Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-08 / 155. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. június 8., szombat Házelnökök tanácskoznak az Országházban Parlament és piacgazdaság Horn Gyula a tanácskozás megnyitóján fotó: feb/diósi imre Kétnapos nemzetközi tanácskozás kezdődött pénteken Bu­dapesten a parlamentarizmus, a demokrácia és a piacgazda­ság összefüggéseiről. Az Országházban zajló rendezvényen az Európa Tanács tagállamainak parlamenti elnökei és nemzet­közi szervezetek tisztségviselői vesznek részt. A pannonhalmi bencés fő­apátság alapításának millen­niuma alkalmából pénteken tu­dományos konferenciát tartot­tak a Római Magyar Akadé­mián. A jelentős vallástörténeti tanácskozáson szó esett az apátság alapításának történeté­ről, a magyar katolikus egyház születésének körülményeiről, valamint a kelet-európai ke­resztény hittérítésről. Magyar katonai repülőgép végez megfigyelést a jövő héten Románia légterében a két ország között megkötött „Nyi­tott égbolt” megállapodás alap­ján. Az egyezmény szerint mindkét fél jogosult évi négy­négy megfigyelőrepülésre, és légifotók készítésére a fogadó állam légterében. Robbantásos merényletet követtek el pénteken Moszkvá­ban az orosz főváros alpolgár­mester-jelöltje ellen. A rádió­vezérlésű robbanószerkezet ak­kor lépett működésbe, amikor Valerij Sancev kilépett háza kapuján. A férfi, aki Jurij Luzs- kov polgármesterrel együtt in­dul a június közepén tartandó helyhatósági választáson, sú­lyos sérüléseket szenvedett. A boszniai választások pon­tos időpontját valószínűleg a jövő héten sorra kerülő firenzei Bösznia-csúcstalálkozón hoz­zák nyilvánosságra - jelentette be péntenken Szarajevóban Lamberto Dini olasz külügy­miniszter. Az Európai Unió miniszteri tanácsának elnöke Jacques Santerrel, az Európai Bizottság elnökével együtt tár­gyalt a bosnyák vezetőkkel. A vezető kormánypárt, a Szociális Demokrácia Pártja végzett az élen a június 2-i ro­mániai helyhatósági választá­sokon. Az ellenzék egésze erő­sítette állásait, az RMDSZ az ország negyedik legnagyobb politikai,erejének bizonyult. Az ellenzéki Cseh Szociál­demokrata Párt (CSSD) csak akkor hajlandó támogatni a Václav Klaus vezette jobbol­dali kisebbségi kormányt, ha az leállítja az energetikai szektor tervezett privatizációját, nem vezeti be a főiskolákon és az egyetemeken a tandíjat, to­vábbá megváltoztatja az egész­ségügy eddigi finanszírozási módját - közölte Milos Zeman, a szociáldemokrata párt elnöke. Benjamin Netanjahu megvá­lasztott izraeli miniszterelnök leendő kormánya ellenzi az ön­álló palesztin állam megalaku­lását, Jeruzsálem megosztását, a Golán-fennsík visszaszolgál­tatását Szíriának, és meg akarja erősíteni az izraeli telepeket a megszállt területeken - így ér­tesült az izraeli sajtó a készülő kormányprogramról. Gál Zoltán magyar házelnök megnyitó szavai után Horn Gyula kormányfő méltatta a konferencia jelentőségét. Mint mondta, európai parlamenti el­nökök most először tanácskoz­nak egy kelet-közép-európai országban. A magyar miniszterelnök ki­emelte a törvényalkotás jelen­tőségét az átmenet nehézségei­vel küzdő országokban. Horn szerint a parlamentek elsődle­ges feladata az alapvető emberi jogok érvényesítésének biztosí­tása. A tanácskozás első napján sok szó esett arról, milyen sze­(Folytatás az 1. oldalról) Fennáll a veszélye, hogy a ki­sebb katonai egységek pa­rancsnokai és szélsőséges ka­tonái elrejtik majd felszerelé­süket. Erre azonban számíta­nak Klein tábornok munkatár­sai és ígéreteik szerint folya­matosan ellenőrzik a leszere­lés tervszerű