Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-14 / 131. szám

1996. május 14., kedd VÁROSAINK Dünántúli Napló 9 Mit ígérnek a nyári táborok? Ma már az olcsó sem olcsó - sláger a Balaton-part Idén is várja a kisdiákokat a napközis tábor FOTÓ: laufer l. Foghíjas fórum Milyen mértékegységgel mér­jünk ma egy képviselői fóru­mot? Páva Zoltán, a komlói körzet országgyűlési képvise­lője a héten a Pártok házában váltott szót a városlakókkal. Noha súlyos kérdésekről esett szó, a nagyterem széksorai igen foghíjasak maradtak. A képviselő, munkájáról szólva, elmondta; a kórházért tett lépéseit eredménytelen­nek érzi, viszont sikerült megakadályozni azt, hogy a MOM komlói üzeme az ebek harmincadjára kerüljön. Nem sikerült létrehozni a helyi vál­lalkozók exporttevékenységét nagyban elősegítő vámudvart. Viszont lehet, hogy klímabe­rendezéseket gyártó üzem te­lepül a városba. Elmondta, miként kérte számon a térség fejlesztésére vonatkozó 1007. kormányhatározat végrehajtá­sát, s hogy elítélte képviselő- társa, Szabó Iván felszólalását a bányabezárás ellen, aki kormánypárti honatyaként még a bezárást szorgalmazta. Sorolta, hányféle panaszai fordulnak hozzá, sorolt esete­ket, melyekben szerinte a tör­vény a kisembert hozza még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Például az 1-2 liter pálinkáját árulgató öregaszonyt 200 000 forinttal büntetni - a fekete gazdaság felszámolását ebben látni - embertelenség. Noha volt, aki álhumánus­nak tartotta ezt a törvénysze­gésre biztató érvelést - akad­tak rosszhi szeműek, akik kampányfogásnak minősítet­ték - de az indulatokat nem ez, hanem a nyugdíjkorhatár emelésének és a kórházi ágy­szám csökkentésének indokai váltották ki. Legélesebben dr. Tamás Attila, a Romániából áttele­pült szemész főorvos fogal­mazott. Hivatkozott átlagé­letkorunkra, tragikus egész­ségügyi mutatóinkra, ame­lyek érthetetlenné teszik a rendelkezéseket. Tavaly maga Horn Gyula látta el kéz­jegyével a finanszírozás meg­változtatásáról szóló megál­lapodást - mondta -, amely az egészségügyben áprilistól 26- 28 százalékos béremelést ígér. A késlekedés a kormány szándékát járatja le - ő bá­nyász betegeinek szégyelli bevallani, hogy 28 ezer forint a havi bére. Az egészségügy kérdései­ben nem őt illeti a válasz - mondta mértéktartóan Páva Zoltán - de tény, hogy most is folyik a béralku munkaadók és munkavállalók közt, ami nem gyorsítható fel diktatóri­kus döntéssel. Hozzátette, Romániában még alacso­nyabbak az orvosi fizetések - ágyszámcsökkentésben a né­met tapasztalok a mérvadók. E sorok írója bizonyos a honatya jószándékában, s hogy ebben csak a botfülűek kételkedtek, mégsem hallgat­ható el, milyen fura volt érv­nek!?), vigasznak!?), hogy tő­lünk keletre, a szomszéd kertje a miénknél is gazosabb, s hogy a másik irányba min­den zöldebb. Dr. Rácz Sándor alpolgár­mester pályázatokat említett, bizonyítandó: az egészségügy fogyókúrája korszerűsítéssel jár, s e kérdésekben gyakran az orvosok is tájékozatlanok. Végül dr. Nyirati Ferenc, a kórház igazgató-főorvosa szólt a lobbik szerepéről és a város kényszerhelyzetéről, amikor kormánydeklarációk ellenére intézménybezárása kényszerül. B. R. Kirúgják-e a számítógépet? Komlói körkép Millecentenáriumi vetélkedő Millecentenáriumi vetélkedőt rendez a Kökönyösi Általános Iskola a város általános iskolás diákjai számára. A vetélkedő május 21-én 8 óra 30-kor kez­dődik az iskolában. Döntés alapítványi támogatásokról A Komlói Önkormányzat Vál­lalkozásfejlesztési Alapítvá­nyának kuratóriuma május 16- án 10 órakor ülést tart a város­házán, hogy 20 pályázat támo­gatásáról döntsenek. 