Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-07 / 124. szám

8 Dünántúli Napló Közélet 1996. május 7., kedd Az idén akár fel is lehetne avatni S a Niké . . . ? Makrisz Agamennon Niké című alkotása Pécsett, a Mecsek oldalban fotó: laufer László H irtelenjében háromszor egymás után - április 10- én, 16-án és 25-én - jelent meg írás az Új Dunántúli Naplóban a pécsi második világháborús emlékmű hiánya és létrehozása tárgyában. Az írások felszólí­tották városunk társadalmát, hogy közadakozásból hozza létre az emlékművet. Rendeltetés nélkül Megvallom, nem értem a hirtelen támadt buzgalmat, mi­vel jómagam az elmúlt évek­ben ismételten szót emeltem lapunk hasábjain a pécsi má­sodik világháborús emlékmű ügyében, de azokra akkor senki nem reagált. Illetve mindössze egyetlen egy (!) vé­leményt kaptam, egyébként sem mellette, sem ellene nem szólt senki. Amiből arra kö­vetkeztettem, hogy valami oka lehet, amiért e témával nem kívánnak foglalkozni a pé­csiek. Persze igazából talán sejthető volt a valódi ok, bár ez el nem fogadható. Ugyanis egy meglévő, mára rendeltetés nélkülivé lett em­lékműre szólt a javaslatom: Makrisz Agamemnon Niké­iére., a volt felszabadulási em­lékműre. Először 1991 október 10-én a „Miért áll még a dzsámi?” meghökkentő című írásban szóltam erről. Akkor a Lenin- szobor egy évvel korábbi eltá­volításakor történt állásfogla­lásra emlékeztettem, miszerint a Makrisz-emlékművet „új tartalommal megtöltve meg kell tartani”, s akkor írtam le először: ,JLegyen ez a második világháború minden pécsi ál­dozatának az emlékműve”, melynek a talapzatán táblákon lehetne felsorolni az áldozatok nevét. Nos erre jött ama egyet­len válasz, néhai kitűnő levele­zőtársam, Korpolay Gyula írta (aki egyébként rendszeresen véleményt mondott az ő érdek­lődési körébe vágó írásaimról), ebben vitatta ugyan, de nem utasította el a háborús emlék­művé minősítés gondolatát. 1992 július 3-án „Mi legyen az emlékművel?” cím alatt a Makrisz-emlékmű környeze­tének a lehangoló állapotáról írva jegyeztem meg: „Tudom is az okát. Ismeretlen az em­lékmű sorsa, jövője. El kellene már dönteni végre, mi is le­gyen vele. Pontosabban milyen néven, minek a szimbóluma­ként éljen tovább ... Egy ilyen döntés megoldaná a környezet gondozásának a problémáját is: nem egy ma már nehezen vállalható emlékműről kellene gondoskodni!” A városkép jelképértékű eleme Legközelebb majd egy esz­tendő múltán, 1993 június 19- én, a művész halála után az Elment „a görög” c. megem­lékezésben írtam: ,Annál je­lentősebb alkotás ez, hogysem politikai harc kiszolgáltatottja legyen ... Ma már a pécsi vá­roskép csaknem jelképértékű eleme...” Két és fél esztendő telt el ezután, midőn ez év január 6- án „Az új esztendőbe átcipelt jelenségek” c. cikkemben ezt írtam: Szokatlan a név és eszmei rendeltetés nélküli mű­alkotás, de ez, ami immáron a 21. évébe lépett, ilyen ... Azt, amit Niké képviselt, nem szíve­sen tekintjük felszabadulás­nak ... Miért ne lehetne a má­sodik világháború pécsi áldo­zatainak az emlékműve? . . .” És most, 1996 május elején még mindig várat magára a végső döntés. Áll a város fölött a jobb sorsra érdemes, az eddi­giekért nyilvánvalóan nem fe­lelős emlékmű, amivel senki nem akar közösséget vállalni. Az önkormányzat még mindig kényelmetlennek találná a vele való foglalkozást? Pedig az ilyesmin már rég túl kellett volna tenni magunkat. Főleg az ilyen műalkotás esetében, ami - hallottuk - a pécsi vá­roskép jelképértékű eleme. Mindezek után kézenfekvő a megismételt kérdés, amire végre jó lenne válaszolni? Mi­ért ne lehetne ez a Pécsett ta­lálható legmonumentálisabb műalkotás a második világhá­ború minden áldozatának - ka­tonáknak, deportáltaknak, pol­gári áldozatoknak - a közös emlékműve? Volna-e tere? Különben szép gondolat a közadakozás. De vajon össze lehet-e hozni annyi pénzt, amiből a város