Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-16 / 133. szám
8 Dünántúli Napló Külföld 1996. május 16., csütörtök A technológia egyik legnagyobb kudarcának emléke Jelentés a Zónából 1996 április 20-22 között Ki- jevben több párhuzamosan futó konferenciát tartottak, amelyek a 10 évvel ezelőtti csernobili katasztrófa máig ható tanulságait elemezték. Ez külön írás témája lehetne, most azonban arról az útról számolunk be, amelyet a résztvevők egy csoportja tett április 23-án Csernobil térségébe, a még mindig erősen sugárszennyezett Zónába. Többeknél - e sorok írójánál is - sugárzásmérő műszer volt, mivel főleg arra voltunk kíváncsiak, mekkora sugárzási szintek fordulnak 10 évvel a katasztrófa után. A beléptetés formális 9.30-kor indulnak a buszok Kijevből, 11.38-kor érjük el a külső (20-30) km-es zónahatárt. A beléptetés formális, létszámellenőrzés nélkül, az őrség inkább a fotózás és videózás tényét kifogásolja. Belépés után a sugárzás szintje észrevehetően emelkedik, főleg az erdős részeknél. Csodálatos tavaszi idő van, a meginduló növényi nedvkeringés fölhozza a szennyezett talajban lévő izotópokat. Utitársam Elisabeth Schro- edter, az Európa Parlament képviselője a német Zöldektől. Paks és Greifswald 1 márkás „szuper” üzletéről beszélgetünk. Alkalmazottak alvóvárosa 12.05-kor elérjük Csernobilt. Poros kisváros, nyugalom. Katonák, tűzoltók, erőművi alkalmazottak alvóvárosa ez, de nők, gyermekek már nem laknak itt. 12.15-kor eligazítást és tájékoztatást kapunk a tudományos központnak nevezett szerény épületben. 5000 ember dolgozik az erőműben, 11 000 a teljes zónában, 96 különböző szervezet keretében. Ez utóbbiak fő feladatai közé tartozik a területét tekintve Baranya megyénél nagyobb Zóna biztosítása, a tűzvédelem. A sugárzás az épület előtti friss fűben a normál háttér 2-3-szo- rosa. Hetven méter magas szarkofág Elhagyva Csernobilt észak felé, a beléptetőközpontban teljes felsőruha, cipőcsere,hajvédő, gázmaszk felvétele, autóbuszok cseréje. 13.35-kor átlépjük az 5 km-es belső zónahatárt. Rögvest ezután az árokparton, a fűben ülő idős párt látunk falatozni. 14 órakor felbukkan az erőmű monumentális tömbje. A sugárzás ekkor a buszon belül kb. a normál háttér tízszeresére ugrik. Először a félkész új blokképületet mutatják meg (buszból), melynek építése 1986-ban leállt, de a készenlétben álló daruk, járművek stb. jelenlétéből ítélve bármikor folytatható, immár valamilyen nyugati reaktortípussal. Ez lenne az egyik alternatíva arra az esetre, ha a rossz emlékű RBMK 1000-es reaktorok közül valamelyiket leállítanák. Ezekből eredetileg négy volt, ma üzemel három, beleértve azt is, amelyik a felrobbannál egy épületben van. Körbejárva az erőművet, 14.10-kor érünk a szarkofág előtti bejárathoz. A felrobbant reaktor romjait rejtő, csaknem 70 méter magas, ugyanilyen széles, az épen maradt épületrésznek támaszkodó szürke betonkolosszus a legnagyobb emberkéz építette koporsó, s egyben az emberi technológia egyik legnagyobb kudarcának szomorú emlékműve. Hősöknek, vagy a félelem béréért dolgozó megszállottaknak nevezzük azokat az embereket, akik hatalmas sugárterhelés közepette fölépítették - nehéz eldönteni. Tény, hogy az építmény precíz alapozására, szigetelésére nem volt mód, s ez még sok bajt okozhat a jövőben. Kiszállva a buszból, a szarkofágtól kb. 200 