Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-25 / 142. szám

1996. május 25., szombat Hirdetés Megszűnhet a garéi veszély Amikor az ember rápillant a fenti képre, először csak egy szépen kivitelezett ipari létesítményt lát Aztán, ha jobban szemügyre veszi a fotót, szemébe ötlik egy furcsaság: a kémény fölött és mellett lakóépületek találhatók! És erre jön az újabb meglepetés: ez a kép a salaise-i veszélyes ipari hulladékanyagokat megsemmisítő égetőművet és környezetét ábrázolja. Külföldről semmi sem jön az égetőbe! A nyertes francia cégnek több hulladékégetője üzemel Nyu- gat-Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Tajvanon és Ka­nadában. Ezekről összefog­lalóan elmondható, hogy az igen szigorú helyi és nemzetközi kör­nyezetvédelmi előírások mellett is megnyugtató referenciákkal szolgálnak. Nyilvánvaló tehát, hogy olyan korszerű és bizton­ságos technológiáról van szó, amelynek hazai alkalmazását a tender értékelésében részt vevő környezetvédelmi szakemberek is előnyben részesítettek. ...Helyes-e egy olyan és a környezetvédelmi szakemberek által is elismerten korszerű és biztonságos technológián ala­puló beruházás megvalósítását megakadályozni, amelynek el­maradása esetén egyszerűen nem állnak rendelkezésre haté­kony eszközök az ilyen összeté­telű hulladékok ártalmatlaní­tására. ...Az esetleges lakossági ellenkezés önmagában nem lehet egy hatósági határozat döntést megalapozó indoka, különösen nem egy veszélyes hulladék ártalmatlanításával foglalkozó létesítmény eseté­ben, amikoris a teljes egyetértés elvárása képtelenség lenne. Ügyféli tiltakozás bárhol és bár­milyen környezetvédelmi beru­házás esetén elképzelhető. Ép­pen ezért sem a rendelet, sem az új környezetvédelmi törvény nem fűz semmilyen kötelező jogi következményt az esetleges konszenzus hiányához. A társa­dalmi részvétel megteremtése nem azonos magával a döntés meghozatalával, a döntés fele­lőssége mindig a hatóságé, amely­nek nem csak egy tervezett beru­házás várható környezeti hatá­sait kell komplex módon megvizs­gálnia, hanem azt is mérlegelnie kell, hogy a beruházás elma­radása esetén milyen más kedve­zőtlen hatásokkal lehet számolni a környezet állapotában. ... A további szennyezés meg­akadályozása érdekében az át­meneti tárolást, a talajszeny- nyezést és a talajvízben történt károkozást mielőbb meg kell szüntetni. ... A szennyezés mielőbbi megszüntetése, a környezetben okozott károk mielőbbi elhárí­tása közérdek. (Részletek a Környezetvédel­mi Főfelügyelőség határozatá­nak indoklásából.) 100 méter széles erdősáv Az égetés során keletkező sósa­vat és hőenergiát hasznosítják. A létesítmény kéményét az ere­detileg tervezett 55 méterről 30- ra csökkentik, így a kibocsátás által érintett, korábban 800 méter sugarú kör gyakorlatilag az üzem területére zsugorodik. Az égetőművet egyébként 100 méter szélességű erdősáv fogja majd körbe. Új DN. 1996. V. 8. A Társadalmi Ellenőrző és In­formációs Társulás garancia a szabályos működéshez. Az önmagunkat a garéi ége­tőmű vonatkozásában érintett­nek tekintő községek közül három fontos kezdeményezést tett az elmúlt évben. Túrony, Csarnóta és Garé létrehozta a Társadalmi Ellenőrző és Infor­mációs Társulást. A szerveződés célja kettős. Egyfelől az ége­tőmű tervezése, építése, üzemel­ése során folyamatos ellenőrzést kívánnak gyakorolni, hogy elejét vegyék bármilyen sza­bálytalanságnak. Másfelől