Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-12 / 129. szám

1996. május 12., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Dunántúli Napló 5 NBH: magyar banán? (Folytatás az 1■ oldalról)- A Nemzetbiztonsági Hivatalnál az utóbbi néhány évben több hullámban le­zajlott egy kontraszelekciós váltás, ami a szaktudás és a szakmai tapasztalat rová­sára ment - nyitotta a beszélgetést szak­értőnk. - Ehhez hozzájárult, hogy a hiva­tal néhány vezetője és beosztottja nem ta­lálja sem a helyét, sem a hivatal szerepét a többpárti polgári demokráciában, s ezért fordulhat elő, hogy a „cég” a belpo­litikai élet olyan kényes területére téved - holott a közelébe sem szabadna mennie -, mint a nemzetiségi önkormányzatok léte.-A titkosszolgálatokat felügyelő' mi­niszter kabinetfőnöke a megfigyelést a délszláv háborúval indokolta ...- Somogyi Tamás megnyilatkozása kicsit bicebócára sikeredett. Nyilván úgy gondolta, hogy a közvélemény előtt tisz­tára moshatja a hivatal szerepét. Ám ez nem sikerült. Ugyanis nyilvánvaló, hogy ha a jelentésbe bekerült a cigány és a német önkormányzat is, akkor nem lehet összefüggés a déli határ mellett zajló eseményekkel. Sokkal inkább arról van szó, hogy ez a nemkívánatos érdeklődés egyenes utasításra történt. Ezt támasztja alá a titkosítás is - azaz minden arra ille­tékes vezető tudott róla, jóváhagyólag aláírta. A titkosítás ténye pedig jelzi, hogy felfogták az ügy súlyát.- Ennek értelmében szó nem lehet he­lyi túlkapásról...-Ez nem lehetett sem egyéni akció, sem helyi túlkapás, mert a hivatal szigorú hierarchikus rendszerében nem fogalma­zódhat meg egy alacsonyabb szintű be­osztott agyában az a gondolat, hogy ő a kisebbségi önkormányzatok után nyo­mozzon.-Ha ez megtörtént Baranyában, ak­kor elvileg megtörténhetett a román és a szlovák kisebbségekkel kapcsolatban is.- Előfordulhatott.- Ebből a zárt rendszerből hogyan és miért szivároghatott ki ilyen informá­ció?-Vagy azért, mert az egyik, az átla­gosnál politikailag lényegesen képzet­tebb beosztott rádöbbent arra, hogy az ilyetén érdeklődés szöges ellentétben áll a demokrácia alapelveivel és céljaival, s úgy érezhette, hogy a hibát ki kell javí­tani, de erre a szervezet keretein belül nem látott lehetőséget. Másrészt lehet, hogy az NBH baranyai kirendeltségén valamiféle háború dúl, ahol az egymással küzdők bármilyen eszközt - még a kiszi­várogtatást is - megengednek maguknak. Végül az sem elképzelhetetlen, hogy az anyag magasabb körökhöz is eljutott, s onnan került a sajtóhoz. De az előző megállapítások akkor is érvényesek - csak más szinten. Balogh Z. Mobil-kalózok a 450-es hálózaton (Folytatás az 1. oldalról) A GSM készülékek megje­lenésével sokan azt gon­dolták, hogy a legelső ma­gyar mobilszolgáltató, a Westel Rádiótelefon Kft. nem bírja felvenni a ver­senyt és összeomlik. Nem ez történt, a 450-es készü­lékek ma is népszerűek, sőt a cég ma több mint 70 ezer előfizetőnek biztosít or­szágos lefedettséget és ké­nyelmet. Ezekbe a hagyo­mányos rádiótelefonokba nem kell kártya, így kicsit más a szolgáltatás jellege. A telefonnal való vissza­élések a telefonkészülék vagy a szolgáltatás igény- bevételére alkalmas, más eszköz illetéktelen megvál­toztatásával válnak lehe­tővé. Ez esetben számító- gépes csalásról van szó, melynek során az elkövető hamis előfizetői adatokat táplál a szolgáltató számí­tástechnikai rendszerébe, ezáltal esetleg ingyen tud majd telefonálni. Mások, magát a készüléket alakítják át, ugyancsak költséglefa­ragás reményében. A kár ál­talában nem más előfizető­ket ér, ha mégis, akkor az esetet megvizsgálják és az összeget a károsult számlá­ján jóváírják. Ä cégnek csak néhány esétről van tudomása, ezek Budapesten és Kecskemé­ten történtek, a bűncselek­ményeket a rendőrség fel­derítette. A