Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-12 / 129. szám

1996. május 12., vasárnap Rejtvény - Hirdetés BÜhántúli Napló 9 Hiába minden figyelmeztetés Máris vízi tragédia a Sugovicán Évről évre - minden óvás és figyelmeztetés ellenére - megszedi áldozatait a bajai Sugovica. Most igen korán, még az idény kezdete előtt megtörtént az első tragédia. Szerda délután - szinte ká­nikulai meleg, ragyogó nap­sütés volt Baján sokan bemerészkedtek a szabadst­randon a Sugovicába. A víz még meglehetősen hideg volt. R. Zsolt 17 éves fiata­lember, a speciális iskola tanulója szintén a habokba vetette magát. A fiú szabadidejében ki­ment társaival napozni a vízpartra. Beúszott az itt elég keskeny Sugovica kö­zepéig, majd visszafordult, és hirtelen elmerült. Holt­testét cs^k öt órával később, este fél 9-kor találták meg a Budapestről érkezett búvá­rok. R. Zsolt tragédiája na­gyon komoly visszhangot keltett. Az kétségtelen, hogy tilos időben fürdött, mert az idény csak május 15-ével kezdődik. Ekkor helyezik ki a bójákat, melyek a strand területét jelzik, és ettől kezdve működik a felügyelet és áll készenlétben a mentő­csónak. Megjegyzendő: ezt a dátumot legfeljebb néhá- nyan tudják a városban, a fürdési tilalomra semmi nem figyelmeztet. Éppen ezért - tudva a sok fürdőzőről - a vízirendőrség parancsnoka kiküldte egyik járőrét. A rendőrök csó­nakja néhány méterre volt a kapálózó fiútól. Ezzel kap­csolatban nagyon sok a szó­beszéd. A parancsnok véleménye szerint nem hősi halottakra, hanem a szolgálatot ellátni tudó vízirendőrökre van szükség. A járőr a fiatalem­bert a csónakkal nem tudta megközelíteni, - hangzik a magyarázat -, mert a hajó­csavar kárt tehetett volna a fuldoklóban. Mivel a rend­őrök az úszva-mentést nem kísérelték meg, és a helyzet ilyen megítéléséhez joguk van, csáklyával keresték a fiút. Geszti Mihályné - mint mondja - nővérével együtt végignézte az egész jelenetet. Szerintük ez történt: a rendőr talán egy . méterre áll­hatott az elmerült fiútól, mintegy kéznyújtásnyira. A járőr egyik tagja már levette a nadrágszíját, hogy utána ugorjon, de a másik valamit mondott neki, és erre elállt szándékától. A tragédia után azonnal jelentkeztek a járőr­nél tanúnak, azonban vallo­másukra nem tartottak igénvL Gál Zoltán Eszék 800 éves fennállását ünnepli Pénteken érkezett Eszékre a pé­csi Szivárvány Gyermekház 30 fős gyermekcsoportja a baráti városok találkozójára. Eszék idén ünnepli 800 éves fennállá­sának évfordulóját. Ebből az al­kalomból színes műsor várja az ide látogató vendégeket. A rendezvénysorozat része­ként többek között színpadra lé­pett a pécsi Mecsek Táncegyüt­tes, megnyitották az Eszék Ex­pót, melyen termékeikkel ma­gyar cégek is képviseltetik ma­gukat és sor kerül a népszerű testvérvárosi vetélkedő záró for­dulójára is. A diákokat tegnap dr. Páva Zsolt Pécs polgármes­tere és dr. Vilim Herman Eszék alpolgármestere fogadta. Mind­ketten hangsúlyozták a gyerekek közötti kapcsolatok kialakulásá­nak fontosságát, hiszen ők szö­vik majd tovább a barátság fona­lát. Vilim Herman kiemelte, a hosszú múltra visszatekintő tör­ténelmi városnak voltak fellen­dülései és kudarcai, de akkora veszedelemnek soha nem volt kitéve, mint az elmúlt évek há­borús időszakában. Végre eljött a béke, vissza kell tölteni az élni akarást az emberekbe. Talán nem véletlen, hogy e nehéz, ám nemes feladat most fogalmazó­dik meg, a város 800 éves fenn­állásának évfordulóján. Müller Andrea VDN Keresztrejtvény KÉRDn- SZÓCSKA A VICC POÉNJA. 