Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-09 / 156. szám
4 Dunántúli Napló Magyarország - Dél dunántíi 1996. június 9., vasárnap Marinko egykedvű, ügyvédje kétkedik (Folytatás az 1. oldalról)- Mit szól az ítélethez?-Nem győzött meg a másodfokú határozat és a legfelsőbb bíróság indoklása arról, hogy teljes mértékben bizonyított lenne ügyfelem bűnössége. Bizonyítható lehet az, hogy Marinko jelen volt a bűncselekmények elkövetésénél, de az ölési cselekedetekben való részvétele már nem. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy ügyfelem az ítélet szerinti módon vett részt a cselekményekben. Létezik egy büntetőeljárási szabály, mely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a vádlott terhére értékelni nem lehet.- Mi a véleménye ügyvédként az alapeljárásról?- A súlyos ítélet miatt fontosnak tartom az előbb már említett tényeket. Egy ilyen döntés meghozatalához szerintem biztosabb alapokon nyugvó bizonyítékok kellenek.- És mint magánember?- Egyelőre nagyon nehezen tudnám elválasztani a kettőt ezzel az üggyel kapcsolatban. Egy biztos, ha meggyőződtem volna arról, hogy védencem bűnös, akkor lemondtam volna a védelemről és a vád tanújaként jelentem volna meg a tárgyaláson. Azt hiszem, ez alapvető erkölcsi kötelessége illetve alapállása kell, hogy legyen minden ügyvédnek.-Milyen most védence kedélyállapota?-Magda Marinko jelenleg egykedvű. Nem lepte meg az ítélet, nem számított másra, ezért sem vett részt végig a másodfokú eljáráson. Ügyfelem még nem tudja, hogy har- coljon-e tovább vagy törődjön bele az ítéletbe.- Milyen lett volna az eljárás, ha létezne halálbüntetés?- Senkinek nincs joga elvenni egy másik ember életét. Talán a halálbüntetés létezése nagyobb felelősséget indukált volna az eljáró hatóságban. Rendes Zoltán Énekeljünk az Úrnak! I. Pécsi Református Kórustalálkozó a Kertvárosban Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából FÉLIX nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 3.47 nyugszik 19.40 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 16 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: BÓKA RÓBERT Félix, a boldog A mai Félix név a latin „felix” szóból származik, nyelvünkre „boldogénak fordították le. Ebből képzett „Bódog” személynevünk a középkori okleveleinkben is szerepel. Érdekessége, hogy több nyugat-európai germán és szláv nyelv ezt fordításban ugyanazzal a szóval jelölte meg, ami „boldog”-ot és „szerencsését egyaránt jelent. Csak a magyar nyelv tesz különbséget a két, valóban eltérő fogalom között.. Ma ünnepli névnapját a Bódog, Előd, Enciána, Farkas, Felicián, Feliciána, Kolom- busz, Lícia, Ludovika, Morgan, Palágia, Palágiusz, Perjámos, Priamusz és Primusz. Hatos lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 23. játékhéten a 6/45-ös lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 3,13,18, 19, 20,33 Pótszám: 9 Időjárás Folytatódik a meleg, nyári idő. Túlnyomóan derült lesz az ég, legfeljebb a Dunántúlon növekszik meg időnként a gomoly- felhőzet, de csapadék nem valószínű. Általában mérsékelt marad a légmozgás. Vízállások: Mohács 510 cm. apadó, vízhő 20,0 fok; Őrtilos 9 cm. apadó, vízhő 18,1 fok; Barcs 94 cm. áradó, vízhő 18,2 fok; Drávaszabolcs 144 cm. apadó, vfthő 18,5 fok. Szombaton és vasárnap tartják a pécsi kertvárosi református templomban az I. Pécsi Református Kórustalálkozót kilenc Duna-menti gyülekezet kórusának részvételével. A zene, az ének egyrészt azért fontos, mert emeli az istentiszteletek fényét, ám talán ennél is fontosabb, hogy bármely alkalmat ünneppé, „vasárnappá” lehet tenni, azáltal, hogy egy kórus énekel. Az repertoár általában a református és protestáns hagyományokra épül, ám mivel