Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-30 / 146. szám

8 Dünántúli Napló Hazai Körkép 1996. május 30., csütörtök Hiába egyeztettek hónapokon át Kútba esett a pártingatlanokról szóló megállapodás Csalóka volt a megegyezés látszata: a Független Kisgazda- párt és a Magyar Demokrata Fórum visszalépése miatt meg­hiúsult a pártingatlanok tulajdonjogáról kidolgozott tör­vényjavaslat szerdára tervezett aláírása. Ezt Fedor Vilmos, a szocialisták országgyűlési képviselője hozta nyilvánosságra. A pártok és a társadalmi szer­vezetek vagyoni helyzetének rendezését előirányzó javaslat több hónapos hatpárti egyezte­tés után készült el. Az előzetes tárgyalásokon olyan megoldás körvonalazó­dott, amely szerint a pártok az 1994. évi országgyűlési vá­lasztások első fordulójában szerzett szavazataik arányában vehették volna birtokba a ko­rábban használatukba adott ingatlanokat. A különféle tár­sadalmi szervezetek pedig azoknak a - működésükhöz szükségesnek ítélt - helyisé­geknek a tulajdonjogát kaphat­ták volna meg, amelyeket ed­dig ingyenesen használhattak. Az Független Kisgazdapárt különösebb indoklás nélkül közölte, hogy a már késznek látszó tervezetet nem tartja aláírhatónak. A Magyar Demokrata Fó­rum viszont nem fogadta el, hogy csak a legutóbbi vokso­láson leadott szavazatokat ve­gyék figyelembe a döntésben. Visszatért ahhoz a korábban is képviselt álláspontjához, hogy az 1990-es és 1994-es válasz­tások eredményének átlaga alapján határozzák meg a bir­tokba vehető ingatlanok, il­letve helyiségek mennyiségét. (Ebben az esetben a most csu­pán 19 országgyűlési képvise­lővel rendelkező MDF-nek jutna a legnagyobb ingatlan­vagyon.) A Fidesz képviselője csak akkor írta volna alá a terveze­tet, ha az legalább öt párt tá­mogatásával kerülhetett volna a parlament elé. így a hat éve fennálló mulasztásos alkot­mánysértés orvoslására hiva­tott törvényjavaslat beterjesz­tése egyelőre elmarad. Az összefogással nem csorbul a kis falvak önállósága Beváltak a körjegyzőségek Ma kettő híján 500 körjegyzőség működik az országban, s ezek 1400 kistelepülésen látják el a hivatali teendőket. Mivel mintegy 1700 faluban laknak ezernél kevesebben, szükség lenne e közigazgatási forma kiterjesztése. Valóban igen jó volna, ha mi­nél több körjegyzőség mű­ködne az országban - mon­dotta dr. Bekényi József, a Belügyminisztérium főosz­tályvezető-helyettese. Nincs igazuk azoknak, akik a rossz emlékű közös tanácsokat vélik bennük felismerni. Talán hangsúlyozni is fölösleges, hogy a két szervezeti forma között ég és föld a különbség. A közös tanácsoknál a társ­községek elvesztették valódi képviseletüket, arculatukat, önállóságukat, és többnyire a fejlesztésben is hátrányba ke­rültek. Mindezzel szemben ma törvények biztosítják, hogy minden településnek külön vá­lasztott önkormányzata, költ­ségvetése és polgármestere le­gyen, és a bevételek felhaszná­lásáról az önkormányzat maga döntsön. Az önállóságnak azonban nem alapvető feltétele a saját hivatali apparátus. Márpedig - a közelmúltban végzett felmé­rések ezt egyértelműen igazol­ták - a legkisebb lélekszámú településen is legalább hat szakember szükséges a teen­dők ellátásához, jegyző és költségvetési ügyintéző, adó­ügyes és anyakönyvvezető, igazgatási, szociális ügyintéző és adminisztrátor. A tapasztalatok szerint há­rom-négy községben hama­rabb akad egy-egy feladatra felkészült szakember, mint egyetlen pici faluban. A kör­jegyzőség előnye a hivatal költségeinek megoszlása is. Az együttmunkálkodó ön- kormányzatok sok helyen rá­jöttek már: az egymáshoz kö­zel