valamely rep­rezentatív helyén - van-e ilyen szabad tere Pécsnek? - fel le­het állítani, Keszthelyi István által áhított gyors megvalósí­tású szobrot? Közadakozásból! Ne tessék kérem elfeledni, hogy éppen mostanában ugyancsak közadakozásból szeretné Pécs felújítani a teljes tönkremenetel szélére sodró­dott Szentháromság-emléket, s erre a várható költségeknek a kisebb része gyűlt eddig össze. És akkor még egy közadako­zás? Bármily magasztos célért is! És most térjünk vissza - mert érdemes! - egy gondolat erejéig az imént feltett kér­désre. Mármint arra, hogy van- e Pécsnek köztéri szobor elhe­lyezésére alkalmas tere? A 48- as tér már foglalt az 56-os em­lékmű számára, és még szóba jöhet a Köztársaság tér. Ezzel talán vége is. Pécs soha nem volt térépítő város, ezt a „ha­gyományt” újkori építészete is megőrizte. Tessék csak nézni Uránvárost, vagy Kertvárost: hagyományos értelemben vett tere egyiknek sincs. Hiába van Kertvárosban Krisztina térnek, Diana térnek, vagy Apáczai Csere János körtérnek nevezett közterülete, valódi, térszerű tér nem létesült. Nem hiába tettem fel a kérdést a 80-as évek ele­jén egy kecskeméti látogatás után (ahol éppen egy Hunyadi szobor elhelyezéséről szólt a vita), hogy ,jni hová tennénk Hunyadit?”, mint hogy legna­gyobb új városrészünkben köz­téri szobor elhelyezésére al­kalmas terület nincs is. De nincs is szobor, egy-két tér­plasztikától eltekintve. Csak a Csontváry-mellszobor, de az sem igazán eszményi helyen. Szóval?... A török után a dzsámi egy kereszttel a ku poláján élt tovább. Meg kel­lene békéim a gondolattal, hogy a szamotrakéi Niké 20. századi hasonmása, esetleg egy kereszttel kiegészítve, le­gyen a mi második világhábo­rús emlékművünk. S ezt még idén fel is lehetne avatni! Hársfai István Átvilágító cégek az önkormányzatok mellett iá viszi el a balhét? Euro-Elzett Az Euro-Elzett Kft. gyártja ez évtől a zárakat Sopron­ban; a cég a francia Securi- dev csoport 100 százalékos leányvállalata. Az Elzett Sopron Kft. - amely 50-50 százalékos részesedéssel a Securidev, illetőleg a német Roto cég tulajdonában volt - a gyártási profiloknak megfelelően több részre szakadt, s a zártermékeiről, beléptető rendszereiről is­mert francia cég folytatja a különféle épületzárak előál­lítását. A soproni kft. ez évre másfél milliárd forintos forgalmat irányzott elő: mintegy 2 millió zárat szán­dékoznak értékesíteni, na­gyobbrészt belföldön. N incs kellemetlenebb, mint amikor az önkormányzati testületnek, a választott képvi­selőknek a plenáris ülésen, vagy éppen a bizottságokban negatív tartalmú döntéseket kell hozniuk. E kellemetlensé­gek elkerülése végett, közéle­tünk új jelenségeként, az ön- kormányzatok egyre gyakrab­ban fordulnak az átvilágító és tanácsadó cégekhez. Különös megoldás ez, melynek egyetlen látható célja van: a felelősség áthárítása. A választott képviselők nem szívesen vállalják az iskolabe­zárással, kórházi ágy csökken­téssel, vagy éppen a helyi köz­lekedés „szűkítésével” járó számon kérő nyilvánosságot. S a legnehezebb mindig a dönté­sek indoklása. Bármilyen megalapozott is a döntés, az érintett helybeli pol­gárok mindig tudnak újabb és újabb ellenérveket mondani, amelyek között a legsúlyosabb és legkivédhetetlenebb: a szub­jektivitás. Miért ez az iskola és miért nem a másik? Miért erre jár a busz és miért nem arra? Miért kell lemondatni a kórházigaz­gatót, amikor a betegek elége­dettek vele? A kérdéseket le­hetne még sorolni, hiszen az önkormányzatok napjaink or­szágos és helyi költségvetési helyzetében kényszerpályán mozognak. Meg kell felelniük a gazdasági-pénzügyi szabályo­zás előírásainak, s meg kell őrizniük a választói bizalmat. E kettősség jegyében egyre gya­koribb jelenség, hogy az ön­kormányzatok külső cégeket kémek fel különböző - szá­mukra problémát jelentő - szervezeteik, intézményeik tár­gyilagos