvonalát régi­ónkban. K. Sz. O. Megújul a gyulai határállomás Ülést tart holnap Pécs Közgyűlése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közy gyűlése június 13-án, csü­törtökön 9 órai kezdettel tartja soron következő ülé­sét a városháza nagytermé­ben. A testület előzetes na­pirendjén szerepel a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjának szabályozá­sáról szóló rendelet módosí­tása, tulajdonosi bizottság létesítése, a szervezeti és működési szabályzat módo­sítása, bizottsági tagok vá­lasztása, a PIÁR Stúdió Kft. ügyvezető igazgatói megbí­zása, az 1995. évi pénzma­radvány felosztása, a Mária utca 9. szám alatti Nemzet­közi Angol Információs Központra vonatkozó meg­állapodás felmondása, és a Szent István tér 17. számú ingatlan felújítása. Nemzetközi lovas­ünnep Bábolnán Bábolnán a hét végén sorra kerülő négynapos rendez­vénysorozatnak az lesz az apropója, hogy 160 évvel ezelőtt kezdték el tenyész­teni az arabs lovakat. Ladát loptak az autókereskedésből Egy Lada 2107-es típusú gépkocsit loptak el keddre virradó éjszaka Pécsett. Ami ezt az esetet rendkívülivé teszi az a helyszín: a kocsit a Megyeri u. 115/a. sz. alatti Megyer Autókereskedés te­lepéről vitték el. Labdarúgó Eb A labdarúgó Európa-baj- nokságon késő este játszot­ták a keddi második mérkő­zést. Horvátország - Törökország 1-0 (0-0) (További részletek az Eb-ről a 16. oldalon) Mint már arról lapunk több íz­ben hírt adott, néhány intéz­ményt érintő átszervezési prog­ram végrehajtását kezdemé­nyezte a pécsi önkormányzat. A jelenlegi elképzelések szerint a nyár folyamán az Esztergár úti iskola átköltözne a Bánki Do- nát útiba, a Radnóti szakközép- iskola pedig megkapná a meg­üresedő Esztergár úti épületet. A Radnóti Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhe­lyettese, Berta Márta szerint, ha mindenképpen általános iskolát képzel el az önkormányzat a szakközépiskola új otthonául, Baranyát mindeddig elkerülte, és minden valószínűség szerint a továbbiakban is elkerüli az ország más részein dúló kami­onmizéria. Pécsi és baranyai kamiono- sok szerint a megye területe vi­szonylag védett a tranzitforga­lommal szemben, hétvégenként azért előfordul, hogy - jobb hí­ján - hat-hét kamion is várako­zik a FEMA Áruház parkolójá­ban. Hang Ferenc, a Baranya Megyei Közlekedésfelügyelet Család- és szociálisjogi szakjo­gászokat avattak tegnap Pé­csett. Mindössze kilenc szak­embert, akik az ország külön­böző településeiről járták a pé­csi egyetem másfél évvel ez­előtt indított posztgraduális képzésére. Valamennyien jogá­szok, akik olyan munkaterüle­ten dolgoznak, ahol a családjog alkalmazása napi feladat. Ä szakképzéssel azonban már egy olyan feladatra készültek, amely a készülő gyermekvé­akkor a legkézenfekvőbb és legkevésbé költséges megoldás a Köztársaság Téri Általános Iskola igénybevétele lenne. Eb­ben az esetben létrejöhetne a kereskedelmi szakközépiskolá­val közös igazgatású intéz­mény. Ez az igény már régeb­ben, többször is felmerült, de az önkormányzat rövid úton, in­doklás nélkül elutasította. Berta Márta szerint a felajánlott Esz­tergár úti épület a Radnótinak kicsi, hiszen 25 tanteremre lenne szükségük a felajánlott 18 helyett, s a közeli kollégium által biztosított tantermek sem munkatársa elmondta, hogy a Drávaszabolcson belépő jár­művek részére a helyi ABC parkolója a hivatalosan kijelölt hétvégi pihenő - az ekkor ér­kező kamionok itt kötelesek ki­várni a tilalmi időszak végét. Ebben a parkolóban 700 Ft-ba kerül 24 óra várakozás, melyet a létesítmény kiegészítő szol­gáltatásai (zuhanyozók, büfé, bevásárlási lehetőségek) tesz­nek elviselhetővé. A parkoló kapacitása egyébként máig jó­val meghaladta a tényleges for­delmi törvény hatályba lépését követően jelent konkrét válto­zásokat a munkájukban. Min­den bizonnyal a majd létreho­zandó gyámhivatalok vezetői, munkatársai lehetnek. A JPTE Állam- és Jogtudományi Kara tehát olyan speciális tovább­képzésre vállalkozott, amely megelőzi a gyakorlat diktálta igényeket.