végrehajtását. Amíg a katonai leszerelés zökkenőmentesen folyik, ad­dig a terület szerb politikusai újabb és újabb követelésekkel állnak elő. Céljuk az, hogy mentsék a menthetőt. Auto­nómiát szeretnének, erről vi­szont a horvát hatóság hallani sem akar, hiszen a daytoni egyezmény a megszállt terület teljes visszacsatolását írja elő. repet játszhat a törvényhozás a piacgazdaság megerősítésé­ben. Rita Süssmuth, a Német Szövetségi Parlament elnöke kifejtette: Kelet-Közép-Eu­rópa lakossága rendkívül rö­vid idő alatt szeretne olyan fej­lődést elérni, amelyet a konti­nens nyugati felében harminc év alatt sikerült produkálni. Fontosnak ítélte a törvényho­zás és a piacgazdaság össze­függéseinek globális, a nem­zeti kereteket átlépő vizsgála­tát. Józef Zych, a lengyel Szejm marsallja kifejtette: a varsói törvényhozás mostani ülés­így értelmezi ezt a világszer­vezet is. Várhatóan néhány hónap múlva a horvát rend­őrök veszik át a határok ellen­őrzését. Ez idő alatt megkez­dődik a magyarok és horvátok visszatelepítése Baranyába és Kelet-Szlavóniában - jelen­tette eszéki tudósítónk.-Mi is észleltük a határ­menti mozgásokat - mondja Lovász József ezredes, a Pécsi Határőr Igazgatóság igazga­tója. Az elmúlt napokban azt tapasztalták, hogy a Dráva és a Duna közötti, ún. száraz határ- szakaszon eltűnnek a szerb ha­tárőrök, s helyüket az ENSZ egységek foglalják el. De azt is hozzá kell tennem - magya­rázza az ezredes hogy az el­szakán a képviselők 202 tör­vényt alkottak, közülük 81 a piacgazdaság működésére vo­natkozott. A szlovák Nemzeti tanács alelnöke, Augustin Marián Húska a fiatal, mindössze né­gyesztendős pozsonyi parla­ment képviseletében hangsú­lyozta: Szlovákia olyan átala­kulás híve, amelynek követ­kezményei a társadalmi elvi- selhetőség határain belül ma­radnak. Az alelnök közölte, hogy Pozsony elfogadta az Európa Tanács ajánlásait, köz­tük a kisebbségi jogokra vo­natkozó passzusokat is. A parlamenti elnökök szombaton az európai integrá­ció és a nemzeti parlamentek együttműködésének kérdéskö­rét vitatják meg. Halmai Katalin vonulás még nem teljes. Teg­nap az udvari határátkelő má­sik oldalán még szerb katonák állomásoztak. Az igazgató elmondta, hogy tapasztalataik szerint a békefo­lyamat határozottan elkezdő­dött, intenzíven folyik a térség demilitarizálása. A határát­kelőhelyek megnyitását illetően Klein tábornok februári ígérete nem teljesült. Akkor június el­sejét jelölte meg a békefenn­tartó erőknek az udvari közúti átkelő megnyitására, de erről a határidő elmúltával sem kapott a pécsi igazgatóság semmiféle utasítást. Úgyszintén a magyar- bólyi vasúti átkelőhely műkö­dése is a központi intézkedésig szünetel. T. I. - B. G. A határátkelők még zárva Államfői csúcs Lancutban Göncz Árpád cseh és lengyel tárgyalásai A lengyelországi Láncút vá­rosában pénteken és szom­baton kilenc közép-európai ország államfője tart csúcs- találkozót. A házigazda Aleksander Kwas­niewski lengyel köztársasági elnök már egy nappal korábban a helyszínre érkezett, s pénte­ken pontban 15 órakor a lancuti kastély udvarán ünnepélyes ke­retek közepette fogadta vendé­geit, köztük Göncz Árpád ma­gyar államfőt. A lengyel elnök szóvivője, Antoni Styrczula tájékoztatása szerint a lancuti találkozón négy témakörről tárgyalnak a résztvevők: szót ejtenek Kö- zép-Európa szerepéről a konti­nens egységesedési folyamatá­ban; megvitatják a közös Eu­rópa felépítésének nehézségeit; tárgyalnak az új európai bizton­sági rendszer kiépítéséről, va­lamint körvonalazzák az Euró­pai Unió és a NATO jövőbeni keleti politikáját. Ez utóbbi kapcsán az államfők