átvilágítására. Az átvilágítások pedig álta­lában azt az eredményt hozzák, amelyet a megbízók már úgyis sejtettek. Az átvilágítások eredménye, jegyzőkönyve pe­dig nemcsak arról szól, hogy mi a szakértők véleménye, hanem ez a „kívülállók” által végzett vizsgálat mintegy igazolásul is szolgál a döntéshozó képvise­lők számára: „nem tehettünk mást”. Kicsit durvábban fogal­mazva, arról szól a történet, hogy: „ki viszi el a balhét?” Hi­vatalosan itt minden szabályos: a vizsgálatot végző cég jogosít­ványai, az önkormányzati meg­bízás, s az átvilágítás folyamata is. Mégis. Például a Váci Vá­rosi Kórház átvilágításakor ugyan nem találtak durva sza­bálytalanságot, de a vizsgálati jegyzőkönyv: „lehetne más­képp is csinálni” megállapításai elegendőek voltak ahhoz, hogy döntés szülessen: másképp kell csinálni, s ehhez új igazgató kell. Szentendrén hasonló ala­pon szüntetnek meg a közeljö­vőben egy gimnáziumot. Félreértés ne essék! Minden szabályos. Még az is, hogy az önkormányzatok fizetik az átvi­lágító cégek munkadíját. Vagy kialkudott bért, vagy a várható megtakarítások százalékát. Eb­ben az árban a testületi döntés igazolása, vagyis a „balhé elvi­tele” is benne van. S. Boda András Pollenek a levegőben Tavaszi allergiák A család és az államháztartás számára egyaránt komoly gondot okoznak a tavasszal menetrendszerűen érkező aller­giás megbetegedések. Az álla­mot a növekvő munkaerő kie­sés, a táppénzek egyre maga­sabb összege és a magas kór­házi kezelési díjak sújtják. Az allergia tehát közellenséggé vált, melyről kellő felvilágosí­tás hiányában sokan nem is tud­ják, hogy egyszerű vizsgálati eljárásokkal már korai stádiu­mában felismerhető, járóbeteg­rendelés keretében gyógyszere­sen kezelhető. — Milyen növényekre, fü­vekre, virágporokra kell foko­zott figyelemmel lenniük ta­vasszal azoknak, akik hajlamo­sak az allergiára? - kérdeztük dr. Mohácsi Editet, az Allergia Egészségvédelmi Alapítvány elnökét.- Magyarország abban a speciális helyzetben van, hogy a területén található növények­nek, fáknak nagyon hosszú az úgynevezett virágzási idősza­kuk - mondja az allergológus. - A levegő tavasztól őszig tele van különböző virágok, növé­nyek pollenjeivel, szemcséivel. Természetesen nem egyfajta, hanem egymást váltva jelent­kező különböző pollenek van­nak a levegőben. így virágpor­szezonok vannak kora tavasz- szal, nyár közepén és nyár vé­gén. A korai tavaszi virágzá­soknál elsősorban a fák virágai­ról és a bokrok pollenjeiről be­szélünk. Ilyenkor virágzanak a mogyoróbokrok, az aranyeső, de a nyárfa, nyírfa, mogyorófa virágai is ilyenkor jelennek meg. Májusban kezdődik a tölgy és a bükkfa virágzása, majd ezt követő különböző fü­vek szezonja, mely májusban és júniusban éri el a tetőfokát. A fűfélék családjában van a leg­nagyobb változatosság, igen sok minden tartozik ide, mint például a poapretensis, pázsit­fűfélék, angol perje, stb.- Mi az oka az emberi aller­giának?-Genetikai hiba az oka, de genetikailag csak a hajlam öröklődik, ami azt jelenti, hogy allergiás szülőknek nagyobb valószínűséggel lesz allergiás gyermekük. De semmiképpen sem szükségszerűen. Ameriká­ban modem génsebészeti eljá­rásokkal kezdeti sikerekről számolnak be az allergia elleni küzdelem oki megszüntetése tárgyában. Nálunk anyagiak és kellő kutatás hiányában jelen­leg kénytelenek vagyunk meg­elégedni a tüneti kezeléssel, melyet minél korábban kezde­nek el, annál jobb eredménye­ket hozhat. Egy-két év alatt akár tünetmentes állapotba is kerülhetnek azok a páciensek, akik időben, még a súlyosabb tünetek kialakulása előtt kere­sik fel a szakembert. Vannak már olyan készítmények is, me­lyek megelőző kezelést szol­gálnak. Ezek lényegében is gyógyszerek, hanem érzéke- nyítő szerepet betöltő anyagok, melyekkel a szervezetet előké­szítik arra, hogy kellően tudjon védekezni az allergiát kiváltó anyaggal szemben.