m-re a sugárzás kb. 0.6 mR/h (millirönt- gen/óra), a normál háttér kb. 30-50-szerese. Közelebb haladva egyre nő. Ukrán kísérőink tiltakozása ellenére a képviselőnővel a szarkofág körüli betonkerítés kapujáig futunk, kb. 50-80 m-re a szarkofág falától. Az őrség kényszeredetten megindul felénk, de amíg odaérnek, sikerül megmérni a maximális sugárzást, kb. 2 mR/h-t, vagyis a normál háttér kb. 100-200-szorosát. Az őrök közönséges szolgálati ruhát viselnek, semmi védőeszköz, és még filmdozimétert sem látni rajtuk. (Ez a legalapvetőbb volna egy ilyen helyen.) De civil ruhás személyeket is látni. Ezek az emberek elvileg 800-1000 munkaórát töltenek itt évente. Mi csak pár percet. A végtelenül csendes főtéren Elindulunk Pripjaty városába, az erőműtől északnyugati irányba, 1-2 km-re. Lakosainak egykori száma és panelrengetegének képe alapján akár Pécs-Kertváros is lehetne. Ma halott város. Élt: 1970- 1986 - áll a síremlékké átalakított városhatár-jelzőn. Megállunk a végtelenül csendes főtéren. A beton résein méteres kórók nőttek. Az étterem töredező neonfelirata fölött látszik a mögötte felállított vurstli óriáskerekének íve - itt mulatott volna a város lakossága 1986 május elsején. De egy nappal előtte - szinte mindent hátrahagyva - menekülniük kellett. Pripjatyban a sugárzás - melynek forrása a teljesen elszennyeződött talaj, épületek, stb. - a normál háttér 30-50- szerese még 10 év után is. 14.55-kor váratlanul sűrű fekete füst zúdul a városra, az addig mért sugárzási szint a duplájára ugrik. Kísérőink a buszokba hajtanak bennünket, nincs magyarázat a füst eredetéről, mely nyilvánvalóan radioaktív anyagokat hoz. A füst a várostól északnyugati irányból jön. A várost elhagyva, újabb hatalmas füstoszlop látszik, ezúttal kb. 3-4 km-re délnyugatra (kb. 15.28-kor). Először az aljnövényzet égésére gondoltunk, de az egyidejűség gyanús. Elterjed, hogy a zónába visszatérő lakosok gyújtják fel saját falvaikat, sajátságos és elkeseredett demonstrációként. Bozóttenger fojtogatja a kerteket 16.40-kor - a belső zóna elhagyása, átöltözés, stb. után - elhaladunk a csernobili tűzoltólaktanya előtt, amely üresnek tűnik. Néhány tűzoltó ráérősen végzi az utolsó simításokat a katasztrófa során és miatt elhunyt bajtársaik emlékművén, melyet az évforduló napján avatnak fel. Nem tudnak tüzekről és nem tudják, hol vannak a többiek. Csernobilt elhagyva egy ráérősen poroszkáló tűzoltókocsival találkozunk. Barátságosan integetünk egymásnak. Pariscsev egy kiürített falucska a külső zónában. Bozóttenger fojtogatja az egykori kerteket, az omladozó portákat. De az egyik kertben idős házaspárt veszünk észre, ahogy gereblyézik a már felásott és kitisztított földet, a házacska kéményén gólya őrzi fészkét. Kezünkben a még gyakran meg-megszólaló sugárzásmérőkkel megbűvölten, szótlanul bámuljuk őket. Hazajöttek. Dr. Kóbor József A 4. számú reaktor Öt kontinens vezető asszonyai és államférfi-feleségek gyűltek össze Ammanban, hogy segítséget nyújtsanak a világ szegényeinek. Képünkön a jordán királyné, Noor; a spanyol királyné, Szófia és a belga királyné, Fabiola. A legszegényebbek A világ legszegényebb 48 országa nem fog tudni élni a világkereskedelem liberalizálása kínálta lehetőségekkel, mert eladósodott és felkészületlen - áll az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának, az