pedig a lakosság folyamatos tájékoz­tatását kívánják megoldani az égetőművel kapcsolatos va­lamennyi lényeges kérdésben. A társulás nyitott, annak munkájában bármely önkor­mányzat, vagy egyéb szervezet részt vehet. A szervezők Szalántának és Bostának külön is felajánlották a csatlakozás lehetőségét. A Hungaropec Rt. nemhogy elle­nezné, hanem épp ellenkezőleg, támogatja a kezdeményezést! A Társulás és a Hungaropec között előrehaladott tárgyalások foly­nak arról, hogy az égetőmű mi­lyen jogokat adjon a Társulás­nak a létesítmény ellenőrzé­sében. A Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás komoly garanciákat fog jelenteni a kör­nyék lakosságának, hiszen fo­lyamatos ellenőrzéseikkel bizto­sítani fogják, hogy az égető min­den szabályt és kötelezettséget betartson. Ha mindehhez azt is hozzávesszük, hogy a hatóságok is kötelességszerűen ellátják ellenőrzési feladataikat, akkor Garé térsége gyakorlatilag „ket­tős védelmet” teremtett önmaga biztonsága érdekében. Ez a kettős védelmi rendszer arra is garanciát nyújt, hogy az égetőmű betartsa azt a jog­szabályokban előírt és szerző­dések által ráháruló tilalmat, miszerint külföldről nem hozhat be megsemmisítésre hulladékot. (Ez amúgy is értelmetlen volna, hiszen csak Baranya megyében több veszélyes hulladék kelet­kezik évente (22.000 t), mint amekkora az égetőmű éves kapa­citása (17.500 t/év). A Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás megszü­letése által értelmét veszti min­den jogállam kereten kívüli ak­ció, pl. a polgári engedetlenség. Hiszen most már megjelent az a fórum, amely a jogállam adta lehetőségekkel élve őrködhet a lakosság és a környezet érdekei védelmében. Ez a korrekt és ha­tékony fórum az érdekérvénye­sítés európai módjait kínálja a dühös vagdalkozás hozzánk méltatlan harcmodorával szem­ben. Vajon minden község és közösség tud-e élni vele? Mit mutatnak a műszerek? A garéi üzemből a füstgázok egy 30 m magas, 1,1 m átmérőjű kéményen távoznak majd a légtérbe. A prognosztizált, azaz előre- jelzett értékek nem haladják meg a legszigorúbb kategóriára vonat­kozó levegőminőségi határérték 10%-át. A maximumértékek a kéménytől számított 200-350 méterre tehetők, azaz még az üzem területén lesznek kimutathatóak. Az éves átlagkoncentrációk maximumai a megengedett érték 1%-át sem érik el! Ezek a maxi­mumpontok a kéménytől 400 méterre fognak jelentkezni, tehát még ez a hallatlanul kicsiny szennyezettség sem érinti például Szalántát vagy Bostát. Igaz és nem igaz! Igaz, hogy a Hungaropec Rt. beruházásának elmalradása esetén a Garé határában tárolt veszélyes hulladék sorsa évtizedekre meg­pecsételődne. A mérgező és környezetét évtizedek óta szennyező és veszélyeztető több tízezer tonna tetra-klór-benzolt tartalmazó hordók véglegesen a megyében maradnának. Nem igaz, hogy a szakmailag és társadalmilag is sokszorosan ellenőrzött létesítmény a környék mezőgazdasági értékesítésére káros hatást gyakorolna. A külföldi gyakorlat és a független szak­értői vélemények ezt maximálisan cáfolják. (x) fly | Pécs, Nyírfa u. 2. 11 -1—11 Tel/Fax: 72/226-352 BT. PANORÁMA RENDSZERŰ MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSA Kiváló hő- és hangszigetelés. Nem igényel festést, ill. sziladekorozást. 