1. RÉSZ > EGYKOR MÁG­LYÁN HALTAK MEG VÍDI, VICI JÓD, DEUTÉ­RIUM. URÁN NEM SZEL­LEMI ASZTÄ­CIUM A VICC POCNJA, 2. RÉSZ i líJ ^■1— OROSZ FESTŐ 11861 — 1900) > V V V V „A FAJOI. DARWIN >-Trfx'J 1 -I3r fa NEM, LATINUL > MÉTER NYÁRI BALA­TONI ÜNNEP > KIS ETEL­KA > HAJÓ RÉSZ FELSŐ VÉGTAG > " «'«/Tűr —d *“ '"' «fér MANGÁN > NÖVÉNY TESZI KATONAI EGYSÉG Ml VMi üM n ^ * ANGI ... REJTE­GETÉS > V NUMERO ... ÉS MAGÓG > NAGY VÍZ­TÖMEG ATTIKAI FINOM ELMÉS­SÉG SÓHAJ “V DUNA­KESZI RÉSZE v; SVÁJCI - RANCIA ÍRÓ. CLAUDE r V ~T” APÓÉN 3. RÉSZE IBSEN HŐSNŐ­JE ► d FELE­SÉG > WEBER OPE­RÁJA ...TROLL > V LENGYEL ÍRÓ LENDÜ­LET > V FÉL ALAK! > GYÍK­FAJTA > V .... FRAT-) RES' TATU- NAK IS VAN! > V LÁNGOL TANTÁL l PÁRTI > v KÓSZÁL > V LITER > BEE „. IZENE­K! R) JUHT ÉJ­BŐL NYERI! PÉNZT POSTÁN FELADÓ „AZ ... MADÁR" (SÜTŐ ANDRÁS) > V-JTT' ÁRTAL­MAS ESŐ! KIES RÉSZ! > ZABLA RÉSZEI NITRO­GÉN > V TILTÓ­SZÓ > ÉSZT NYEL­VÉSZ, PAUL > ■nr" NÉMET KANCEL­LÁR. HELMUT ELŐTAG. UJ­ÍRÓSZER­MÁRKA > V HELYE­SEL AZ ANGOL! > LATIN POSZTÓ­KÉ PZÖ > 1 CSEH FÉRFI­NÉV MELYIK SZE­MÉLY/ KELVIN > V ""V“ FLUOR. FŐSZ FOR > FOLD GOLYÓ ELÖKE­KIRGIZ VÁROS IÁVOLI ELŐD > VAS­DARAB! ÉLEI ANGOLUL > ÉL­TULAJ­DONIT e' V T r RÓMAI 51 ~ SZOK- NYA > ^ EINSTE­INIUM. ITTRI­UM V LITER > A LAKÁ­SÁRA ... ÉS TINA TURNER > KOR TÁRS AMfcRI KAI ÍRÓ. NORMAN >-v— V ANGOL OLAJ! BETŰ. KIEJTVE > ■ ■—1 RÉSZES­EGY NEMŰI > NÖVÉ­NYI RÉSZ ' 1 V RÚD JÓD “TT > C 50%-A! MÉNYE­D1K g' V \} Beküldendő a helyes megfejtés május 17-én (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELE­ZŐLAPON 7601 Pf: 134. ÚVDN Szerkesztő­sége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A május 5-i lapban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Szeretnék venni egy igazi kutyát, ezért előtte edzéseket tartok.” Utalványt nyertek: Trisz Mihály, 6500 Baja, Szt. Antal u. 15.; Hegedűs János, 7624 Pécs, Ró­kus u. 5/B.; Füller Miklós, 7150 Bonyhád, Ta­vasz u. 16.; Gavallér Istvánná, 7772 Ivánbattyán, Petőfi u. 5.; Vécsei Lajosné, 7636 Pécs, Fa­gyöngy u. 40. Az utalványokat postán küldjük el. SZÓ KIRAKÓ Rejtvényünk megfejtése az alábbiakban megadott szavak megfelelő helyre történő beí­rásával lehetséges. A szavak helyét a betűszám és a keresz­tező szóval közös betű hatá­rozza meg. A számozott négy­zetekbe kerülő betűket szám­sorrendben összerakva egy ér­telmes szót kell kapni, melyet küldjön el levelezőlapon cí­münkre: Új Dunántúli Napló 7601 Pécs, Pf: 134. Kérjük a lapra ragassza rá az újságból kivágott „Szókirakó” címszót. A megfejtők között 3 db 500 forintos utalványt sorsolunk ki. A beküldési határidő: 1996 május 17-e. (péntek) 9 betűs szavak: ALÁBE­CSÜL, ASZFALTOS, LEHE­TŐSÉG, LEVELEZÉS. 7 betűs szavak: ASZTALI, KESEREG, LÉPEGET, RO­BOTOL. 6 betűs szavak: ALAPOS, BORSOS, HERGEL, SEBÉSZ, SORKÖZ, SORTÁV, TÖR­TET, ZSIRÁF. 5 betűs szavak: ALMÁS, KETTŐ, KEZDŐ, KOPÁS, KORÁN, KÖTÉL. A május 5-i lapban közölt rejtvény megfejtése: „MAJS”. A helyes megfejtők közül utalványt nyertek: Kiss Ist­vánná, Mozsgó, Mátyás K. u. 34.; Baricz Klára, Pécs, Nagy Lajos k. u. 10/A.; Halász Já­nosáé, Kaposvár, Sárház /. Ih. 1/2. Szókirakó Álláskeresők klubja Baján: visszanyerni az önbizalmat A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ két­éves előkészítő fáradozása eredményeként megnyílt Baján az Álláskeresők Klubja. Az épületet az ön- kormányzat térítésmentesen bocsátotta a munkaügyi központ rendelkezésére, a rendbehozása és színvona­las berendezése a Phare- program támogatásával tör­ténik. Amint a klub vezetője, a bajai munkaügyi kirendelt­ség