UNCTAD-nak Genfben közzétett friss jelentésében. A jelentés készítői azzal számolnak, hogy a legszegényebbek magukra maradnak, sőt egyenesen elszigetelődnek a dinamikusan növekvő világgazdaságban. A világ legszegényebbjei az elmúlt két évben viszonylag jól fejlődtek ugyan, átlagos növekedésük meghaladta a három százalékot is. Különösen az afrikai harminchármaknak kedvezett termékeik stabil világpiaci ára. Ez segítette hozzá őket a 2,2 százalékos növekedéshez. Az ázsiai legszegényebbek még jobban, 4,6 százalékkal növekedtek. Bár az idén valószínűleg csökken majd termékeik ára a világpiacon, várhatóan az idén is tartani tudják az utóbbi két év növekedési ütemét, hacsak nem történik súlyos visz- szaesés a gabonatermésben. 1991-ben a világ népességének legszegényebb 20 százalékát befogadó országok a világ évi jövedelméből mindössze 3,6 százalékban részesültek, 1,3 százalékkal kevesebbel, mint 1960-ban, hiszen akkor 4,9 százalékos volt a részesedésük. A világ leggazdagabb öt országa viszont a jövedelmek 64 százalékával rendelkezhet. Az UNCTAD közgazdászai úgy vélik, hogy a legszegényebbek exportképességére ösztönzően hat majd a kereskedelem globalizálódása. Utalnak az Uruguayi Forduló néven ismert 1994-es nemzetközi kereskedelmi megállapodásokra, valamint új piacok jelentkezésére Ázsiában és Kelet-Euró- pában. Mindez kedvezően hathat a kereskedelem növekedésére a következő évtizedben. Egyes szegény országok kiaknázhatják az olyan piaci hézagokat is, mint amilyent a kis- kerti növénytermesztés és az idegenforgalom kínál. Ha Dél- kelet-Ázsia új ipari gazdaságaiban túl gyorsan emelkednének a termelési költségek, akkor a vállalkozók akár a legszegényebb országokba is áttelepíthetik a munkaigényes termékek előállítását. A szakértők előnyöket és hátrányokat mérlegelve összességében mégis borúlátóan ítélik meg a legszegényebbek jövőjét - mint írják - a „külső kényszerítő körülmények miatt”. Utalnak a világpiacon nélkülözhetetlen versenyképességre, a termékek és a szolgáltatások minőségére, a megbízhatóságra és a teljesítési fegyelemre. A jelentés külön kitér arra, hogy a legszegényebbek közül többen, főleg azok, amelyek a hidegháború befejeződésével elvesztették stratégiai fontosságukat, nem részesülnek többé nemzetközi támogatásban, vagy a legjobb esetben is csak „stagnáló támogatásban” részesülnek. A fejlődő országokba irányuló működőtőke-beruházás az összes működőtőke-beruházás egy százalékát képviseli, s jellemző, hogy néhány vállalat nemhogy beruházna Afrikában, hanem kivonul onnan, és inkább a fejlődő ázsiai és latinamerikai piacokon lesi hasznát. Az UNCTAD jelentése szerint a világ legszegényebb 48 országa a következő: Afganisztán, Angola, Banglades, Benin, Bhután, Burkina Faso, Burma, Burundi, Kambodzsa, A Zöldfoki szigetek, a Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Comore, Dzsibuti, Egyenlítői-Guinea, Eritrea, Etiópia, Gambia, Guinea, Bissau-Guinea, Haiti, Kiribati, Laosz, Lesotho, Libéria, Madagaszkár, Malawi, a Mal- div Köztársaság, Mali, Mauritánia, Mozambik, Nepál, Niger, Ruanda, Samoa, Sao Tómé és Príncipe, Sierra Leone, a Sala- mon-szigetek, Szomália, Szudán, Togo, Tuvalu, Uganda, Tanzánia, Vanuatu, Jemen, Zaire és Zambia - idézte a jelentésre hivatkozva a Reuter. Bukaresti képeslapok Hétvége A leggyakoribb hétvégi tevékenység az