19-féle színben gyártjuk. Vállaljuk:- egyedi ablakok, ajtók elkészítését, íves, alakos- rövid határidő, közvetlen a gyártótól- szolid árak Próbálja ki árainkat és minőségünket! (42723) íz EXPRESS RT. megbízható útitárs már 40 éve! KÜLÖNGÉPPEI PORTUGÁLIÁBA Lisszabon-Estoril-Cascais (8 nap) Elhelyezés: 3-4 csillagos, 2 ágyas szállodai szobákban, reggelivel vagy félpanzióval Indulási időpont: június 12-től, hetente Részvételi díj: mór 73.300 Ft-tól KÜLÖNGÉPPEI SPANYOLORSZÁGBA Tenerife (8 nap) Elhelyezés: 3-4 csillagos, 2 ágyas szállodai szobákban vagy aparthotelekben, félpanzióval vagy önellátással Indulási időpont: június 13-tól, hetente Részvételi díj: 67.800 Fi Jelentkezés és részletes felvilágosítás: minden Express Irodában! Utazzon velünk! Legyen az útitársunk! 7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. fax: 72/312-793 EXPRESS RT. Tel.: 72/313-900 VÍZ-Í!íŰÉEnÍT a hosszú élettartamú és vízkőlerakódás-mentes réz, illetve műanyag csöves rendszerrel szerelje! Szerelési módtól és minőségtől függően 3-4 féle áron ajánlunk csöveket amerikai CPVC cső 1/2" 239 Ft/m francia COMAP cső 016 214 Ft/m HETI AJÁNLATUNK: ötrétegű cső 016 360ff 328 Ft/m padlófűtő cső oxigéndiffúzió elleni bevonattal T90ff 155 Ft/m fekete műanyag cső napkollektorhoz, csepegtető öntözéshez 55 Ft/m termosztótos radiátorszelep 2083 Ft Szerelvényüzlet: Pécs, Magyarürögi út 8/a. Tel.: 334-279,313-567 Dunántúli Napló 13 Programjainhbói: Ma Günter sárkányeregető bajnokság, Rajzfilmbuli zenés show, BMX banditák bemutatója, asztalifoci bajnokság és egész nap Pepsi Nintendo bajnokság és Coca-Cola Bungee Run várja a gyerekeket a parkolóban. A felnőttek figyelmébe ajánljuk a sörsátrát, a Trambulin Jumping-ot, a Sky Bungee Jumping-ot és a For Life helikopteres sétarepülését. Vendégünk lesz Kovács Kati és Forgács Gábor. Este 18.30-kor fesztiválbúcsúztató a Seans együttessel és 22.00-kor tűzijátékkal zárul az 5 napos Femanap. A rendezvényt a Dráva Rádió és a Baranya TV közvetíti. A rendezvény biztonságáról a BRILL 2000 gondoskodik Akcióink május 25-én SERTÉSCOMB és KAKAÓPOR 200 gr. RÖVIDKARAJ 168 Ft helyett he|yett O 101R ***** Ft/kg AFRICANA CSOKI 100 gr SERTÉSLAPOCKA 86 Ft helyett 529Rheiv;iq m 5150Ft I * Ft/kg SZALONSÖR 0,5 I OLASZ, SOPRONI, 54 Ft he|yett 43 Ft TOMI SZTÁR MOSÓPOR KEDVENC FELVÁGOTT 531 Ft helyett 339 Ft/kg UTÁNTÖLTŐ FÜSTÖLT KOLOZSVÁRI 1069 Ft helyett 3,6 kg 899 Ft SZALONNA 826 Ft helyett 479 - 785 Ft helyett Ft/kg JACOBS HARMÓNIA 2 4 k9 KÁVÉ vákumos, 250 gr. 419 Ft helyett 599 F. bfederiack takarók 150 x 200 cm 252 Ft 6900 Ft helyett Amíg a készlet tart! QQQft MILKA CSOKOLÁDÉK ® ^ Ft táblás,100 gr. QBa* TÁLAK 151 Ft helyett műanyag 2-7 l-ig 91 f. 69-140 f. Kóstolók május 25-én: Eskimo jégkrém 10.00-17.00, Pécsi Sütő 15.00-17.00, Coca-Cola 14.00-18.00, Pepsi Cola 14.00-18.00, Kaiser 15.00-17.00 Jakobs kávé 12.00-18.00, Chio chips 9.00-12.00 SZÜLETÉSNAPI NYITVA TARTÁS: Hypermarket Galéria május 25. 7.00-19.00 8.00-19.00 ROBOTGÉP 5280 Ft helyett 3990 F.-essMJHILIPS Whirlpool -IGNIS MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ io engedménnyel SZÍNES MINTÁS NYÁRI- RUHÁK, KÉTRÉSZESEK 5990 Ft helyett 3990 f. % FÉRFI SHORTOK 1290 Fttói GYERMEK SZANDÁLOK 25-től 390 Ft JgfcDQEy TENISZPÓLÓK 40 % engedménnyel FELNŐTT FILMNYOMOTT PÓLÓK 850 Ft helyett 499 Ft Bemutatók: Braun vasaló és kávéfőző, Hasbro társasjátékok, Tefal serpenyők, Elén Betrix, Lancetti, Laboratoire Gamier és Sinergie, Hugo Boss, Venezia Pastello termékek

Next

/
Thumbnails
Contents