minden egyházi zene egyetemes érték, más vallások szerzőinek is helye van a kórusok műsorán. A Pécs-kertvárosi Református Gyülekezet Psalmus Kórusának karnagya, dr. Hegyi István elmondta, 1990 után nagy lökést, új irányú fejlődést kapott a kórusélet, új együttesek alakultak, és ezzel kialakult az egészséges konkurencia is, hiszen mindenki szeret jót és szépet produkálni. Ez a tény, és a közös éneklés, a műhelymunka iránti igény hozta a mostani pécsi kórustalálkozó ötletét. A két szombati bemutatkozás után ma délután 17 órakor lesz a záróhangverseny a kertvárosi templomban. M. K. __________________________________________________________!________________ A Darts játékszabályai Manapság egyre több helyen lehet találkozni a Darts nevezetű célbadobós játékkal, sőt az országban már több klub is működik. Tegnap éppen Siklóson rendeztek jótékonysági versenyt. 1896-ban egy lancashire-i ács, Brian Gamlin dolgozta ki a tábla pontrendszerét és a játék szabályait. A függőleges felületre rögzített 45 centiméter átmérőjű tábla középpontja a talajtól 1,73 méter magasan van, a dobótávolság pedig 2,37 méter. A céltábla 20 szektorra van osztva, melyek 1-től 20-ig (nem sorrendben) vannak megszámozva. A tábla középpontja a bull 1 cm átmérőjű és 50 pontot ér, a körülötte lévő körgyűrű, az outer ring sugara 1.5 cm és 25 pont az értéke. A középponttól 10 cm-re található az 1 cm szélességű, a táblán körbefutó háromszoros pontértékű treble körgyűrű, a bulitól 17 cm-re pedig a szintén 1 cm széles dupla értékű double körgyűrű. A treble és a double a megfelelő szektor pontértékének három illetve kétszeresét jelenti, a szimpla területet ért dobás a szektor pontértékét éri. A játéknak több változata van: a legelterjedtebb az 501 (ebből rendezik a hivatalos versenyeket is). Lényege, hogy 501 pontról visszafelé haladva kell a 0 pontot elérni, úgy, hogy a koronkénti három fotó: tóth dobás pontértékét levonják az alapértékből. Az utolsó dobásnak mindenképpen duplának vagy triplának kell lennie, szimplával nem lehet elérni a nullát. R. Z. Nem hátrány, ha a kéz nem remeg ... Múlófélben a pénz kora? Kozák András bízik a magyar film föltámadásában Kozák András 'színművészt hosszú évtizedek óta ismerik szerte az országban, bár mostanában csak a „Kisváros” című sorozatban láthatjuk több-kevesebb rendszerességgel. Idén művészi teljesítménye elismeréseképpen Kossuth-díjjal tüntették ki.-Milyen érzései voltak a díjjal kapcsolatban ? Időben jött vagy megkésve?- Most, hogy azóta már eltelt egy kis idő - mondja -, azt hiszem sikerült ezt is a helyére tennem. Azon a napon természetesen nagyon örültem neki, de mára ebből is múlt lett. És számomra a jelen, a ma mindig fontosabb volt a múltnál. Persze, ahogy mondani szokták, a színésznek mégis csak a taps a legnagyobb elismerés, ami nem csak egy misét, hanem egy egész katedrálist megér! Bár az is igaz, hogy vigyázni kell a tapssal is, mert borzalmas, értéktelen dolgoknak is tapsolnak, mi több, tapsoltunk.- Ön még a 60-as évek „aranykorában ” kezdett filmezni. Visszasírja ezt az időszakot?- Sajnálom, hogy megszűntek az akkori körülmények, és főképp sajnálom a mai fiatalokat, akik annyi lehetőségtől esnek el. Szerintem a magyar film akkor nem csak az államnak volt fontos, mint Nyugatra szóló „propaganda”, de a nemzetnek is: valahogy benne volt a levegőben, hogy fontos, jó filmek születnek, amikre szükség is van! Most, innen nézve egy szomorú korszakot élünk, amikor minden túl pragmatikus, s hajlandók elhinni, hogy a film egyenlő a pénzzel. Tény, hogy énekelni, festeni, akár még amatőr színházat is lehet csinálni nagyon kevésből, filmet pedig nem. De mintha mólóban lenne a pénz imádata, s vannak, akik már hagyományosabb értékeket is keresnek újra.