autószerelés. Szabadidőruhába bújt emberek, sokszor egész családok, kiballagnak a parkolóba vay a járdán álló kocsihoz, fölnyitják a motorházat, körülállják a problémát, majd munkához látnak. Kipakolják a szerszámokat, amely készletben a nagykalapácstól a körömráspolyig és a profi nyomatékkulcstól a nagymama kötőtűjéig minden megtalálható. Szép akkurátus célszerűséggel szétszedik a karburátort, a sebességváltót vagy a differenciált. Csöpög az olaj, túráztatják kicsit a gépet, szinte a leikébe lehet látni ilyenkor. Aztán megtörölgetik az alkatrészeket, sorba rakják a pokrócon, átballagnak a szomszédhoz, aki szintén valami műszaki zavar elhárításával van elfoglalva, közös erőveszítéssel meglazítanak egy berozsdásodott csavart, aztán együtt visz- szaballagnak a szétszedett autóhoz, kilöttyintenek egy. kis benzint, meggyújtják, lángjánál meglágyítanak valami műanyag alkatrészt, aztán olajat cserélnek, a gyerek adogatja a szerszámokat, jó levegőn van addig is, meg tanul is valamit, akkor jön a feleség, jó is hogy jön, mert éppen szükség van a segítségére, leszerelik meg visszaszerelik a kerekeket, aztán még porszívóznak egy kicsit, lemossák a karosszériát, s amikor ez is kész, akkor csinálnak egy próbautat, megcsikorgatják a fékeket, kipróbálják a gyorsulást, visszatérve még aláfekszenek kicsit, nézegetik, nem szivárog-e valahol az olaj (valahol mindig szivárog), felnyitják a motorháztetőt és együtt gyönyörködnek a harmonikus pöfögésben, ahogy dolgoznak a hengerek. Közben besötétedik. És így múlnak el a hétvégék tevékenyen, hasznosan, vidáman és pihentetően. Kolduséltek Reggelenként fölhangzik a lakótelepen valami messze hangzó kántálás. ősi, vontatott, fájdalmas dallam, összetéveszthetetlen. Szövege is van, de abból az idegen egy frázist sem tud kiragadni, csak az évezredes fájdalom verődik a betonfalak között az ősidőkből. Zsákkal fölszerelt koldusok énekelnek, tudatják a lakossággal, hogy itt vannak, mozdulhat az öntevékeny szociális rendszer. Ä magamfajta rossz lelkiismerettel megvert ember nehezen viseli kitárulkozó nyomorukat. Nehezen viseltem otthon is az aluljárókban, forgalmas helyeken megjelenő emberi szerencsétlenséget, itt mellbe vág, letaglóz a mindenütt-jelenlétíik, kitakart csonkjaik, didergő csecsemőik, szurtos kölykeik. Előveszed a pénztárcád, fizetsz az utcai árusnak, kapsz vissza egy marék aprópénzt, máris melletted terem egy rongyos asszonyság, s könyörgően szól, hogy igazán adhatnál a nálad lévő sokból. A metróba levezető lépcsőn keresztbe mozog egy másik asszony, kipróbált sebességgel egyhangúan jár oda-vissza, így ütközik bele a legtöbb siető ember, s a bocsánatkérést megtoldja némi aprópénzzel, a metrókocsiban lába vesztett emberi roncs csúszkál kartonpapíron, az ökleivel odébb-odébbtaszítva magát a sűrűn álló lábak között, belekapaszkodik egyensúlyát A Dimbovica - Bukarest folyója vesztvén a nadrágodba, kiszállva szerényebb öregemberekbe botiasz, akik nyakukba akasztott táblán közük csendesen életük tragédiáját, az állomás sarkában összehordott rongyokon félj és feleség alszik, mellettük ötéves forma gyermekük koszos kezecskéjét kitartva gyűjti a család aznapi megélhetését, fölfelé menet a lépcső szélén feketébe öltözött asszony énekli reszketeg hangon a koldusok énekét, mellette szentkép a földön, ölében csecsemő... Krebsz János