különös figyelmet szentelnek a hét ele­jén megrendezett berlini NATO-konferencián született határozatoknak. A magyar államfő pénteki programja kétoldalú találkozó­val kezdődött: még a lancuti rendezvény hivatalos megnyi­tója előtt Václav Havel cseh köztársasági elnökkel tárgyalt. Göncz Árpád szombaton Kwasniewski lengyel államfő­vel is négyszemközti eszmecse­rét folytatott. Kétezerre tagok lehetünk Kovács László előadása az integrációról Magyarország integrációs tö­rekvéseiről, biztonságpoliti­kai koncepciójáról tartott előadást pénteken Kovács László külügyminiszter a bu­dapesti Kossuth Klubban. Magyarország euroatlanti in­tegrációja stratégiai fontosságú, történelmi lehetőség - hangsú­lyozta a külügyminiszter. Ma­gyarország ezzel a világ legfej­lettebb demokráciáit tömörítő szervezetekbe - az Európai Unióba és a NATO-ba - nyer bebocsátást. Kovács László elmondta: az elmúlt években szoros együtt­működés alakult ki az euroatlanti intézményekkel. A társult orszá­gok képviseltetik magukat a mi­niszterelnökök, államfők talál­kozóin, s az egyes tárcák vezetői is rendszeresen találkoznak. A külügyminiszter szerint Magyarország erőteljesen ké­szül a csatlakozásra. Ebből a szempontból az a legfontosabb, hogy normálisan működik a parlamentáris demokrácia és a jogállam, kiépül a piacgazda­ság, és rendezettnek mondható a viszonyunk a szomszédokkal. Csatlakozásunk persze gazda­sági stabilitást is követel - húzta alá a miniszter. Sokat kell még tennünk azért, hogy megfeleljünk a követelmé­nyeknek - mondta Kovács László. Szerinte az euroatlanti intézmények bővítése eldöntött tény, és a magyar diplomácia az­zal számol, hogy hazánk 2000-re mindkét szervezet tagja lehet. Kiugrott az ablakon a Priebke-per 84 éves tanúja Rejtélyes szökési kísérlet Szökni próbált a tanúvallo­más elől Kari Hass volt SS- őrnagy. A 84 éves férfi me­dencecsontját törte, amikor pénteken lezuhant római szál­lodájának teraszáról. Hassnak néhány órával később kellett volna megjelennie a ró­mai katonai bíróságon, hogy vallomást tegyen a Priebke- perben. Erich Priebke volt SS- századost azzal vádolják, hogy 1944-ben 335 embert végezte­tett ki. Hass 1943-44-ben a néme­tek római nagykövetségén dolgozott. A Priebke-per kez­dete után a vádat képviselő ügyész kérésére az olasz tit­kosszolgálat felkutatta Hasst, aki beleegyezett abba, hogy megjelenik tanúként a bíróság előtt. Bár személyesen nem volt jelen, amikor a 335 em­bert Rómában kivégezték, állí­tása szerint tudomása volt Pri­ebke szerepéről. Csütörtök délután a katonai ügyészségen kihallgatták, majd estére egy kis római szállodába költözött. Innen próbált péntek hajnalban meg­szökni: az őt figyelő titkos- szolgálati ügynökök arra a puffanásra figyeltek föl, ami­kor a három méter magas te­raszról a földre zuhant. A se­besültet azonnal kórházba szállították. Az ügyész a pénteki tárgyalá­son kérte, hogy Hass a jövő héten a katonai kórházban te­hesse meg vallomását. l\ícíúfarííMá7fi\ m az Dunántúli Napló előfizetésére 1996. július 1-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban egy hónapra két hónapra negyedévre félévre 650 Ft 1300 Ft 1950 Ft 3900 Ft 6 210 12 420 18 630 36 1260 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb június 28-áig. Az új előfizetők között 5 db 1000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. Az Ön nyerőszáma: f* Női- Férfi divatszabóság (felsőruházat) fc* Pécs, Tiborc u. 57/1. Tel.: 72/313-358 2000 Ft-os szolgáltatási utalványa (hozott anyag esetén) Ön a nyertes: Szűcs Lászlóné Pécs, Orgona u. 7. I k i

Next

/
Thumbnails
Contents