Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-10 / 157. szám

10 Dhnántúli Napló Gazdaság 1996. június 10., hétfő A szemétdíj csak a fővárosiaknak újdonság fotó: Tóth Odafigyeléssel sok pénz megtakarítható A mindent eláruló számlák Energetikai szakmai napot szervezett Pécsett önkormány­zatoknak és vállalkozóknak a Baranya Megyei Vállalkozói Központ A május végén meg­tartott első találkozást a tervek szerint újabbak követik. A mos­tani előadói egyebek mellett a napenergia felhasználásának gyakorlati lehetőségéről, a né­met szénsegélyből az energia­megtakarítást eredményező fej­lesztésekre nyújtható hitelfor­mákról beszéltek. Gellert Mik­lós minősített energia manager szerint szükség van ilyen ren­dezvényekre, ugyanis a saját tapasztalataiból tudja, hogy megfelelő energiafelhasználás mellett jelentősen csökkenthe­tők a költségek. Erre legjobb példa a Mohácsi Farostlemez- gyár, ahol nagy teljesítményű gépeket működtetnek egyre ke­vesebb energia felhasználásá­val. A szakmai napon részt vett Imrei Józsefié energiagazdál­kodási szakértő is, aki előadá­sában arra próbálta meg fel­hívni a résztvevők figyelmét, hogy az energiaszerződések, a víz-, a csatorna-, a távhő- és szemétszállítási számlák át­vizsgálása, elemzése révén is elérhető költségmegtakarítás.-Teljesen mindegy, hogy egy számlát vállalkozó, vagy önkormányzat kap, mindegyik közületnek számít, azonos díj­tétellel számolják fel nekik az adott szolgáltatást - mondja Imrei Józsefné. - Az őszi ár­emelkedések jelentős feszült­ségeket okozhatnak majd, de igazán januártól szabadul el a pokol. Sajnos a szolgáltatók ár­képzésében jelentős szerepet játszanak a nem fizetők miatt felvett kölcsönök is a kamata­ikkal együtt. A legfontosabb, amit min­denkinek meg kell szívlelnie, hogy nem szabad hagyni, hogy éveken keresztül ne küldjenek ki számlát a szolgáltató cégek, ugyanis, ha végre kimennek és leolvassák a mérőórákat, akkor akár esetleg évekre visszame­nőleg is az akkor éppen érvé­nyes ár alapján számláznak. Nem árt vízmérőnaplót vezetni, s abba árváltozás előtt felje­gyezni az óra állását, s azt a vízműnek be is jelenteni. Az áramszámlát a lakosság most már tizenegy hónapra egyen­lően elosztva fizeti az előző évi fogyasztás alapján, és év végén a különbözetet. A szakértő vé­leménye szerint jó lenne, ha ezt az önkormányzatok, intézmé­nyek felé is bevezetnék.- A közeljövőben jelentősen megváltozik a fizetési mód. Egy sor olyan díj kerül beveze­tésre, amelyik eddig nem volt - folytatja Imrei Józsefné. - A lehető legpontosabban kell a szükséges igényt meghatározni, ugyanis azután kell a teljesít­ménydíjat fizetni. A rossz becs­lés, akár 30 százalékos túlfize­tést is jelenthet. A gáznál jelen­leg mindenki annyit fizet, amennyit a mérője mutat ma­gánszemély és a közületeknél egyaránt. Jelentős megtakarítást jelen­tene, ha a gondnoki lakásokat az egyes középületekről le le­hetne választani és nem kellene hétvégéken is például az egész házat fűteni egy lakás miatt, ál­lítja Imrei Józseftié. A lakások hőmérsékletét is be kellene szabályozni, és akkor ott is csökkenthetők lennének a költ­ségek. Egyedi központi fűtésnél megoldható a takarékosság szabályozó szelepek, vagy hő­szabályozó kapcsolók felszere­lésével. A szemétszállításnál is sokat meg lehet azzal takarí­tani, ha rendszeresen figye­lemmel kísérik a lakók, hogy milyen időközönként viszik el a szemetet, hányszor fordul elő, hogy csak félig van a kukás­edény, amikor kiürítik, s így hamar kiderülhet, valójában hány kukára van szükség.- Budapesten a XV. kerület­ben, ahol dolgozom, nagy harc volt azért, hogy a közintézmé­nyek, az óvoda, az iskola nyá­ron ne fizessen szemétdíjat, amikor zárva tartanak - fejezi be Imrei Józsefné. - Végül si­kerrel jártunk, idén nyáron nem’ fizetnek a szemét elszállításá­ért, ami szintén jelentős megta­karítást jelent az önkormány­zatnak. Nagyon fontos, hogy a gazdálkodó szervezetek ener­gia-számlákkal foglalkozó elő­adói személyes, jó kapcsolatot tartsanak fenn a közmű-szolgál­tatók ügyintézőivel. Jelenleg nem kötelező energetikusok foglalkoztatása még megbízá­sos jogviszonyban sem. Azon­ban, amelyik önkormányzat, cég erre áldoz, az jelentős ösz- szeget takaríthat meg a számlák folyamatos elemzésével, ugyanis a közmű szerződéskö­tési és -számlakezelési ismere­teket sem a műszaki, sem a gazdasági képzéssel foglalkozó intézményekben nem tanítják, az csak speciális energiagaz­dálkodási - felsőfokú, vizsga- köteles - szaktanfolyamokon sajátítható el. Sz. K. Bemutató Pellérden a zöldségtermesztésről A fólia alatti zöldségtermesz­tés gyakorlati bemutatóját tartja a Kertészeti Népfőis­kola