fekvő településeken a kommunális feladatokat ér­demes közösen ellátni. A csa­tornázási, útépítési és karban­tartási munkák szintén egy szervezéssel, és főleg takaré­kosabban végezhetők el. Koós Tamás Hol, hogyan lehet jelentkezni nyári munkára? Diákra vár a Meló-Diák Tizenharmadik évadát kezdi az egyetemisták, főiskolások és középiskolások nyári munkáját szervező Universi­tas Diákszövetkezeti Csoport. Lapunk tegnapi számában meg­írtuk, hogy országszerte gyűl­nek azok a hagyományos és új­szerű munkalehetőségek, ame­lyekre 16 éven felüli nappali tagozatos diákokat várnak. A fiatalok egészen tisztes pénzt, havi nettó 18-25 ezer forintot is megkereshetnek. Sok olvasónk kért újabb tájékoztatást. Marosi László alelnök a szö­vetkezet budapesti, Kinizsi utca 9. szám alatti központjában va­lójában nem lepődött meg a fo­kozott érdeklődésen. Az a ta­pasztalatuk ugyanis, hogy a diákmunkának, némi hullám­völgy után, egy-két éve ismét nő a becsülete a fiatalok, és a munkáltatók körében is. Több ezren kereshetik meg ilyen mó­don a nyári hónapokban, vagy annak csak egy részében a va­kációra, netán a tanévkezdésre a zsebpénzt. A diákszövetkezet budapesti tapasztalatait felhasználva hét éve kezdett kiépülni az orszá­gos szervezet, amelyet a na­gyobb városokban Meló-Diák Országos Diákvállalkozási Há­lózat néven ismernek. Megta­lálható és telefonon is hívható csoportjuk Debrecenben a Kos­suth Lajos Tudományegyete­men, Miskolcon az Egyetemvá­rosban, Pécsett a Janus Panno­nius Egyetemen, Szegeden a József Attila Tudományegye­temen és Veszprémben a Vegy­ipari Egyetemen. Ugyancsak van Meló-Diák Győrben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Szolnokon és Zalaegerszegen, az ottani fő­iskolákon. (deregán) Marinko kirohanása Holnapra várható a végleges ítélet Ismét botrányt csinált a tár­gyalóteremben a különböző gyilkosságok elkövetésével vádolt Magda Marinko, a Legfelsőbb Bíróságon tegnap megkezdődött fellebbezési tárgyalásán. A már megszokott rendkívül szigorú rendőrségi biztosítás mellett tárgyalta a magas bírói fómm az első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt jugoszláv Magda Marinko és a lőfegyverrel és lőszerrel visz- szaélés miatt 8 havi (1 év pró­baidőre felfüggesztett) börtön- büntetésre ítélt kecskeméti Dobnik János fellebbezési ügyét. Dr. Kiss Zsigmond, a há­romtagú fekete taláros bírói tes­tület elnöke szerint ítélethirde­tés holnap, pénteken várható. A tegnapi tárgyaláson Dob­nik Jánost csupán védője kép­viselte. Magda Marinko ugyan megjelent, de alig egy óra múlva - az első fokú tárgyalás bizonyítási eljárásában feltárt adatok bírói ismertetése közben - egyszerűen felugrott a vádlot­tak padjáról, és a bírót szidal­mazva kirohant a teremből. Mindez óriási zaj és riadalom mellett történt, hiszen a kezén és a lábán lévő láncos bilincsek sem akadályozták meg abban, hogy magával vonszolja a ha­talmas termetű, marcona fegy- őröket is. A legfőbb ügyész képviselő­jének beszéde és a védők fel­szólalása után várhatóan ma kapják meg a vádlottak az őket törvényesen megillető utolsó szó lehetőségét. Csúpán az kér­déses, hogy él-e valaki vele. (n. zs.) Megújul az oktatási törvény Tizennyolc év lesz a tankötelezettség korhatára Korszerű, a mai követelményekhez igazodó jogszabály adjon keretet az iskolai életnek, a pedagógusok munkájának. Ezzel az igénnyel kezdte meg tegnap a közoktatási törvény módosí­tásának általános vitáját az Országgyűlés. Az előterjesztés leszögezi, hogy az állami és a helyi ön- kormányzati óvodáknak, isko­láknak vallási és világnézeti