6 milliós az igény, a szétosztható pénz mindössze 1,2 millió forint. Jótékonysági műsor és tárlat A Szilvási Általános Iskola má­jus 14-én 17 órakor műsorral lép fel a Színház és Hangver­senyteremben. Az est bevételét az iskola volt tanulója, a balese­tet szenvedett Benke Tamás megsegítésére ajánlják fel. Május 20-án 15 órakor a Má­jus 1. Művelődési Házban „Látvánnyal a mozgásért” címmel nyílik tárlat és vásár he­lyi és környékbeli képzőművé­szek munkáiból. A tárlat bevé­telét a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete komlói tagcsoportjának ajánl­ják fel. Programajánló Május 14-én, ma 9 órakor a kecskeméti Akvárium és Terra­rium hüllőbemutatója nyílik a Gyermek és Ifjúsági Házban, amely 19-ig a ház nyitvatartási idejében látogatható. Május 20-án 19 órakor a Színház és Hangversenyterem­ben az „Üldöznek a nők” című bohózatot mutatják be a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Az oldalt összeállította: Bóka Róbert Ami a nyári táborokat illeti, a Gyermek és Ifjúsági Ház kíná­lata jóideje hagyományos. Si- kondán, a nagystrand felé eső domboldali utcában, a Villa utca 10 sz. alatt nyílik a komlói kisdiákok nyári napközis tá­bora. A tábor idén július 1-től au­gusztus 16-ig két hetes turnu­sokban fogad gyerekeket - tá­jékoztat Varga Ilona, az ifjú­sági ház igazgatója. Ideálisan 80-100 kisdiák számára nyújt kötetlen időtöltést vagy szaba­don választható programokat - témajátékokat, sportot, vetél­kedőket - néhány tanár és főis­kolai hallgatók irányításával. A zömmel alsótagozatos diákok a városközpontból reggel 7 óra­kor különbusszal indulnak a gyönyörű környezetben lévő táborba, amely mindennap 16 órakor zárja kapuit. Noha a részvételi díj csak napi 150 fo­rint - amelyért reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak - az érdek­lődés mégis csekélyebb a várt­nál. Ez azt jelzi, hogy sok csa­lád ezt sem tudja kifizetni, pe­dig a tábor elsősorban szá­mukra lett „kitalálva” annak­idején. Á természetjárók és a Felső- szilvási Általános Iskola peda­gógusai révén már az elősze­zonban is foglalt a komlói isko­lák üdülője Balatonmárián. Az önkormányzat olcsó, egy ven­dégéjszakát napi 150 forintért kínáló épülete gazdálkodási A Népjóléti Minisztérium pá­lyázatot hirdetett az egészség- ügyi fejlesztési koncepció szakmai programokkal való elősegítésére. A város területén működő GTV-MED Kft. a pá­lyázat révén az úgynevezett „csoportpraxis” által nyújtott működési formát valósítaná meg, ami alappillére lehet a já­A Komlói Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága pénteki ünnepségét véradással kezdte, melyen a közalkalma­zottakkal együtt 21-en vettek részt, majd az Eszperantó téren tűzoltási bemutató volt. A bel­ügyminiszter ez alkalomból Sa­lamon Károly őrnagyot soron kívül alezredessé léptette elő, Magyari János főtörzsőrmester országos parancsnoki dicséret­ben részesült. Halász Jenó' városi parancs­gondokkal küzd. A 39 férőhe­lyes üdülő szobáit most festet­ték ki, a nyűtt emeletes ágyak cserére szorulnának. Minden­esetre az egész nyár teltházas lesz a Balatonparton, ami je­lenti hogy a hét komlói általá­nos iskola és a Magyaregregyi Általános Iskola diákcsoportjai révén több mint 700 gyerek él­vezi majd a nyarat egy hetes turnusokban. Az üdülőben főzni is lehet, az iskolák 5-6 ezer forintot kérnek a szülőktől, róbetegellátásnak és össze­fogja, szervezi a kórházi háttér­rel nem rendelkező szakrende­lők munkáját. így a házi- és szakorvosi ellátásban tovább bővíthető lánc alakul ki, átfedé­sek, a pénzek párhuzamos el­költése nélkül. Ä 30 milliós pá­lyázat elnyerése lehetővé teszi, hogy a betegek nagyobb kímé­nok mérleget vonva az 1995 jú­lius 1. óta eltelt időszakról, amióta az önkormányzat in­tézményeként működnek, el­mondta, a költségvetésből ren­delkezésre bocsátott összeggel úgy-ahogy kibírták a tavalyi évet. Mindenesetre meg tudtak vásárolni egy hidraulikus fe­szítő-vágó berendezést, amely gépkocsibaleseteknél ma már elengedhetetlen életmentő esz­köz. Ha nagyobb kiadásra nem kényszerülnek, az idei évre jut­s általában nem hiányzik a személyes szülői jelenlét, segít­ség sem. Ahány ház, annyi szokás. A Gagarin utcai Általános Iskola elsősorban a sportra koncentrál, a szilvásiak kézműves táborban gondolkodnak, a Kodály az egyik évben alsótagozatos diák­jait részesíti előnyben, a másik­ban a felsősöket. Az idén lesz