- Olyan emberek, ’akik egyébként egészségesnek tudják magukat, akár életük derekán túl is szerezhetnek-e allergiát?- Amennyiben valaki úgy dönt, hogy háziállatot tart és fo­lyamatosan együtt él az állattal, előfordulhat, hogy kiderül menet közben (egy hónap, fél év, egy év), hogy az állattal kapcsolatos valamilyen anyagra allergiás és felszínre kerülhetnek allergiás panaszok. Felhívnám a pollenér­zékenyek figyelmét, hogy amennyiben a nyári időszakon kívül mézet, propoliszt vagy gyógynövénytermékeket - akár teában is - fogyasztanak, ugyan­olyan allergiás reakciókkal szá­molhatnak, mintha nyáron len­nének kénytelenek elszenvedni az ártalmakata pollenek révén. Hoffmann József A másságról másként Sokat, sokan és sok helyen be­szélnek a másságról és vele szoros összefüggésben a tole­ranciáról, a megszokottól elté­rővel szembeni türelemről. Az ma már egyértelmű, hogy a bőrszín, nyelv, szokás az az át­lagtól eltérő formai megnyilvá­nulás, amit illik tudomásul venni, tiszteletben tartani, vele békésen együtt élni. Előbb- utóbb mindenki rátér erre a mesgyére, mert nincs más jár­ható út, legalábbis a magát kul- tur emberként számon tartó egyén és társadalom számára. Most egy másik fajta, ha úgy tetszik „másságról” és a hozzá­kapcsolódó „elvárásról” ejt­sünk néhány szót. A vakot, gyengén látót, mozgássérültet nem csak lehet, de kell is észrevenni, nem a kí­váncsiság sandaságával, hanem az odanyújtott kéz segítőkész­ségével - átvezetni a forgata­gon, le és felsegíteni a lépcső meredekén, helyet szorítani a tömött buszban, s tenni mindezt nem látványos kirakati gesz­tusként. Csak úgy: természete­sen! Járművel járdát foglalni - motorizációs, urbanisztikus fej­lődésünk velejárója, de nem fal­tól falig ... Észrevenni, hogy vannak „mások” is, ma még többségben, akik két lábon jár­nak, s ha lehet, ne az araszoló lények félszeg óvatosságával, morogva, átkozódva, vagy megadással legyintve lépjenek az úttestre. Ez a piciny, sem­mibe sem kerülő figyelem, ez is tolerancia. Gyakorolni kellene. Nem holnap. Ma! Sor „elé vágni” fortéllyal, néhány pillanatnyi előnyt sze­rezni üzletben, rendelőben - ez is másság, a „szemesnek áll a világ” hamis bölcselkedése. A tűrés szakítópróbája lehet az is, ha így kezdődik egy mondat: „ . .. azért mert én ez és ez vagyok ...” Ez bizony nem használ, sőt visszaránt sokszor és soka­kat az intolerancia kátyújába. Nincs két egyforma ember. Ne is legyen. Ä rét, az erdő azért szép, mert minden időben más és más az arca, színe, han­gulata. Az ember kis vagy nagy családban éli életét, de nem mindegy, hogyan. Ahányan va­gyunk, annyi félék. Azért van valami, ami közös: emberek vagyunk. S ehhez hozzátartozik sokszínűségünk, szépségünk és csúnyaságunk, hibáink és eré­nyeink, esetlegességünk, fogya­tékosságunk - a másságunk is. Se szentek, se ördögök nem va­gyunk. A jóra törekszünk. Ki így, ki úgy - de ehhez idő kell és jó szándékú türelem. Dr. Hegedűs Sándor Kiskereskedelem, vendéglátás Az év első két hónapjában a kiskereskedelmi üzletág és a vendéglátó helyek 370 milliárd forint bevételre tettek szert, ez folyóáron 20 százalékkal több, összehasonlító áron 6 százalék­kal kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában - tájékoz­tatta a Központi Statisztikai Hivatal a távirati irodát. Az adatokból kitűnik: a bolti kiskereskedelem folyóáron számított forgalma 345 milliárd forint volt, 21 százalékkal több, mint tavaly. Mennyiségében azonban mintegy 6 százalékkal alatta maradt a múlt évi forga­lomnak. Tovább folytatódott a gyógyszerek és gyógyászati se­gédeszközök forgalmának csökkenése, az első két hónap­ban mintegy 38 százalékkal maradt alatta a tavalyinak. A vendéglátás forgalma szintén tovább mérséklődött, az év első két hónapjában a forgalom 12 százalékkal volt kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.

Next

/
Thumbnails
Contents