- Van-e kapcsolata Dél- Dunántúllal?-Annak ellenére, hogy a fivérem Pécsett él, keveset járok hozzájuk. Szigetvárra viszont szívesen megyek, csak ne lenne olyan messze! M. K. Sokszor öngyilkossági kísérlettel próbálkoznak FOTÓ: TÓTH Lelki börtönbe zárva A lelki betegségnek is vannak szövődményei. A legsúlyosabb az öngyilkosság. Hazánkban a depresszió időbeni felismerése hiányzik ahhoz, hogy eredményesebben gyógyíthassák az ebben szenvedőket. A változást szolgálja az a kezdeményezés, amelyet a PTD alapítvány a WESTEL Rádiótelefon Kft. támogatásával valósított meg. Rádiótelefonokat adtak több mint harminc hazai pszichiáternek, akikkel a háziorvosok bármikor konzultálhatnak a különböző panaszokkal hozzájuk fordulók tüneteiről. A telefonszámokat a közelmúltban megküldték a családorvosoknak. A kezdeményezés lényegéről tegnap tartottak szakmai konzultációt Pécsett, a Honvéd Kórház Szorongás és Depresz- szió Szakambulancia és a Pszi- chopraxis BT. szervezésében. A megbeszélést dr. Fodor László adjunktus és dr. Varga József adjunktus, az ambulancia munkatársai vezették. T. É. Kormányellenes tüntetés A Hom-kormány - „emberellenesnek” minősített - politikája ellen tüntettek szombaton Budapesten a Humanista Mozgalom, a Munkáspárt és a Hadkötelezettek Ideiglenes Szövetsége rendezésében. A három szervezet kezdeményezéséhez több más tömörülés is csatlakozott. A több száz fős demonstráció célja a stabilizációs gazdasági program, illetve a NATO és az európai integráció ellen való felszólalás volt. A szervezők beszédei után a tüntetéshez csatlakozott szervezetek képviselői fejtették ki álláspontjukat, majd úgynevezett „nyitott mikrofon” keretében bárki elmondhatta véleményét. Ennek során többen az ország tönkretételével és külföldnek történő kiárusításával vádolták a jelenlegi politikai vezetést. Czoma perel a pornóért Kipattant a botrány: a keszthelyi Festetics kastélyban pornó- filmet készítettek. Nos, lehet, hogy a kastély falai a báró idejében láttak már ilyet, mégsem lehet a dolog mellett szó nélkül elmenni. Nem teszi ezt Vér Miklós sem, Keszthely országgyűlési képviselője, a kastélyigazgató, dr. Czoma László egykori vetélytársa, sokak szerint ellenlábasa. Vizsgálatot követel és Czoma menesztését kívánja. Czoma kategorikusan cáfolta eleinte a dolgot, majd meghajolt a vádak előtt. Mint megtudtuk: kezében már az a kazetta, mely nem a filmet, hanem a forgatásról készült riportot tartalmazza. Ugyanis ezt mutatta be a PR07 tv a műsorában, s ebben voltak helikoni jelenetek. Kézenfekvő volt, hogy megkérdezzük tőle:- Hogyan értékeli a történteket?- Amikor a vádakról először értesültem, azt hittem, hogy egy olasz filmrendezőről van szó. Arról, aki hazájában már pomófilmet is csinált. Nos, ezzel az úrral csak akkor írtuk alá a bérleti szerződést, amikor biztosított bennünket arról, hogy most más a műfaj. Ezért mertem határozottan kijelenteni: a kastély falai között pornósztárok nem villogtak. Később azonban megtudtam: a vád oka egy svéd produkció. Ők szintén nem erre kértek engedélyt.-De a dolgok állása szerint tényleg pornót forgattak?- Szakértővel szeretném a kazettát ellenőriztetni, s ha a vád bebizonyosodik, bepereljük a stábot.- Hogyan lehet az, hogy ilyen előfordulhatott?-Nézze, már több mint ötven filmet forgattak a kastélyban az elmúlt néhány évben, s ez számunkra égető kényszer. Közel 90 millió forintnyi külső bevételre van szükségünk évente ahhoz, hogy a fenntartást biztosítani tudjuk. S a producer feltételként kötheti ki: a stábon kívül más nem tartózkodhat a helyszínen. Mit ne mondjak: itt forgatott tavalyelőtt Omar Shariff.\ s ő is kifejezetten ezt kérte. Kozma F.