cigánytábor is Márián, s a fő­szezonban megy üdülni a Kom­lói Vöröskereszt is. B. R. let mellett is gyors diagnózis­ban, hathatós kezelésben része­süljenek, s hogy informatikai és diagnosztikai rendszert alakít­sanak ki. A csoportpraxisban a háziorvosi szolgálat mellett az urológia, az orthopédia, a neu­rológia, a reumatológia és pszi­chiátria, később a gyermekgyó­gyászat dolgozik majd. D. G. tatott 6,7 millió is elegendő le­het. A megye kisvárosai közül Komlót tavaly a minisztérium magasabb egységgé nyilvání­totta, s ez minimális létszámfej­lesztést is lehetővé tett. A pa­rancsnok szerint ahhoz, hogy jól működjenek, virágzó telepü­lésre van, szükség. Komló még nem ilyen, ezért tisztességtelen dolognak tartotta volna pénzért sorbaállni, bár valószínű, hogy néhány éven belül erre kény­szerülnek. D. G. Még egy hasonló baki és a számítógép az.utcán találja ma­gát. Ha nem rúgják ki, akkor nemcsak Katus Zóltán, Me- csekfalui utca 31. szám alatti lakos kap majd egy újabb, ledo­rongoló határozatot a Baranya Megyei Munkaügyi Központ Komlói Kirendeltségétől, ha­nem mindazok, akiknek a ja­vára a számítógép tévedett. Az „ügyfelet” ugyanis nagy­betűs határozatban szólították fel „jogalap nélkül felvett ener­giaár-támogatás visszakövete­lése tárgyában.” Fent nevezett lakost - hogy stílszerűek le­gyünk - a levél kötelezi, hogy a „január hónapban folyósított jogalap nélkül felvett 600 Ft. - azaz hatszáz forint - energiaár­támogatást e határozat jogerőre emelkedését követő 8 napon belül a mellékelt postautalvá­nyon fizesse meg a BMMK (ilyen és ilyen) számú számlá­jára.” Fellebbezhet az OMK Jogi Osztályához, mely 2 pél­dányban benyújtandó, stb. stb. És íme a nagybetűs indoklás: „számfejtő program hibája mi­att nevezett részére a BMMK 600 forint energiaár-támogatást folyósított”. És mivel pálya­kezdő munkanélküli részére ez a támogatás nem jár, „visszakö­vetelésre ugyanezen Kr. 4. c. pontjában foglalt felhatalma­zása alapján van lehetőség.” Arra nincs, hogy a hivatal egyszerűen bocsánatot kérjen a tévedéséért? B. R. Nyitott lánc a betegellátásban Flórián-nap a tűzoltóságon A komlói kapitányság véradással ünnepelt Mozgáskorlátozottak tisztújító ülése A múlt héten a Május 1 Műve­lődési Házban tisztújító köz­gyűlést tartott a Mozgáskorlá­tozottak Baranya Megyei Egyesületének komlói tagegye­sülete, amelyen részt vett dr. Szabó Ferenc megyei elnök is. A közgyűlésen közel félszázan vettek részt, amelyen Takács Zsolt helyi titkár számolt be az elmúlt év legfontosabb esemé­nyeiről, az elvégzett munkáról. A beszámolót követő vitában szó esett a múlt évi kormány- rendeletről, mely azokat a mozgáskorlátozottakat, akik egy nyomtatvány aláírásával el­ismerik, hogy közforgalmi uta­zási kedvezményeket (autó­buszbérlet, nyugdíjas kedvez­mény) igénybe veszik, azokat kizárja az évenként megítélhető pénzbeni támogatásból. Töb­bek szerint ez azért is érthetet­len, mert az utazási kedvez­mény alanyi jogon minden nyugdíjasnak jár. A rendelet a MEOSZ vétója nyomán Al­kotmánybíróság elé kerül. A gépjárműbeszerzési támo­gatás is szigorodott. Új autó most hét évenként igényelhető, az adható támogatás 250 ezer forintra emelkedett. Ezt kiegé­szíti még a 30 ezer forintos át­alakítási támogatás is. A helyi egyesület virágcso­korral köszönte meg a régi tit­kár, Susán Lászlóné tavalyi munkáját, majd Takács Zsoltot titkári funkciójában megerő­sítve öt tagú vezetőséget és a megyei küldöttértkezletre dele­gációt választott. D. G. Virágszőnyeg a városközpontban - Májustól gyönyörködhetnek ebben a lát­ványban a komlóiak. A virágokat a VG Rt. kertészetének dolgozói ültették. A tulipánokat las­san felváltva most az árvácskák csalogatják ide a sétálókat. fotó: müller andrea Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba valamint a lap előfizetésével kap­csolatos ügyintézés a Komló és Környéke Területi Ügynökségen Munkanapokon: 8-11 és 14-16 óráig Cím: 7300 Komló Kossuth L. u. 17-19. Tel.: 72/482-437 .

Next

/
Thumbnails
Contents