kft. folyamatos fejlesztéssel, a legmoder­nebb hardver és szoftver eszközök alkalmazásával próbálja kiküszöbölni az ilyen eseteket. R. Z. Habsburg Ottó kitüntetése Dorog város díszpolgárává avatták szombaton Habs­burg Ottót, a Páneurópa Unió elnökét az Európai Unió tagját. A tanúsító ok­levelet Tittmann János polgármester ünnepi kép­viselőtestületi ülésen nyúj­totta át. Az indoklás szerint Habsburg Ottó az európai folyamatok és a népek kö­zötti megbékélés gondola­tának példamutató meg­személyesítéséért érde­melte ki a díszpolgári cí­met. (MTI) Uzsorások pedig vannak A pénzbehajtók nem válogatnak az eszközökben fotó: laufer Egy, a rendszerváltás után kelt belügyminisztériumi rendelet az uzsorát, mint büntetőjogi fo­galmat hatályon kívül helyezte. A kategóriát tágabb értelme­zésben az értékaránytalanság megfogalmazás vette át, amelyre hivatkozva polgári pe­res úton érvényesíthetik érdeke­iket a károsultak. A mindennapi élet ennek el­lenére azt bizonyítja, hogy uzsorások pedig vannak. A pé­csi, illetve baranyai rendőrkapi­tányságtól kapott információk szerint ugyan - pontosan a jogi fogalmi változás következtében - az utóbbi években megritkul­tak az ilyen jellegű nyomozati esetek, a bíróságon viszont szép számmal előfordulnak úgyne­vezett „uzsoraügyek”. A forma meglehetősen vál­tozatos. Ma sem ritka eset, hogy valakinek a szorult anyagi helyzetét kihasználva, rövid ha­táridőre, a bankinál lényegesen magasabb kamatért adnak köl­csönt. Egy-egy ilyen ügylet a hitelezőnek akár havi 20, évi 100 százalékos hozamot is je­lenthet. Ebbe a kategóriába so­rolható, amikor a nyújtott köl­csönért a hitelezők aránytalanul magas fedezetet kötnek ki szer­ződésükben. A megállapodás­ban gyakran szerepel biztosí­tékként ház, nyaraló, drága gép­jármű. Az ügyletek az esetek nem kis részében nem oldódnak meg a hitel, és a megállapított magas kamat visszafizetésével. A tapasztalat szerint a „szer­ződő”’ felek nem mindig for­dulnak az ' igazságszolgáltatás felé ügyük tisztázása érdeké­ben. Ennek bizonyítéka a kö­zelmúltban történt két pécsi eset, amikor az egyik adóst a városhatáron lévő homokbá­nyában igyekeztek jobb belá­tásra bírni a behajtók, egy vásá­rozót pedig a hétvégi nagy vásár alkalmával pakoltak fel a bérelt legények. Áz önbíráskodástól azonban jobb tartózkodni, hi­szen annak végrehajtandó bör­tönbüntetés lehet a vége. Létezik a behajtásnak egy lényegesen finomabb változata is, amikor a behajtó - erőszak nélkül - az adósság kielégíthe­tőségét, az adós vagyoni hely­zetét „vizsgálja”. Kaszás E. Jubileumi tér épül Földváron Idén június 14-én ünnepli Balatonföldvár alapításá­nak 100. évfordulóját, már zajlanak a rendezvényso­rozat előkészületei. A Szé­chenyi Imre utcában, a Mackó sor előtti részen Jubileumi teret alakítanak ki, ahol lesz színpad, szö­kőkút, valamint új ülőal­kalmatosságok. A beruhá­zás várhatóan 11 millió fo­rintba kerül. A Környezetkultúra hete Nagykanizsán A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Köz­pont ad otthont a „Kör­nyezetkultúra hete” ren­dezvénysorozat eseménye­inek május 13-tól 19-ig. A programból: hétfőn tárlat nyílik a nagykanizsai vál­lalatok, vállalkozók, kul­turális intézmények kör­nyezetvédelmi tevékeny­ségéről. Kedden 17 órai kezdettel dr. Vida Gábor akadémikus beszél a ter­mészetvédelem és ember­védelem kapcsolatáról. Új polgármester Bálványon Időközi polgármester-vá­lasztásra kerül sor ma Bálványon. A mintegy 800 lelket számláló település lakói öt jelölt közül vá­laszthatnak. A régi pol­gármester megházasodott és elköltözött a faluból. Ifjú pécsi meseírók sikerei A pécsi Apáczai Nevelési Központ I. sz. Általános Iskolájának hét tanulója komoly sikereket ért el a Neue Zeitung-junior által kiírt országos meseíró pá­lyázaton. Maczinkó Edina