kérdésekben semlegesnek kell maradniuk. A Nemzeti alaptanterv és az iskolai helyi tanterv közé éke­lődött kerettantervet megszün­tetik. Új megoldásként viszont bevezetik a fővárosi, megyei szintű közoktatás-fejlesztési tervet. A javasolt módosítások bővítik a tanulók jogait s újra­fogalmazzák a pedagógusok és a szülők jogait, kötelezett­ségeit is. Újdonság, hogy a diploma megszerzése után tíz évvel a pedagógusoknak felsőoktatási szintű, szakirányú továbbkép­zésben kell részt venniük, ezt követően pedagógus-szak­vizsgát kell tenniük. Azután pedig legalább hétévenként újabb továbbképzéseken kell részt venniük. A törvényterve­zet kiterjeszti a tankötelezett­séget a 18. életév betöltéséig, ez azonban elsőként az általá­nos iskolát az 1998/99-es tan­évben kezdőkre lesz érvényes. A vezérszónokok sorában Jánosi György (MSZP) han­goztatta, hogy múlhatatlanul fontos a tanintézetek normatív pénzügyi támogatási rendsze­rének kialakítása, amely azo­kat az intézményeket ismeri el jobban, amelyek jelentősebb részt vállalnak az ellátandó feladatokból. A kisgazda Gyó'riványi Sándor a kistele­pülések iskoláinak nehéz helyzetére hívta fel a figyel­met. Horn Gábor (SZDSZ) nyugtázta, hogy széles körű egyeztetés nyomán fogalma­zódott meg a törvénytervezet, amely a szakma számára elfo­gadható. Kovács Kálmán (KDNP) viszont úgy értékelte: az előterjesztett módosítás az oktatás leépítése a költségve­tési célok érdekében. Megkezdődött a felsőokta­tási törvény módosításáról szóló törvény tárgyalása is. Magyar Bálint miniszter ex­pozéjában elismerte, hogy a felsőoktatási intézmények joggal sérelmezik sanyarú anyagi helyzetüket, ugyanak­kor elaprózott szervezetük gazdasági szempontból éssze­rűtlen. A módosítás egyik célja az, hogy elősegítse a ki­sebb intézmények önkéntes egyesülését, mert a közös szervezeti keretek pénzkímé­lők. A miniszter hangsúlyozta, hogy a felsőoktatás finanszí­rozásának normatívvá tétele kiszámíthatóvá teszi a műkö­dést. A honatyák folytatták az al­kotmánykoncepció tárgyalását is. A vita középpontjában a szociális, gazdasági és kulturá­lis jogok álltak, amelyeket a képviselők szerint külön kell választani a minden körülmé­nyek között biztosítandó és kikényszeríthető emberi sza­badságjogoktól. Hangot ka­pott a vélemény, hogy az ál­lampolgárok szociális bizton­ságára törekednie kell ugyan az államnak, de hiba lenne e jogot alkotmányban garan­tálni, mert nem bizonyos, hogy teljesíthető. S. A. Szerencseposta lottó rajongói számára is: az 5 + 1 találatos szelvények nyereményalapját most plusz 5 millió forinttal egészíti ki. PMh. K Átlépte a bűvös félmilliárdos álomhatárt az ötös lottón el­nyerhető összeg, így ezen a héten már 505 millió forinttal kecsegteti állhatatos rajongóit. Ha elviszik az ötöst ••• A reményt azért sem szabad most már feladni, mert azon a héten, amikor végre valaki megüti a főnyereményt, a Sze­rencsejáték Rt. „megjutal­mazza” majd azokat a játéko­sokat is, aldk kitartóan, hűsé­gesen játszottak több héten át. Vigaszdíjként a kettes, hármas, négyes találatot elérő játékosok között, nyerőosztá­lyonként egy-egy Opel Corsa Fortuna személygépkocsi ke­rül kisorsolásra. Minimeglepetés készül Szépen kúszik felfelé a hatos lottó főnyereménye is. Ötven- hétmillió forint boldog tulajdo­nosa lehet az, aki ezen a héten helyesen tippeli meg a kisorso­lásra kerülő hat számot. A Szerencsejáték Rt. mini­meglepetést tartogat a hatos Totó: 4,5 millió A totó 13+1 találata ezen a héten 4,5 milliót fizet, a Gól­totó 910 ezer forintot ígér a helyesen tippelő játékosnak, illetve játékosoknak. 