- A Nemzetközi Családév­ben, 1994-ben nyertünk egy pá­lyázatot - mondta dr. Filó jelenthetnek végleges megol­dást, hiszen ugyanaz a prob­léma vetődne ezzel fel, mint a jelenlegi: nem lehet iskolakö­zösséget létrehozni egy több helyen működő intézmény ese­tében. Véleménye szerint az önkormányzat által ígért, a szakképző intézetek helyzeté­nek következő tanévben esedé­kes felülvizsgálatára az átszer­vezések előtt lenne szükség, melynek ismeretében valóban hatékony intézkedésekre kerül­hetne sor, a folyamat azonban jelen esetben fordított. (Folytatás a 3. oldalon) galmat, a Felügyelet azonban szükség esetén további parko­lóhelyeket is nyithat. Aggoda­lomra azért sincs semmi ok, mivel az átkelőhely forgalma pillanatnyilag meglehetősen csekély az ország más határ- szakaszaihoz képest. Az udvari átkelőhely nem működik ugyan, két kamion- parkoló - a drávaszabolcsihoz hasonlóan felszerelve - itt is készen várja az esetleg megin­duló forgalmat. K. Sz. Ö. Erika docens, az egyetem To­vábbképző Központja Jogi Szekciójának vezetője. - Nem­zetközi konferenciát rendez­tünk, s ott határoztuk el, hogy a posztgraduális képzés kereté­ben családjogi szakjogász kép­zést indítunk. A korábbi, illetve a konferencián szerzett infor­mációk egyértelműsítették, hogy indokolt a szélesebb körű, alaposabb ismereteket nyújtó, a szemléletet is formáló képzés. (Folytatás a 3. oldalon) Több mint 700 millió forint be­ruházásával, felerészben az Eu­rópai Unió fejlesztési támoga­tásának jóvoltából valósul meg a gyulai határállomás korszerű­sítése, amelynek eredménye­ként 4 kilépő s 4 belépő sáv áll majd az utazók rendelkezésére. A kiépülő kamionállomáson egyszerre 70 tehergépkocsit el­lenőrizhetnek a vámosok - tá­jékoztatta az MTI munkatársát a közelmúltban megkezdett nagyszabású építési munkála­tokról Novák Mihály pénz­ügyőr százados, a határátkelő vámhivatalának parancsnoka. A tervek szerint az első ütem az idén őszre, a teljes beruházás jövő nyárra készül el. Baranyában nem lesz kamionblokád A leendő gyámhivatalok szakemberei lesznek Családjogi szakjogászokat avattak Védőotthon sérült fiataloknak Az egyik épületük tetőterének egy részét építették be, s így a négy darab kétágyas, igényesen berendezett szobában nyolc fia­talnak tudnak átmenetileg szál­lást adni. Ezzel a védőotthonnal teljes lett az a segítségnyújtási lehe­tőség Pécsett, az Értelmi Fo­gyatékos Fiatalok Napközi Foglalkoztató Intézetében, amelyet a szociális törvény is előír. Az országban az elsők között tudták ezt megteremteni szá­mos pályázati, illetve önkor­mányzati támogatás eredmé­nyeként. A tegnapi átadáson Cziráki Andrea, a Népjóléti Minisztérium főtanácsosa gra­tulált nekik ehhez. A tetőtér beépítés is részben pályázat eredménye. A Népjó­léti Minisztérium 6 millió fo­rinttal támogatta az összesen 13 millió forintba kerülő elképze­lésük megvalósítását, a többit az intézmény teremtette elő. Az óvodásokkal, iskolások­kal, a foglalkoztatott fiatalokkal együtt most már százötven ér­telmileg sérült fiatallal törődik az intézet. A legnagyobb szó, hogy munkát tudnak adni azoknak, akik erre képesek. Van asztalosműhelyük, varro­dájuk, tankonyhájuk és több olyan szakkörük, amelyekben manuális tevékenységeket is­merhetnek meg a fiatalok. A védőotthon iránt máris nagy az érdeklődés. Elsősorban olyan családok igényét szeret­nék teljesíteni, akik különböző okok miatt - kórházi kezelés, utazás, - rövid ideig nem tud­nak gondoskodni a sérült gyermekükről. T. E. A gondozottak ünnepi műsorral kedveskedtek az építőknek és az adományozóknak fotó: Tóth Véradás a strandon Országunk ismét súlyos vér­hiánnyal küzd, a nyár pedig amúgy is kritikus időszak a véradók „aktivitása” szem­pontjából. A súlyos betegek megmentéséhez, transzplan­tációk elvégzéséhez nem egyszer több megye riadó­szerű összefogásával sikerül csak előteremteni néhány na­pon belül a szükséges meny- nyiséget. Baranyában most rendkívüli lehetőség nyílik a segítő szándékúak előtt: a Harkányi Fürdővállalat és a kórház összefogása eredmé­nyeként rendkívüli véradást rendeznek június 13-án 8-tól 14 óráig a strandfürdő terüle­tén. A résztvevők egyszeri, július 30-áig bármikor fel­használható strandbelépőt is kapnak.

Next

/
Thumbnails
Contents