munkatársa, Haszonits Bea elmondta, megtanítják a klubtagokat, hogy miként kell állást keresni, felku­tatni a betölthető helyeket. A háromhetes foglalkozás része a szakmai önéletrajz elkészítése, az álláskereső bemutatkozása telefonon vagy személyesen. A leg­fontosabb azonban az, hogy az elkeseredett, remény- vesztett emberek a helyzet­játékok során visszanyerik önbizalmukat. A klubtagok egymást is támogatják, gyakran előfordul - na­ponta legalább tíz jelentke­zést kell lebonyolítani -, hogy társuknak, italálnak* 1 először állást,;! A most megalakult bajai klub a harminchatodik az országban, egyben az utolsó is. Az Országos Munkaügyi Szervezet nem tud többet finanszírozni. A klub egyébként nemcsak felké­szítéssel segíti tagjait, vagy a hozzá forduló munkanél­külieket, ingyenes a tanfo- 1 lyam, és az álláskereséshez a tagok díjmentesen hasz­nálhatják a telefont, a szá­mítógépet és a fénymásolót. Gál Zoltán Levél az Adria szerelmeseihez! Az Adria csodálatos partja év­tizedek óta a magyar turisták tízezreit vonzotta Horvátor­szágba. A háború hatására az elmúlt években az Isztriái fél­szigetre összpontosult a tu­rizmus, bár a bátrabbak - ki­használva a rendkívül vonzó árakat - lemerészkedtek Tro- girba, Makarskára, Zadarba (stb.) is. Az 1996-os szezon egy soha vissza nem térő alkalom az Adria szerelmeseinek! A teljes horvát partszakasz békében váija a turisták visz- szatérését! Nagy igyekezettel, körültekintő munkával és rendkívül kedvező áron fo­gadják a magyar vendégeket. Utazási irodánk KARLOG- ban (Crikvenicától 80 km-re délre) és NEUM-ban (Dub­rovniktől Északra) az Isztriái árak kevesebb, mint feléért fogadja a kedves utasokat! Karlobagban apartmanos elhelyezéssel, félpanzióval és utazással mindössze 24 900 Ft/fő a főszezoni ár! Neumba a pécsi ISZTRIA TOURS-sal közösen július 6. és augusztus 24. között min­den héten autóbuszt indítunk! 29 000 forintért 4 csillagos hotelben, félpanziós ellátással kapnak elhelyezést utasaink! Vegyék igénybe a vissza nem térő alkalmat! Gyerekeknek nagy ked­vezményt adunk! 10 fő feletti jelentkezésnél 10 % kedvez­ményt biztosítunk! Várjuk irodánkban: JUVE UTAZÁSI IRODA Pécs, Ferencesek u. 41. (bejárat a Kórház tér felől) tel: 72/327-928,333-381. (X) Betörőt fogott a riasztó B.B. és Sz. J. bajai lakosok a piaci butikok egyikét, a Deni- diszkontot kísérelte meg meg­dézsmálni. A riasztótáska azonnal jelezte a betörést a rendőrkapitányságon, de ezt a delikvensek nem vették észre, így az URH-s járőr még a zsákmány begyűjtése közben lefülelte a betörőket. Vita bordatöréssel Egy bajai asszony kereste fel a kórház ügyeletét, ahol megálla­pították, hogy bordatörést szen­vedett. Kiderült, a szomszédasz- szonnyal való szóváltás közben történt a baleset. Ezzel azonban nem fejeződött be az affér. A tö­rött bordájú asszony férje elégté­telt akart venni és fiával felke­reste a szomszédasszonyt, aki a látogatás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Nálunk nemcsak megvásárolhatja, nemcsak megjavíttathatja, hanem a legkedvezőbb feltételekkel megrendelheti IRODATECHNIKAI, SZÁMÍTÁSTECHNIKAI szolgáltatásainkat SZÍNES fénymásolás Fénymásolás Névjegykártya-készítés Bélyegzőkészítés MISCHINGER® Iratfűzés Hőkötés Laminálás Kiadványkészítés Szabadság út 11 . (43908) SMS SS EK PARKETTA Pécs, Szigeti út 140. Nyitva: H-P: 8.30-14.30 Tel.: 82/460-048 (barcsi iroda) (35 GÉPJÁRMŰ Megkímélt állapotú első tulajdonostól számlázó 4-5 éves autót vásárolnék., 1500 cm-ig. tel.: 72/490-344 (43626)

Next

/
Thumbnails
Contents