és Varga Balázs első he­lyezést kaptak, Nemes Ju­dit pedig harmadik lett. Bilonka Emese, Gondos Anett, Kozári Kitti és Bo­ris Viktor az első 10 között végzett. A felkészítő taná­rok: Sey Gáborné, Takács Ildikó és Hüfner Kor- nélné. Gyesen lévő pedagógusokat is elbocsátanak Manapság nem nagy öröm pe­dagógusnak lenni, részint a cse­kély anyagi és erkölcsi megbe­csültség, részint a várható elbo­csátások miatt. Az elbocsátások mértéke azonban településen­ként változó, sok esetben az ot­tani önkormányzat hozzáállásá­tól is függ. Szekszárdon például az ön- kormányzat illetékesei úgy gon­dolták, hogy amíg nem lép ha­tályba az új közoktatási törvény, nem lenne tisztességes bármit is tenni, amelynek következtében elbocsátásokra kerülhet sor. En­nek ellenére tavaly már egyez­tettek az intézményekkel és a szakszervezetekkel, majd meg­szüntették az üres álláshelyeket. A végeredmény: négy pedagó­gus felmentésének gondolata merült fel, akik közül kettő már el is helyezkedett másik isko­lákban. Kaposváron egy évvel ezelőtt született döntés a Petőfi Sándor Általános Iskola bezárásáról, amely ez év augusztus 31-el ak­tuálissá válik. A tavaly elbocsá­tott néhány pedagógus a polgár- mester személyes közreműködé­sével állást talált. Most 25 állás­hely megszüntetéséről van szó a Petőfi esetében, de hogy közülük valójában hány pedagógus nem tud majd szeptembertől elhe­lyezkedni, még nem tudni, hi­szen senki sem árulja el, van-e más iskolában már helye, mert akkor elesik a végkielégítéstől. Pécsett az önkormányzat a közoktatási intézmények racio­nalizálásáról hozott legutóbbi ha­tározatában valamennyi iskolára kiterjedő táblázatok sokaságát hozta létre, amelyekből az de­rül ki, hogy a százegy üt álláshely megszüntetése mellett 219 embernek mondanak fel fel­mentés, átszerve­zés, gyes, állás­megszüntetés, felmondás mén, s 31 esetben élnek a nyugdíjazás lehetőségével. Hogy milyen elvek alapján tör­téntek ezek a leépítések, nem lehet tudni, miként azt sem, miként kívánnak több mint harminc gyesen lévőt leépíteni, hiszen az törvénytelen. Az ön- kormányzat egyébként a közgyű­lésen előteijesztett és elfogadta­tott tervezetet nem egyeztette a szakszervezetekkel, ezért a PDSZ panasszal fordult a jegy­zőhöz és a Közigazgatási Hiva­talhoz. Cs. L. Fotó: Löffler Gábor A baranyai iskolások jól vásárolnak „magyarul” Kiemelkedően szerepeltek a baranyai csapatok a Hazai Termék - Hazai Munkahely Alapítvány országos verse­nyének tegnapi mohácsi dön­tőjén. A mohácsi Széchenyi István Általános Iskola ver­senyzői - csak a házigazda kötelező udvariasságát meg­adva a vetélytársaknak - sze­rezték meg az első helyezést, míg a tapolcai Kazinczy Fe­renc Általános Iskola csapata mögött a pécsi Janus Panno­nius Tudományegyetem II. sz. Gyakorló Általános Iskola versenyzői örülhettek a har­madik helyezésnek. Az országos döntőbe beju­tott hat csapat képviselői egya­ránt remekül vizsgáztak ter­mékismeretből, és fiatal koruk ellenére jól látták meg az ala­pítvány által is hangoztatott jelmondatban lévő összefüg­gést: a magyar termékeket vá­sároló vevők hazai munkahe­lyeket védenek meg. K. E. Emlékműsor Bükkösdön Millecentenáriumi emlék­műsort rendeztek tegnap délelőtt Bükkösdön. A kerület papságának részvételével ünnepi szentmisét tartottak, majd a helybeli általános iskola diákjai irodalmi műsort ad­tak elő. Ezt követően a templom előtti téren, a hősi emlékműnél Dr. András- falvy Bertalan ünnepi be­szédet mondott, majd a je­lenlevőket a kocsolai nép­tánc együttes szórakoz­tatta. Moravetz Levente színművész szavalata után Bükkösd polgármestere mondta el köszöntő beszé­dét. A három órás előadás a Szózattal és a Himnusszal ért véget. A műsor ünnepé­lyességét emelte a babarci fúvószenekar. Lázár Erika I i

Next

/
Thumbnails
Contents