Pellérden, ma délután fél háromkor. A különleges prog­ramra Acs Sándor kertészeté­ben - Pellérd, Kossuth Lajos u. 6. - kerül sor. A pécsi Vá­sárcsarnok mellől, az autó­busz végállomásról 14.15-kor indul a buszjárat a 16-os, 17- es kocsiállásról. Fokozott ér­deklődés esetén kisegítő jára­tot indít a Volán Rt. A jó minőségű, piacképes áru előállításának ösztönzése Csak termelői igazolvánnyal Jövőre megszűnne a közvetlen exporttámogatás A 1997. évi agrárszabályozási rendszer várhatóan a termelési típusú támogatásoknak ad majd zöld utat. A földművelési tárca olyan, az eddigiektől eltérő szabályozókat kíván jövőre bevezetni, amelyek a közvetlen exporttámogatás helyett in­kább a jó minőségű, piacképes áru előállítását ösztönöznék - tudtuk meg Kis Zoltántól, az FM politikai államtitkárától. Exporttámogatás. A Földművelésügyi, az Ipari és Kereskedelmi, valamint a Pénzügyminisztériumban olyan döntés született, hogy kilónként 20 forint export- támogatást adnak az élő ser­tések külföldi értékesítésé­hez. A támogatás visszavo­násig érvényes. Július 31-ig támogatják a fél-, illetve a darabolt sertések kivitelét is. Hátrányban. A bérmun­kában termelőknek hátrá­nyos az új vámtörvény. Ért­hetetlen módon éppen eze­ket a cégeket hagyták ki ab­ból a körből, amelyben ez­után a vámosok az általuk eddig megbízhatónak tartott ügyfeleket csak „adminiszt­ratív vámvizsgálatnak” vet­hetik alá: elég a vámoltatás­nál csak a papírokat bemu­tatniuk a vállalkozónak. Az államtitkár elmondta: a tá­mogatási és adóztatási rendszer tervezett átalakítása a mező- gazdaságban dolgozó nagy számú kistermelőt is érinti. A pénzügyi tárca elképzelé­sei szerint mezőgazdasági te­vékenységet a jövőben kizáró­lag termelői igazolvány birto­kában lehetne végezni. Ezzel az FM teljes mérték­ben egyetért. A gazdálkodók e hivatalos okmánnyal választ­hatnának az átalányadózás és a tételes költségelszámolás kö­zött. A tételes költségelszámolás mellett döntő, hogy a kisterme­lőknek kiadásaikat is vezetniük kellene, de mentesülnének az adóelőleg fizetése alól, és jelen­tős adókedvezményben része­sülnének. (Az elgondolások szerint az ötszázezer forintos jövedelem - nem árbevétel! — még nem lenne adóköteles - a szerk.) / Az így adózónak termelői tevékenységéből származó jö­vedelmét nem vonnák össze az egyéb, más tevékenységéből eredő jövedelmével. Az átalányadózást azok vá­laszthatnák, akiknek árbevétele nem haladja meg a 3 millió fo­rintot. A tervezet szerint az állatte­nyésztők, a növénytermesztők becsült haszonkulcs alapján számíthatnák ki a jövedelmü­ket. Ebben az esetben azonban a termelők nem számíthatnak adókedvezményre. A jogalko­tók ugyanis ellenzik az olyan jellegű átalányadózást, amely­nél nem mutatható ki a tényle­ges költségteher, és nincs szám­laadási kötelezettség. Újvári Gizella Magyar Államkötvény 1998/1 Mindig voltak nagy pillanatok A JELEM NAGY PILLANATAI­BAN ÖN IS RÉSZT VEHET. Az 1996. május 17-én kibocsátott 1998/1 elnevezésű államkötvényt a Kibocsátó 1996. június 13-án újból felajánlja. Az államkötvény kibocsátása auk­ció útján történik. Az aukciót követően az államköt­vény újabb mennyiségét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ALLAMKOTVENY 1998/1 2 év futamidő, évi fix 23,5% kamat. A kamatfizetésre félévente, a tör­lesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. június 6. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. június 10-14. Jegyzési árfolyam: 101,55% Elérhető éves hozam: 25% ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK 1996. január 3-tól létrejött az ál­lampapírok elsődleges forgalmazói hálózata. Ezen a széles forgalma­zói hálózaton keresztül a befekte­tők bármikor hozzájuthatnak az éppen kibocsátott vagy a forga­lomban lévő állampapírokhoz és az ország egész területén lehetővé válik az állampapírok lejárat előtti értékesítése. Az elsődleges forgal­mazók a befektetőknek teljes körű letéti szolgáltatást nyújtanak és le­járatkor kifizetőhelyi feladatokat látnak el. Befektetése mindig biztonsá­gos - pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bank Rt. Pécs, Rákóczi út 44., Pécs, Király u. 11., Pécs-Újmecsekalja, Komló, Mohács, Siklós, Szi­getvár, Villány • Magyar Hitel Bank Rt. 7642 Pécs, Mátyás király u. 3., Szabadság u. 3. • Inter-Európa Bank Rt. 7624 Pécs, Ferencesek utcája 17. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 7621 Pécs, Tímár u. 4. • Procent Hungária Értékpapír Befektetési Rt. 7621 Pécs, Széchenyi tér 8. VALAMINT: MNB Baranya Megyei Igazgatósága Pécs, Apáca u. 6. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG f 4 » i t é

Next

/
Thumbnails
Contents