4 x nyer a Joker Huszonötmillió forintos nyeremény csábítja a lottózó­kat a héten a Joker beikszelé- sére. Ezen felül megnégysze­reződik a Négy keréken jön a Joker akció. Azaz - ezen a héten kivételesen - nem egy, hanem négy Volkswagen Pó­lót sorsolnak ki az öthetes gépi ötös- és hatoslottó-szelvényen a Jokert is megjátszó fogadók között. És a kenő • •• A szerencsejáték világában jártas szakemberek egyönte­tűen állítják: az összes szám­sorsjáték közül a kenónáívan a legnagyobb esély a nyerésre. A szónál is ékesebben bizo­nyítja ezt, hogy a játék fennál­lása óta eltelt 11 hét alatt nem kevesebb mint kétmillióan nyertek kisebb-nagyobb ösz- szeget. Az az undok Lökdösődő De nemcsak az ember ját­szik a szerencsével, hanem olykor a szerencse is játszado­zik az emberrel. Tanúi lehet­tünk ennek a Telemázli televí­ziós játékok figyelemmel kísé­rése során. Amikor a játéko­sok a Jackpotra tették a bábu­jukat, a Lökdösődő feldön­tötte, amikor viszont nem oda került a bábu, ahol a Jackpot lapult, az undok kis mocorgó még csak a közelébe sem ment. Ez történt legutóbb is. így a Jackpot a jövő hétre 62 millióra gömbölyödött. (X) Jobb feltételekkel. Horn Gyula felkérte a művelődési tárcát, hogy a legrövidebb időn belül terjesszen olyan javaslatot a kabinet elé, amely a pénzügyi szabályok következetes rende­zésével jobb feltételeket teremt az alkotó értelmiség munkájá­hoz. Ezt a kormányfő valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége veze­tőinek tegnapi találkozója után jelentették be. > Ráadás pénz. Kuncze Gábor belügyminiszter bejelentette: a kormány további 2 milliárd fo­rintot szavazott meg az ORFK új központjának befejező mun­kálataira és berendezésére. A beruházást ugyanakkor szigo­rúan figyelemmel kísérik, s az esetleges indokolatlan kiadáso­kat letiltják. Elutasító döntés. Harmadik olvasatban sem fogadta el az úgynevezett olajgate ügyet vizsgáló parlamenti bizottság azt a többször módosított jelen­téstervezetet, amelyet a testület elnöke állított össze. Demeter Ervin (MDF) ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy a terve­zet elsődlegesen dokumentu­mokra épül, és nem valamiféle prekoncepciót, hanem a testület többségi véleményét tükrözi. Súlyos aggályok. Az SZDSZ vaskos módosító csomagot nyújt be a kórházi rendszer át­alakítására vonatkozó törvény- javaslathoz, amely lényegesen egyszerűsítené a jogszabályt - jelentették be a párt tegnapi tá­jékoztatóján. Hozzátették: ha a javaslat változatlan marad, elő­zetes alkotmányossági kontrollt kémek, mert súlyos aggályaik vannak a helyi önkormányza­tok autonómiáját sértő és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak túlzott hatalmat adó rendelkezések miatt. Újabb esély. A Magyar Tele­vízió Közalapítvány kuratóri­umának elnöksége kiírta új pá­lyázatát a tévéelnöki posztra. A pályázatok benyújtásának ha­tárideje július másodika, az el­bírálást követő döntés augusz­tus elsejéig, a televízió rész­vénytársasággá alakulásának a médiatörvényben meghatáro­zott határidejéig megtörténik - közölte Kovács András, a kura­tórium elnöke. Nem engednek. A Fidesz sze­rint a Keleti-ügy most kezdődik el igazán. A párt továbbra is szorgalmazni fogja a honvé­delmi miniszter felmentését, mert többszörösen megsértette az alkotmányt, s ezt eltitkolva félrevezette az Országgyűlést, valamint magát a kormányzatot is. „Az ilyen eljárások rossz fényt vetnek a magyar hadse­regre, és veszélyt jelentenek az ország számára”. A tárgyalás kezdetén még fegyelmezett volt fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents